Kleopátra sokkal több volt annál, mint a femme fatale vagy a tragikus hősnő, akit a történelem gyakran ábrázol: félelmetes vezető és ragyogóan okos politikusnak. Az ie. 51–30 közötti uralkodása alatt békét és jólétet hozott egy csődbe ment és a polgárháb
Dudits Dénes Széchenyi-díjas magyar növénygenetikust, biotechnológust, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Gödöllőn.
Pár éven belül jelentős áram- és gázimport érkezhet Romániából, a szomszédos ország ugyanis eléggé el van eresztve ezen a téren, miközben mi egyre több behozatalra szorulunk.
Az alapápolási munkatársak fontos szereplők az egészségügyben. Munkájukkal az ápolókat és a betegeket támogatják, ami sokat segít az egészségügy folyamatainak előrehaladásában. Hogy pontosan mit is csinálnak, azt itt megtudhatod. Munkaerőhiány az egészségügyben Az egészségügyi szektorban tapasztalható személyzethiányok és az ápolók iránti megnöveke
The Wyndham Grand Istanbul in Levent recently became the epicenter of financial and technological innovation, hosting the prestigious Finance and Technologies Summit Expo on December 5th and 6th, 2023.
Dr. Wiseman majd 10 éven át tartó tanulmányában azt találta, hogy a szerencsés emberek a jó szerencséjüket négy alapvető elv alapján teremtik maguknak. Melyek ezek? Olvasd!
Hatalmas bravúrt ért el a Hungaria Rosé Extra Dry Franciaországban. Egymást követő ötödik évben is aranyérmet nyert a világ egyik legjelentősebb pezsgőversenyén, az Effervescents du Monde-on.
A magyar könyvelők 72%-a nem elégedett a munkája anyagi ellentételezésével, holott háromnegyedük arra is hajlandó, hogy munkaidőn túl is az ügyfelek rendelkezésére álljon - derül ki egy friss felmérésből. A kutatás szerint a május a könyvelők legnehezebb időszaka és többségében hisznek a digitalizáció pozitív hatásaiban.
Karsai Dániel gyógyíthatatlan betegségben szenvedő alkotmányjogász ügye követ dobott a magyar közbeszéd állóvízébe. Valószínűleg nagyon kevesen tudják, hogy ebben a témában középkori állapotok uralkodnak a magyar egészségügyben. Isten ne adja, hogy valaki sokáig gyógyíthatatlan beteg legyen. Kínok-kínja vár rá.
Növekedésre számít a Posche Hungaria (PH) márkáinak értékesítésében jövőre a cég nemrégiben kinevezett ügyvezető igazgatója; Wachtler Tamás szerint az eladott autók mennyisége akár 10-20 százalékkal bővülhet, erősítve a Volkswagen konszern márkáit importáló cég 20 százalékot meghaladó részesedését az új autók magyarországi piacán.
Az év vége közeledtével visszatekintve már mérleget lehet vonni arról, miben volt érdemes tartani a megtakarított pénzt 2023-ban. A számvetések leggyakrabban azzal foglalkoznak, milyen befektetés érte meg a legjobban idén, és mi várható jövőre. A Pénzcentrum most arról kérdezte a szakértőket, hogy milyen befektetések bizonyultak a legrosszabbnak 20
Itt az ideje, hogy felfedezze a szénszálas kompozit 3D nyomtatás világát, mivel számos olyan előnyt kínál, amely hatékonyabbá teheti a gyártási folyamatokat. A Stratasys kompozit 3D nyomtatás geometriától függően 2-4x gyorsabb, mint más szénszálas megoldások. Bemutatunk 5 meggyőző okot, amiért ez a csúcstechnológia megreformálja a gyártást! 1. Fém
A modell-műsorvezető neve hetek óta ismét rendre felbukkan a nyilvánosságban egy hosszabb interjúnak és az Árulók című műsornak köszönhetően. Úgy tűnik, az élet is gondoskodik róla, Görög Zita élete ne legyen unalmas.
