2023. február 9. csütörtök

febr. 9
0:44
Újabb túlélőt mentett ki a romok alól a Hunor mentőszervezet (Demokrata)
A nőt több órányi ásás után sikerült kimentenie a magyar mentőcsapatnak.
febr. 9
0:44
III. Károly király kitüntetett egy fekete LMBTQ-énekest (Mandiner)
A hivatalos indoklás szerint a Skin művésznévre hallgató hölgy a zenéért tett szolgálataiért kapta meg a brit érdemrendet.
febr. 9
0:44
Embercsempészek helyett egyre inkább mobilapplikációk segítik a migránsokat (Magyar Nemzet)
A román hatóságok a Bihar és Arad megyei határszakaszon 2022-ben közel hatezer személyt értek tetten.
febr. 9
0:45
Tesz-vesz óvoda a Müpában (Metropol)
A programban a Tesz-vesz muzsika koncepciója él tovább.
febr. 9
0:47
Szlovák kormányfő: Kácer külügyminiszter hazudik, határozott bocsánatkérést várnak tőle Magyarország irányában (hirado.hu)
Tudatosan félrevezető kijelentéseket tesz és szlovák területek megszerzésének szándékával vádolta meg Magyarországot.
febr. 9
0:48
Mostantól önálló államtitkárság felel a víziközmű-ágazat megerősítéséért (Magyar Hírlap)
Az Energiaügyi Minisztériumban önálló államtitkárság jött létre, vezetője február 8-ától V. Németh Zsolt lett.
febr. 9
0:48
Az EU-nak a külső határok jobb ellenőrzésére kell összpontosítania (Demokrata)
Az embercsempészet elleni küzdelemre kell összpontosítaniuk – jelentette ki Charles Michel.
febr. 9
0:48
Kovács Zoltán államtitkár lánya is jelen van Nila nevű keresőkutyájával a földrengés sújtotta Törökországban! (Mandiner)
Vitéz gróf Molnár-Gazsó János szerint „méltatlanul keveset beszélünk a mentési munkálatokban aktívan szolgáló kutyákról”.
febr. 9
0:48
Önálló államtitkárság felel a víziközmű-ágazat megerősítéséért (Magyar Nemzet)
A kormány célja a nemzeti vízkincs védelme és hatékony hasznosítása.
febr. 9
0:51
Lejtmenetben a Wall Street (hirado.hu)
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
febr. 9
0:57
Csütörtök este Händel, Berger és Grieg műveit hallhatjátok! (Metropol)
Téli hangversenyt ad a Magyar Vonóstrió. A belépés ingyenes!
febr. 9
1:06
Madonna is feltűnt a Grammy-díjátadón – de szinte senki nem ismerte fel (Mandiner)
A 64 éves énekesnő a jelek szerint nem tud méltósággal megöregedni.
febr. 9
1:09
Aktív 60+ - Pletykák, botrányok, krízisek – múltbéli pletykarovat (Metropol)
Az Aktív 60+ című programsorozat kapcsán az idősebb korosztályt invitálják kulturális kikapcsolódásra.
febr. 9
1:21
A kizárólagos villanyautó-politika rossz a bolygó számára – állítja a Toyota (NRGreport)
A Toyota legújabb elemzése szerint a kizárólagos elektromos autó használat rosszat tesz a környezetnek, ezért a piacnak többféle energiaforrást kellene alkalmaznia a jövőben is.
febr. 9
1:36
Csepeli Kálmán: Afrika árnyékában (Mandiner)
A jövő fő kihívásának az elöregedést tekinthetjük, amihez viszont nem kell megvárni 2100-at.
febr. 9
1:40
Hojdák Gergely: Isten diplomatája (Mandiner)
Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkárról csak a halála után derült ki, hogy a keresztény misztika több ezer éves hagyományait követte.
febr. 9
2:09
A pajzsmirigy betegségei - Tünetek, kivizsgálás és kezelés (WebBeteg)
Pajzsmirigyünk számos anyagcsere és hormonális folyamat szabályozásában részt vesz, de még a szív működésére is hat. Ha a pajzsmirigy nem termel elegendő hormont, vagy túl sokat termel, esetleg göb, gyulladás vagy daganat alakul ki benne, szerteágazó tüneteket okozhat. Terhességnél vagy éppen meddőségnél érdemes gondolni a pajzsmirigy vizsgálatára
febr. 9
2:15
Háromszorosára nőtt a befektetési arany forgalma tavaly (ProfitLine)
Tavaly 3,3 milliárd forint értékben vásároltak az ügyfelek befektetési célú aranyat, ami a 2021-es forgalom háromszorosa; az értékesített aranytömbök mennyisége december végére elérte a 141 kilogrammot - tájékoztatta a BÁV Zrt. a fiókhálózatának adatai alapján az MTI-t közleményben szerdán.
