2022. szeptember 3. szombat

szept. 3
12:45
Több mint huszonhatezer fiatal vett részt a Nyári diákmunka programban idén (Magyar Nemzet)
A kormány a tizedszerre meghirdetett kezdeményezéssel már mintegy 270 ezer fiatalt segített vakációs álláshoz.
szept. 3
12:48
Szerdán Bukarestbe látogat Novák Katalin (444.hu)
Klaus Iohannis román elnök meghívására.
szept. 3
12:51
Rémtörténeteket mesélnek a kisvállalkozók a rezsiszámlákról (Menedzsment Fórum)
A kormány július 13-án bejelentette: energia-veszélyhelyzetet hirdet és hozzányúl a rezsicsökkentés 2013 óta fennálló rendszeréhez. A lakosokat is sújtja a változás, de a vállalkozások egyenesen horrortörténeteket mesélnek az energiaárak megugrásáról.
szept. 3
12:51
Románia legyőzésével csoportharmadik a női válogatott (HírTV)
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásoknak megfelelően rendkívül simán, 22-0-ra legyőzte a román csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság szombati napján, így csoportja harmadik helyén végzett.
szept. 3
12:51
Az agrár szakképzés fejlesztésével a jövőbe fektetünk (Magyar Mezőgazdaság)
Az új agrárszakképzési centrumok eszközparkjának fejlesztése és a bemutató üzemi konstrukció célja, hogy a XXI. századi igényeknek megfelelő képzést és egy jövőképet adjon a következő generációnak. A Hajdúböszörményben a Kelet-magyarországi Agrárfórumon megrendezett kerekasztal beszélgetésen a szakképzés átalakításáról és az új agrárszakképzési cen
szept. 3
12:54
Novák Katalin a jövő héten Bukarestbe utazik (Infostart)
Klaus Iohannis román államfő meghívására, hivatalos látogatásra.
szept. 3
12:54
Orbán Viktor gyászol: Isten nyugosztalja Mihail Gorbacsovot (Metropol)
A magyar miniszterelnök szombat reggel Moszkvába utazott, hogy lerója kegyeletét Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő ravatalánál.
szept. 3
12:54
Mutasd a gatyád, megmondom, ki vagy! (Agroinform)
Vagy legalábbis azt, hogy milyen a földed: rendhagyó kísérlet mutatja be az egészséges talajéletet.
szept. 3
12:54
Romániába utazik Novák Katalin (ATV)
Az államfő Klaus Iohannis román államfő meghívására utazik Bukarestbe hivatalos látogatásra.
szept. 3
12:54
Orbán: Isten nyugosztalja Mihail Gorbacsovot (hirado.hu)
A kormányfő személyesen vett részt Moszkvában Gorbacsov búcsúztatásán.
szept. 3
13:03
Simán átgázolt volna a rendőrökön a kamionos (Ripost)
Járművével menekült Magyarországra a szlovák rendőrök elől.
szept. 3
13:03
Novák Katalin Bukarestbe utazik a jövő héten, a román államfővel találkozik (SzMo)
Utoljára tizenkét éve, 2010-ben volt hivatalos elnöki szintű megbeszélés a román fővárosban.
szept. 3
13:06
Mentális jólét: 5 egyszerű lecke a zenmestertől (Blikk)
Nem kell szerzetesként élni ahhoz, hogy megismerkedjünk a zen életigenlő művészetével, amit mentális jólétünk érdekében érdemes nap mint nap alkalmazni. Ebben a japán zen szerzetes, Shunmyo Masuno alábbi javaslatai is sokat segíthetnek, amelyek a stressz szint csökkentésével és a céltudatosság növelésével hozhatnak változást az életünkbe – írja a r
szept. 3
13:06
Elutasítják a szegregáció vádját a nagyváradi iskolaügyben érintett magyar vezetők (hirado.hu)
Az aláírók egyben azt is közlik, hogy kikérték a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) véleményét a kérdésben.
