2023. január 25. szerda

jan. 25
6:15
Pedagógussztrájk: közeleg az évforduló, de mit sikerült elérni? (ATV)
Országszerte sztrájkba kezdtek a tanárok. A munkabeszüntetés jövő hét keddig tart, január 31-ére pedig nagy évfordulós megmozdulást szerveznek. Szabó Zsuzsa azonban elkeseredve tekint vissza az első figyelmeztető sztrájk óta eltelt időre, úgy látja ugyanis, hogy a tanárok továbbra is egyedül vannak, és a kormány még mindig nem hajlandó az oktatás p
jan. 25
6:15
Már abban sem volt biztos a nagy múltú szerkesztőség, hogy melyik cikket írták ők, és melyiket gép (Forbes)
Balhés napokat él meg a nagy múltú tech portál, az 1994-ben alapított Cnet, miután kiderült, hogy a híroldal legalább 70 cikket íratott meg mesterséges intelligencia segítségével. Mindezt úgy, hogy túl nagy dobra nem verték az ügyet. Nemcsak az olvasók körében, de házon belül sem.
jan. 25
6:15
Állati dolgok (Magyar Nemzet)
Kutyapiszoárt helyeztetett ki a nemrégiben sétálóutcává alakított Déri Miksa utcába Pikó András józsefvárosi önkormányzata.
jan. 25
6:18
Salát Gergely: Kína tud gyártani gagyit, de világszínvonalút is (Infostart)
Kína számos, az Egy övezet, egy út programja keretében megépített infrastrukturális projektje tele van szerkezeti hibákkal – erről ír a The Wall Street Journal. Az amerikai lap szerint 2016-os átadása óta már több ezer repedés jelent meg egy ecuadori vízierőművön, de hasonló problémák jelentkeztek pakisztáni, ugandai, angolai beruházásoknál is. Sal
jan. 25
6:18
„Szívem szakad meg” – Szomorú hírt közölt Michael Schumacher lánya (Metropol)
Schumacher egész családja számára megrázó, ami történt.
jan. 25
6:21
"Nekem is meg van műtve a cicim" - Sári Évi meglepő vallomást tett (Ripost)
Nincs ellene a szépészeti beavatkozásoknak Sári Évi.
jan. 25
6:21
Új üzleti modellre tér át a Gránit Bank (vg.hu)
Eljött az ideje a modern, digitális platformra fókuszáló befektetési szolgáltatási, privátbanki üzletág kiépítésének – fogalmazott a Világgazdaságnak adott interjúban Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója.
jan. 25
6:21
Tenyérvéna azonosításon alapuló biometrikus fizetési megoldást mutatott be az Ingenico és a Fulcrum Biometrics (Márkamonitor)
A megoldás az Ingenico Axium Android termináljait, a Fujitsu PalmSecure technológiáját és Fulcrum Biometrics biometrikus azonosítási technológiáját integrálja.   Az új fizetési megoldás lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy bankkártya és Pin-kód használata nélkül, pusztán a tenyerüket egy infravörös érzékelő felett mozgatva hitelesítsék fizetései
jan. 25
6:21
Neymar dögös húga alaposan az arcunkba tolja a melleit, Claudia Romani pedig a popsijával hódít – válogatás (Promotions)
Végül Janah Vanderper fogja felforrósítani a hangulatot.
jan. 25
6:21
Tömeges díjemelés a nyugdíj- és egészségpénztáraknál (Bank360 blog)
Sorozatban kapják a felszólításokat a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjai, hogy 2023-tól magasabb minimális havi tagdíjat várnak az intézmények. Örülhetnek, ha az inflációval megússzák a tagdíjemelést.
jan. 25
6:21
A tradíció és az innováció találkozója az Mkb Alapkezelőnél (KKV Magazin)
Új befektetési alapot indít az Mkb Alapkezelő Zrt., amely 2022. augusztus 31-én az egykori Mkb-Pannónia és a Budapest Alapkezelő összeolvadásával jött létre. A fuzionált cég Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője, az általa kezelt vagyon mérete meghaladja az 1200 milliárd forintot – ebből 700 milliárd forint befektetési alapokban található, 500
jan. 25
6:21
Online naplózás mosolyogva? Az Arasz a megoldás! (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: Nem kell, hogy rémálom legyen az adminisztráció: az Arasz-szal kényelmes, egyszerű, gyors adatrögzítés, naplózás.
