2022. szeptember 4. vasárnap

szept. 4
11:27
Az időjós Gaál Noémi is levetkőzött egy férfimagazinnak, és azt is elárulta, hányadik randin bújt ágyba az akkori párjával (Promotions)
A tévés szépség nem mutatott meg mindent magából, de így sem lehetett okunk panaszra.
szept. 4
11:27
Gyurcsány Ferenc: Minden politikai párt célja, hogy vezesse az országot (Nyugati Fény)
A DK elnöke szerint a hétvégén megerősítették a közösségüket.
szept. 4
11:27
Hamilton és Wolff más véleményen van (Racing)
Eltérően látja Toto Wolff és Lewis Hamilton, hogy milyen eredményt érhettek volna el a Holland Nagydíj időmérő edzésén Sergio Pérez megpördülése nélkül. George Russell eközben túlzott óvatossága miatt bosszús. A 4. és a 6. rajtkockából kezdheti a Holland Nagydíjat a két Mercedes, de ennél előrébbről is rajtolhatnának, ha Sergio Pérez nem áll keresz
szept. 4
11:27
Hónapról hónapra él a magyarok jelentős része (Üzletem)
A 30–59 évesek 36 százaléka mindössze 1 hónapot tudna fedezni a kiadásait fizetés nélkül – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.
szept. 4
11:36
Nyolc alacsony kalóriájú gyümölcs nem csak fogyni vágyóknak (Vital)
Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb egy gyümölcs víztartalma, annál alacsonyabb a fruktóz- és következésképpen a kalóriatartalma is. A bogyós...
szept. 4
11:39
Óriási problémákat okoznak az erdőtüzek világszerte (ATV)
Már ezreket kellett kitelepíteni Kaliforniában a forró, száraz és szeles időben gyorsan terjedő erdőtüzek, és egy fűrésztelep kigyulladása miatt.
szept. 4
11:39
Újabb öt magyar vb-érem Szegeden (Demokrata)
A magyar versenyzők öt érmet, közte két aranyat szereztek a Maty-éren zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb zárónapjának délelőttjén.
szept. 4
11:45
Egy mesterséges intelligencia által készített festmény nyert első díjat – a művészek nagyon dühösek (Hamu és Gyémánt)
Valaki egy mesterséges intelligencia által generált festménnyel jelentkezett a coloradói állami vásár képzőművészeti versenyére – és megnyerte az első díjat.
szept. 4
11:45
Halálra vertek egy fiatal férfit Erdőkertesen (Magyar Hírlap)
23 éves volt.
szept. 4
11:45
Koncertek, bábelőadások, motoros bemutató a Szarvasi Szilvanapokon (Demokrata)
A fesztiválra kilátogatók száma az elmúlt két évtized alatt megötszöröződött.
szept. 4
11:45
Nefelejcs Gergő: A hét legnagyobb botránya Márki-Zay külföldi tiltott pártfinanszírozása (Mandiner)
Elég megnézni ennek az Action For Democracynak a tanácsadóit.
szept. 4
11:45
Hatóságok végeztek ki öt palesztint (Helló Magyar)
A Gázában kormányzó Hamász iszlamista csoport vasárnap öt palesztint végzett ki évekkel ezelőttre visszanyúló kémkedés vádjával.
szept. 4
11:45
Rekt: csaló bitcoin bérgyilkoshoz fordult egy kacifántos szerelmi háromszög elszenvedője (BitcoinBázis)
Egy szerelmi kapcsolatban cserbenhagyott német férfi bitcoin bérgyilkoshoz fordult, miután az ‘online boszorkányság’ nem vetett véget leendő szerelme kapcsolatának –
szept. 4
11:48
Balog Zoltán: gyarapodtunk, jelentős részben a kormányzatnak köszönhetően (Infostart)
A református zsinat lelkészi elnöke szerint az egyház legnagyobb ellensége az érdektelenség.