szept. 3
13:09
20 napja maradt egy amerikai kisvárosnak? (ATV)
Összesen ennyi napra elég ivóvízkészlete maradt az új-mexikói Las Vegasnak.
szept. 3
13:09
Családi nyaraláson csípte meg egy szúnyog a 9 éves kisfiút: néhány nappal később elhunyt (Life)
Tragédia lett a családi nyaralásból, miután egy 9 éves kisfiút megcsípett egy szúnyog. A gyermek néhány nappal később elhunyt.
szept. 3
13:09
Elutasítják a szegregáció vádját a nagyváradi iskolaügyben érintett vezetők (Magyar Hírlap)
A püspök elmondta, a Balcescu iskola magyar osztályai eddig is külön épületben működtek.
szept. 3
13:09
Rendkívüli lépésre szánta el magát Franciaország az energiaválság miatt (Nyugati Fény)
Az összes atomerőművét újraindítják.
szept. 3
13:11
Van ennél gusztustalanabb? Vona a Fidesz rádiójában köpködte Jakab Pétert és az ellenzéket (Nyugati Fény)
Ott, ahol Bayer Zsolt is szokott fröcsögni.
szept. 3
13:12
A Mastercard előrejelzése szerint az iskolakezdés Európa-szerte fellendíti a kiskereskedelmi forgalmat (ProfitLine)
A bolti és online kiskereskedelmi eladásokat mérő Mastercard SpendingPulse™ szerint várhatóan a teljes kiskereskedelmi forgalom* növekedni fog az iskolakezdés első heteiben az előző évhez képest - amihez az emelkedő árak és a fogyasztói kereslet egyaránt hozzájárul.
szept. 3
13:15
Leclercé az utolsó szabadedzés, Russell második (m4sport.hu)
Mindössze 66 ezred döntött az első kettő között, Verstappen harmadik hellyel jelezte, a Red Bull javul.
szept. 3
13:15
Egyre nagyobb elvárásokat támasztanak a befektetők (vg.hu)
A felelős cégeket finanszírozó ESG pénzügyi alapok csak tavaly 53 százalékkal, 2700 milliárd dollárra nőttek.
szept. 3
13:15
Magyarország felkészült a fűtési időszakra a MEKH elnöke szerint (Tiszta Jövő)
Magyarország a megfelelő gáztározói készleteknek és a hosszú távú szerződéseknek köszönhetően felkészült a fűtési időszakra a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke szerint.
szept. 3
13:15
Merkely Béla: a felhalmozott örökséget őrizni és gyarapítani is kötelességünk (Demokrata)
A Semmelweis Egyetem rektora az intézmény tanévnyitóján mondott beszédet.
szept. 3
13:15
Közel négyszáz gyermek vesztette életét az ukrajnai háborúban (Magyar Nemzet)
Az ukrán főügyészség több mint hétszázra becsüli a sebesült kiskorúak számát.
szept. 3
13:15
FP3: Leclerc az élen, Russellel a sarkában (Racing)
A Holland Nagydíj harmadik szabadedzésén Sergio Pérez hajtott a pályára elsőként, és rögtön neki is látott az első mért körnek is. 1:13.792-es idővel nyitotta meg a sort. Pérez köre után némi csend következett a pályán, mígnem ismét Pérez merészkedett ki a pályára. Kb 10 perc telt el az egyórás gyakorlásból, mikor elkezdett a mezőny többi
szept. 3
13:15
Fenntarthatósági trendek az energiaszektorban és hatásuk a bitcoin bányászatra (BitcoinBázis)
A körülöttünk lévő világ folyamatosan változik. És ez az átalakulás egyre gyorsabban történik. Az “új normális állapot” az állandó átalakulás,
szept. 3
13:15
A távhőnél is vége lehet az eddigi rezsicsökkentésnek még a tél előtt az Átlátszó szerint (rtl.hu)
Az Átlátszó szerint több jel is utal arra, hogy ők sem ússzák meg a rezsinövelést.
