2023. december 4. hétfő

dec. 4
9:15
Agrárminisztérium: hétfőn kezdődik a téli szezonális ellenőrzés (Demokrata)
A húsok előállítását és forgalmazását helyezik az ellenőrzések fókuszába.
dec. 4
9:15
Sokan olcsóbb és kisebb fenyőfát vesznek idén (Növekedés)
Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok - ismertette a múlt héten végzett felmérésének eredményét hétfőn az Agroinform.hu.
dec. 4
9:15
Meghalt Csizmadia Éva (Autószektor)
Dr. Csizmadia Éva 1973-tól 1986-ig oktatott főállású munkatársként jogelőd intézményünkben, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. Pályáját az Újhegyi úton, a Gépjármű-közlekedési Tagozaton kezdte, s az áttelepülés után, 1975-től Győrben, az új révfalui kampuszon teljesedett ki szakmai munkája. Tekintélyes mesterek, dr. Benkő László és dr.
dec. 4
9:18
Stabil a forint árfolyama (Infostart)
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a hétvégén a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 4
9:18
Befejeződött a székesegyház festése, az utolsó betűket maga a püspök festtette a falra (Nyíregyháza)
Jézus Krisztus nevét festette fal a falra, s ezzel befejeződött a több éves munka. A Szent Miklós Székesegyház szemet kápráztató festményekkel a fogadja a híveket és a templomba betérőket.
dec. 4
9:21
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV december elejétől (HR Portál)
Az adóhatóság közzétette, hol várhatóak tervezett ellenőrzések december közepéig.
dec. 4
9:21
Az intenzív brazíliai szójatermesztés súlyos betegséget okoz gyerekeknél (Agrofórum)
A szója kezelésére szolgáló növényvédő szerek túlzott mértékű és nem szakszerű kijuttatása okozhatja a betegséget.
dec. 4
9:21
Az MVM sürgős változást jelentett be, rengeteg ügyfélt érint a módosítás (Promotions)
Az MVM komoly változásokat eszközöl a számlázásnál.
dec. 4
9:21
A gyomorégés egyre több embernek okoz gondot (Magyar Hírlap)
A gyomorégés minden életkorban jelentkezhet, még újszülötteknél is.
dec. 4
9:21
A Red Bull minden pénzt visszanyert, amit szabályozott keretek között idén elkölthetett az F1-ben (Racingline)
Anyagilag is rendkívül jövedelmező volt a Red Bull idei szezonja, hiszen már az F1-es pénzdíjakkal visszahozták, amit elkölthettek.
dec. 4
9:21
Az MVM Partnernél az üzleti spektrum szélesítése a cél (Üzletem)
Orbán Gábor idén tavasszal, egy kifejezetten turbulens energiapiaci helyzetben fogadta el a felkérést az MVM Partner vezetésére. Elsődleges célja az, hogy a társaság eredménytermelő képessége tovább erősödjön. Ehhez pedig az üzleti spektrum szélesítésére van szükség mind a regionális jelenlét, mind a működési területek tekintetében.
dec. 4
9:24
Előzzük meg a tűzeseteket az ünnepi időszakban is (Blikk)
Az adventi időszakban minden vasárnap meggyújtunk egy-egy gyertyát a koszorún, amely hagyomány segít ráhangolódni az ünnepre, ám nem szabad megfeledkeznünk a veszélyekről sem. Az alábbiakban Rozsos Zsolt, a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke hívja fel a figyelmet arra, hogyan helyezzük el biztonságosan az adventi koszorút, vala
dec. 4
9:24
Szívesebben váltjuk be a kedvezményeket mobilapplikáción (Digital Hungary)
Az őszi-téli utazók körében a wellnessen felül a kastélyok és várak, valamint az éttermek és egyéb gasztro élmények voltak a legvonzóbbak – derült ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. Válaszaikat visszaigazolja, hogy a legtöbben a Gyulai várat és a Várfürdőt, Hévíz wellness-szállodáit és tófürdőjét, valamint a főváros nevezetességeit keresték
dec. 4
9:27
Növelnék a részvételt, jöhet a szankcionálás a szűrővizsgálatoknál (Portfolio)
Júliusban mi is beszámoltunk róla, hogy augusztustól összevonták a a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI). A létrejövő szervezet, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vezetője, Müller Cecília vasárnap a Magyar Nemzetnek elárulta, hogy milyen fontos
dec. 4
9:27
Már Kovács Zoltán is présemberezik, Bayer műsorában közölte, hogy Pressman "a történelem szellemvasútján ül" (444.hu)
Sőt, úgy látja, hogy ez valahova az SZDSZ-es időkbe vitte vissza, mert ez akkor volt divat".
