2023. december 4. hétfő

dec. 4
6:33
Kiderült, mely városokban a legdrágább élni (Hamu és Gyémánt)
Egy új felmérésből kiderült, hogy az egész világot tekintve Szingapúrban és Zürichben a legdrágább az élet.
dec. 4
6:33
Migráns vagy munkás? Hazugságokkal találkoztunk (Növekedés)
Megközelítette a százezret a Magyarországon dolgozó vendégmunkások száma, miközben a kormány szigorítja a még meg sem jelent vendégmunkástörvényt. Az sem tett jót az ügynek, hogy a politika célkeresztjébe került, egyre több az álhír és a hergelés, de feltűnt egy valós veszély is.
dec. 4
6:33
Legalább 47-en meghaltak a földcsuszamlásokban Tanzánia északi részén (Telex)
Tanzánia negyedik legmagasabb hegyének, a 3420 méter magas Hanang lejtőjén történt a katasztrófa..
dec. 4
6:33
Eljött a magyar nyugdíjasok nagy napja (naphire.hu)
Mint azt a naphire.hu is megírta, ebben a hónapban előbb utalja az államkincstár a nyugdíjakat, ami azt jelenti, hogy sokan már ma kézhez kapják a pénzüket.
dec. 4
6:36
Konfliktus a Vörös-tengeren: Jemenből kilőtt rakéták kereskedelmi hajókat találtak el (Blikk)
Három kereskedelmi hajó ellen Jemen felől végrehajtott négy rakéta- és dróntámadás semlegesítéséhez nyújtott segítséget az amerikai haditengerészet Vörös-tengeren szolgálatot ellátó hajója – pontosította a korábbi híreket az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (CENTCOM) vasárnap, washingtoni idő szerint a délutáni órákban.
dec. 4
6:39
Bezár a Balaton legismertebb kilátója (Infostart)
A balatonboglári gömbkilátót idén még lehet látogatni, aztán jön a karbantartás.
dec. 4
6:39
Berobbant a tél: dermesztő faggyal indul a hét, napközben is nagyon hideg lesz (Blikk)
Extrém hideggel indul a hét: a legmagasabb nappali hőmérséklet maximum 4 fok lesz.
dec. 4
6:39
Magyar világbajnoki cím az Ssl Gold Cup-on vitorlázásban (AQUA)
A Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes által irányított magyar csapat a döntőben Spanyolországot, Hollandiát és Olaszországot legyőzve lett világbajnok. Az Ssl Gold Cup világbajnoki rendszerében nemzeti válogatottak küzdenek egymással, egyforma hajókban, kieséses rendszerben. Magyarország korábbi eredményeinek köszönhetően a legjobb 16 között csatlak
dec. 4
6:39
Futsal: újra kikapott, de szépen búcsúzott a nemzetközi porondtól a magyar bajnok (Magyar Hírlap)
Vasárnap délután - az elitkör zárónapján - a szerb Loznica együttesével néztek farkasszemet Dróth Zoltánék.
dec. 4
6:39
Lengyel László fölbukkant és megfejtette: három hasadás támadt az Orbán-rendszerben (Mandiner)
Igen, pontosan három hasadást fedezett fel a jóslatok ellenzéki nagymestere.
dec. 4
6:39
Elolvad az internet Orbán Viktor adventi fotójától (naphire.hu)
Mindjárt itt a karácsony, vasárnap gyújtottuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Magyarország miniszterelnöke a közösségi oldalán mutatta meg, hogy náluk is elindult az adventi készülés.
dec. 4
6:41
Mutatjuk, mikor érkeznek a decemberi nyugdíjak (Mandiner)
Azt is tudni lehet, mikor érkezik a januári kifizetés.
dec. 4
6:45
Újabb részletek derültek ki a jemeni dróntámadásról (Privátbankár)
A korábbi hírekkel ellentétben a Jemenből indított dróntámadás három kereskedelmi hajó ellen irányult, a Carney romboló az ő segítségükre sietett.
dec. 4
6:45
Berobbant a tél: dermesztő faggyal indul a hét, napközben is nagyon hideg lesz (Blikk)
Extrém hideggel indul a hét, a legmagasabb nappali hőmérséklet maximum 4 fok lesz.
dec. 4
6:45
Az olasz miniszterelnököt magyar zászlókkal fogadták Belgrádban (444.hu)
Giorgia Meloni a magyar zászlók mellé legalább virágot is kapott Aleksandar Vučićtól.