szept. 3
13:17
Az egyéni döntéseken múlik a home office, nem a szabályokon (vg.hu)
Azokban az országokban a legsikeresebb a távmunka, ahol rugalmasak a szabályok és nyitottak a munkaadók.
szept. 3
13:17
Verstappen is megérkezett, de Leclerc maradt az élen – óriási csata várható az időmérőn (Racing)
Eltűnt a Red Bull pénteki lemaradásának nagy része, de a vezetést nem tudta átvenni Max Verstappen a Holland Nagydíjon, sőt, Charles Leclerc és George Russell mögött csak a harmadik helyen végzett a harmadik szabadedzésen. A hét korábbi részében rebesgetett eső helyet szikrázó napsütés fogadta a mezőnyt a Holland Nagydíj második napján is. A 23 fok
szept. 3
13:18
Trapp kapus nem szexel a menyasszonyával, ha a csapata veszít (Blikk)
A Manchester United-drukkerei már-már kezdték dörzsölni a tenyerüket, hogy csapatuk leigazolja a nyáron az Eintracht Frankfurt hatszoros német válogatott kapusát, Kevin Trappot, és akkor vele együtt érkezik csodaszép modell felesége is, ám a futballista kijelentette, a csábító ajánlat ellenére is hű marad az Európa-liga-győztes együtteshez.
szept. 3
13:18
Stratégiai megállapodást kötött a Hiventures a naperőműveket építő Solar Markttal (Alternatív Energia)
A hazai energetikai projektekben már eddig is aktív Hiventures 4,5 milliárd forintos keretösszeggel kötött hosszú távú stratégiai megállapodást a naperőműveket építő Solar Markttal - közölte a tőkealap-kezelő.
szept. 3
13:18
Hihetetlen: ezekben a tengerparti paradicsomokban 100 ezer forint alatt nyaralhatsz idén sszel (Pénzcentrum)
Habár nálunk már nem csak a naptár, de az idjárás is sziesbe fordult, tlünk nem is olyan messze még tombol a nyár. Utószezonban azok az úti célok a legnépszerbbek, ahol még meleg van, mint például Görögország, Spanyolország, Ciprus, vagy ahol szeptemberre válik viselhetbbé a nyári kánikula: Egyiptom, Tunézia, Emirátusok. Összeszedtük a jelenleg elé
szept. 3
13:18
A szellemi leépülés lelassítható (WebBeteg)
Amikor egy szerettünk vagy talán a legfontosabb ember az életünkben a szellemi hanyatlás első jeleit mutatja, tisztában lehetünk vele, hogy a lejtőn sajnos már nemigen van megállás. Vagy mégis? Egyes kutató-orvosok szerint remény még ilyenkor is van: a folyamaton jelentős mértékben lassíthatunk és a beteg állapotában is javulást érhetünk el.
szept. 3
13:21
Ezekkel a szavakkal búcsúzott Orbán Viktor Mihail Gorbacsovtól (ATV)
„Sok minden kellett ahhoz, hogy Közép-Európa békésen, ember- és vérveszteség nélkül szabaduljon meg a kommunizmustól” – írta ki közösségi oldalára a miniszterelnök.
szept. 3
13:21
Mosogatásból élt és az anyukája padlásán lakott a Sárkányok háza színésznője, Milly Alcock (Glamour)
Milly Alcock, a 22 éves ausztrál színésznő Rhaenyra Targaryen szerepében lopta be magát a szívünkbe. Cikkünkben összeszedtünk pár izgalmas információt, amit érdemes tudnod a Sárkányok háza tehetséges sztárjáról.
