2023. december 12. kedd

dec. 12
19:58
Ez óriási gyomros Zelenszkijéknek: újabb uniós tagállam tagadta meg csatlakozásukat az EU-hoz (Mandiner)
"Nem szabad kivételeznünk Ukrajnával" – közölte a tagállam vezető politikusa.
dec. 12
20:00
Drasztikusan megvágja az ír kormány az ukrán menekültek számára járó támogatások összegét (vg.hu)
Az ír kormány eddig véleménye szerint arányaiban messze a nyugati átlag felett segítette ki az ukrán menekülteket.
dec. 12
20:00
Herczeg Zoltán: Leszámoltam ezzel a világgal, amelyet politikának hívnak (Mandiner)
A divattervező álláspontja szerint Magyarországon nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van.
dec. 12
20:00
Olyan sok a víz a Balatonban, hogy majdnem kiönt (Magyar Nemzet)
Az elmúlt hetekben hullott bőséges csapadéknak köszönhetően a tó átlagos vízszintje 11 nap alatt 9 centiméternyit emelkedett.
dec. 12
20:02
Kikiáltották új Szoboszlainak, és már meg is szerezte első gólját a BL-ben! (Mandiner)
Fejjel volt eredményes a Bajnokok Ligájában a 16 éves Németh Hunor.
dec. 12
20:02
"Az európai vezetők az európai érdekeket képviseljék!" (Magyar Nemzet)
"Az európai vezetés lapít", az emberek megkérdezése nélkül az amerikai érveket visszhangozza – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
dec. 12
20:03
NAV 2023-11 adózási kérdés: az egyes italtermékek csomagolása visszaváltási díjának kezelése az áfában (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent az egyes italtermékek csomagolása visszaváltási díjának kezelése az áfában című a 2023-11. Adózási kérdés.
dec. 12
20:06
Döntött a parlament, februártól súlyos szigorítás érkezik a kórházi vezetők életébe: a rokonaikra is kiterjed (Blikk)
Többféle, az egészségügyet érintő jogszabályt fogadott el ma az országgyűlés. Egyrészt növekszik az egészségügyi szakdolgozók bére, ami jó hír, másrészt soha nem látott szigorítás érkezik a kórházigazgatók életébe. Ez utóbbi esetben gyakorlatilag a magán- és az állami egészségügy harcának szemtanúi lehetünk.
dec. 12
20:06
Visszavonul az olasz védőlegenda (Infostart)
"Te voltál életem legszebb és legintenzívebb utazása! Te voltál a mindenem! Veled egyedülálló és felejthetetlen volt az utazásom. De most itt az ideje, hogy új fejezetet nyissak, új kihívásokkal nézzek szembe" - fogalmazott közösségi oldalán a 39 éves Giorgio Chiellini.
dec. 12
20:06
Sikerült összekapnia magát a forintnak, de még mindig nem az igazi az árfolyam (ATV)
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 12
20:06
Üzentek az írek az ukrán menekülteknek: véget ér az aranyélet (Mandiner)
Írország csökkenteni fogja az újonnan érkező ukrajnai menekülteknek járó juttatásokat és a lakhatási támogatást is.
dec. 12
20:06
Karácsony előtt alaposan belehúztak, másfél óra alatt 22 törvényt fogadtak el a parlamentben (Telex)
Az Alaptörvényt és a választási törvényt átírta, szuverenitásvédelmi és építészeti törvényt fogadott el az Országgyűlés. Ingyenesen magánkézbe adják az állami tulajdonú kastélyokat és kúriákat, magyar katonákat küldenek Irakba.
dec. 12
20:08
A Fidesz ma elismerte, hogy őket csak addig érdekli az emberek véleménye, amíg az egyezik a kormányéval (Mandiner)
Ez az egész trükközés felér egy beismeréssel.
dec. 12
20:10
Döbbenet az M3-ason: azt sem tudta a sofőr, merre az előre (Mandiner)
Összevissza imbolygott az autójával.
dec. 12
20:12
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
dec. 12
20:12
"Neymar után Messi is rám mozdult" - áll a bál, ágyba akarták vinni a dögös modellt (Ripost)
Lionel Messi is szeretett volna ágyba bújni vele.
dec. 12
20:12
Szexbotrányba keveredett a Hamászt éltető professzor (Magyar Nemzet)
Újabb fejezet az amerikai egyetemek botrányában.
dec. 12
20:14
Óriás falfestmények Veszprémben: újabb mérföldkőhöz érkezett a street art projekt (Magyar Nemzet)
A Művészetek Háza Veszprém tavasszal meghirdetett pályázatára 32 munka érkezett, amelyből szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket.
