2023. január 11. szerda

jan. 11
11:22
Meghalt II. Konstantin, az utolsó görög király (vg.hu)
A volt uralkodó, aki kalandos élete csaknem felét száműzetésben töltötte, 82 éves volt.
jan. 11
11:24
Csak mondjuk, vagy tényleg több pénzt adunk egy zöld termékért? Szavazz, te melyik típus vagy! (Portfolio)
Hogyan alakul az ügyfelek, fogyasztók hozzáállása, viselkedése? A vállalati magatartás milyen aspektusai fontosak számukra, és ezek hogyan befolyásolják a vásárlási szokásaikat? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket tette fel negyedik globális tanulmányában a KPMG. A Me, my life, my wallet című kutatásában a cég idén a fenntarthatósági – környezeti é
jan. 11
11:24
Orbán Viktor: a veszélyek korába léptünk (ATV)
Évindító kormányülésen vett részt a miniszterelnök - derült ki a Facebook-bejegyzéséből.
jan. 11
11:24
Mindenki erről beszél – jöhetnek a 800 forintos benzinárak, de miért? (TőzsdeFórum)
Komoly csata folyik a nyersolaj piacán, Kína és Oroszország jelentős hatással lesznek a 2023-as üzemanyagárakra
jan. 11
11:24
Életveszélyes ostobaság terjed a magyar fiatalok körében: örülhet, aki túléli a mutatványt (Pénzcentrum)
Idén már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket, amikor vasútüzemi területen felmásztak egy szerelvényre vagy a felsővezeték tartóoszlopára - hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt. szerdán. A vállalat közleménye szerint január 5-én a vágány melletti felsővezeték tartóoszlopára felmászva sérült meg súlyosan az a férfi, aki Budapest-Keleti pályaudvar é
jan. 11
11:24
Ukrán nyomás alá kerülhet az OTP (vg.hu)
Az ukrán jegybank szerint háború idején választani kell a profit és a méltóság között.
jan. 11
11:24
Kétszeresére nőtt a kifizetetlen számlák aránya a magyar gazdaságban (Magyar Hírlap)
Kedvezményt is adtak a likviditási problémák menedzselésére.
jan. 11
11:26
Nem akar senkitől függeni az Apple - Újfajta kijelzőket kaphatnak az iPhone-ok (Portfolio)
Újabb alkatrészt hozna „házon belülre” az Apple, a Bloomberg információi szerint 2024-től a saját gyártású kijelzőit használná mobilkészülékeiben - írja a Reuters.
jan. 11
11:26
Reggeli tükör 2023. január 11. – Pozitív kezdés (TőzsdeFórum)
Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi nyereségeket követően. A Stoxx Europe 600 index, amely kedden nyolc havi csúcson zárt, 0,03 százalékkal emelkedett a szerdai kezdéskor, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal nyitott magasabban. Londonban 0,09 százalékkal erősödött az FTSE-100 i
jan. 11
11:26
Ledózerolják a falut, klímaaktivistákat távolítanak el a német rendőrök (vg.hu)
A lakatlan falut elfoglaló demonstrálók egy lignitbánya terjeszkedését állítanák meg.
jan. 11
11:28
Csökkent az áremelést tervező cégek aránya Németországban (TőzsdeFórum)
Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet úgynevezett vállalati árvárakozási indexe a gazdaság egészét tekintve 40,3 pontra csökkent a novemberi 46,2 pontról. Az
jan. 11
11:30
Gyengén indult, de egy nap után megőrülnek a britek Harry herceg könyvéért (Infostart)
Minden idők legjobban fogyó könyvei közé került Harry herceg önéletrajza már megjelenésének első napján.
jan. 11
11:30
Szomorjai Péter*: Szabályozási kihívások előtt és után a jelzálogbankok (TőzsdeFórum)
A jelzálogbankok működési feltételei folyamatosan változnak.
