Rendhagyó koncertlemezzel jelentkezett a Kaláka. Az idén 54 éves zenekar az eddigi vinyl-, kazetta- és CD-megjelenések után első alkalommal adott ki kizárólag digitális platformokon elérhető albumot. A Fontosnak vélt vinnivalóim című lemez anyagát a zenekar saját rendezvényén, az egri Kaláka Fesztiválon rögzítette tavaly. A cím az együttes életében
Zavaros képzelgése a középhatalmi szerepről, az erős hadseregről, militarizmusa és nacionalista ideológiája sokak számára elfogadható érveket szolgáltat.
Szimbiózis kertésztalálkozó néven szervezett szakmai napot a Flora Hungaria Dísznövénytermesztői Egyesület a növényházi cserepes- és vágottvirág-termesztésben érdekelt közösségnek. A Siófokon tartott kétnapos rendezvény gazdag programkínálattal várta a kertészeket, és az információátadáson túl célja volt a növényházi dísznövénytermesztők közösségén
A legjobb, és egyúttal legsikeresebb projektek esetében mindig szükséges külső, harmadik fél által végzett auditálást elvégezni. Ennek köszönhetően a befektetők
22 ezer néző előtt léphet pályára szerda este hat órakor Stockholmban a magyar férfi kézilabda-válogatott a címvédő Dánia elleni világbajnoki negyeddöntőben. A csapat kapusát 300 kilométeres vonatozást követően már a helyszínen kérdeztük.
Az olaszországi üzemanyag-állomások egy része huszonnégy, mások negyvennyolc órán át tartanak zárva a kedd este megkezdődött sztrájk miatt, melyet a benzinkutak üzemeltetői a kormány energiapolitikájával szemben hirdettek meg.
Ahogy arról lapunk többször is beszámolt, az ügyészség vesztegetéssel vádolja Völner Pált, a vádirat szerint Schadl Györgytől 83 millió forint kenőpénz fogadott el a végrehajtói kinevezések megbundázásáért cserében. Schadl már több mint egy éve ül letartóztatásban. Az ügyészség Schadlra tíz, míg Völnerre nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte.
A Global Firepower 2006 óta listázza a világ legerősebb haderőit. Az úgynevezett “Powerindex” alapja az egyes nemzetek potenciális háborús képessége szárazföldön, tengeren, illetve légi úton, amelyet hagyományos eszközökkel vívnak.
Aki szeretne egy régi Minit elektromos meghajtással, az az észak-angliai Recharged Heritage-től rendelheti meg, 72 000 euró körüli áron. A Recharged Heritage révén egy másik angol cég kínál elektromos átalakítást klasszikus Minikhez. A villamosítás ellenére a járművek nagyrészt eredeti állapotukban maradnak, ami lehetővé teszi, hogy a régi benzi
Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Németország jelenlegi külpolitikája Vad tábornok szerint nem elfogadható. Mintha elfelejtették volna, hogy a külpolitika diplomáciát jelent, érdekegyeztetést, konfliktusmegoldást.
Ha választanunk kellene, hogy fülhallgatót bedugva, egyedül utazunk a vonaton, vagy beszélgetést kezdeményezünk egy mellettünk ülő ismeretlennel, valószínleg sokan az előbbire szavaznánk. Pedig egy friss vizsgálat szerint a szociális kapcsolataink építése fontosabb, mint gondolnánk.
Felipe Massa Forma-1-es pályafutása alatt számos világbajnok mellett dolgozott csapattársként a Ferrari csapatánál. Ott volt Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, illetve Michael Schumacher is. Massa utóbbinak a csapattársa első Ferraris évében volt, ami egyben a német legenda utolsó vörösöknél töltött éve is volt. A Sauber csapatától igazolt 2006-ban a
Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztosa szerint nem összeférhetetlen, hogy a polgármester cége többször is nyert a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. közbeszerzési pályázatain, miközben a balatonalmádi önkormányzat tulajdonosa is a zrt.-nek.
Sikerült-e a monetáris bravúr, vagyis az agresszív kamatemelésekkel, csekélyebb növekedési áldozatot vállalva, letörni az inflációt? Ez lehet az idei év legfontosabb kérdése.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kétfélidős hangversenyen többek között felhangzik a kar egyik tagja, a kárpátaljai születésű Papp Viktor erre az alkalomra írt kompozíciója, a Requiem ukrán és latin nyelven, valamint Liszt Ferenc ritkán hallható férfikari Requiemje, amit két gyermeke és édesanyja elvesztése után írt a mester. Papp Viktor, a Szent Efrém Férfikar tagja számos fe
Az elmúlt hetekben szinte letarolták a nemzetközi és hazai médiát a ChatGpt-ről szóló hírek. A csetbot jól mutatja a mesterséges intelligencia (Mi) ugrásszerű fejlődését, hiszen a programmal barátian elcseveghetünk, de kérésünkre piackutatást is végez, alapvető kódolási feladatokat lát el, sőt, akár szerelmes verset is ír nekünk. Nem csoda, hogy az
Korábban megdönthetetlennek tűnő tévhitet cáfolt meg egy nemrég megjelent kutatás. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népegésségtudományi Intézetének Kohorsz '18 című kutatásából úgy tűnik, egyre csak növekszik azon háztartások száma, ahol a nő mos, takarít és intézi a bevásárlást. De vajon jól van ez így?
A kínai vállalat néhány hónapja dobta piacra a Xiaomi Redmi A1 okostelefont, ami a belépő kategóriába érkezett meg. Most egy új változata kerülhet bemutatásra. A Xiaomi az elmúlt időszakban több terméket is piacra dobott, köztük a Magyarországon is kapható Xiaomi Redmi A1 okostelefont, amit durván 45.000 Ft-ért lehet beszerezni a hivatalos forgalma
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.