dec. 4
9:27
Kínos baki: Magyar zászlókkal köszöntötték Orbán olasz szövetségesét Belgrádban (ATV)
Az is kiderült, hogy mi okozta a kínos problémát.
dec. 4
9:27
Németország szinte teljesen levált az orosz gazdaságról (Növekedés)
Októberben a vártnál nagyobb, négy hónapja a legmagasabb többletet mutatott Németország áruforgalmi mérlege a szövetségi statisztikai hivatal szerint. Oroszországból az import egy év alatt 88 százalékkal zuhant, az oda irányuló export 40 százalékkal csökkent. Németország a világ harmadik legnagyobb exportőre Kína és az USA után.
dec. 4
9:30
Aki Babaváró hitelben gondolkodik, annak íme, pár jó tanács (Menedzsment Fórum)
Figyelem, január 1-jével megváltoznak a feltételek, és az ügyintézés is időbe telik.
dec. 4
9:30
Kalandra fel, irány Zakopane! (Nyíregyháza)
Túrázzunk együtt a Tátra lábánál fekvő meseszép, adventi köntösbe öltözött Zakopaneban (Lengyelország).
dec. 4
9:33
Olcsóbb és kisebb fenyőfát keresnek idén a magyarok (Piac és Profit)
Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.
dec. 4
9:33
A nap kérdése: mi a határideje az egyszerűsített végelszámolás befejezésének? (Adózóna)
Olvasónk az egyszerűsített végelszámolás befejezésével kapcsolatban tett fel kérdéseket az Adózóna oldalán, ezeket Pölöskei Pálné adószakértő válaszolta meg.
dec. 4
9:33
Kisebb emelkedés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül egyedül az OTP esik.
dec. 4
9:33
Kisebb lehet a kereslet, így alig drágul a karácsonyfa (Azenpenzem)
A termesztési költségek ugyan erőteljesebben nőtt, de a a kisebb várható kereslet miatt a piacokon általában jóval az inflációtól elmaradó, 5 százalék körüli áremelés tapasztalható a karácsonyfánál. A lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fe
dec. 4
9:33
GFM: jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat (Magyar Hírlap)
Bár a háború és a szankciók miatt a kamatkörnyezet drasztikusan megemelkedett, a kormány álláspontja szerint ebben a nehéz gazdasági helyzetben sem lehet hagyni, hogy ennek kárát a diákok lássák.
dec. 4
9:33
A gyermekvédelmi népszavazás ellen is hergelt az Amnesty-vezér, akinek testvérével szemben költségvetési csalás gyanúja miatt folyik büntetőeljárás (Mandiner)
A lebukott számlagyáros testvére élen járt Magyarország lejáratásában.
dec. 4
9:33
Az új piac új lehetőségeket jelent a közösség számára (Magyar Mezőgazdaság)
KAP Stratégiai Terv részeként a 2023-2027 közötti időszakban is kiemelten támogatjuk a helyi termelők piacra jutásának elősegítését, a helyi alapanyagok felhasználását és így a helyi gazdaság fejlesztését – mondta Nagy István.