szept. 3
13:21
A Gyűrűk Ura-sorozat brutálisan látványos, epikus kaland – kritika (SzMo)
Az Amazon nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, amikor dollármilliókért megvette a Gyűrűk Ura-sorozat megfilmesítésének jogait. Az internetes gyűlölethullám előre megbélyegezte a sorozat fogadtatását, pedig...
szept. 3
13:21
Thaiföld ezeket a speciális igényű turistákat próbálja bevonzani (Hamu és Gyémánt)
A célállomásként szolgáló esküvők és egzotikus nászutak növekvő népszerűségét kihasználva Thaiföld azt reméli, hogy növelheti idegenforgalmi bevételeit azáltal, hogy a tehetős indiai csoportokat célozza meg.
szept. 3
13:21
Hornung Ágnes: a család a nemzet alapja (Demokrata)
Hornung Ágnes a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (Kcssz) hagyományos családi napján szólalt fel.
szept. 3
13:24
Szűkítettek az ukránoknak biztosított szolidaritási vonatjegy használati körén (Infostart)
Az Ukrajnából Magyarországra menekülők közlekedését segítő ingyenes szolidaritási jegyek felhasználásának feltételei szeptember 15-től módosulnak.
szept. 3
13:24
„Van egy ilyen piros gombunk” – egyetemisták hamarosan fellövik az első magyar rakétát 9000 méterre (ATV)
Illyés András, a BME Aerospace rakétatechnikai csapat vezetője volt a Spirit FM Exkluzív című műsorának vendége, ahol az október elején, Portugáliában megrendezésre kerülő Európai Rakétakihívás versenyéről és az azt megelőző hazai tesztlövésről beszélt.
szept. 3
13:27
A nápolyi munkanélküliek az utcán gyújtották fel a rezsiszámláikat (444.hu)
Nem tudják kifizetni a jelentősen megnövekedett összeget.
szept. 3
13:27
Botrány: meglopták Vasvári Vivit, kitálalt a tettesről! (Ripost)
A híresség a nyilvánossághoz fordult.
szept. 3
13:27
Mindenkit kiakasztott a legújabb Marvel sorozat – Igazi mélypont az Amazon: Ügyvéd? (Promotions)
Az Amazon: Ügyvéd még a leghűségesebb Marvel rajongók szerint is kellemetlen.
szept. 3
13:27
Hornung Ágnes: A család a nemzet alapja (Magyar Hírlap)
A Kárpát-medencei családi nap a 2022 – A cselekvő nemzet éve kezdeményezés eseménye.
szept. 3
13:27
Részegen lövöldözött egy férfi Budapesten vasárnap hajnalban (rtl.hu)
A rendőrök elfogták. Szerencsére senki nem sérült meg.
szept. 3
13:30
Ezt gondolja Görög Zita a menstruációs szabadságról (Blikk)
Görög Zita szerint nagyon menő törvénymódosítás lenne a nemrégiben Terézvárosban már elfogadott menstruációs szabadság bevezetése.
szept. 3
13:30
Kis-Benedek József: üzleti érdekek is állhatnak az orosz oligarchák rejtélyes halála mögött (Infostart)
Az utóbbi időben számos orosz milliárdos vesztette életét gyanús körülmények között. Legutóbb a Lukoil igazgatótanácsának elnöke esett ki egy kórház ablakából. A rejtélyes halálesetek hátteréről beszélt az InfoRádiónak Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő.
szept. 3
13:30
Novák Katalin a román elnök meghívására Bukarestbe látogat (hirado.hu)
„Modern és pragmatikus kapcsolatokra törekszünk, és (Klaus Iohannis román elnökkel) mindketten dolgozunk majd azért, hogy az erdélyi magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak” – fogalmazott a magyar köztársasági elnök.
szept. 3
13:32
Módszeresen szállítják a déli határra a migránsokat (hirado.hu)
Ahogy közeledik az ősz, egyre erősebb a migrációs nyomás a déli határon: idén már csaknem 160 ezer esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Keresés