jan. 11
11:30
Gigantikus lett a decemberi deficit, de így is teljesült a kormányzati hiánycél (vg.hu)
A vártnál is nagyobb mértékben csökkent az államadósság 2022-ben.
jan. 11
11:30
Az első képek Cristiano Ronaldo szaúdi luxuslakosztályáról (Igényesférfi.hu)
Cristiano Ronaldo a rijádi Four Seasons szálloda pazar, kétemeletes lakosztályát kapta meg, kíséretével együtt pedig összesen 17 szobát foglalnak el.
jan. 11
11:30
Óriási bejelentést tett Gáspár Győző: az egész ország erre várt (BorsOnline)
Nagyon jó hírt közölt rajongóival Győzike.
jan. 11
11:30
Ez már rezsiválság: nagyon durván csökkent a gázfogyasztás decemberben (SzMo)
2022 decemberében közel negyedével kevesebb gázt használtunk, mint egy évvel korábban. Az áramfelhasználás is bezuhant.
jan. 11
11:30
Megtartották az év első kormányülését (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök azt írta: "Megvédjük a családokat és elkerüljük az európai recessziót. Hajrá, 2023!".
jan. 11
11:30
Felpörögtek a gasztro oldalak az év végén (MMonline)
Az év végén az ünnepekhez kapcsolódó készülődés hagyományosan felpörgeti a gasztro oldalak látogatottságát és nem volt ez másként 2022. decemberében sem. A DKT elemzéséből az is kiderül, hogy míg 2021 végén a „karácsony-hatás” 3-15 helyet dobott ezen oldalak látogatottságán, tavaly már 6-19 helyet. A DKT decemberre vonatkozó elemzésében a gasztro o
jan. 11
11:30
Újabb támogatás a falusi kisboltoknak (Magyar Nemzet)
Az elnyerhető támogatás mértéke üzleteként egy és három millió forint között mozog.
jan. 11
11:30
Újabb érvek a helyi élelmiszertermelés mellett (Magyar Mezőgazdaság)
A regionális, helyi élelmiszertermelés nagymértékben csökkenti az élelmiszerek szállítási igényét és ezáltal a károsanyag-kibocsátást is. Emellett a helyben termesztés növeli a belföldi gazdaságban előállított hozzáadott értéket is - írja az osztrák VCÖ közlekedési környezetvédelmi szervezet honlapján kedden megjelent tanulmány.
jan. 11
11:30
Hamilton és Alonso is korábban kezdi az idei évet, már február elején tesztelnek (Racing)
A kétszeres és a hétszeres világbajnokhoz George Russell is csatlakozik a spanyolországi Jerezben.
jan. 11
11:32
Nébih: csalók kínálnak fát a tuzifanagyker.hu oldalon (TőzsdeFórum)
Csalók kínálnak hatósági áron Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe előre utalást kérnek a vásárlóktól, azonban az utalást követően senki nem vehette át a kifizetett árut – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai közleményében. Azt kérik, hogy ne rendeljenek fát a
jan. 11
11:32
A legtöbb európai szerint az EU is felelős ez elszállt energiaárakért (vg.hu)
Brüsszel felelőssége leginkább a dán, a magyar és a holland embereket osztja meg.
jan. 11
11:36
A nap képe: vicces zoknit villantott Bidennél a kanadai kormányfő (Privátbankár)
A politikában minden részlet számít.
jan. 11
11:36
Jó pár önkormányzatnak csak szépségtapasz a rezsitámogatás (Menedzsment Fórum)
Bár a kormányzat 155 önkormányzatnak ítélt meg összesen 44 milliárd forint rezsitámogatást, az általuk fizetendő szolidaritási hozzájárulás emelkedése ennél az összegnél nagyságrendileg nagyobb. Vannak települések, melyek kimondottan jól járnak, akadnak, melyeknél a kompenzáció csak a kiadások növekedésének töredékét fedezi, és olyan önkormányzat i
jan. 11
11:36
Furcsán működik a Budapest GO alkalmazás (Infostart)
A probléma azért alakult ki, mert az applikációban rendszerfrissítést hajtottak végre.