dec. 4
9:33
Több országra kiterjedő háború robbanhat ki, ez nekünk is fájhat (naphire.hu)
Izrael hétfőn kiterjesztette offenzíváját a Hamász fegyveresei ellen az ostromlott Gázai övezetben, miközben a nemzetközi aggodalom egyre nagyobb az október 7-i Hamász-terrortámadás által kirobbantott háború növekvő civil áldozatainak száma és a konfliktus regionális háborúvá válásának veszélye miatt.
dec. 4
9:35
Lesokkolták Brüsszelt Orbán Viktor hétvégi üzenetei (Portfolio)
Lesokkolták Brüsszelt Orbán Viktor magyar kormányfő múlt hét végi üzenetei Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásai megkezdésének egyértelmű elutasításáról, mert vezető tisztviselők és diplomaták egészen a múlt hétig úgy gondolták, hogy a magyar kormányfő fenyegetései nem jelentenek nagy veszélyt a december közepi EU-csúcs sikerességére és csak a magyar
dec. 4
9:36
"Kivéreztethetik a kiskereskedőket" – Neubauer Katalin a meghosszabbított kötelező akciózásról (Infostart)
Lesújtónak tartja a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, hogy a magyar kormány 2024. június végéig meghosszabbította a kötelező akciózás rendszerét. Neubauer Katalin azt mondta az InfoRádióban, hogy piackorlátozó- és torzító rendeletről van szó, amely továbbra is rendkívül hátrányosan érinti a kiskereskedőket.
dec. 4
9:37
Ismét megkapta a környezetvédelmi fricska-díjat Japán (Portfolio)
Ismét megkapta a környezetvédelmi fricska-díjat a klímacsúcson Japán a nagy mértékű szénenergia felhasználása miatt.
dec. 4
9:39
Alig változott a forint árfolyama a hétvégén (ProfitLine)
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a hétvégén a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 4
9:39
Történelmi csúcson a magyar tőzsde (Portfolio)
Kisebb emelkedés is elég volt ahhoz, hogy a piacnyitást követően új történelmi csúcsra érjen a magyar tőzsde - utoljára idén szeptemberben volt csúcsdöntés a BUX-nál. Eközben az európai piacokon inkább az oldalazás a jellemző, ám a 2024-es amerikai kamatcsökkentéseket árazva új történelmi csúcson van az arany árfolyama, miközben a kriptovaluták is
dec. 4
9:39
Nem hiába imádjuk! George Clooney romantikus dolgot tett Amalért a vörös szőnyegen (Joy)
A 2023-as év rengeteg sztárpár szerelmének hozta el a véget, ám ez George és Amal Clooney kapcsolatára szerencsére nem volt igaz.
dec. 4
9:39
Minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon (Magyar Hírlap)
A vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást.
dec. 4
9:39
A kártyás csalók is készülnek az ünnepi bevásárlási rohamra (Növekedés)
A negyedik negyedév jellemzően az ünnepi készülődés időszaka, amikor a vásárlások növekedésével, az elektronikus fizetések száma és összege is jelentősen megemelkedik.
dec. 4
9:42
Szente Vajk keményen beszólt az Rtl-nek a Dancing with the Stars döntőjében, Puskás Peti visszavágott (Blikk)
Szente Vajk megmondta a véleményét arról, mit gondol a TV2 táncos műsoráról, illetve a konkurens csatornán jelenleg futó műsorokról. Puskás Peti nem hagyta szó nélkül a beszólását.
dec. 4
9:42
Sztárbox: Molnár Áron üzent Rácz Jenőnek – "Amit ígérni tudok, az egy kőkemény összecsapás" (Sassy)
Vasárnap este az első menetben legyőzte ellenfelét, Józan Lászlót, majd ezután üzent az eddig veretlen sztárséfnek.
dec. 4
9:42
Kezdődik a 134. országos énekesmadár-etetési szezon (Nyíregyháza)
A cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és sokadik emelet magasságában is.