szept. 4
11:48
Sírásóversenyt rendeztek egy tatai temetőben: szürreális videó (Blikk)
Semmihez sem fogható „mérkőzésen” vettek részt azok a férfiak, akik az V. Országos Sírásó Versenyre jelentkeztek. Az eseményről videó is készült, ahol látszik, mennyire elszántan vetették bele magukat a küzdelembe a versenyzők.
szept. 4
11:54
Ahogy felesége meggyógyult, Young G Béciék elhagyták az országot (Blikk)
Young G Béci a családjával együtt összepakolt és elhagyta az országot. Ezúttal Málta felé vették az irányt, mivel pár hete le kellett mondaniuk az utazást felesége, Norina betegsége miatt. Most viszont szerencsére már a feleség is egészséges, így el tudtak indulni hármasban a kislányukkal a Paradicsomba.
szept. 4
11:54
Friss kutatás: a magyar fiatal felnőttek egyharmada alig tud félre tenni (ATV)
A magyar felnőttek több mint harmada csak egy hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez, és mindössze 14 százalékuknak van hat hónapra elegendő tartaléka – Írja a HVG a K&H kutatása nyomán.
szept. 4
11:57
Ints le egy magángépet! Már a levegőben is lehet "uberezni" (Menedzsment Fórum)
A tehetősebb amerikai utasok megunták, hogy várakozniuk kell a szabad magángépekre, az ő igényeiket elégítik ki a mostanában feltűnt új trendet követő, az Uberhez hasonlító magán légitársaságok.
szept. 4
11:57
A kormány az ársapka levételére készül, miközben alig van tartaléka a magyaroknak (Piac és Profit)
Bár a fizetések az utóbbi években jelentősen, több mint 15 százalékkal emelkedtek, nem emelkedett a fizetés nélkül áthidalható időszak. A 30-59 évesek átlagosan 7 hónapot tudnának áthidalni így a K&H biztos jövő felmérése szerint. Ráadásul 35 százalékuk maximum 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez - közölte a pénzintézet. Az
szept. 4
11:57
Az esélyesek napja New Yorkban (Magyar Hírlap)
Gálfi Dalma párosban nyolcaddöntős a US Openen.
szept. 4
11:57
Parászka Boróka: A hatalmi kígyó saját farkába harapott, visszacsapott a propaganda (Mandiner)
Egy működésképtelenné vált társadalom kórképe – nehéz, de elkerülhetetlen a szembesülés és számvetés.
szept. 4
11:59
Lukasenka: Az egész háborús káosz mögött Lengyelország áll (Mandiner)
A belorusz elnök szerint a lengyelek célja, hogy bekebelezzék Ukrajna nyugati részét.
szept. 4
12:00
Friss kutatás: a magyar felnőttek egyharmada alig tud félre tenni (ATV)
A magyar felnőttek több mint harmada csak egy hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez, és mindössze 14 százalékuknak van hat hónapra elegendő tartaléka – Írja a HVG a K&H kutatása nyomán.
szept. 4
12:03
Leállhatnak a villamosok és a trolik is Budapesten, ha nem kap januártól áramot a BKV (SzMo)
A közbeszerzésen még érvényes ajánlatot sem kapott a BKV, így kérdéses, mi lesz december 31. után.
szept. 4
12:03
Balog Zoltán kijelentette: Nekik nem az a legfontosabb, hogy emelkedjenek a fizetések (Nyugati Fény)
Megszólalt az egykori emberminiszter.
szept. 4
12:06
Leállhatnak a mozgólépcsők, a trolik és a villamosok Budapesten az energiaárak miatt? (ATV)
Az emelkedő energiaárak miatt rendkívül nehéz helyzetbe került a Fővárosi Önkormányzat. A Karácsony Gergely vezette testület egyelőre azt sem tudja meddig lesz képes fedezni a BKV járatainak áramfogyasztását – írja az Index.
