2023. december 2. szombat

dec. 2
14:15
Kiderült, ki vezeti majd az MSZP EP-listáját – ki nem találná! (Mandiner)
A jelölt el is árulta, mi lesz az öt legfontosabb feladata.
dec. 2
14:15
December 15-én adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját (Autószektor)
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán megosztott videóban jelentette be a hírt. Menczer hozzátette, hogy már készül a pátyi elkerülő szakasz is, amelyet tavasszal adnak át. Az államtitkár jelezte, hogy a teljes beruházás 5,8 milliárd forintos kormányzati
dec. 2
14:18
Titokban a békéről tárgyal Oroszország és Ukrajna? (Blikk)
Kulcsfontosságú kérdésekben tárgyalhat egymással Oroszország és Ukrajna a lassan két éve zajló háború rendezésével összefüggésben. Legalábbis erről ír egy neves amerikai újságíró nemrég megjelent cikkében, több magas rangú személyre hivatkozva.
dec. 2
14:21
24 kg élelmiszer rengeteg pénzbe kerül. Így spórolhatod meg! (Agroinform)
Hűtőhasználati útmutatót készített a Nébih a pazarlás csökkentésére.
dec. 2
14:21
Itt a Mandiner-olvasók álomcsoportja az Eb-re! (Mandiner)
Arra kértük olvasóinkat, szavazzák meg, mely országok nemzeti együtteseit látnák szívesen válogatottunkkal egy csoportban a 2024-es Európa-bajnokságon. Íme az eredmények!
dec. 2
14:21
Kazal László, Bán Zsuzsa, Zenthe Ferenc is rajthoz állt a József Attila emlékére létrehozott autóversenyen (Racing)
1957 és 1968 között évente megrendezésre került az az autóverseny, melyet a József Attila emlékére hozott létre a Magyar Autóklub. A versenyen a költőre emlékezve a kor nagy színművészei is elindultak.
dec. 2
14:21
Cher szerint ezt a dolgot minden nőnek legalább egyszer meg kell tennie (Sassy)
Az énekesnő elárulta, hogy mi a legfontosabb jó tanácsa a nőknek.
dec. 2
14:24
Ezért a világ harmadik legzöldebb egyetem a soproni (Infostart)
"A Soproni Egyetem számára kiemelten fontos, hogy az e-hulladékokra inkább úgy tekintsünk, mint értékes másodnyersanyagokra, ezért azok szelektív gyűjtése elsődleges."
dec. 2
14:24
Káosz Münchenben: megbénította a közlekedést a havazás – Leálltak a repülők és vonatok (Blikk)
Leállt a repülőgép-forgalom a havazás miatt Münchenben. Káoszt okozott a hó és a jég Dél-Németországban.
dec. 2
14:24
Dömötör Csaba: Mennyibe kerülne Ukrajna uniós tagsága, és kinek kellene ezt kifizetni? (HírTV)
Következik a több tízezer milliárdos kérdés: mennyibe kerülne Ukrajna uniós tagsága, és kinek kellene ezt kifizetni? – teszi fel a kérdést Facebookra feltöltött videójában Dömötör Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője.
dec. 2
14:27
Tüttő Kata vezeti az Mszp európai parlamenti listáját (444.hu)
A főpolgármester-helyettest Gurmai Zita követi.
dec. 2
14:27
Totális hókáosz: 26 ezer háztartás maradt áram nélkül a szomszédban (ATV)
Közlekedési és áramellátási fennakadásokat okozott az erős havazás Ausztria nagy részén, a magashegyi területeken a lavinaveszély-riasztást is a legmagasabb szint közelébe kellett emelni helyi médiajelentések szerint.
dec. 2
14:27
Szoboszlai Dominik bekeményített: meccs közben kóstolták be, egyetlen mozdulattal hallgattatta el az arcátlan játékost (Promotions)
Csúnyán megjárta a Szoboszlai Dominikba belekötő játékos: videón ahogy egy pillanat alatt rendet vág a pályán.
dec. 2
14:27
Rasovszky Kristóf újra világkupa-győztes (Magyar Hírlap)
Már zsinórban negyedszer, amire korábban még soha, senki nem volt képes.
dec. 2
14:27
Fontos mérföldkőhöz érkezett – nagy nap a mai Szeles Mónika életében! (Mandiner)
A valaha volt legsikeresebb magyar nemzetiségű teniszezőnő számára ma is fontos magyarsága.
dec. 2
14:27
Ütött az óra: Kíméletlen ítéletre számíthat Orbánék utolsó reménysége (Nyugati Fény)
Aggódhat Donald Trump.
dec. 2
14:33
Mérföldkő az emberiség történelmében: magyar fejlesztésű kamerarendszerrel láthatták az első plazmát a tudósok Japánban (Portfolio)
Ünnepélyes keretek között felavatták december 1-jén az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, amelyben egy magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszer segíti a fúziós folyamatok megértését, ezen keresztül láthatták a kutatók az első plazmát.
