“Azzal a javaslattal fogunk élni, hogy a jogilag bonyolult tagság helyett az Európai Unió egy stratégiai partneri viszony kialakítását célozza meg Ukrajnával" - írta Orbán Viktor miniszterelnök Zubánics Lászlónak, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének küldött levelében.
Ha ez sikerül, az egy valódi bravúr, egy huszárvágás – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Huszárvágás – A magyar konnektivitás stratégiája című kötetének bemutatóján.
Képzelj el egy zuhanyfejet, amelyet, ha kezedbe veszel, automatikusan elkezd meleg vizet engedni. Képzelj el egy olyan WC-t, amely abban a pillanatban felnyílik, amint belelépsz a vécébe. Egy tükröt, amely a reggeli rutinod közben megtervezi a napodat. Nem sci-fi, hanem egy fürdőszoba 2024-ben.Öntisztító WC fűtésselA mai technológia a WC-t luxus tr
Egymás után buktak meg az illegális szoftverekkel a Dél-Dunántúlon autószerelő műhelyek, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésekor, olvasható a NAV honlapján.
Elutasította a bíróság első fokon ma, kedden Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztőjének keresetét, amellyel portálunkat, a Media1-et próbálta megszorongatni a Schiffer András nevével fémjelzett ügyvédi iroda közreműködésével. Cikkünkből az is kiderül, hogy nem ez az első eset, hogy a kormányközelbe került Index különféle vezetői lapunk működ
Folytathatják a tiltakozást a Volánbusz dolgozói, bérajánlatot ugyanis még mindig nem kaptak - mondta a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) keddi sajtótájékoztatóján az érdekképviselet elnöke.
A Távol a világtól végig feszültségben tart, hogy aztán semmit se fedjen fel előttünk. A Netflix új dobása Julia Robertsszel, Ethan Hawke-kal és Mahershala Alival nem tud okosat mondani a világvégéről.
A szexualitás egy párkapcsolat alappillére, lehet ugyan nélküle élni, de egy fizikailag és lelkileg is kielégítő élethez nélkülözhetetlen. De mi van akkor, ha nagyon szeretitek egymást, és egyébként minden klappol, a szexben viszont úgy érzitek, nem passzoltok össze? Utánajártunk, melyek azok a jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a szex terén nem
Lassan a csapból is a biodiverzitás folyik. Nem is gondolnánk, hogy akár saját kis kertünkkel is mennyit tehetünk az élővilág sokféleségének megőrzéséért - és ezzel saját magunkért is.
A Sherlock Holmes Nyárligeten, illetve a Rákosival az ágyban című Csabai László köteteket mutatták be a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Ez utóbbi a Magvető Kiadónál jelent meg, míg az előbbi a Corvina Kiadónál, melynek igazgatója is megjelent az eseményen.
Elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt kedden az Országgyűlés, így létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A kormánypárti képviselők által benyújtott jogszabályt 140 igen, 50 nem szavazattal hagyták jóvá a képviselők.
Az ENSZ szakosított szervezetei szerint a Gázai övezeti civil lakosság "földi poklot" él át, és napról napra reménytelenebb körülmények között próbál menekülni a bombák elől.
Anne Hathaway bebizonyította, hogy a téli időszakban is megállják a helyüket a világos színek: a színésznő nemrég egy káprázatos fehér ruhába bújt, ami egészen fantasztikusan mutatott rajta.
2024. január 1-jétől az újonnan megkötött szerződések esetében az önkéntes kamatplafon mértéke jelentősen csökken, így az ehhez csatlakozó bankok a jelenlegi 8,5 százalék helyett legfeljebb 7,3 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutató) adhatják a lakáshiteleiket. A Bankmonitor szakértői szerint 10 éves kamatperiódussal már most is találni 7,3 szá
Idő és időtlenség a címe Sipos László Forster-emlékérmes műemlékfotós kiállításának, mely a Szentföld misztikumát mutatja meg fekete-fehér fotókon. Advent idején a Sipeki Galériában nyílt kiállítás üzenete a múlandóságra és az örökkévalóságra, a hit erejére figyelmeztet.
Az országgyűlés mai ülésén, ahogy a Blikk is megírta, számos jelentős határozat született: például a szuverenitásvédelmi törvényről, az egészségügyi szakdolgozók bérének emeléséről, a fővárosi önkormányzati választások változásáról, vagy épp arról, hogy a rendőr ezután leadhat riasztó lövést, illetve, hogy a kórházak igazgatói nem nyithatnak magánp
Az év vége nem csak a lecsendesedés, de a számvetés és tervezés időszaka is, ez pedig különösen igaz az üzleti életben. Amellett, hogy a vezetők ezekben a napokban kipihenhetik a fáradalmakat, egyben arra is jut idejük, hogy a teljes képet vizsgálva alkossanak stratégiákat vagy jelöljenek ki új irányokat vállalkozásuk számára. A 2024-es év is a biz
Egy autógyártó sikerességének számos indikátora létezik. Legáltalánosabb, hogy az eladott járművek számával mérjük a márka teljesítményét; így azonban csak a jelenről alkothatunk képet. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit várhatunk a gyártótól a jövőben, árnyaltabb képet kapunk, ha az ügyfelek elégedettségét, a termékek újkori minőségét, a közép é
Zsúfolt időszak az év vége és az év eleje az idősotthonokban. A három idősotthont üzemeltető Irmák Nonprofit Kft. tapasztalata szerint ekkor indul meg a roham a férőhelyekért. Magyarországon tízből három idős ember él egyedül, minden harmadik 60-79 év közötti pedig magányosnak vallja magát. Szakértők arra hívják fel az érintettek és a hozzátartozók
Történelmi jelentőségű beruházás zárult le. Elkészült a Nagykörút délnyugati szakaszának bővítése és négysávosítása, melyet kedden ünnepélyes keretek között adtak át. Ünnepeltek, hiszen Nyíregyháza 40 évet várt arra, hogy a város belső körgyűrűje bezáruljon. A tervezés előkészületei már 7 évvel ezelőtt elindultak, a munkálatok 2022 márciusában kezd
Joe Biden kedden Izrael katonai akcióival kapcsolatban fogalmazott meg súlyos kritikát: szerinte a Benjámin Netanjahu vezette ország szépen lassan elveszti globális támogatóit, ezért változásra van szükség.