szept. 4
12:09
Morawiecki bejelentette: a lengyelek visszatérnek Magyarországhoz és a V4-es együttműködéshez (Mandiner)
Komoly fordulat: a lengyel miniszterelnök letette a garast a V4-es és a Magyarországgal való kétoldalú együttműködés mellett is.
szept. 4
12:09
Balog Zoltán kijelentette: Nekünk nem az a legfontosabb, hogy emelkedjenek a fizetések (Nyugati Fény)
Megszólalt az egykori emberminiszter.
szept. 4
12:09
Drugovich nyerte a káoszba fulladt főversenyt (Racing)
Az MP Motorsport versenyzője, Felipe Drugovich nyerte a Formula 2 zandvoorti főversenyét. A brazil fiatal ezzel a győzelmével pedig óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzése fel, miután fő riválisa, Théo Pourchaire csak 1 pontot tudott szerezni. Az első rajtkockából induló Felipe Drugovich nagyon jól rajtolt és lezárta a szöget a 2. helyen érkez
szept. 4
12:12
Mennyi adót spórolnak meg a dolgozó nyugdíjasok? (ProfitLine)
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
szept. 4
12:12
Kíváncsi vagy, milyen szolgáltatásokkal kényeztetik a magyar gazdagokat a privátbankok? Itt a lista (Portfolio)
Ma már 30 millió forintos vagyontól privátbanki ügyféllé lehet válni Magyarországon, a privátbanki szolgáltatók köre igen széles, hát még az általuk kínált szolgáltatások sora.  A Portfolio Privátbanki Felmérése szerint a hazai szolgáltatók több mint 56 ezer ügyfélszámlát és mintegy 8000 milliárd forintnyi vagyont kezelnek, de sokan nem tudják, pon
szept. 4
12:15
Mégis ihatnak sört a katari vb-n a szurkolók, de csak három órával a meccsek kezdete előtt (SzMo)
Az alkohol szerepe az idei világbajnokságon azóta kérdéses, hogy Katar 2010-ben elnyerte a rendezési jogot.
szept. 4
12:15
Itt a német kormány 65 milliárd eurós mentőcsomagja (Magyar Hírlap)
Emelik a többi között a családi pótlékot, a lakhatási támogatást is.
szept. 4
12:15
Morawiecki felfrissítené a V4-es és a magyar-lengyel együttműködést (Demokrata)
A V4-en belüli együttműködés jelentősen megerősíti országainkat – fejtette ki.
szept. 4
12:15
Rekordokat dönt a biciklis forgalom Budapesten (Autószektor)
Augusztusban 144 632 - napi szinten átlagosan 4666 - áthaladást regisztráltak a Bem téren, ami az eddigi legnagyobb augusztusi érték a mérések 2017-es kezdete óta. A mostani adat 7 százalékos növekedés a tavaly augusztusihoz és 15 százalékos a 2019-es, a koronavírus-járvány előtti évhez képest - közölték. Rekordot döntöttek a nyár végére a közbrin
szept. 4
12:15
A reggeli rutin varázsa: nyugalmat ad (egy.hu)
A reggeli rutin nem a korán kelésről és a megszokásokhoz való görcsös ragaszkodásról szól. Egy jól működő rendszer sokkal inkább nyújt plusz lehetőségeket, rugalmasságot, mint egy hatalmas kapkodás. De a legfontosabb: feltölt energiával és segít, hogy jól induljon a nap. S hogy ez sikerül-e? Nos, sajnos semmi sem garantált...
szept. 4
12:18
Áramkrízis - Ellehetetlenülhet a budapesti tömegközlekedés? (Infostart)
A BKV még érvényes ajánlatot sem kapott áramvásárlási pályázatára.
szept. 4
12:18
A német kormány 65 milliárd eurós tehercsökkentési programot indít (ATV)
A német szövetségi kormány 65 milliárd eurós csomagot állított össze az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására - jelentették be vasárnap Berlinben.
