A Klarna, Európa legnagyobb BNPL szolgáltatója, zöld utat kapott a brit pénzügyi felügyeleti hatóságtól (FCA, Financial Conduct Authority), így folytathatja tevékenységét az Egyesült Királyságban.
A globális megélhetési válságnak még messze nincs vége, és ezt a helyzetet leginkább a nagyvárosok lakói viselhetik nehezen. Az Economist Intelligence Unit (EIU) által évente közzétett Worldwide Cost of Living Index szerint az átlagos megélhetési költségek idén 7,4 százalékkal emelkedtek, és az élelmiszerárak emelkedtek a leggyorsabban. A CNN most
Rekordszámú résztvevő, 301 iskolából több mint 40 ezer diák mérette meg magát idén a NJSZT és az ELTE Informatikai Kara által szervezett e-Hód informatikai tanulmányi versenyen. Az online zajló tanulmányi versenyt tizenhárom éve rendezik meg, idén öt korcsoportban kapcsolódhattak be a diákok a 3-4. osztályos kishódoktól a 11-13. osztályos senioroki
A szárazföldi autonóm járművek technológiáját fejlesztő amerikai Robotic Research Autonomous Industries (RRAI) vállalat megállapodott a Truck Specialized Information Services (TSIS) céggel, ami az önvezető teherautók korszakának hajnalát jelentheti Detroit térségében – olvasható a roboticsandautomationnews.com portálon. Az RRAI-TSIS közös pilot pro
A különböző alkoholfajták különböző érzelmekhez kapcsolódnak – derül ki egy, az alkohollal kapcsolatos felmérésből.Egyes alkoholfajták agresszívvá és magabiztossá teszik az embereket, mások pedig nyugodttá.Egy új kutatás szeerint a likőr agresszívebbé teszi az embereket, míg a bor éppen ellenkezőleg, nyugodtságot okoz és hozzá hasonlóan a sör is ös
Az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba, nyugtázta, hogy a háztartási napelemek telepítésére kiadott engedélyek lejárata miatt aggódók számára biztosítva van a szaldós elszámolás, minden szeptember 7. előtt benyújtott igény érvényes marad 2025. december 31-ig, függetlenül a telepítés határidejétől.
A királyi család tagjainak számos szabályt kell betartaniuk: létezik királyi lépcsőetikett, különféle étkezési szokások, de még sorolni lehetne a számunka bizarr előírásokat. De természetesen ezeket a protokollokat nemcsak a család felnőtt tagjainak kell betartani, hanem a gyerekeknek is.
A magyar származású Billy Gould annyira kivolt a Guns N’ Rosesszal közös turnétól, hogy a turnébusz helyett inkább egy rajongótól kapott Trabival furikázott az autópályákon.
A névnap, mint minden más jeles nap, kiváló alkalom az ünneplésre. Hazánkban a családtagok, barátok gyakran megajándékozzák egymást a névnapjukon. Mivel a kutyánk családtag, neki is jár egy kis ünneplés. De nekünk is öröm a megemlékezés, mert a kedvencünk a nevét tőlünk kapta. Lássuk milyen névnapokat ünnepelhetünk decemberben!
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiségű esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plus
Számítson a váratlan helyzetekre, a téli gumin kívül egy csomó más dologra is érdemes odafigyelni. Kiirthatatlan babona például, hogy elindulás előtt percekig melegíteni kell az autó motorját.
Az Egyesült Államok bűnüldöző szervei figyelmeztetik az iPhone-felhasználókat egy olyan funkcióra, a NameDropra, amit a legújabb szoftverfrissítéssel vezetett be az Apple.
A magyar származású Omri Miran és felesége, Lishay Lavi korán reggel riadtak a légvédelmi szirénák hangjára. Hozzá voltak már szokva, hiszen nem messze a Gázai övezettől éltek a két kislányukkal.
Az új épületenergetikai szabályok és az energetikai tanúsítványi rendszer változásai november óta komolyan felértékelték a napelemekkel, hőszivattyúval és okosotthon-irányítással működő ingatlanokat.
Kötetlen beszélgetés, a munkavállalók önszabályozásának kialakításáról, a boldog munkahely kérdéseiről, a lassuló fogyasztói társadalom és a versenypiac nyújtotta lehetőségekről és feladatokról, az ügyfélutánpótlásról, a fiatalokról, és persze a pénzügyi ismeretek edukálásáról.
Itt az év vége, így most kell résen lenniük azoknak, akik szeretnének élni a nyugdíj- és egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége egy online elérhető kisokost is összeállított, amelyben megtalálhatók a legfontos
Egy spanyol kísérletben szilíciummal permetezték be az olajfák leveleit, melyek ennek hatására erélyesebb növekedést mutattak, mint a kontroll csoport.
Megszűnt az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződés, helyette a jövőben ajánlás segíti a vállalkozásokat a munkáltatói és a munkavállalói oldal közötti helyi kollektív szerződés megkötésében - közölte az Évosz csütörtökön az MTI-vel.
A Deutsche Telekom idei nemzetközi karácsonyi kampánya egymás megértéséről, a kölcsönös figyelemről és azokról a kérdésekről szól, amelyek valóban összekötnek bennünket az év minden napján. A kampány filmjét a Muw Saatchi & Saatchi (Szlovákia) készítette. A film kísérőzenéje az "Ó szép fenyő" kezdetű népszerű karácsonyi dal. A tavalyi évhez hason
A CSOK Plusz rejtett buktatójának kockázata leginkább azok esetében tűnik minimálisnak, akiknek már úton van (legalább 12 hetes magzatként) a gyermekük.
A bécsi tartományi parlament jóváhagyta az építési szabályzat módosítását, amely kötelezővé teszi az új társasházaknál a napelemek használatát, a régebbi épületek felújításakor pedig előírja a belső udvar zöldítését.
"Nemcsak tojást kell tojni, hanem kotkodácsolni is kell" – mondja a Cápák között című műsorból is ismert Balogh Péter (Petya). A befektetővel együtt másokat is arról faggatott Z. Kocsis Blanka, szerintük mi a siker.
A magyar rádiózás napja december 1., 1925-ben ezen a napon indult el a rendszeres rádióadás Magyarországon. Papp-Gerlei Gyöngyvér a 4iG többségi tulajdonában lévő Antenna Hungária (AH) operatív vezérigazgató-helyettese a magyar rádiózás napja alkalmából rendezett ünnepségen elmondta, hogy az első kísérleti adásokat már 1923-ben megkezdte az AH „elő
Az Endrich díjnyertes E-IoT ökoszisztémája egy lehetséges megoldást kínál az intelligens érzékelők adatainak felhőalapú adatbázisba való átvitelére az NB-IoT/LTE-M mobiltechnológiák segítségével (közvetlenül). Ez egy tökéletes megoldás a hagyományos eszközök „okosítására” viszonylag kis számú érzékelőt használó alkalmazásban. A NeoCortec alacsony f
Megjelent a csok plusz új otthonteremtési program részletszabályait tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Nem minden ajakápoló termék működik ténylegesen a száj rehidratálására, és a rossz termék még ronthat is a problémán.Gyakori probléma, hogy bár rendszeresen kenjük a szánkat ajakápolóval, mégis száraz marad. Ez azért van, mert nem minden ajakápoló működik az ajkak rehidratálására, sőt, van, ami csak tetézi a bajt. Ha olyan ajakbalzsamot választunk,
A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási versenyek és a gyorshajtás ellen - mondta a közlekedésrendészeti főosztály vezetője.