Júniusban az export euróban kifejezett értéke 14,6, az importé 25,0 százalékkal nőtt, a külkereskedelmi egyenleg 954 millió euróval romlott a tavaly júniusihoz képest és 408 millió euró deficitet mutatott, ami 63 millió euróval kevesebb az első becslésben közöltnél - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (K
Augusztusban kis mértékben nőtt a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, miközben a foglalkoztatottak létszáma is nőtt - derül ki a friss közlésből. A munkaerőpiaci folyamatokat az amerikai jegybank is szorosan követi.
Hatvanezer emberről gondoskodnak ma Magyarországon idősotthonokban, és a kormánynak fontos, hogy milyen körülmények között élnek - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Az egész országban teljes virágzásban van a parlagfű. Az elmúlt hetekben lehullott csapadék hatására a parlagfű gyorsan regenerálódott, még az Alföld súlyosan aszályos területein is és intenzíven virágzik.
Ezúttal Filipe Albuquerque ült először a volán mögé Road Atlantában, rajta kívül pedig Ricky Taylor is körözött az Acura LMDh-jával. A Cadillac példáját követve ment a japán márka is az ikonikus endurance helyszínre, a Wayne Taylor Racing duója többnapos tesztet teljesített. Míg a mérnök-pilóta, Matt McMurry Magny-Cours-ban járatta be az autót, maj
Egy igazi közösségi élményben és szabadtéri sütögetésen vehetnek részt a hamburgereket, a minőségi húsokat és a grillezést kedvelő baráti társaságok és családok a debreceni Szaft ’N Burger-en szeptember 3-án.
„És ez csak a közvilágításunk, amibe a hivatal és a sok-sok intézményünk villanyszámlája – a gázról már ne is beszéljünk – még benne sincs” – írta a városvezető.
A PannErgy a héten tette közzé első féléves számait, melyeket az OTP friss elemzésében értékelt. A bank elemzője nem változatott a célárán, az ajánlása pedig továbbra is vétel.
Pénzügyi és katonai segítséget nem küldtünk a megtámadott országnak, humanitárius segélyből 46 millió eurónyit, nem sok EU-tagország adott ennél kevesebbet – derül ki a Kieli Világgazdasági Intézet összesítéséből.
A mai világban szükség van példaképekre; hogy mintát tudjunk adni a gyermekeknek, példaképeket kell keresnünk a múltból és a jelenből is - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a Szent Annáról elnevezett óvoda és bölcsőde épületének átadásán.
A sportági világszövetség a katonai invázió miatt megtiltotta orosz sportolók részvételét nemzetközi versenyeken, és bár a döntés nem vonatkozik a nemzeti klubtornákra, kivételt mégis csak a franciák tettek.
Max Verstappen nélkülözni fogja híres holland édesapja támogatását a hétvégi hazai nagydíján, Zandvoortban. Jos Verstappennek, – akit a bajnoki éllovas egy tiszteletbeli sisakfestéssel tisztel meg a Holland Nagydíjon -, koronavírus tesztje pozitív lett. A korábbi F1 pilóta így nyilatkozott a De Telegraafnak: “Jól érzem magam, de inkább otthon marad
Siessen, aki venni akar, csak ötvenezer példányban kerül forgalomba a hetvenes években sugárzott bábfilmsorozat kedves mesehőseire emlékező filatéliai kuriózum.
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vállalkozói személyi jövedelemadó, illetve az átalányadózás szabályait alkalmazó egyéni vállalkozók személyi jövedelemadójával, járulékaival és szociális hozzájárulási adójával összefüggő szabályokról szóló információs füzetét.
Az Erste Bank megkapta a hatósági engedélyeket a Commerzbank magyarországi leányvállalatának megvásárlásához. Már zajlanak a migrációs előkészületek és a tranzakció várhatóan 2022 második felében zárul a Commerzbank magyarországi leányvállalatának integrálásával, amelynek köszönhetően az Erste tovább bővíti vállalati üzletágát. A felek továbbra is
Úgy tűnik, eszkalálódik a háború, orosz hadihajók jelentek meg Írország partjainál. A téma kapcsán a Háború Ukrajnában című műsorunk vendégei Boros Imre és Bogár László közgazdászok voltak.
A Volánbusz folytatja az elektromos autóbuszok tesztelését a fővárosi agglomerációban, szeptember 1. és szeptember 26. között Solaris Urbino 15 LE Electric elővárosi elektromos autóbuszt próbálnak ki - közölte a közúti közlekedési társaság.