A német külügyminiszter nyilatkozata, miszerint a Nyugat "háborút folytat Oroszország ellen", párosítva a német kancellár korábbi beismerésével arra vall, hogy előre eltervezett háború zajlik Moszkva ellen - írta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdai Telegram-bejegyzésében.
Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a magyar média egy része olyan lelkesedéssel közvetíti az álhíreket a debreceni gyár kapcsán, mintha ezért kapnák a fizetésüket.
2023 végére egy számjegyű lehet az infláció, az éves átlag 17,5 százalék körül várható – derült a Magyar Bankholding friss makrogazdasági elemzéséből. A bankcsoport elemzői a 2022. évi GDP növekedési előrejelzésüket 5,3 százalékról 4,8 százalékra csökkentették, azonban az idei évit 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték. A belső kereslet enyhe viss
A moszkvai városi bíróság szerdai végzésével felszámolta az ország legrégebbi jogvédő szervezetét, a Moszkvai Helsinki Csoportot az orosz igazságügyi minisztérium kezdeményezésére.
Országosan utoljára 1915-ben volt annyira csapadékos a január, mint az idei, Budapesten pedig csak 1886-ban esett több csapadék a mostaninál az év első hónapjában - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán.
Egy hónappal ezelőtt szinte pánikhangulat tört ki az értékesítők körében, miután nem érkezett áru az üzleteikbe. Decemberben tömeges bezárások jelezték a bajt, de mára úgy tűnik, megoldódni látszik a helyzet.
Magyarország és a Vatikán több kérdésben is közös, a nemzetközi fősodornak nem mindig megfelelő álláspontot képvisel - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Vatikán városban.
Januártól minden munkatársának alapbérét bruttó 32 000 forinttal emeli az Auchan. A szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben akár bruttó 476 000 forintos jövedelem is elérhető - közölte a társaság.
Továbbra is csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
Január 31-én jelenik meg a Netflixen a Pamela Andersonról szóló dokumentumfilm, amiben a szexbomba arról is mesél, mit ajánlott a kegyeirért Sylvester Stallone.
Brad Pitt újra együtt dolgozik az Ocean's eleven - Tripla vagy semmi trilógia sztárjával, George Clooney-val: az A-listás színészek elkezdték forgatni az új Apple thriller, a Wolves című filmjüket.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Lengyelország húsz évre és összesen 20 millió tonna cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról szóló szerződést kötött az amerikai Sempra Infrastructure vállalattal - közölte szerdán Daniel Obajtek, a PKN Orlen lengyel állami energetikai nagyvállalat vezérigazgatója.
A bírósági beadvány szerint, a BlackRock és az Apollo Capital Management, abba a hagyományos pénzügyi intézmények hitelezői csoportjába tartozik, amely 500 millió dollárnyi kölcsönt nyújtott nemrég a csődeljárás alatt álló Core Scientific-nek (CORZ). A jelenleg ismert legnagyobb bitcoinbányász még december 21-én jelentette be, hogy a chapter 11 sz
Nagyfokú bizonytalanság jellemzi most a mindennapjainkat. Nem csak azt nem tudjuk, mit hozhat számunkra a távoli jövő, de túlzás nélkül, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit tartogat a holnap. A bizonytalanság félelmet szül, a félelem pedig, amellett, hogy gátat szab kreativitásunk és hatékonyságunk szárnyalásának, komoly betegségeket is szülh
A Budapesti Közlekedési Központ az elmúlt évben továbbfejlesztette, egyszerűsítette és ezzel hatékonyabbá tette a jegyellenőrzés és a pótdíjazás folyamatát - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Delhusa Gjon és a 44 évvel fiatalabb Fanni már tíz éve vannak együtt. Kapcsolatukat sokan támadták, de a szerelmük kiállta az idő próbáját. Azt tervezik, hogy hamarosan hivatalosan is összekötik az életüket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közhiteles nyilvántartást vezet azokról az adózókról, amelyeknek nincs köztartozásuk. Ez a köztartozásmentes adózói adatbázis (KOMA).
Népszavazást kezdeményez a Momentum és Mi Hazánk Debrecenben, miután egyre több helyi lakos ellenzi a kínai akkumulátor-gyár megépülését. Az LMP szerint, viszont országos népszavazásra van szükség, mert a probléma több várost is érint. Debrecen polgármestere úgy látja a gyár ügye átpolitizálódott. A kínaiak pedig úgy nyilatkoztak a történtekről, ho
Olaszországban szerda este hét órakor véget ért a benzinkutasok előző nap este kezdődött sztrájkja, miután az üzemanyag-állomások üzemeltetőit és dolgozóit képviselő szakszervezetek bejelentették, hogy lerövidítik az eredetileg két naposra tervezett munkabeszüntetést.