Létezik barátság ember és hal között? Amikor úgy tekint egy aktív wakeboardos vagány fiatalember a több kilós hatalmas pontyokra, mint más a házi kedvencére? A 21 éves Orbán Olivér az ikrényi tó halsuttogója, naponta szó szerint fürdőzik a több száz hal szeretetében, szinte együtt nőtt fel velük, évek óta elválaszthatatlanok.
A csehországi Mostban folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert remekül kezdett, a szombati napon a leggyorsabb volt az időmérőn, így megszerezte a rajtelsőséget, ráadásul megdöntötte a 13 évvel ezelőtt
Magyarországon minden félórában meghal egy stroke-os beteg, az akut agyi érkatasztrófa a harmadik vezető halálok itthon – ismertette az InfoRádióban a Strokeinfó Alapítvány elnöke. Az érdekképviselet most a stroke hosszú távú szövődményeinek kockázatára, illetve a kezelési, megoldási lehetőségekre hívja fel a figyelmet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Bika új feladattal kerül szembe, a Mérleget hiányolják a szerettei, a Skorpiónak pénzre van szüksége. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Megjelentek az első publikus képek a bivalyerős, 2022-2023-as évjáratú orosz SUV-ról, aminek Sztrela, vagyis nyíl lesz a neve. A páncélozott prototípus egyelőre gyártás-előkészítési állapotban van, de jövőre már futószalagra kerülhet az autó. A SUV a szabványos GAZelle keretplatformján alapul. Megnövelték motorteljesítményét, módosítottak a felfüg
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin aggodalmainak adott okot a Bitcoin jövőjét illetően. A fejlesztő nemrégiben elmondta, hogy a Bitcoin díjrendszere
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda) legfrissebb információi szerint a 2022/23-as gazdasági évben rekordmennyiségű, 82,5 millió tonna repcét takarítanak be világszerte.
Esapekka Lappi nagyszerű formában érkezik az Acropolis Rallyra, hiszen Finnország után Belgiumban is a harmadik helyet tudta megszerezni. Esapekka Lappi idei hetedik versenyére készül az Acropolis Rally alkalmával, és a Svéd Rallyn, Finn Rallyn, valamint a belga Ypres Rallyn is harmadik helyen tudta célba vinni a harmadik Toyota GR Yaris Rally1-et
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
A korábbi 75 ezerrel szemben az idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett – jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára. Arról nem beszélt, hogy a rezsiemelés hányakat kényszeríthet majd hasonló lépésre.
Tovább zajlanak a katonai cselekmények a zaporizzsjai atomerőmű környékén. A lakosságnak jódtablettákat osztanak, a török elnök felajánlotta, hogy közvetít az ügyben az orosz és az ukrán fél között.
James Onedin flottájától a portugál haditengerészeten át az amerikai parti őrségig világszerte megtalálhatók azok a veterán hajócsodák, amelyeknek ma is büszkén dagad a vitorlájuk. Gondolta volna, hogy a 21. században még mindig szelik a tengerek habjait ilyen pazar hajók?
Több ezren kísérték utolsó útjára szombaton Moszkvában Mihail Gorbacsovot, a Szovjetunió első és utolsó elnökét, akinek temetésén nem jelent meg Vlagyimir Putyin orosz elnök, és hivatalosan nem képviseltette magát az orosz politikai vezetés.
A superfood-ok olyan ételek csoportja, amelyek az emberi szervezet számára szükséges tápanyagokat és vitaminokat különösen magas mennyiségben tartalmazzák. Ugye milyen jól hangzik ezekből egy jó saláta? Itt egy szuper recept!
Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy a Penske egyik versenyzője szerzi meg a pole-t Portlandben, végül McLaughlin lett az. A Portlandi Nagydíj pole pozíciójáért a Josef Newgarden, Will Power, Scott McLaughlin alkotta Team Penske trió, a Chip Ganassi Racing versenyzője, Alex Palou, az Arrow McLaren SP-s Pato O’Ward és a Rahal Letterman Lanigan Racin
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, amely szabállyal az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg, hiszen a több mint három éve bevezetett szabály mellett 75 ezer főről 161 ezerre ugrott a nyugdíj mellett dolgozók száma Magyarországon - hívta fel a figyelmet vasárnapi közleményében a Pénzügymi
Úgy látszik, a tehetség a családban maradt: Bodrogi Gyula unokája szombat este az X-Faktor színpadán mutatta meg magát, illetve azt, hogy milyen csodálatos hangja van. A 17 éves Enikő produkciója után csak ámultak a mentorok, majd 4 igennel tovább is juttatták az aranytorkú fiatal lányt.
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
Zendaya sem hagyta ki Serena Williams korszakalkotó utolsó tenisztornáját a 2022-es US Openen, ott volt ugyanis a teniszlegenda meccsén New Yorkban, amikor leggyőztes a világmásodik Anett Kontaveitet. Serena természetesen hozta a stílusos formáját a pályán a tüll Nike szettjében, de a lelátókon üldögélő nézők sem okoztak csalódást.
Állítólag – hangsúlyozom: állítólag – annak idején nem igazán bíztak a tihanyi bencések Bittera Gyula levendulás álmaiban. Ezért, mikor az első töveket készült elültetni a tőlük bérelt földdarabon, arra kötelezték, biztos, ami biztos, ültessen mandulát is, hogy valami siker is koronázza ezt a bizonytalan vállalkozást… Ez a történet jutott eszembe,
2, 26 milliárdos költségvetésből zajlik a Semmelweis című film forgatása, amit ugyanaz a Koltai Lajos rendez, akit a Sorstalanság idején egyszer már – egy másik érában – kurzusfilm-készítéssel vádoltak. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy a hazai filmszakma krémje dolgozik a csapatában, méghozzá a legnagyobb elhivatottsággal.
Ismét elhalasztotta az Artemis I űrrakéta fellövését a NASA, újabb műszaki hiba miatt. Az Egyesült Államok űrügynöksége (NASA) közölte, hogy a floridai idő szerint szombat délután 2 és 4 óra közé ütemezett felszállást újabb szivárgás miatt kellett törölni a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontban. Az előkészítésen dolgozó szakemberek reggel fedezték
A magyarok javaslatára nevezte ki az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közgyűlése szeptember 5-ét a jótékonyság világnapjává, azóta pedig minden évben súlyos milliók landolnak Boldog Kalkuttai Teréz anya halálának évfordulóján a különböző szervezetekben. A Blikk a teljesség igénye nélkül összeszedte a hazai és nemzetközi csúcsgazdagok listáját, akik hatalma
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az oroszok szerint az ukránok folyamatosan próbálják visszafoglalni a zaporizzsjai atomerőművet, amely már csak egy tartalékvezetéken kapcsolódik a hálózatra. Svédország többszázmilliárd dollárt tett fel az energiavállalatok megmentésére. 193 napja tart a háború - reggeli összefoglaló.
Lewis Hamilton szerint a Q3 végén lévő sárga zászlós nélkül akár az első sorba is kvalifikálhatta volna magát a Holland Nagydíj időmérőjén, Zandvoortban. A brit klasszis szerint azonban a pole-pozíció nem lett volna elérhető a számára. A brackley-i istálló képes volt azonnal visszavágni a gyenge spái hétvégéjüket követően. Zandvoort sokkal jobban f
Emelkedő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 941,27 ponton zárt pénteken, 1402,11 ponttal, 3,23 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.