A válságok idején józan politikusokra van szükség, Szlovákia külügyminisztere nem ilyen – fogalmazott az államtitkár, aki berendelte a szlovák nagykövetet.
Jellemző történet egy biztosítási kárszakértő esetei közül: egy balesetben a jármű utasa, aki nem volt bekötve, halálos kimenetelű balesetet szenvedett. A biztosító szakértői álláspontja szerint, amennyiben használta volna a biztonsági övet, nagy valószínűséggel megúszta volna nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel. Így a hozzátartozói sérelemdíjnak
Igazán hektikus időket élt meg tavaly az acélpiac, amelynek a viszonylag eseménytelen 2022-es évkezdet után a háború okozta pánikvásárlással, kirívó drágulással, majd ezt követő forgalom- és árzuhanással is szembe kellett néznie. A kilengések és a bizonytalanság az év utolsó hónapjaiban is folytatódott, az év végére pedig mind a kereslet, mind az á
A kereskedőnek ki kell bogoznia a vevője tulajdonosi hátterét, mert abból tudja meg, hogy az, akinek e téren semmi dolga, kedvezményezettje-e a jogszabálynak.
Rossz választ adott a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban az amerikai James Webb űrteleszkópról, ami megrendítette a befektetők bizalmát.
Sokan írnak arról, hogy az ukrajnai konfliktus mögött egy gazdasági háború, mondhatni világháború zajlik. Igaz, ott már a fő frontvonal a dollár vezető szerepének megrendítéséért folyik. Erről a folyamatról szólt Pozsár Zoltánnak, a Credit Suisse elemzőjének decemberi jelentése műveleti pontossággal
2023-ban az alap- és osztatlan képzéseken ugyan már nem kötelező az emelt szintű érettségi, de az egyetemek és főiskolák dönthettek úgy, hogy egyes szakokra felvételi követelményként előírnak emelt szintű vizsgát. Az Eduline összegyűjtötte a legnépszerűbb szakokat, amelyek között több esetben már nem elvárás az emelt vizsga.
„Gazdasági együttműködésünk egyik zászlóshajó projektje a nukleáris együttműködés, így már zajlik egy átfogó magyar-üzbég nukleáris fejlesztési program, aminek keretében az újonnan épülő üzbég atomerőműben jó eséllyel magyar hűtéstechnikai rendszer kerül majd beépítésre” – jelezte az üzbég fővárosban tárgyaló Szijjártó Péter a Facebook-oldalán.
Látványos amerikai technikai- és csapatsportok, valamint egy Emmy-díjas sporttörténelmi sorozat érkezik a Network4 csoport sportcsatornáira (ARENA4, MATCH4) és streaming szolgáltató platformjára, a NET4+-ra. A médiacég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megszerezte az egyetemi kosárlabda-bajnokság March Madness nevű rájátszása, az frissen induló
Számottevő eséssel zárták a tegnapi kereskedést az amerikai indexek, a befektetők a legutóbbi vállalati gyorsjelentéseket emésztik, valamint a kamatemelésekkel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is a piacok felett lebeg. Az ázsiai tőzsdéken felemás volt a kép csütörtök reggel, de az európai indexek erősödéssel nyitottak a német inflációs adat után
Frantisek Sebej volt szlovák parlamenti képviselő és pszichológus nemrég friss interjút adott, amiben arra is reagált, hogy Orbán Viktor regionális középhatalmat szeretne csinálni Magyarországból.
Két hét van még hátra az F1-es előszezon hivatalos tesztjének kezdetéig, ám új autók már a következő napokban pályára hajtanak. Elmondjuk, ki hol és mikor próbál felkészülni a minden korábbinál rövidebb felkészülésre