jan. 11
11:36
Orbán Viktor az év első kormányüléséről jelentkezett (hirado.hu)
A miniszterelnök szerint „a veszélyek korába léptünk”.
jan. 11
11:36
Jön a tömeges leépítés a Goldman Sachs-nél (Portfolio)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Goldman Sachs a nyereség csökkenését és a romló gazdasági környezetet látva nagy léptékű létszámleépítésbe kezdett.
jan. 11
11:36
„Na, most már k.rvára elegem van!” – Totálisan begőzölt az őt bírálókra a TV2 sztárja (Ripost)
Válogatott szavakkal küldte el követőit melegebb éghajlatra.
jan. 11
11:36
Ön venne húszmillió forintért Xiaomit? (autopro)
A kérdés most még teoretikus, de már az év végén bemutatkozhat a Xiaomi első elektromos autója.
jan. 11
11:36
Csak ámulunk! Gyönyörű képet mutatott egyik kislányáról Borbély Alexandra (Joy)
Borbély Alexandra október óta erősíti a magyar sztáranyukák táborát, amire nemcsak büszke, de elképesztően élvezi is új szerepét.
jan. 11
11:36
Összefogtak az európai filmfesztiválok (MMonline)
Smart7 néven együttműködési hálózatot hozott létre hét európai filmfesztivál. A hálózat a hasonló célokkal és látásmóddal rendelkező európai filmszemléket kapcsolja össze, hogy közösen tudják alakítani a filmipar és a fesztiválkultúra jövőbeli trendjeit. Az alapítók között található a lengyelországi New Horizons Nemzetközi Filmfesztivál, a portugál
jan. 11
11:42
Ezt ki vette így át? Egy tengerimalacnak is alacsony lenne az iregszemcsei óvoda mosdója: térdelve, ülve mosnak kezet az ovisok és bölcsisek (Blikk)
Kénytelenek a földön térdelve, guggolva kezet mosni az iregszemcsei ovisok és bölcsisek, ugyanis olyan alacsonyra építették be azokat számukra, hogy kényelmesen csak így tudnak tisztálkodni. A mosdók térdmagasságban vannak - egy óvodás térde magasságában. Szerettük volna megtudni, hogy miként történhetett ez az enyhén átgondolatlan kivitelezés, és
jan. 11
11:42
Alig csökkentek a topcsapatok kiadásai az F1-ben, eláruljuk, miért! (F1világ)
A költségvetési plafon Forma-1-es bevezetése miatt a Red Bull csapata volt kénytelen megválni a legtöbb dolgozójától az elmúlt években. Érdekes tény viszont, hogy a topcsapatok költései nem csökkentek olyan jelentős mértékben az új financiális szabályozás ellenére – ennek okait taglaljuk ebben a cikkben.
jan. 11
11:42
Jászberényi választás: A regnáló polgármester a tagadás és a beismerés között ragadt (hirado.hu)
Budai Lóránt regnáló polgármester egy interjúban azt mondta, hogy minden jó szándékú segítségnek örülnek.
jan. 11
11:42
Egy ország leste minden mozdulatát színpadon és filmvásznon, mégis magányosan érte a halál - ezért nem temették el soha Darvas Ivánt (Femcafe)
Pár nappal 82. születésnapja előtt, 2007. június 3-án hunyt el Darvas Iván, a 20. század magyar színház- és filmművészetének egyik legjelentősebb alakja, a Nemzet Színésze. Bár fénykorában egy egész ország imádta, utolsó éveiben szinte teljesen kirekesztette életéből a nyilvánosságot. Sokan azt sem tudják, kik és hol őrzik a néhai színészkiválóság
jan. 11
11:42
Golden Globe 2023: Álomszép ruhákban léptek vörös szőnyegre kedvenc hírességeink (Glamour)
Idén 80. alkalommal került megrendezésre a Golden Globe-díjátadó gála, amelynek vörös szőnyegére kedvenc hírességeink ezúttal is fantasztikus összeállításokban érkeztek.
