2023. január 25. szerda

jan. 25
19:33
Végül Athénban lesz az Európai Szuperkupa, változik a vb-selejtezők lebonyolítása (m4sport.hu)
Kazanytól vették el a szuperkupa rendezésének jogát az ukrajnai háború miatt.
jan. 25
19:33
Heroinfüggő és börtöntöltelék volt, de ha tudja, kik voltak a dédszülei, az egész élete másképp alakul a híres színésznek (SzMo)
Danny Trejo 78 évesen tudta meg, hogy nagyon más családból származik, mint amit a gyerekkora és az azt követő nehéz évek alapján gondolt. Rodriguez kedvenc színésze elmesélte a család történetét.
jan. 25
19:39
Jelentős környezeti szennyezést tártak fel az UBM leányvállalatánál (Portfolio)
Jelentős, szénhidrogén eredetű szennyezést tártak fel az UBM leányvállalatának, az UBM Feednek a környei ingatlanjánál.
jan. 25
19:39
Navracsics: ha a Bizottság azt kéri, a politikusok kivonulnak az egyetemi kuratóriumokból (ATV)
“Részünkről nem akadály, ha az Európai Bizottság azt veti fel, hogy a politikusok ne lehessenek tagjai az egyetemi alapítványi kuratóriumoknak“ - jelentette ki Navracsics Tibor Brüsszelben. Kész a kormány az egyetemi kuratóriumi tagság “időbeli korlátozására is. Két “nem túl bonyolult” jogszabálymódosításra van ehhez szükség - mondta a területfejle
jan. 25
19:39
Montenegrói válogatott kapust igazolt a Kisvárda (m4sport.hu)
Nem ismeretlen számára a magyar bajnokság.
jan. 25
19:39
Schobert Lara: "Teljes káosz, felborítottam a teljes életemet" (Life)
Schobert Lara elmondása szerint nagyon kemény tinédzser volt? négy évig tartott nála a lázadó időszak.
jan. 25
19:45
A 92 éves nagymama leszögezte, mit lesz tilos csinálni a temetésén (Joy)
A TikTok új sztárja egyáltalán nem veszi magát komolyan és éppen ezért imádjuk!
jan. 25
19:45
A nemzetközi piaci hangulatot követte a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 652,71 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 46 249,05 ponton zárt szerdán.
jan. 25
19:45
Kiütéses vereség Dániától a vb-negyeddöntőben, az 5-8. helyért folytathatja a magyar válogatott (m4sport.hu)
A szünetben már kilenccel vezetett a címvédő, a végére 17 gólos sikert könyvelhettek el.
jan. 25
19:45
Nem hiszünk a szemünknek: Erzsikére cserélte Shakirát Piqué (BorsOnline)
Nem csak Shakira alázta meg durván volt szerelmét, a magyar internet népe is keményen bünteti Gerard Piquét. A legújabb beszólásuk pedig szenzációsra sikerült!
jan. 25
19:45
Késes támadás történt Németországban, halálos áldozatok is vannak (Life)
Két embert megölt és legkevesebb hét embert megsebesített egy késes támadó szerdán Németország északi részén egy vonaton - jelentették német hírportálok.
jan. 25
19:45
Örökké bánni fogja? Denzel Washington visszautasította minden idők legjobb thrillerjének főszerepét (Mafab)
Időnként a legnagyobb sztárokkal is előfordul, hogy csúnyán mellényúlnak egy-egy szereppel. De ugyanígy az is megesik, hogy eldobnak egy ajánlatot, amiről utólag derül ki, hogy bombasiker lett. Így járt Denzel Washington is még a '90-es évek derekán, amikor az egyik valaha készült lejobb thrillerben szerepelhetett volna. De nemet mondott és ezt
jan. 25
19:51
Aggódhatnak a magyar hitelesek? Hiába a magas fizu, erre nem lehetett felkészülni (Pénzcentrum)
Szakértők számítása szerint hiába volt a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 16,8 százalékkal magasabb 2022. novemberben, mint egy évvel korábban, a hitelek drágulása miatt ez mégis 1,8 millió forinttal kevesebb lakáshitelre elegendő.
jan. 25
19:51
Súlyos szavak: függesszék fel Törökország és Magyarország NATO-tagságát! (ATV)
Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan vezetése alatt a két ország többet árt a szövetségnek, mint használ a Washington Examiner cikke szerint - vette észre a szeretlekmagyarorszag.hu.
jan. 25
19:57
Most az influenza miatt kell részleges látogatási tilalmat bevezetni egy magyar kórházban (Portfolio)
Az influenzaszerű megbetegedések miatt részleges látogatási tilalom lép életbe csütörtöktől a nagykanizsai kórház krónikus belgyógyászati osztályán.
jan. 25
19:57
Jolly megelégelte, hogy hazugságokat írnak róla: bíróságra megy (Life)
Jolly úgy döntött, bíróságon tisztázza magát és az édesapját.
