Nemrég illusztrált, díszdobozos változatban vehették kezükbe az olvasók Bíró Szabolcs első történelmi regényét. A Non nobis Domine újbóli megjelenése kapcsán az őszi Margón Venczel-Tóth Evelin kérdezte a szerzőt és Várai Artúr illusztrátort. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod. Nyitókép: Kováts Zsófi
Roznár Gyöngyi szerint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottsága tévedett az Úgytudjuk főszerkesztőjének bejelentése alapján meghozott, a Nyugatot elmarasztaló határozatában.
A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett sorsolásán. A sportközgazdász szerint olyan futball-láz van ma Magyarországon, hogy teljesen mindegy volt, hogy milyen ellenfeleket kap a magyar együttes.
Adam Sandler egy kapuzárási pánik ellen harcoló hüllőnek kölcsönzi a hangját, Alexander Skarsgård alkotói válsággal küzdő írót alakit, Diane Lane és Kevin Costner pedig egy neo-westernben szolgáltatlak igazságot. A frissen streamelhető filmek között találjuk David Fincher képregényadaptációját, David Cronenberg fiának a turizmus sötét oldaláról szó
Az Árulókban aratott hatalmas siker után Tapasztó Orsi beszámolt arról, mire tervezi költeni az ott megszerzett több mint 5 millió forintos nyereményét.
"Nikki Haley és a többi republikánus jelölt jobban teljesít Donald Trumpnál, ha Joe Bidennel szemben vizsgálják a népszerűségüket." Ezt Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője mondta az ATV Heti Világhíradónak. A szakértő szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy Trump riválisai esélyesebbek lennének nála az előválasztáson, il
A megélhetési költségek emelkedésének hatására egyre többen tervezik visszafogni a költéseiket – mutat rá az EY több mint 22 ezer fogyasztó bevonásával készült nemzetközi kutatása.
Sokan halasztották a vágyott termék beszerzését az ünnepi szezonra. A megélhetési költségek emelkedésének hatására egyre többen tervezik visszafogni a költéseiket – mutat rá az EY több mint 22 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi kutatása.
Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 17. és 19. között rendezik meg második alkalommal a SopronFestet, ahol a hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. Az esemény során nem csak a koncertek helyszínéül szolgáló Lőverekben lesznek programok, hanem városszerte kiállítások, podcast-beszélgetések vagy gasztronómiai programok várják
A Tesla néhány évig az egyetlen opció volt, ha prémium kategóriás elektromos járművet akart az ember. A Model S 2012-ben, a Model 3 pedig 2017-ben jelent meg, az első versenytársak 2018-ban a Jaguar I-Pace és 2019-ben az Audi e-tron formájában bukkantak fel. A szolgáltatás ez idő alatt látszólag minden piacon következetesen elmaradt az ügyfelek el
Pedro de la Rosa szerint meg van az oka annak, miért kezdett el többet hibázni Lando Norris, és miért tolja túl néha a pályán. A McLaren versenyzője az ötödik szezonját teljesítette idén a csapattal. Míg az év elején a pontszerzésnek is örültek, addig a szezon közepén a brit pilóta már a dobogón találta magát. A
Mostantól a Telexen jelennek meg a Választási Földrajz elemzései, mert térképek nélkül nem lehet igazán jól megérteni a választási eredményeket, a tanárbérek, az ingatlanpiac vagy éppen a falusi csok területi megoszlását. Bemutatkozik Kovalcsik Tamás és Bódi Mátyás.
Mostantól a Telexen jelennek meg a Választási Földrajz elemzései, mert térképek nélkül nem lehet igazán jól megérteni a választási eredményeket, a tanárbérek, az ingatlanpiac vagy éppen a falusi csok területi megoszlását. Bemutatkozik Kovalcsik Tamás és Bódi Mátyás.
A Koltai Lajos rendezésben készült Semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat. Az anyák megmentőjeként világhírűvé vált magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült - a hazai mozikban már látható - új magyar film a New York-i világpremiert és a Los Angeles-i vetítéseket követően a torontói közönségét is m
A nyomozás során eddig négy jelenlegi és volt európai parlamenti képviselőt tartóztattak le korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való tagság előzetes vádjával.
Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás választja az embert? Quentin Tarantino esetében igen, és erről a maga közvetlen stílusában be is számol. (x) A szemk
Lengyel gépészgyakornokból vált a Carpathia hajóorvosává. A férfi 705 embert menekített meg a legendás Titanic fedélzetéről, mielőtt az elsüllyeszthetetlennek hitt luxusgőzös az óceán fenekére merült volna.
Több ellenzéki színekben győztes polgármester esett baráti tűz alá az elmúlt időszakban, akik sok esetben pont a 2019-es önkormányzati választások legnépszerűbb jelöltjei voltak. Kik azok a polgármesterek, akik messze jobban szerepeltek, mint saját pártjuk? Az egyik városban például 6 ezer olyan választó volt, akik bár nem az ellenzéket támogatták,
Több ellenzéki színekben győztes polgármester esett baráti tűz alá az elmúlt időszakban, akik sok esetben pont a 2019-es önkormányzati választások legnépszerűbb jelöltjei voltak. Kik azok a polgármesterek, akik messze jobban szerepeltek, mint saját pártjuk? Az egyik városban például 6 ezer olyan választó volt, akik bár nem az ellenzéket támogatták,