Kosztolányi Dezső halálos beteg volt már, amikor az új szerelem betoppant az életébe. Hiába ápolta őt a felesége, Harmos Ilona, a író-költő óriás szíve valaki másért dobogott.
A résztvevő érdeklődök, blockchain projektek és befektetni szándékozók összekapcsolására szolgáló mobilalkalmazással a május 24-25. között Varsóban megrendezésre kerülő Next Block
A német szövetségi kormány hangolja össze az ukrán hadsereg megerősítését két harckocsi-zászlóaljjal, amelyek német Leopard 2 harckocsikból állnak majd - jelentette be Olaf Scholz kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Noha eleinte a magyar kormány elutasította, hogy igényelje az uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz olcsó hitelkeretét, most mégis felkérték Navracsics Tibor uniós főtárgyalóvá előlépett területfejlesztési minisztert annak megigénylésére. Nyáron jár le a határidő a 9,6 milliárd eurós olcsó uniós hitel felvételére, amelynek felhasználásá
A koronavírus újabb, Kínában pusztító hulláma napi 4,2 millió esettel ért tetőpontjára a londoni székhelyű Airfinity kutatóintézet szerdai közlése szerint.
Napelemekhez gyárt majd forgatórendszeres tartószerkezetet a Solar FM Kft. Komlón, a csaknem 3 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd forint támogatást nyert el a társaság a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében.
Valóságos rémálommá vált a Nyerd meg az életed valóságshow változatának forgatása, miután egy versenyzőt hordágyon kellett elszállítani a helyszínről, többen pedig fagyási sérülésekre panaszkodtak.
Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója amatőr lépésnek nevezte, hogy a csapat labdarúgója, Serge Gnabry két bajnoki mérkőzés között a Párizsi Divathéten járt.
Változtatna a kormány a bankoknál igényelhető lakossági alapszámlákra vonatkozó feltételeken - derült ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium által közzétett tervezetből.
Minden korcsoportban egyre emelkedő számot mutat a vásárlók azon aránya, akik nemcsak pénzügyi helyzetük miatt aggódnak, de visszafogják a nem feltétlenül szükséges kiadásaikat. Az új értékesítési csatornák bevonása és az influencerek alkalmazása kulcsfontosságú lehet a vásárlásösztönzés szempontjából.
Egy falut sikerült majdnem fél év alatt elfoglalni. „Óriási veszteségeket okoztak az ellenségnek, ahhoz hasonlót, amilyet a két csecsenföldi háborúban szenvedtek el az oroszok” – mondják az ukránok.
2023 végére egy számjegyű lehet az infláció, az éves átlag 17,5 százalék körül várható – derült a Magyar Bankholding friss makrogazdasági elemzéséből. A bankcsoport elemzői a 2022. évi Gdp növekedési előrejelzésüket 5,3 százalékról 4,8 százalékra csökkentették, azonban az idei évit 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték. A belső kereslet enyhe viss
Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A globális trendet követve Magyarországon is egyre inkább teret nyernek a környezetkímélő közlekedési megoldások: tisztán elektromos meghajtású személyautóból már több mint 31 ezer fut a hazai utakon.
A szőlőben a kártevők elleni védekezés elsősorban rovarokra irányul, de vannak sokkal nagyobb állatok, amelyek veszélyeztetik a tőkéket és a termést. Rágcsálók, madarak, őzek, vaddisznók, nyulak (mezei és üregi) és más emlősök megrágják a hajtásokat, a fürtöket és széttapossák a sorokat, kárt tesznek a tőkék fás részeiben, számokban mérhető gazdasá
A levegő minőségének javítása céljából a varsói városvezetés úgy határozott, hogy 2024 és 2032 között száműzik a 18 évnél idősebb diesel és a 27 évnél idősebb benzinüzemű környezetszennyező gépjárműveket Varsó több kerületéből, köztük a belvárosból is - közölte Rafal Trzaskowski, Varsó főpolgármestere szerdán.
Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban. Az áradások a térség jelentős részén gondokat okoztak, ám azonfelül, hogy utakat, házakat, földeket árasztottak el a vizek, felszínre hozták azt a többtonnányi szemetet is, ami rendszeresen a folyókba vagy a folyók menti illegális hull
A jelenlegi 3000 forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentené a kormány a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját – derül ki a kormany.hu oldalán közzétett jogszabálytervezetből. Ezzel a módosítással az alapszámlák nyártól felvennék a versenyt a piacon kínált többi számlacsomaggal.