jan. 25
6:21
Új Gps kezelőfelületek a precíziós gazdálkodáshoz (GépMax)
A Cnh csoport és a Trimble közös fejlesztésű, márkafüggetlen Xcn termékcsaládban változások történtek.
jan. 25
6:21
Mutatjuk, milyen családtámogatások közül válogathat 2023-ban! (Mandiner)
Több mint 3300 milliárd forintot szán a kormány családpolitikai célokra, kedvezményekre az idei büdzsében. A legjelentősebb költségvetési tételnek a Nők 40 korkedvezményes nyugdíj, a családi adókedvezmény és a különböző lakástámogatási formák számítanak.
jan. 25
6:21
Visnyei Barbi: A szülés nem csak arról szól, hány centinél kell kitolni azt a gyereket (Forbes)
Visnyei Barbi gazdasági területről, „rendes” munkahelyről váltva lett az idealizáltságon túli anyaság egyik hangjává az Instagramon. A saját gyerekei – éppenséggel kislányok – születésével megtapasztalt női erő, az abból táplálkozó kreatív energiák nyomán lett belőle influenszer. Interjú
jan. 25
6:21
Maffiabaloldal (Magyar Nemzet)
Bármilyen fájó, ki kell mondani, az Európai Parlament minden hitelét elveszítette, miután kiderült, tele van korrupciós ügyekkel.
jan. 25
6:21
Hogyan képes leszoktatni egy könyv a dohányzásról? (egy.hu)
Amikor meséltek róla, nem hittem el, hogy egy könyvtől le lehetne szokni a cigarettáról. Pedig valóban működik. Allen Carrban az az érdekes, hogy nem riogat egészségügyi kockázatokkal, nem agitál, hanem megszüntetni benned a cigaretta varázsát. Többek között Anthony Hopkins is az ő gondolatai mentén szokott le.
jan. 25
6:21
Tűzhaláltól mentette meg Melindát és férjét a befogadott kutya (AC News)
A kis Minnie addig ugatott, míg Melinda és a férje fel nem ébredt.
jan. 25
6:23
Bukhat vagy marad Erdoğan? – előrehozott választás jön Törökországban (Mandiner)
Májusban választ Törökország: készületlenül érte Erdoğan ellenfeleit az előrehozott elnökválasztás lehetősége, de az államfő támogatottságát is megrendítheti a gazdaság állapota és a kurdkérdés.
jan. 25
6:23
A változás szele fúj Karabahban (Magyar Nemzet)
A Lacsin-folyosón kialakult patthelyzet Moszkva gyengülő pozíciójának jele lehet.
jan. 25
6:24
Bőven adtak munkát a menekültek a rendőröknek tegnap is (Menedzsment Fórum)
Csaknem kilencezren érkeztek Ukrajna és Románia felől.
jan. 25
6:27
Kivonulással fenyegetőzőtt, de járatbővítést jelentett be a Ryanair (Spabook)
Pénz beszél, kutya – és Michael O’Leary Ryanair vezér – ugat, a Ryanair pedig a tavalyi sírás ellenére rekord profitot számol. A szókimondó ír cégvezér, aki néha elveszik a jog…
jan. 25
6:27
Geekbench teszten járt a Samsung Galaxy A24 (GSMring)
A dél-koreai vállalat hamarosan bemutathatja a Samsung Galaxy A24 okostelefont, ami a napokban Geekbench teszten járt. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. Az idei évben több Samsung Galaxy A szériás okostelefon is bemutatásra kerülhet, köztük a Samsung Galaxy A14, Samsung Galaxy A34, Samsung Galaxy A54 és Samsung Galaxy A24 okostelefon is. Utóbbi
jan. 25
6:27
Ogier Mexikóban is rajthoz áll (Racing)
Ogier nagyon motivált ebben az évben, már Mexikóban újra autóba ül.
jan. 25
6:30
Sorsfordító nap lesz február 2-a a győri Audinál (Infostart)
Az Audi Hungaria munkaadói oldala és a munkavállalói oldal képviseletében az Audi Hungária Független Szakszervezet képviselői megállapodtak abban, hogy 2023. február 2-án indítják a bértárgyalásokat. Az aktuális bérmegállapodás 2023. március 31-ig hatályos.
