Egész életünket szabályok irányítják, viselkednünk kell már egészen kicsi korunktól kezdve, mert ez óv meg olyan hibák elkövetésétől, amelyek következményei megnehezítenénk az életünket. S különben is, kontrollt is kell tanulnunk önmagunk felett. Jól tudjuk ezt szülőként, nagyszülőként is, így gyereknevelésnél is cél, hogy a szabályokat idejekorán
A meteorológiai előrejelzések alapján szombat délelőtt havazás kezdődhet az ország észak-nyugati részén, vagyis Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém vármegye területén.
Pár hét, és megnyitja kapuit az 55. boot Düsseldorf, ahol szinte minden gyártó és kereskedő ismét megtalálható lesz. Elég egy pillantást vetni a közzétett kiállítói adatbázisra, hogy bárkinek, akik rajong a vízi sportok iránt, megdobbanjon a szíve. A jachtoktól, csónakoktól, búvárfelszerelésektől és utazási célpontoktól hemzsegő 16 kiállítóterem ja
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hat planétából álló ritka bolygórendszert térképeztek fel a csillagászok az Európai Űrügynökség (ESA) exobolygókutató Cheops-űrtávcsövének adatait is felhasználva.
Egymás megismerését, megértését és elfogadását segíti az új dunaújvárosi játékbirodalom, amely a Szerencsejáték Zrt támogatásával, A játék összeköt! program keretében valósulhatott meg. A nemzeti lottótársaság immár 28 inkluzív játszótér megépítésével járult hozzá a gondolati akadálymentesítéshez, illetve ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő és ép gy
Az utóbbi idők számos globális fordulata nyomán megváltozott Európa szerepe az Egyesült Államok oldalán. Napjainkban a tét nem kisebb, mint kontinensünk önrendelkezése.
Más a munkáltatói és munkavállalói érdekvilág, de ha ezek nem működnek együtt, akkor a külföldi cégek lesznek gazdaságilag győzedelmesek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.Orbán beszélt még az energiakitettségről, és a kormányzati és jegybanki viták hatásáról is.
Nem engedték át az ukrán határon Petro Porosenko volt ukrán elnököt. Porosenkot a lengyel határon állították meg, aki szerint Zelenszkij kormánya egyfajta "politikai támadást" hajtott végre ellene. A politikusnak ugyan volt engedélye elhagyni az országot, ezt azonban egy titokzatos levélre hivatkozva időközben visszavonták.
"Nem én vagyok a kapitány, de azt gondolnám, észreveszik, hogy több száz kilométeren át húznak maguk után egy horgonyt" – mondta Adlercreutz miniszter.
Ahogy mondani szokás, az Isten is egymásnak teremtette őket. Még az sem okozott gondot, hogy mindketten házasok voltak. Laurence Olivier és Vivien Leigh szerelme, kapcsolatuk ország-világ előtt nyílt titok volt. 110 éve született a gyönyörű, ám tragikus sorsú színésznő.
A Lengyelországon keresztül szállított ukrán exportmennyiség a fuvarozók blokádja előtt a jelenleginek csaknem a duplája volt - közölte pénteken Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes, aki a gazdasági tárcát is vezeti.
A Szupermenta programban ezúttal kereskedelmi egységek fagyasztottélelmiszer-részlegeit ellenőrizték a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Ha betérünk bármelyik üzletbe, pontosan tudjuk, mi az, ami épp akciós: általában valamilyen feltűnő színű árcédula jelzi azt. Van azonban, ahol ez már a múlté, és az AI dönti el, mi mennyibe kerüljön.
Evakuálásokkal és légicsapásokkal folytatódott a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni háború, miután lejárt a tűzszünet – közölte egy izraeli katonai szóvivő.
Járai Máté számára a karácsony az emlékezés ünnepe lett. A színész két éve éppen karácsonykor veszítette el az édesanyját, akit most az édesapja is követett. A fia szerint Járai Alfrédnak már megváltás volt a halál.
Hűtőhasználati útmutatót állított össze karácsonyra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjában, hogy segítsen az élelmiszerek biztonságos és fenntartható tárolásában - számolt be a hivatal pénteki közleményében.
Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói.
Mintegy 90 milliárd forintnyi támogatási programot hirdetett meg a hazai e-mobilitási fejlesztésekre a kormány. A töltőhálózat kiépítése mellett a vállalkozások is pályázhatnak majd járművásárlásra az uniós finanszírozású projektekből.
Nem kell ide uniós pénz, megvagyunk anélkül is a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor vállalkozóknak beszélt a gazdaságpolitika számos kérdését érintő témáról.
December 31-től megszüntetné a kormány az Országos Meteorológiai Szolgálatot, helyette pedig az állami időjárási szolgáltatási feladatokat a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. venné majd át. Ezzel a lépéssel párhuzamosan 25 kormányrendeletet módosítanak, valamint a kiadott törvénytervezet meghatározza azt is, hogy mely magán
ELEGANCIA: Kalandvágyról árulkodó, még kifejezőbb design ÉRZELEM: Az intenzív vezetési élményt és a kellemes utazást szolgáló egyedülálló technológiák IGÉNYESSÉG: Konnektivitás és hatékonyság – akár 320 km hatótávot biztosító elektromos motor A PEUGEOT 2025-re vezető márka kíván lenni az elektromos autók piacán. A PEUGEOT E-RIFTER-t is magában fog
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
Bill Gates arra figyelmeztetett, hogy a világ az elért klímavédelmi eredmények ellenére valószínűleg túllépi a kritikus 2 Celsius-fokos globális felmelegedési küszöbértéket - tudósított a CNBC.