dec. 4
6:45
A magyarok közel fele négy éve nem járt orvosi szűrővizsgálaton (Azenpenzem)
Miközben egy időben elvégzett vizsgálat akár életmentő is lehet, sokan egyáltalán nem foglalkoznak az ajánlott szűrővizsgálatok elvégzésével. Részben alighanem azért, mert azt túl időigényesnek találják, a magánegészségügy pedig bár kevesebb macerával jár, jelentős kiadást jelent. Többek között ebben is segítséget nyújthat az Allianz Egészségprogr
dec. 4
6:45
Fúzió: Mire mennének a japánok nélkülünk? (Mínuszos)
Ünnepélyes keretek között felavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, amelyben egy magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszer segíti a fúziós folyamatok megértését, ezen keresztül láthatják a kutatók az első plazmát. A berendezés sikeres működése jelentős mérföldkő mind a tudományos közösség
dec. 4
6:45
Tudásleleplező nehéz kvíz: az 6. kérdés maga a pokol (Promotions)
Kicsit számolós, gondolkodós kérdések következnek majd.
dec. 4
6:45
Nem mindennapi megoldást választott egy potyautas (Magyar Hírlap)
A jármű hátuljára kapaszkodott fel.
dec. 4
6:45
Tényleg tűzveszélyesebbek az EV-k, mint a hagyományos kocsik? (newtechnology.hu)
Mivel makacsul tartja magát a közvéleményben az a mítosz, hogy az elektromos autók tűzveszélyesek, készült egy riport, ami igyekszik felismerni és összegyűjteni a tényeket a legenda mögött. Fontos, hogy egyértelműen kiderüljön: az EV-k tűzveszélyesebbek-e a belső égésű társaiknál, hiszen a világ sokat vár ettől a járműtechnológiától a karbonkibocsá
dec. 4
6:51
Nyomtalanul eltűnt a komáromi Tesco parkolójában élő Magdi néni: "Nagyon reméljük, most jó helyen van" (Blikk)
Megoldódhatott annak a néninek a lakhatási problémája, aki 2023 tavaszán bukkant fel a komáromi Tesco parkolójában.
dec. 4
6:51
Rendkívüli hír: ma pénzt kapnak a magyar nyugdíjasok (ATV)
Az év utolsó hónapjában sokkal előbb utalják a nyugdíjakat.
dec. 4
6:51
Tényleg meghatározza döntéseinket a genetika? (Igényesférfi.hu)
A vállalkozók, a nagy cégek vezérigazgatói és az extrém sportolók hagyományosan nagyobb kockázatot vállalnak, mint mások.
dec. 4
6:51
Példátlan agresszió: brit hajóra lőttek ki rakétákat Jemenből a Vörös-tengeren (Mandiner)
Háttérben a palesztin-izraeli konfliktus és Irán állhat. Egy amerikai hadihajó nyújtott segítséget.
dec. 4
6:51
Húszezer háztartásban ment el az áram a heves havazás miatt Ausztriában. Egy ember lavina áldozata lett (Telex)
A cseh férfit teljesen elsodorta és betemette a hó, szemtanúk ásták ki, de újraéleszteni már nem tudták.
dec. 4
6:51
Pánik és rettegés: hamueső hullik az égből, kitört a Marapi vulkán (naphire.hu)
Kitört vasárnap az indonéziai Szumátra szigetén található Marapi vulkán, amely fölött három kilométer magas füstoszlop kígyózott a helyi hatóságok beszámolói szerint.
dec. 4
6:54
Amerikai rombolót ért támadás a Közel-Keleten (HírTV)
Amerikai tisztségviselők felfedték, hogy a támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
dec. 4
6:56
A hétvégén 42 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök (HírTV)
Péntektől vasárnapig 42 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
dec. 4
6:57
11 túrázó holttestét hozták le az indonéziai vulkánról, 12 ember után nem kutatnak tovább az újabb kitörés után (444.hu)
Kitört a Marapi és már azelőtt áldozatokat szedett, hogy a kitörés igazán elvadult volna.
dec. 4
6:57
A hétvégén 42 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök (Magyar Hírlap)
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken egy, szombaton 26, vasárnap öt, az ország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök.
dec. 4
6:57
Palya Bea: "A struktúra tett szabaddá" (Forbes)
Énekes-dalszerző, tanár, coach, megkerülhetetlen hang, nem csak a magyar zenében. Palya Bea számára nincs megállás, az elmúlt években is tanult, fejlődött, mentorprogramba járt, miközben végig azt kutatta, hogyan tudja átadni legjobban a tudását az arra fogékonyaknak. Hogyan tud segíteni abban, hogy megtaláljuk a saját hangunkat. A sok éves önmunka
dec. 4
7:03
Szolnokon is rangadót nyert a Falco (Magyar Hírlap)
Az Alba elleni, szerdai kiütéses szombathelyi siker után, a tabella 3. helyén álló Szolnoki Olaj csapatát is magabiztosan győzték le a listavezető sárga-feketék.
dec. 4
7:03
"Eltűnt a biciklim", "a bejárati ajtót is fel akarták feszíteni" – kiborultak a berliniek a migránsok miatt (Mandiner)
Egy járókelő szerint "mindent ellopnak".
dec. 4
7:03
Beszámolók szerint heves támadások érték Hán Júniszt (Telex)
Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról.