A hosszan tartó kapcsolat a Liverpool Football Club és a Carlsberg között 1992-ben indult útjára, amikor a Carlsberg és a klub szponzori megállapodása keretében a csapat mezén megjelent a márka. Az együttműködés ezt követő éveiben a rajongók a klub történetének olyan ikonikus és ünnepelt pillanatainak lehettek szemtanúi, mint “Fowler Triplája" 20
A matematika felvételi minden évben nagy próbatétel a diákoknak és persze a szüleiknek is, ráadásul most jön az első Nat-2020 szerinti felvételi, így sok aggódó családnak lehet segítség az ingyenes felkészítő.
Az üzleti ügyfelek után 2023 decemberétől lakossági ügyfelei számára is díjmentesen hozzáférhetővé teszi a Voice over WiFi (VoWiFi) szolgáltatást a Yettel. A VoWiFi technológia segítéségével olyan épületekben és belső helyiségekben is elérhető válik a kiváló minőségű hanghívás és – arra alkalmas készülékeken – az sms-küldés lehetősége, ahol a külté
"A mai magyar közbeszédben a gondoskodás eléggé szentimentális fogalom. A nőhöz társítják mint veleszületett, ösztönös tulajdonságot, sőt életfeladatot, hogy gondoskodjon. Pont ezért is hagytuk el a címben" – interjú a Ludwig Múzeum Handle With Care című kiállításáról: egy tárlatról, ami összekapaszkodást kínál akkor is, amikor szinte már felőröl a
A Larian monumentális szerepjátéka összesen hat díjat húzott be az idei Game Awardson, az Alan Wake 2 pedig hármat tudott elvinni. A díjakon túl bemutatkozott többek közt Kodzsima Hideo korszakalkotó horrorjátéka, egy Penge-játék és a No Man's Sky fejlesztőinek újabb nagyon ambiciózus címe is.
Neked is eleged van már abból, hogy ha áthívsz pár vendéget, előtte napokig kell takarítanod a lakást?Az otthonunk felkészítése a vendégek érkezésére a tiszteletadás egyik módja. Alapos takarításra azonban nem mindig van idő, különösen a zsúfolt ünnepi időszakban, ami több vendégáradatot is jelent, és nincs extra idő a ház rendben tartására. Azonba
A gazdasági helyzet értelmezését nagyban nehezíti, hogy rengeteg kétely övezi a nemzetgazdasági adatok megbízhatóságát. A 2023 októberéről érkező adatok lassulást, elakadást jeleznek, akkor vajon mire alapoz az optimista kormánypropaganda?
Átment az Európai Parlament szakbizottságán az a javaslat, amely megengedné, hogy 17 évesek is vezethessenek nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott személygépkocsikat
Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzájuk nem érkezett semennyi pénz, így nem lehet illegális pártfinanszírozásról beszélni. A Momentum szóvivője pedig arról beszélt, hogy a számvevős
A harci szekér – héberül merkava – ezúttal az izraeli hadsereg harckocsiját jelenti, amelyet az ukrajnai háborúban már megismert megoldásokkal utólagosan tesznek védettebbé.
Hivatalosan is figyelmeztette a Biztonsági Tanácsot az ENSZ-főtitkár a gázai helyzetre. António Guterres tűzszünetet sürget, mert szerinte fennáll a humanitárius rendszer teljes összeomlásának veszélye. Izrael és az Egyesült Államok szerint viszont a fegyvernyugvás egyedül a Hamásznak kedvezne. Az ATV Híradójának riportja.
A Pinokkió kalandjai az egyik legtöbb nyelvre lefordított, és legnagyobb példányszámban eladott szépirodalmi mű, amelyből számtalan mozgóképes és színházi feldolgozás is készült. Azt is hihetnénk, hogy a világ egyik leghíresebb kisfiújának, pontosabban fabábujának történetét mindenki jól ismeri, de az igazság az, hogy Carlo Collodi 1883-ban megjele