dec. 2
14:33
Messi nevét skandálták az al-Hilal rajongói, miközben legyőzték Cristiano Ronaldo csapatát (444.hu)
Rijádi derbit rendeztek a szaúdi bajnokságban, a Milinkovics-Szaviccsal és Mitroviccsal felálló al-Hilal 3-0-ra verte az al-Nasszrt.
dec. 2
14:33
Rövidesen megnyílhat a kijevi repülőtér (Növekedés)
Ukrajna bejelentette, hogy nemsoká megnyílhat a kijevi Boriszpil repülőtér, mivel most már biztonságosnak ítélik a polgárilégiforgalom helyreállítását.
dec. 2
14:33
Baja ex-momentumos polgármestere: Csodákra lettünk volna képesek, ha nincsenek a pártharcok (Mandiner)
Nyirati Klára a Momentum utolsó vidéki polgármestere volt.
dec. 2
14:35
Új pályázat indul zöldenergia tárolására (Növekedés)
A vállalkozások a 62 milliárd forintos METÁROLÓ programban kaphatnak vissza nem térítendő beruházási támogatást és bevételkompenzációt energiatárolók létesítésére és legalább tízéves üzemben tartására.
dec. 2
14:36
Magyarországnak ismét igaza lett (HírTV)
A tudományos állásfoglalás szerint 2050-ig a klímasemlegesség nem érhető el atomenergia nélkül. Magyarország régóta atomenergia-párti, amely miatt számos kritika érte. Most úgy tűnik, a dubaji klímacsúcson fordulat történt a nemzetközi közösség álláspontjában.
dec. 2
14:39
Károly orvosai készenlétben: a király nincs jól a botránykönyv őt ért vádjai óta (SzMo)
Azon is el kell gondolkoznia, hogy a BBC miért tartotta fontosnak a botránykönyv hitelesítetlen állításának nyilvánosságra hozását, pont egy olyan beszéd elé időzítve, amelyben Károly a világ vezetőit hívja fel, hogy lépjenek fel együtt a klímavédelmi célok eléréséért.
dec. 2
14:39
Az EU zsebre tette a befagyasztott orosz vagyont (Magyar Hírlap)
Oroszország többször is bírálta a vagyonának befagyasztását, mivel az a nemzetközi jog szerint jogellenes, és lopásnak minősítette azt.
dec. 2
14:39
A változás szele (Demokrata)
Sokként érte az európai liberálisokat a jobboldali áttörés Hollandiában.
dec. 2
14:39
Kiütötte a biztosítékot Orbán a pénteki interjújával: Azonnal reagált az EU vezetése (Nyugati Fény)
Visszaszóltak.
dec. 2
14:39
A Bubi-állomást száműzték, behemót autók viszont odaállnak a Városháza parknál lévő karácsonyi vásárhoz (Telex)
Hogyan várható, hogy több ember biciklizzen, ha rontjuk a kényelmes és hozzáférhető biciklizés lehetőségét a belvárosban? – tették fel a kérdést.
dec. 2
14:39
Jennifer Lawrence elárulta sima arcbőrének titkát − szó sincs plasztikáról (in.hu)
Jennifer Lawrence tisztázta a külsejét érintő változásokat: nem plasztikáztatott, más áll a háttérben.Egy beszélgetésben Kylie Jennerrel, a sminkkaméleonnal, Lawrence elmagyarázta, hogy a sminkese az, aki "új" vonásokat kontúroz neki.Szerintem is hihetetlen, hogy mire képes a smink, mert mióta Hung Vanngoval dolgozom, plasztikai sebésznek hívom őt,
dec. 2
14:45
Vigyázz, ha most mennél Ausztriába! - Káoszt okozott a rengeteg hó, kiadták a lavinariasztás magas fokozatát (Portfolio)
Péntekről szombatra virradó éjjel rengeteg hó esett Ausztria és Svájc nagy részén, a hegyekben az 50 centimétert is meghaladta ez, így sok kihívást okozott a közlekedésben és áramellátásban a helyzet. A magashegyi területeken a lavinaveszély-riasztást is a legmagasabb szint közelébe kellett emelni Ausztriában. Érdemes ezért a síelés, vagy egyéb cél
dec. 2
14:45
Örökbe fogadták az ATV műsorvezetőjét (naphire.hu)
Közönségtalálkozón találkozhattak az ATV Fórum nézői Somos Andrással, az eseményre Szombathelyről is érkezett vendég. Anna egy napot szánt rá, hogy lássa "negyedik gyermekét".
dec. 2
14:48
Nagy fordulatot hozott az ingatlanpiacon a csok plusz, de a "mínusz" is (Infostart)
A csok plusz otthonteremtési támogatás október végi bejelentése után megélénkült a kereslet.
dec. 2
14:51
A Bio élelmiszerek hozzájárulhatnak a fenntartható táplálkozáshoz (Agroinform)
A fenntartható ételek sem mindig egészségesek.