jan. 25
6:30
Olaszországban nem bírták úgy cérnával a benzinkutasok, mint nálunk (Privátbankár)
Az olaszországi üzemanyag-állomások egy része huszonnégy, mások negyvennyolc órán át tartanak zárva a kedd este megkezdődött sztrájk miatt, melyet a benzinkutak üzemeltetői a kormány energiapolitikájával szemben hirdettek meg.
jan. 25
6:33
Amit a csoportos áfaalanyiságról tudni érdemes (Adózóna)
A csoportos áfaalanyiság az áfatörvény szerint választható lehetőség a belföldön letelepedett, kapcsolt vállalkozások számára. Ez olyan speciális adóalanyiság, amelynek időszakában a tagok együtt alkotnak egyetlen áfaalanyt, és a csoport létrejöttével önálló áfaalanyiságuk megszűnik.
jan. 25
6:33
Betelt a pohár az olasz benzinkutasoknál, csütörtökig sztrájkolnak (ATV)
Az olaszországi üzemanyag-állomások egy része huszonnégy, mások negyvennyolc órán át tartanak zárva a kedd este megkezdődött sztrájk miatt, melyet a benzinkutak üzemeltetői a kormány energiapolitikájával szemben hirdettek meg.
jan. 25
6:33
Két nyár múlva eltűnhetnek a nyaralási dugók (autopro)
Cserébe készpénzzel nem lehet majd autópályadíjat fizetni a tenger felé.
jan. 25
6:33
Tavalyi csúcsukról alább szállnak a portugál ingatlanárak – indulhat a külföldiek újabb rohama (vg.hu)
Harminc éve nem látott ütemben drágultak tavaly az ingatlanok Portugáliában, az emelkedő hitelkamatok sem tartották távol a vevőket.
jan. 25
6:33
Fokozódik a feszültség az EP-választások miatt (Magyar Hírlap)
Az olasz miniszterelnökkel való szövetkezés átrendezheti az erőviszonyokat Brüsszelben.
jan. 25
6:33
Ilyen se volt még: négy orosz és egy ukrán a hatfős magyar Eb-csapatban (Magyar Nemzet)
Finnországban, Espoo városában ma megkezdődik a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság.
jan. 25
6:36
Visszatér az igazi téli időjárás: lehűlés kezdődik, a köd miatt figyelmeztetést is kiadtak (Blikk)
Szerdán a reggeli ködfoltok feloszlását követően a Dunántúlon felhősebb idő várható, a Dunától keletre viszont hosszabb napos időszakokra készülhetünk. Számottevő csapadék nem várható.
jan. 25
6:39
Súlyos balesettel zárult a kedd (Autószektor)
Egy személyautó és egy mikrobusz szenvedett balesetet Alsónémedin, az Orgona utcában. Az ütközés következtében a mikrobusz átszakítva egy ház kerítését, az udvaron állt meg. A dabasi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket - a  mentők is kiérkeztek a helyszínre. Kérjük, vezessenek óvatosan!
jan. 25
6:39
Szentesi Zöldi László: Fegyverek öngyilkos használatra (Mandiner)
Ha szembefordul Európával, a harmadik világ is felfalja a saját értékrendszerét.
jan. 25
6:42
Halált okozó toxikus anyag került gyógyszerekbe - vizsgálatot indított a WHO (Privátbankár)
Újabb vizsgálatokat rendelt el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azoknak a recept nélkül kapható köptetőszirupoknak az ügyében, amelyek ipari oldószer és fagyállószer származékokat tartalmaztak és több mint 300 gyerek halálát okozták október óta három országban is.
jan. 25
6:45
2,8 milliárd forint uniós pályázati támogatásból fejleszti gyakorlóiskoláit az Elte (ProfitLine)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2,8 milliárd forint európai uniós forrásból fejleszti, korszerűsíti és újítja fel öt budapesti és egy szombathelyi gyakorlóiskoláját - jelentette be az egyetem rektora a kedden Szombathelyen, az Elte Bólyai János Gyakorló Álalános Iskola és Gimnázium dísztermében tartott projektnyitó ünnepségen.
jan. 25
6:45
Már a kapuban lehet az új gazdasági ciklus (Portfolio)
A tavalyi év a részvénypiaci esésről szólt, az S&P 500 index majdnem 20%-os gyengülést tudhat maga mögött. Az idei év azonban talán másképp alakul, miután az infláció csökkenése magával hozza az alapkamatemelési ciklus végét - ezzel elkezdődhet az új gazdasági ciklus -, így a részvénypiacok levegőhöz juthatnak.