jan. 11
11:42
Nagyobb lehet a Wagner-csoport aránya az orosz katonák között, mint gondolná (Mandiner)
„Reális esély van arra, hogy a Wagner-csoport az orosz katonák egynegyedét vagy annál is többet tesz ki” – tájékoztatott szerdán a The Guardian.
jan. 11
11:42
Január végéig lehet pályázni az őshonos haszonállatok megőrzésének támogatására (Üzletem)
„A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése” elnevezésű felhívásra 2023. január 2. és január 31. között ismét pályázhatnak a gazdálkodók.
jan. 11
11:44
PM: 4753,4 milliárd forint volt a központi alrendszer pénzforgalmi hiánya 2022-ben (hirado.hu)
Az államadósság a vártnál erőteljesebben csökkenhetett, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 73,5 százalékra javult az előző évi 76,8 százalékról.
jan. 11
11:48
Megpróbált a gáz emelkedni, de már megint ütik a tőzsdéken (Menedzsment Fórum)
Kedden délelőtt látványosabb megugrást láthattunk az európai tőzsdéken. Az emelkedés egy részét már délután visszaadta, majd szerda délelőtt folytatódott a TTF gáz esése.
jan. 11
11:48
"Veszélyek kora" – a kormányülésről jelentkezett be Orbán Viktor (Infostart)
Jelentést tett a "rezsivédelmi költségvetésről" és a családok megvédéséről, valamint az európai recesszió elkerüléséről.
jan. 11
11:48
Csalók kínálnak fát a tuzifanagyker.hu oldalon (ProfitLine)
Csalók kínálnak hatósági áron Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe előre utalást kérnek a vásárlóktól, azonban az utalást követően senki nem vehette át a kifizetett árut - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai közleményében.
jan. 11
11:48
2022-ben elszállt a költségvetés hiánya (Portfolio)
Az év utolsó hónapjában ismét rendesen kilyukadt a költségvetés: csak decemberben 1287 milliárd forintos mínuszt termelt a büdzsé. Így az egész éves pénzforgalmi hiány 4753 milliárd forint lett, ami jelentősen meghaladja az eredeti előirányzatot. Ez a hiányelszállás úgy jött össze, hogy év közben a kormány végrehajtott egy jelentős költségvetési ki
jan. 11
11:48
A DK törvényjavaslatot nyújtott be, hogy politikusok ne ülhessenek az egyetemek kuratóriumaiban (444.hu)
Hétfőn derült ki, hogy az EU is aggályosnak tartja az alapítványokba kiszervezett egyetemeket, ezért felfüggesztették az Erasmus programot.
jan. 11
11:48
Cáfolják az ukránok, hogy Szoledar a zsoldoscsoport kezén lenne (ATV)
Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint a donyecki régióban található Szoledar város "jelenleg is ukrán ellenőrzés alatt áll, és ez a jövőben is így fog maradni".
jan. 11
11:48
Az ukrán hadsereg szerint Szoledar továbbra is ukrán kézen van (hirado.hu)
Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint a donyecki régióban található Szoledar város „jelenleg is ukrán ellenőrzés alatt áll, és ez a jövőben is így fog maradni”.
jan. 11
11:48
Salma Hayek dekoltázsát vitte a Golden Globe-ra (hirado.hu)
A helyi idő szerint kedden este Los Angelesben megrendezett Golden Globe díjátadó gálán egymásra licitáltak Hollywood bombázói, szebbnél szebb és látványosnál látványosabb ruhadarabjaikban, az est képzeletbeli legjobban öltözött sztárjának díját azonban kétségtelenül Salma Hayek vitte el.
jan. 11
11:48
Megjöttek a rendőrök a klímatüntetőkért, akik elfoglaltak egy ledózerolásra ítélt falut Németországban (444.hu)
Kell a hely a szénbányászatnak.

Keresés