dec. 12
20:15
itt a döntés, ezentúl szabadabban használhat fegyvert a magyar rendőr intézkedés közben – A határra szabták az új szabályt? (Blikk)
Többféle törvénymódosításról szavazott ma a parlament, közülük az egyik a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló jogszabály, amely tartalmaz néhány érdekes kitételt. Az egyik szerint például bevezetik a rendőröknél a riasztólövés intézményét. A legérdekesebb, hogy ebben az összetett
dec. 12
20:18
Csendes tömeggyilkosok – bemutatjuk az orosz flotta új, atomfegyvereket is hordozó tengeralattjáróit (Infostart)
A két búvárhajót Szeverodvinszkben személyesen Vlagyimir Putyin adta át hadiflottának.
dec. 12
20:18
Újabb törvénymódosítás után egyre közelebb a reptérvásárlás (Portfolio)
Az Országgyűlés a mai ülésnapján elfogadta az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt, amelynek részét képezi a légiközlekedésről szóló törvény módosítása is - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében.
dec. 12
20:18
Gryllus Dorka: "A társadalomnak szüksége van a mi korosztályunk energiájára is" (Glamour)
Az idő múlik, de nem mindegy, hogyan telik. Hogy rendeződnek át a szerepek? Miben és hogyan kellene változtatni a skatulyákon, a berögzült szokásokon? Egy okos, érzékeny, magávalragadó és igazi nővel, Gryllus Dorka színésznővel Szily Nóra újságíró, pszichológus beszélgetett.
dec. 12
20:18
Nagy bajban az idősek, egy egész falu marad vonalas telefon nélkül (Magyar Nemzet)
Aggódnak.
dec. 12
20:18
Zöld fény mesterséges intelligenciával (Autószektor)
Annak idején, mikor bevezették a jelzőlámpák zöld hullámra összehangolt működését, a Ludas Matyi humoristája azon élcelődött, hogy az addigi rendszer – minden zöld lámpa után garantáltan piros jött – minden automatizálás nélkül működött. Régóta örülhetünk Budapesten, hogy a Budapest Közút Forgalomtechnikai igazgatósága úgy vezérli a város 1143 jelz
dec. 12
20:18
A sárgarépa mindenekelőtt (Magyar Mezőgazdaság)
Szerényen teszik a dolgukat, pedig az ország egyik legnagyobb sárgarépatermesztő vállalkozását működtetik Pálmonostora határában.
dec. 12
20:20
Halak éves horoszkóp: 2024-ben hallgass a belső hangodra, és mélyülj el jobban a spiritualitásban (Glamour)
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2024-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2024-et - lássuk, mi vár rád, ha Halak vagy.
dec. 12
20:24
Önt törte már össze a gyerekkori szerelme? A széttépett szívre nincsen gyógyszer (Blikk)
Az összetört szívre nincs gyógyszer. Az emberi lét legerősebb érzelmi töltetét még az idő sem képes begyógyítani. De mi történik, ha az élet újra elénk sodorja fiatal szívünk igaz választottját? Erre ad választ Celine Song Előző életek című filmje. Megnéztük, hogyan sikerült az alkotás.
dec. 12
20:24
Nagyon egészségtelen víz folyik a csapból ezen a hazai településen: súlyos szennyezés történt (Pénzcentrum)
Növényvédőszer mosódott Akasztón az ivóvízbe, ami miatt tegnap óta csak a lajtos kocsiból hozott vízből lehet főzni és inni, aminek a fejadagja napi 3 liter víz. Ez pedig semmire se elég az ottélők szerint.
dec. 12
20:24
Jennifer Aniston még sosem viselt ilyen csinos kezeslábast (Femcafe)
Ismét lenyűgözően festett a sztár.
dec. 12
20:24
A természet ereje lehet a kulcs a kínai nagy fal megóvásában (Hamu és Gyémánt)
A kínai nagy fal a világ egyik legismertebb történelmi látványossága. Az ázsiai ország északi határán épített erődítményrendszert azonban féltik a tudósok az egyre szélsőségesebbé váló környezeti hatásoktól. Ennek kapcsán a megfelelő védekezés módját kutatták egy új tanulmányban.
dec. 12
20:24
Visszahelyezték állásába a munkácsi magyar iskola igazgatóját (Magyar Nemzet)
Három megnyert per után újra Schink István a Munkácsi II. Rákóczi Középiskola igazgatója.
dec. 12
20:24
138 milliós vagyoni hátrányt okozott három pécsi szerviz (Üzletem)
A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet.
