Az osztrák fővárostól 50 kilométerre fekvő kismartoni kastélynegyedben szeptember 1-jén megkezdte próbaüzemét a Hotel Galántha. A szálloda 22 hónap alatt épült fel – jelentette be közleményben a szálloda. Az Esterházy-kastélytól,…
Városi környezetben az úthálózat sűrűségével növekszik a szálló por mennyisége, a jó vasúthálózat pedig kifejezetten javítja a levegőminőséget — derül a Szegedi Tudományegyetem geográfusai által végzett kutatásból. A levegőminőség változásait extrém esetben – mint a füst – mindenki azonnal érzékeli, azonban a szálló por apró méretű szilárd és csepp
Országszerte több kistelepülés vezetését is arról értesítette a Magyar Bankholding július végén, hogy augusztus 25-én bezárják a helyi Takarékbank-fiókot, így az ott élőknek másik településre kell utazniuk, ha bankügyeket intéznének vagy készpénzt vennének fel – értesült az RTL Híradó.
Hétvégén halálos autóbalesetet szenvedett India egyik legismertebb családjának sarja, a milliárdos Cyrus Mistry. Az eset éppen egy olyan úton történt, amelyet a Világbank is a világ leghalálosabb útjai között tart számon – számol be a hírről a Bloomberg.
Az Egyesült Államok és Kína hamar összeveszhet a Holdon is, ha végül tényleg mindketten úgy döntenek, hogy a holdrakétáikat a déli pólus megegyező pontjain helyezik le – ez pedig a jelenlegi tervek szerint könnyen meg is történhet.
Magyarországra érkezik gáz, itt a hideg időben is tudnak majd fűteni az emberek, és a magyar ipar, illetve a gazdaság is működőképes marad - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Idén augusztusban fordult elő első ízben, hogy 10 ezer alá került a behozott használt személyautók havi mennyisége. A Datahouse adatai szerint a használtimport volumene 9 701 volt, ami 11 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10 901 darabtól.
Arany Gábor operatív igazgató több mint egy évtizedig volt meghatározó szakembere az ügynökségnek, most izgalmas, új fejezetet nyit az életében, ugyanakkor nem szakad el véglegesen az ügynökségtől. Arany Gábor 2011. januárjában account managerként ügyféloldalról csatlakozott az akkor még leginkább grafikai munkákra és gyártásokra specializálódott
Sallai Roland arccsontja szombaton tört el, amikor a Freiburg magyar válogatott labdarúgója megsérült a Bayern Leverkusen elleni bajnoki találkozó elején.
Legyen szó párkapcsolatról, munkáról vagy bármilyen életcélról, ha túl szigorúan ítéljük meg magunkat, az hosszútávon negatív hatással lehet a motivációnkra és az egészségünkre – írja a brigitte.de.
Kína déli technológiai központja, Sencsen hétfőtől többszintű, koronavírus elleni korlátozó intézkedéseket vezet be, míg a délnyugati nagyváros, Csengtu bejelentette, meghosszabbítja a járványügyi korlátozó intézkedéseket – írja a Reuters.
Számottevő eséssel kezdett a forint hétfő reggel az euróval szemben miután majdnem 25%-kal ugrottak a világpiaci földgázárak. Ugyanez az oka az euró gyengélkedésének, a közös deviza húszéves mélypontra esett a dollárral szemben.
A Coca-Cola Magyarország és a Magyar Vöröskereszt évek óta közösen dolgozik azon, hogy a lehetőségekhez mérten könnyebbé tegye a nélkülözésben élők mindennapjait. Ennek elismeréseképpen emléklapot vehetett át a Coca-Cola Magyarország a Magyar Vöröskereszttől, a szervezet számára nyújtott kiemelkedő támogatásért a humanitárius válság kapcsán. Több,
Károly herceg meghívta magához a hazalátogató Harry herceget és Meghan Markle-t, ám a hercegi pár állítólag az elfoglaltságukra hívatkozva elutasította a meghívást.
Szél Bernadett perelte a külügyet, a minisztérium a kínaiak érdekeire hivatkozott a Kúrián. 2020-ban írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére felvett hitelmegállapodást, aminek 85 százalékát egy kínai állami bank adja. A kínai kereskedelmi célokat megkönnyítő vasútvonal megépítése akkori árfolyamon több mint 70
Egyes pletykák szerint Christian Horner féltheti az állását, amennyiben ténylegesen összejön az, hogy a Porsche bevásárolja magát a Red Bullba. Zandvoortban terjedő spekulációk szerint a felek közti megállapodás Christian Horner és Adrian Newey ellenállása miatt késlekedik. „Hallottunk pletykákat Christian Hornerrel és a Porsche-ügylettel kapcsolat
Mától többet kell fizetni a parkolásért Budapesten, a belső kerületekben hatszáz forintba kerül óránként, miután életbe lépett az új, négy zónatípusból álló egységes fővárosi parkolási rendszer.
A bankszektor 207, a biztosítási szektor 27 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el az első félévben. A második félév mindkét ágazat számára nehéznek ígérkezik: előbbinél a portfólióminőség romlása és a hitelkereslet visszaesése, utóbbinál az új biztosítási pótadó és a természeti károk hatása húzhatja le az eredményt. 2022 utolsó hónapjai
Augusztusban fordult elő idén első ízben, hogy 10 ezernél kevesebb használt személyautót hoztak be Magyarországra. A szokásos nyári visszaesést a rezsi emelkedése miatti félelem és a benzinár várható emelése tovább erősítette.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kosnak jó benyomást kell gyakorolnia, az Oroszlán a bőség zavarában szenved, a Skorpiót túl sok információ éri. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Miközben a közgazdászok arról vitatkoznak, vajon kell-e recesszióra számítani, és ha igen, akkor milyen súlyos lesz, az emberek többségét az foglalkoztatja, hogy kell-e elbocsátástól tartani, és vajon mekkora kihívást jelent majd egy esetleges új pozíció betöltése.
Újra a megszokott helyszínen, a soponyai Ökocentrumban rendezték meg szeptember 3-án a 15. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált és Fejér megyei vadásznapot. A jubileumi eseményen közel 400-an ragadtak fakanalat, köztük román, lengyel és cseh pörköltfőzőkkel, akik a vadhúsfogyasztást és országuk gasztronómiai sajátosságait kívánták népszerűsíteni.
Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A látszólag erős adat mögötti részletek azonban erősen árnyalják a képet: az üzemanyag-vásárlásokat leszámítva már kisebb a forgalom, mint egy éve, és ebben a szegmensben az elmúlt 3-4 hónapban folyamatosan esést látunk.
A közgazdászok között nincs egyetértés abban, hogy az amerikai gazdaság el tudja-e kerülni a recessziót. Sokan úgy érvelnek, hogy a reál-visszaesést nem követi a nominális kibocsátás csökkenése, mások a munkaerőpiacra hivatkozva mondják azt, hogy szó sincs recesszióról.
Augusztusban fordult elő idén először, hogy 10 ezer alá került a hónap során behozott használt személyautók száma - állapította meg a Datahouse adatai alapján hétfői elemzésében a JóAutók.hu. A 9701 importált használtautó 11 százalékkal marad el a tavaly augusztusban regisztrált 10 901 darabtól.
A Revolutnak fejlesztenie kell a belső kontroll folyamatain, miután az Egyesült Királyság szabályozó hatóságai számos hiányosságra hívták fel a figyelmet a beszámolók készítésével kapcsolatban.