dec. 4
9:44
December 10-én újra Kisállatbörze lesz a Fokos utcai piacon! (Nyíregyháza)
Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a Kisállatbörze Nyíregyházán, a Fokos utcai Piactéren.
dec. 4
9:45
Tajvani háború – ez lenne a japán hadsereg feladata (Privátbankár)
Japán kulcsszerepet játszana egy Tajvani-szoros konfliktusban, hasonlóan Lengyelországhoz az ukrajnai háborúban. Az új Nemzeti Védelmi Stratégia egy állandó közös japán-amerikai parancsnokság létrehozását írja elő. Káncz Csaba jegyzete.
dec. 4
9:45
Jönnek az új lakossági állampapírok, de mi lesz a PMÁP-pal? Az ÁKK vezére elárulta (Portfolio)
Jövőre jelentősebb kamatkifizetés érkezik lakossághoz, részben ezért döntöttünk úgy, hogy megújítjuk az állampapír-palettát és bevezetünk egy 5 éves futamidejű, az utolsó két évben nagyobb kamatprémiumot fizető Bónusz Magyar Állampapírt, és egy fix kamatozású, 3 éves állampapírt – mondta Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója
dec. 4
9:48
Rekord vastagságú hó takarta be Moszkvát (Infostart)
A hóréteg vastagsága elérte a 36 centimétert, ami rekordnak számít a 145 éve tartó orosz meteorológiai megfigyelések történetében.
dec. 4
9:48
Kalandra fel, irány Zakopane! (Nyíregyháza)
Túrázzunk együtt a Tátra lábánál fekvő meseszép, adventi köntösbe öltözött Zakopaneban (Lengyelország).
dec. 4
9:51
Fogamzásgátlókkal tör be a kínai piacra a Richter (Piac és Profit)
A Richter Gedeon Nyrt. kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a belga Mithra Pharmaceuticals SA-val az első estetrol alapú kombinált orális fogamzásgátló, valamint a kizárólag estetrol (E4) alapú, menopauzás tünetek kezelését célzó termékjelölt forgalmazásáról Kínában - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a magyar gyógyszercé
dec. 4
9:51
Még mindig esik a német export, de legalább az egyenleg jól alakul (Portfolio)
Októberben az import exportot meghaladó mértékű havi csökkenése miatt a vártnál nagyobb, négy hónapja a legmagasabb többletet mutatott Németország áruforgalmi mérlege a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn publikált előzetes jelentése alapján.
dec. 4
9:51
Katalin és Vilmos ezzel a dologgal haragították magukra súlyosan Meghant (Femcafe)
Meglepő dologról rántja le a leplet a brit királyi családdal kapcsolatban Omid Scobie a Végjáték című könyvében, melyben Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről is kiderül egy s más.
dec. 4
9:51
A nagy kérdés: mit vegyünk fel a különböző ünnepi összejövetelekre? (Glamour)
Év végi munkahelyi vacsora, családi összejövetel, karácsonyi buli a barátokkal - az ünnepi időszak során általában megsűrűsödik a különböző események száma. És ilyenkor minden évben feltesszük magunknak a nagy kérdést: mit vegyünk fel?
dec. 4
9:51
Ez a szokás segített Bill Gatesnek a sikeres karrierváltásban (Igényesférfi.hu)
A karrierváltás kihívásokkal teli folyamat, még Bill Gates számára is - aki egy egyszerű szokásnak tulajdonítja, hogy sikeresen váltott, miután visszavonult a Microsoft éléről és a szoftverfejlesztéstől a nemzetközi jótékonyság felé fordult
dec. 4
9:51
A fél ország ezt a sorozatot várja 2024-ben, brutális előzetese mindenkit felcsigázott (Promotions)
Ez lesz 2024 egyik legjobban várt streaminges produkciója.
dec. 4
9:51
Agrárminisztérium: Hétfőn kezdődik a téli szezonális ellenőrzés (Magyar Hírlap)
A húsok előállítását és forgalmazását helyezik az ellenőrzések fókuszába.

Keresés