dec. 2
14:51
Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia-termelő kapacitás megháromszorozásáról szóló egyezményt (444.hu)
Huszonkét ország állt be Emmanuel Macron kezdeményezése mögé.
dec. 2
14:51
Összeomolhat? Fokozott készültség lépett életbe a bolognai Garisenda-torony miatt (SzMo)
A torony napjai meg vannak számlálva a szakértők szerint. Az alap burkolására használt kő fokozatosan esik szét, és a téglák is repedésekkel vannak tele.
dec. 2
14:51
Spanyolország akkor is Oroszországtól veszi a gázt, ha ez Kijevnek nem tetszik (Magyar Hírlap)
Rekordmennyiségű gázt vásárolhatnak 2023 végéig.
dec. 2
14:53
Rekordot állított be az Orlando, Durant már 10. az örökranglistán (Magyar Hírlap)
A Magic fennállása során negyedszer érte el a kilences sikerszériát.
dec. 2
14:57
Ők az idei Prima Primissima díjazottak (Blikk)
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a MÜPA épületében megtartott pénteki gálaesten.
dec. 2
14:57
Forradalmi változások Bécsben napelem és klíma ügyben (Piac és Profit)
Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását, amely több, a klímavédelemmel kapcsolatos előírást is tartalmaz. A jövőben nem épülhet új társasház napelemek nélkül, a régebbi épületek felújításakor pedig ki kell zöldíteni a belső udvart. Egyszerűbb lesz a zöldtetők és zöldhomlokzatok létesítése is.
dec. 2
14:57
Gyilkossággal gyanúsítanak egy 30 éves budapesti férfit (Magyar Hírlap)
Emberölés bűntett gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
dec. 2
14:57
Az MSZP-Szdsz koalíció kormányzása idején csak egy dolog érdekelte: "mit csinálnak a Fidesz-esek, azok az okos fiatal gyerekek?" (Mandiner)
Tevékenységének talán legnagyobb eredménye, hogy megnyitotta az Egyesült Államok és a világ számára Kínát.
dec. 2
14:57
Az Európai Tanács elnöke Orbánnak üzent: Már van társulásai megállapodásunk Ukrajnával (Telex)
A magyar miniszterelnök pénteken arról beszélt, nem szabadna megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, amíg nem kötünk velük stratégiai partnerséget.
dec. 2
14:59
Feje tetejére áll az időjárás: egyszerre több dolog miatt is riasztást adtak ki (Magyar Hírlap)
Az első decemberi hétvégén is kapkodhatjuk majd a fejünket.
dec. 2
15:00
Tóth Andi erre készül szombat és vasárnap este a Tv2-n: itt vannak a részletek (Blikk)
Tóth Andi nem fog unatkozni a hét végén. Az énekesnő szombat este a Dancing with the Stars színpadán fog feltűnni, majd vasárnap a Sztárban sztár leszek! egyik versenyzőjével fog énekelni.
dec. 2
15:03
Ezért vérezhet az orrunk (Magyar Hírlap)
A férfiaknál gyakrabban fordul elő az orrvérzés, mint a nőknél.
dec. 2
15:03
Csintalan a szuverenitásvédelemről: Ez egy ÁVH-s törvény (Mandiner)
A megmondó ember szerint az új szabályozás nem szól másról, mint "a baloldaliak hazaárulóként való megbélyegzéséről".
dec. 2
15:03
Durva jelenetek az ukrán-lengyel határon: Zelenszkij leszámolásra készül? (naphire.hu)
Szürreális jelenetek játszódtak le az ukrán-lengyel határon, miután megállították Petro Porosenko volt ukrán elnök autóját.
dec. 2
15:09
Szívelégtelenség, amely világszerte hozzávetőlegesen 64 millió embert érint (ProfitLine)
Van egy betegség, ami világszinten többeket érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham. Ez nem más, mint a szívelégtelenség, amely kevéssé szerepel a köztudatban, így azt is kevesen tudják, hogy világszerte legalább 64 millió ember küzd ezzel a problémával1. Ma Magyarországon megközelítőleg 250-300 ezer beteg szenved szívelégtelenségben, és éves sz
dec. 2
15:09
Elképesztő melegrekord dőlt ma Magyarországon a havazás mellett! (Portfolio)
Megdőlt az országos melegrekord szombaton: Békéscsabán 18 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
dec. 2
15:09
Minden idők egyik legcsodálatosabb öngólját hozták össze Hamburgban, néhány évvel ezelőtt esély sem volt hasonlóra (444.hu)
Áldassék a labdarúgás szabályait módosítgató illetékesek neve.
dec. 2
15:09
Guardian: Izrael a katasztrófa felé halad – akár harcol, akár nem (Mandiner)
A szerző egyebek közt megjegyzi: sokan egyszerűen nem értik meg, hogy a Hamász tagjai nem tekintik a zsidókat embernek.

Keresés