jan. 25
19:57
A magyar autós kényelmes: kiderült, mennyien mondtak le a kocsiról a drágább tankolás miatt (Promotions)
Meglepő eredmények születtek.
jan. 25
19:59
Lemondott a Waberer's egyik igazgatósági tagja (Portfolio)
Személyes okokra hivatkozva lemondott a Waberer's igazgatósági tagja, Czéh-Tóth Márk.
jan. 25
20:00
Félmilliárd forintot fordít épületfejlesztésre a bajai Eötvös József Főiskola (Üzletem)
Több mint 500 millió forintot fordíthat épületfejlesztésre a bajai Eötvös József Főiskola, a Szabadka utcai épületet is átalakítják és korszerűsítik.
jan. 25
20:01
Navracsics Tibor szerint nincs veszélyben az Erasmus+ és a Horizont Európa programok folytatása (Portfolio)
Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ oktatási és a Horizont Európa kutatási programok folytatását, folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra - jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben a MTI-nek adott nyilatkozatában.
jan. 25
20:03
Három ellenzéki párt is népszavazást kezdeményez debreceni akkumulátorgyár ügyében (ATV)
Népszavazást kezdeményez a Momentum és Mi Hazánk Debrecenben, miután egyre több helyi lakos ellenzi a kínai akkumulátor-gyár megépülését. Az LMP szerint, viszont országos népszavazásra van szükség, mert a probléma több várost is érint. Debrecen polgármestere úgy látja a gyár ügye átpolitizálódott. A kínaiak pedig úgy nyilatkoztak a történtekről, ho
jan. 25
20:03
Elemző: a következő hónapok kritikusak lesznek Ukrajna szempontjából (ATV)
A következő hónapok kritikusak lesznek Ukrajna szempontjából, hiszen Oroszország mind emberi erőben, mind katonai eszközökben hatalmas tartalékokat halmozott fel. Jelenleg állóháború zajlik a felek között. Ukrajnát jelentősen megerősíthetik a régóta várt Leopárd 2-es harckocsik, Oroszország közben azt állítja, valójában az egész NATO ellen háborúzi
jan. 25
20:03
Százéves esőrekordot értünk el januárban (Ripost)
Több mint 100 éve nem esett ennyit.
jan. 25
20:03
Ötgólos hátrányból tudott fordítani a Fradi női kézicsapata (m4sport.hu)
Az MTK alaposan megszorongatta a zöld-fehéreket.
jan. 25
20:03
Férfi kézilabda-vb: Súlyos magyar vereség Dániától a negyeddöntőben (BorsOnline)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban.
jan. 25
20:06
Amerikai tankok mennek Ukrajnába – Biden üzent az oroszoknak (Privátbankár)
A bejelentés egyáltalán nem meglepés, 31 tank indulhat Ukrajnába.
jan. 25
20:09
Sainz 119 körrel hangolt a Ferrari tesztjén (m4sport.hu)
Az Alpha Tauri is tesztelt – mindkét helyszínen esett az eső.
jan. 25
20:09
Majdnem a tengerbe fulladt Spielberg A cápa forgatásán, de neki köszönhetjük a Vészhelyzetet és a Vissza a jövőbe-trilógiát is (SzMo)
Alig vehette át Steven Spielberg a legjobb rendezőnek és a legjobb filmért járó Golden Globe-díjakat, jó esélye van, hogy ugyanezt megismételheti az Oscarral is. Filmjét összesen hét kategóriában jelölték. Remek alkalom ez arra, hogy áttekintsük a 76 éves mester életművét.
jan. 25
20:09
Nem fenyegeti veszély az Erasmus+ és a Horizont Európa programok folytatását (Demokrata)
Folyamatosan lehet tovább jelentkezni a kiírt pályázatokra – jelentette ki Navracsics Tibor
jan. 25
20:09
Súlyos magyar vereség Dániától a negyeddöntőben (Demokrata)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától.
jan. 25
20:15
Orbán Viktor aláírta: A helyreállítási hitelkeretet is igénylik, Navracsics és Lantos Csaba lesz a fő felelős (ATV)
Orbán Viktor aláírta: A helyreállítási hitelkeretet is igénylik, Navracsics és Lantos Csaba lesz a fő felelős
jan. 25
20:21
Zámbó Krisztián menyasszonya: Egész nap falási rohamom van (Ripost)
Kiderült, milyen fogadalmat tettek Takács Zsuzskáék 2023-ra.
jan. 25
20:21
Abba kellett hagynia az Exatlont, máig nem tudják, mi volt a baja (BorsOnline)
Nem derült ki, mi is okozta a bajt nála.
jan. 25
20:21
Lábköröm a szájban, bútorragasztóval rögzített korona – ezektől égnek áll a fogorvosok haja (SzMo)
Vannak köztük tényleg nagyon undorító dolgok.