jan. 25
6:45
Gránáttalálat végezhetett két brit önkéntessel Szoledarnál (444.hu)
Épp egy idős nőt igyekeztek kimenteni a városból.
jan. 25
6:45
Elsőfokú riasztást adtak ki három vármegyére, egyre hidegebb napok jönnek (Ripost)
Felemás időjárásra készülhetünk a következő napokban.
jan. 25
6:45
Elfújja a szél a jó időt (BorsOnline)
Bár sokat fog sütni a nap, nem lesz melegünk.
jan. 25
6:45
Budapesti győzelmek a jégkorong Erste Ligában (Magyar Hírlap)
Az alapszakasz megnyerésére hajtó Budapest Jégkorong Akadémia legyőzte a vendég DVTK-t, míg a felsőházba jutásért küzdő FTC a Dunaújvárosi Acélbikáknál bizonyult jobbnak.
jan. 25
6:45
Részletek derültek ki a Wagner-csoport sikerének titkáról (Magyar Nemzet)
Egy ukrán hírszerzési jelentésből tudhatjuk meg, hogyan néz ki a hírhedt orosz zsoldoshadsereg egy bevetése.
jan. 25
6:51
Órák kérdése, durva, mit tartogat az időjárás (Metropol)
Szerdán még kisüt a nap, aztán megérkezik a tél.
jan. 25
6:51
Komoly drágulás jöhet a Balatonnál és ismét fizetős lehet egy szabadstrand (Portfolio)
Még csak január van, de a balatoni önkormányzatok megkezdték a felkészülést a strandszezonra. Siófokon arról tárgyal a képviselő-testület, hogy 2024-től - tehát jövő nyártól - fizetős legyen-e a jelenleg ingyenes Újhelyi strand, vagy sem. Balatonalmádiban pedig már a strandjegyárak emeléséről születhet döntés.
jan. 25
6:51
Lenyűgöző képek egy olyan rendezvényről, ahova egyszer mindenkinek el kell látogatnia (Agroinform)
A berlini Nemzetközi Zöld Héten jártunk, és úgy gondoljuk, ide egyszer mindenkinek el kell látogatnia. Megmutatjuk, hogy miért.
jan. 25
6:51
Íme a 2023-as év európai vitorlás jachtjai (AQUA)
Tizenkét fős zsűri (vezető európai vitorlásmagazinok képviselői), minden részletre kiterjedő tesztek, majd díjkiosztó a Boot Düsseldorf első estéjén. Lássuk a győzteseket! Nagy teljesítményű túravitorlás (Performance Cruiser)Győztes: Beneteau First 36Három olasz cirkáló és két nagyon különböző, Szlovéniában épített jacht változatos és izgalmas kate
jan. 25
6:51
Most az euróra fogadnak a dollárral szemben (Azenpenzem)
Radikális fordulat történt a devizapiacon, ahol elpártoltak a befektetők a dollártól, és inkább az eurót keresik. Sorra módosítják év végi előrejelzéseiket a nagybankok, erősödő európai devizát várnak most. Devizapiaci beszámolónk következik.
jan. 25
6:51
Januártól megerősödtek a munkavállalók jogai (Márkamonitor)
A munka törvénykönyvének január 1-jén hatályba lépett módosítására egyrészt a munka és a magánélet egyensúlyáról, illetve az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló uniós irányelvek átültetése érdekében került sor, emellett a munka törvénykönyvének hatályba lépése óta eltelt tíz év alatt szerzett gyakorlati tapasztalatok is indokolják –
jan. 25
6:51
Interjú egy robottal – a biodiverzitásról és a talajkímélő gazdálkodásról (Agrofórum)
Az Agrofórumban sokszor írtunk már a mezőgazdaság jövőjéről, az agrárium fenntarthatóságáról, és a robottechnológia rohamos fejlődéséről. De olyan még nem történt a lapunkban, hogy Mesterséges Intelligenciával készítsünk szakmai riportot. Egy ismerősöm ötletét felhasználva most erre vállalkoztam a Zöldítő rovatban, és a regeneratív mezőgazdaságtól

Keresés