dec. 4
7:09
Száz éves lett a magyar rádiózás (ProfitLine)
Az Antenna Hungária (AH) a műsorszórás és a távközlési szolgáltatások terén Magyarországon egyedülálló, nemzetközi szinten is elismert tapasztalataival a jövőben is a köz szolgálatában áll határon innen és túl - hangsúlyozta a cég operatív vezérigazgató-helyettese csütörtökön. Papp-Gerlei Gyöngyvér azon az ünnepségen beszélt erről, amelyet a magyar
dec. 4
7:09
Súlyos támadás érte a világkereskedelem központját, Irán lehet a háttérben (Növekedés)
Három kereskedelmi hajó ellen Jemen felől végrehajtott négy rakéta- és dróntámadás semlegesítésében nyújtott segítséget az amerikai haditengerészet Vörös-tengeren szolgálatot ellátó hajója - pontosította a korábbi híreket az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (CENTCOM) vasárnap, washingtoni idő szerint a délutáni órákban.
dec. 4
7:09
Melonit az olasz helyett magyar zászlóval fogadták Belgrádban (Mandiner)
Az a fránya piros-fehér-zöld kifogott a vendéglátókon.
dec. 4
7:09
Krausz Gábor Mikes Annáról: "Nem engedjük el egymás kezét!" (naphire.hu)
Véget ért a Dancing with the Stars, melyet idén Krausz Gábor és Mikes Anna nyert meg.
dec. 4
7:11
Háború: színt vallott a NATO-vezér - ukrán vereségek a láthatáron (Növekedés)
.
dec. 4
7:12
Hétfőtől Magyarországon is síelhet, mutatjuk, hogy hol (Infostart)
December 4-én 11-kor kinyit az eplényi Síaréna Vibe Park - legalábbis ezt írják a közösségi oldalukon.
dec. 4
7:15
Mit tegyünk, ha egy cickány téved a házunkba? (Agroinform)
A fehérfogú cickányoknak van egy nagyon különleges tulajdonságuk is.
dec. 4
7:15
Dárdai: sértegetni kell a játékosakat időnként (Igényesférfi.hu)
A Dárdai Pál által irányított Hertha BSC vasárnap 5-1 arányban nyert az Elversberg csapata ellen a német másodosztály 15. fordulójában.
dec. 4
7:15
Kiderült, min aggódnak a legtöbbet az európaiak - De segítünk megoldást találni! (Glamour)
A felgyorsult világunkban - legyen szó a mikrokörnyezetünkről vagy éppen a globális hírekről - nem meglepő, hogy az emberek többsége aggódik valami miatt. Az aggodalom természetes emberi érzés, nincs semmi baj, ha téged is elfog néha. Az viszont nem mindegy, hogy milyen mértékű, és milyen gyakran érzed, ahogyan az sem, hogy mire irányul. Ezeket a k
dec. 4
7:15
Az autós menetrögzítő kamerák története régebben kezdődött, mint gondolnánk (Rakéta)
Menetrögzítő kamerát már az 1930-as években is használtak, igaz, kicsit más formában, mint manapság.
dec. 4
7:15
Mire kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adóvisszatérítést (KKV Magazin)
Itt az év vége, így most kell résen lenniük azoknak, akik szeretnének élni a nyugdíj- és egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége egy online elérhető kisokost is összeállított, amelyben megtalálhatók a legfontos
dec. 4
7:15
Ma is inspirál az avantgard - kiállítás nyílt Kovásznai György alkotásaiból (Magyar Hírlap)
Életigenlő derű, saját történetek, az utca emberének hangja a művész animációs filmjeiben.
dec. 4
7:15
Ellopta apja Bmw-jét, rendőrségi lövések állították meg (Autószektor)
Furcsa rendőrségi akció volt szombaton késő este Bécs 22. kerületében. Ennek oka apa (54 éves) és fia (24) vitája volt. A fiatal férfi közös lakásukban garázdálkodott, és kérés nélkül elvitte apja kocsijának autókulcsát. Nem sokkal ezután a 24 éves férfi beindította a luxus-BMW motorját, pedig nem volt jogosítványa. A Heute cikke. Képernyőfotó. Es
dec. 4
7:15
Itt a magyarázat: ezért látható napközben is a Hold (Helló Magyar)
Már a Bibliából is kiderül, hogy a Hold feladata, hogy az éjszakát bevilágítsa. De akkor miért láthatjuk sokszor fényes nappal is?
dec. 4
7:15
Annyi áramot fogyaszt egy aksigyár, mint másfél megye. De ki fogja ezt megtermelni? (Telex)
20 százalékkal dobhatják meg Magyarország áramfogyasztását az akkumulátorgyárak, ez két paksi blokk termelésének felel meg. Az itthon elfogyasztott energia negyedét eddig is importáltuk, valószínűleg később ennél is többet kell majd.
dec. 4
7:18
Tényleg ők szerettek egymásba? Megszólalt a Dancing with the Stars jósnője, eddig minden jóslata bejött (Blikk)
"Ketten is megtalálják a párjukat"

Keresés