jan. 25
20:21
A hit tisztasága fontosabb volt a politikánál (Demokrata)
XVI. Benedek pápa pontifikátusában mindvégig a teológiai megfontolások érvényesültek, időnként felülírva a diplomáciai szempontokat.
jan. 25
20:21
A NOB hozzájárult az orosz és fehérorosz sportolók ázsiai versenyzéséhez (Demokrata)
A NOB hozzájárult ahhoz, hogy orosz és fehérorosz sportolók Ázsiában versenyezzenek.
jan. 25
20:23
Brutális támadás zagyvarékasi iskolában: mindkét karját eltörte Rómeónak az osztálytársa (BorsOnline)
Az édesanyja nem érti, hogy történhetett meg ilyesmi a zagyvarékasi iskolában.
jan. 25
20:27
Mgyosz: „Ez a 2023 év ez egy kötéltánc lesz a vállalkozások számára” (ATV)
563 ezer forint volt a bruttó átlagkereset novemberben Magyarországon a Központi Statisztika Hivatal szerdán közölt adatai szerint. Ez közel 17 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, de a KSH jelentésében az is szerepel, hogy a magas infláció miatt, a megemelt bér is majdnem 5 százalékkal ér kevesebbet.
jan. 25
20:27
Így látjuk az AGROmashEXPO-t – képekben (Agrofórum)
Január 25-én megnyitotta kapuit hazánk legjelentősebb agrárrendezvénye. Az AgromashExpo és AgrárgépShow a hagyományokhoz híven idén is a Hungexpo területén rendezkedett be.
jan. 25
20:30
Nascar: Nfl-sztárok a versenypályán és a játékos, aki megreformálta a pitkiállásokat (Racing)
Évekkel ezelőtt hatalmas vihart kavart a Philadelphia Eagles egykori irányítójának, Donovan McNabbnek azon kijelentése, miszerint az...
jan. 25
20:30
Ügyfélportál vagy mobilapp: ön hol intézné adóügyeit? (Üzletem)
A NAV kíváncsi az ügyfelek véleményére, várja a visszajelzéseket.
jan. 25
20:33
Mindenkinek fix alapbéremelést és jelentős juttatásnövelést ad az Auchan (Adózóna)
Januártól minden munkatársának alapbérét bruttó 32 000 forinttal emeli az Auchan. A szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben akár bruttó 476 000 forintos jövedelem is elérhető, írja közleményében a cég.
jan. 25
20:33
Nascar: Nfl-sztárok a versenypályán és a játékos, aki megreformálta a pitkiállásokat (USAracing)
Évekkel ezelőtt hatalmas vihart kavart a Philadelphia Eagles egykori irányítójának, Donovan McNabbnek azon kijelentése, miszerint az...
jan. 25
20:33
Friss hírek érkeztek az apátfalvai férfiról, aki megpróbálta meggyilkolni az édesapját (Ripost)
Fojtogatta, majd véresre verte az apját.
jan. 25
20:33
Végre versenyek! De hogyan közvetítik? – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
Közelmúltban véget ért és jelenleg is zajló versenyekről és azok közvetítéséről beszélget a közmédia kerékpáros podcastjában Székely Dávid és Várhegyi Benjamin.
jan. 25
20:35
Chema Rodríguez: Büszke vagyok a srácokra, amikor harcolnak, de most nem tették, amit nem értek (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban. A mérkőzés után a magyar válogatott tagjai csalódottan értékelték teljesítményüket, ahogy a szövetségi kapitány, Chema Rodríguez is értetlenül állt a látottak előtt és magára vállalta a felelősség
jan. 25
20:39
Nagy a baj? Részleges látogatási tilalom lép életbe a nagykanizsai kórházban (ATV)
Az influenzaszerű megbetegedések miatt részleges látogatási tilalom lép életbe csütörtöktől a nagykanizsai kórház krónikus belgyógyászati osztályán.
jan. 25
20:39
Lékai: legyünk őszinték, lemostak minket a pályáról (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya, Lékai Máté megtörten nyilatkozott a Dánia ellen elszenvedett 40-23-as vereség után. A csapat irányítója elmondta, borzalmas meccs volt, nem erre készültek és ellenfelüknek még 100%-ot sem kellett nyújtaniuk a meccs megnyeréséhez. A mieink legeredményesebb játékosa, a hatgólos Bodó Richárd arról b
jan. 25
20:39
Megpróbálta megfojtani súlyos beteg, idős édesapját az apátfalvai férfi: ezt a büntetést kapta (Life)
Három év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt az apátfalvai férfit, aki 2020 telén megpróbálta megfojtani súlyos beteg, idős édesapját.
jan. 25
20:39
Gigászi titok derült ki Kulcsár Edina szüléséről (Promotions)
Minden bizonnyal G.w.M erre sem fogja sajnálni a pénzt.

Keresés