szept. 4
12:21
Aggasztó hírek érkeztek Erzsébet királynő állapotáról (Glamour)
Nem véletlen, hogy egyre kevesebb fotó készül a 96 éves Erzsébet királynőről, hiszen számos nyilvános szereplésnek nem tud eleget tenni egyre romló egészsége miatt. Ezúttal olyan dolog történt, amire az elmúlt 70 évben egyetlen alkalommal sem volt példa.
szept. 4
12:21
Spórolni kell, nincs mese – de hogyan? Most eloszlatunk néhány tévhitet (Promotions)
Sokan nem tudják biztosra, hogy mivel takarékoskodnak, vagy éppen pazarolnak.
szept. 4
12:21
A méhészet művészete: az ősmagyar méhészek (Magyar Mezőgazdaság)
Vajon milyen lehetett az ősi magyar méhészet? Amikor ezt a kérdést feltesszük, nyomban ezer újabb és újabb kérdés tolul utána. Milyen lehetett az élet az őshazában? Hol volt az őshaza? Mit nevezhetünk őshazának? Milyen nyelven beszéltek őseink évszázadokkal a honfoglalás előtt? Hogyan zajlott a honfoglalás?
szept. 4
12:24
24. Szarvasi Szilvanapok – minden, ami szilva (Agroinform)
Számtalan program, koncertek, bábelőadások, motoros bemutató, látványkonyha várja az érdeklődőket.
szept. 4
12:27
Sokat veszíthetnek a beszállítók az e-mobilitással (autopro)
Az OEM-ek az elektromos korszakban nagyobb részt hasítanának ki a hozzáadott értékből, ami egyes beszállítók létét is fenyegetheti.
szept. 4
12:27
Házas nőt csábított el a magyar költő: majd 100 verset írt neki, mégis elhagyta őt egy fiatalabb nőért (Femcafe)
Ady Endre már-már bolondulásig szerette Brüll Adélt, akivel 1903 augusztusában ismerkedett meg – annak ellenére, hogy a nő férjes volt és gazdag, Ady nem adta fel, és szinte bombázta őt a neki szóló szerelmes versekkel, aminek meg is lett az eredménye, hiszen szenvedélyes kapcsolatuk 9 évig tartott.
szept. 4
12:27
A német kormány „áramárféket” vezet be (Demokrata)
A forrást úgy biztosítják, hogy elvonják egyes piaci szereplők váratlanul magas nyereségének egy részét.
szept. 4
12:30
A kínai nők nemcsak nem szülnek, de nem is házasodnak már (Infostart)
Az évente megkötött házasságok számai 1986 óta hozzák nyilvánosságra az országban - azóta nem volt olyan alacsony az adat, mint 2021-ben.
szept. 4
12:33
A német kormány 65 milliárd eurós tehercsökkentési programot indít (ATV)
A német szövetségi kormány 65 milliárd eurós csomagot állított össze az energiaárak és az infláció emelkedésének ellensúlyozására - jelentették be vasárnap Berlinben.
szept. 4
12:33
Barack Obama Emmy-díjat kapott (444.hu)
Úgy narrált, ahogy tavaly senki. Eisenhower után a második amerikai elnök, aki megkapta a legnagyobb tévés díjat.
szept. 4
12:33
Az aszálykárosult termelők is alacsony kamatú Széchenyi hitelt kapnak (Bank360 blog)
Az új MAX hitelekhez hasonlóan kedvezményes folyószámlahitelhez juthatnak azok az agrártermelők, akik igazoltan aszálykárt szenvedtek. Az Agrár Széchenyi Kártya kamata nekik 3 százalékra mérséklődik.
szept. 4
12:33
Nem adják fel a diákok: Különleges megmozdulást szerveznek a tanárok mellett (Nyugati Fény)
Négy helyszínen egyszerre.

Keresés