dec. 12
20:27
Kétharmados vendégmunkástörvényt alkotott az Országgyűlés - részletek (Infostart)
Törvényt hozott a Ház a harmadik országbeli polgárok beutazásáról és itt-tartózkodásáról. A kétharmados támogatást igénylő jogszabályt 141 igen szavazattal, 49 ellenvoks mellett fogadták el.
dec. 12
20:30
Egy egész nemzedék gyászol: 87 éves korában elhunyt az ország színészlegendája (Ripost)
Felfoghatatlan nélküle az élet.
dec. 12
20:30
Eurojackpot: a 18 ezer millió forint magyar szemmel szinte felfoghatatlan, de akár te is megnyerhetted (Femcafe)
Hazánkban is tengernyien játszottak az Eurojackpot főnyereményéért, ami most 18,6 milliárd forintig kúszott fel.
dec. 12
20:30
Növelni kell a létesítmények üzemeltetésének gazdaságosságát (Demokrata)
Több fővárosi intézményben valósult meg energetikai korszerűsítés.
dec. 12
20:30
Hatalmas összeggel büntethetik meg a kiskorúakat kiszolgáló dohányboltokat (Magyar Nemzet)
Határozat született még a gazdasági és vagyongazdálkodási törvények módosításáról, valamint egyetemeket és kutatóintézeteket érintő törvények megváltoztatásáról is.
dec. 12
20:36
Mérgező anyag került az ivóvízbe Akasztón, a lakóknak megtiltották, hogy igyanak belőle (SzMo)
Hétfő óta csak a lajtos kocsiból hozott vízből lehet főzni és inni a Bács-Kiskun megyei településen.
dec. 12
20:36
Eurojackpot: grandiózus, 18,6 milliárd forintos pénzösszeg találhatott gazdára, mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Mutatjuk a kedd legfontosabb számait.
dec. 12
20:36
Lefotóztuk, mit rajzolt Orbán a parlamentben (Telex)
Cikkünkben közelebbről is megtekintheti a miniszterelnök művét.
dec. 12
20:42
A Barbie és az Oppenheimer is tarolhat a 2024-es Golden Globe-on: itt vannak a jelöltek (Blikk)
Megérkeztek a 2024-es Golden Globe-díj jelöltjei: idén – nem meglepő módon – a Greta Gerwig által rendezett Barbie kapta a legtöbb jelölést, amit az idei másik blockbuster, Christopher Nolan Oppenheimere követ.
dec. 12
20:42
Kissé erősödött a forint estére (ProfitLine)
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 12
20:42
"A szívem mélyére hatolt" - zokogásban tört ki a templomban Zalatnay Cini (Ripost)
Fantasztikus élményben volt része Zalatnay Saroltának, aki hétfő hajnalban adott adventi koncertet egy vidéki templomban.
dec. 12
20:42
Johnny Depp kísérte utolsó útjára a legendás ír zenészt (Magyar Nemzet)
Voltak, akik táncot jártak az elhunyt tiszteletére.
dec. 12
20:48
Charlène hercegné lánya bájos hölggyé cseperedett: már most tiszta anyja (Femcafe)
Charlène hercegné és II. Albert herceg ikrei a napokban ünnepelték 9. születésnapjukat, melynek apropóján a monacói palota megosztott egy elragadó portrét az ünnepeltekről. A fotón jól látszik, hogy mindketten sokat nőttek, az pedig már most egyértelmű, hogy a kislány, Gabriella rengeteget örökölt édesanyja szép vonásaiból.
dec. 12
20:48
Ősi tengeri szörny koponyáját találták meg Anglia partjainál (Helló Magyar)
A dél-angliai Dorset megye „Jurassic Coastnak” is nevezett tengerpartján egy hatalmas plioszaurusz, egy ősi tengeri szörny koponyáját fedezték fel, amely elképesztően jó állapotban megmaradt.
dec. 12
20:54
Kísértet járja be Európát, a neokommunizmus és a woke kísértete (Magyar Nemzet)
Szánthó Miklós szerint meghatározó nyugati intézmények olyan tébolydákká váltak, ahol az ápoltak vették át a hatalmat.
dec. 12
20:56
Megijedt a választási törvénytől Karácsony, ellenzéki összefogást sürget (Magyar Nemzet)
Méltatlankodik a főpolgármester.
dec. 12
20:58
Megrongálták a csillagokat az Európa téren (Magyar Nemzet)
A téren uralkodó állapotokat többen siralmasnak nevezték.
dec. 12
21:00
Fittyet hány Moszkva Zelenszkij és Biden beszélgetésére (Infostart)
Nem változtat az ukrajnai "különleges hadművelet" menetén Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett washingtoni találkozója, amelyet a Kreml komoly figyelemmel fog kísérni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára keddi tájékoztatóján.

Keresés