febr. 9
2:21
Az ExxonMobil növelte a profitját, miközben kiderült, hogy a ’70-es években reálisan jósolta meg a klímaváltozás következményeit (NRGreport)
51 milliárd eurós profitot termelt 2022-ben az ExxonMobil, ez rekordnak számít a cég fennállása óta. Hiába a zöldítéses marketing, mindössze 5 százaléka megy alacsony kibocsátású projektek felé. Közben egy friss kutatás kiderítette: a vállalat tudósai már az 1970-es években meglepően pontosan jósolták meg, milyen következményei lesznek a fosszilis
febr. 9
2:45
Csökkent a műtrágya és a növényvédő szerek értékesítése tavaly az utolsó negyedévben (ProfitLine)
A műtrágya-értékesítés volumene tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, növényvédő szerekből pedig 54 százalékkal kevesebbet vásároltak a gazdák, mint 2021 utolsó három hónapjában - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
febr. 9
3:06
Magyarország csodái és titkai a magasból fényképezve (Utazási Élmények)
Ismerd meg Te is Magyarország legszebb tájait felülről, úgy mint a madarak egy drón perspektívájából nézve.
febr. 9
3:15
A NAV az idén is elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte a NAV szerdán az MTI-vel
febr. 9
3:15
Elárulta: ilyen esküvőre vágyik Agárdi Szilvi (BorsOnline)
Nagyon szerencsésnek érzi magát Agárdi Szilvi és boldogan készül az esküvőjére.
febr. 9
4:06
Szomszédháború Hatvanban: Halálcsillag veszi el a panorámát (Blikk)
Már polgárjogi társaságot is alapítottak a hatvani Hegytető utca lakói. Egy alattuk lévő, 20 méterrel lejjebb futó utcában egy német férfi olyan hatalmas hodályt épített, aminek a teteje magasabban van, mint a legfelső utca lakóházainak tetőcserepei. A német szerint hazugság, hogy az ő 1200 négyzetméteres, kisebb szállodának is beillő ingatlanja –
febr. 9
4:15
Nyugdíj utalása 2023 - a hivatalos nyugdíjnaptár, nyugdíj kifizetési időpontok egész 2023-as évre! (ProfitLine)
Hazánkban jelenleg közel 2 millió öregségi nyugdíjas kapja vagy banki átutalással (bankszámlára) vagy postai kézbesítéssel a havi rendszeres nyugdíját 2023-ban, így fontos információ lehet az érintettek számára a nyugdíj utalási időpontja 2023-ban. Cikkünkben mutatjuk azokat a hivatalos nyugdíj kifizetési napokat (nyugdíj naptár 2023), mely napokon
febr. 9
4:21
Paco Rabanne, a divattervező, aki a hatvanas évek óta hirdette, hogy túlságosan megalkuvóak vagyunk a divatban (Glamour)
Nemrégiben meghalt Paco Rabanne, a divattervező, aki a 60-as, 70-es években alapjaiban változtatta meg azt, ahogy a ruháról, öltözékről gondolkodni érdemes. Rendszeres szerzőnk, Keszeg Anna divatteoretikus írt nekrológot, ami kicsit elgondolkodtathat bennünket a jövőnkkel, az öltözködéi szokásainkkal, a testünkkel kapcsolatban.
febr. 9
4:21
Fucsovics nem állt ki Sinner ellen (Igényesférfi.hu)
A 31. születésnapját ünneplő Fucsovics Márton nem állt ki a nyolcaddöntőre a Montpellier-ben zajló 563 ezer dollár (206 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztornán.
febr. 9
4:24
Minden ötödik cég lehúzhatja a rolót a magas energiaárak miatt? (KKV Magazin)
Egyre nagyobb gondot okoz a cégeknek az infláció és az energiaköltségek folyamatos emelkedése. Utóbbit elsősorban a fűtés korlátozásával, a világítás mérséklésével és az energetikai berendezések korszerűsítésével próbálják kompenzálni a cégek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az energiaárak piaci emelkedése is hátrányo
febr. 9
4:24
Napi csillagjóslás – február 9: az Ikrek szerelmi kalandozása rosszul sülhet el, míg a Nyilasnak a kétszínű embereknek kell hátat fordítania (Promotions)
Az Oroszlán életében vitát generálhat a pénz, de sajnos a Szűz is stresszes napokra készülhet.
febr. 9
4:36
Csoda: megrázó felvételen, ahogy kiszabadítanak egy hattagú családot a romok alól Szíriában (Mandiner)
„Allahu Akbar” – skandálta a tömeg, miután élve került elő a két felnőtt és a négy gyerek.
febr. 9
4:36
Hogyan segíthet (vagy árthat) az étrend az idősödő agynak? (Magyar Mezőgazdaság)
A tudósok már évek óta tudják, hogy az egészségtelen étrend - különösen a magas zsír- és cukortartalmú ételek - káros változásokat okozhat az agyban, és kognitív károsodáshoz vezethet.
febr. 9
4:39
Új elektromos furgont mutatott be a Mercedes (autopro)
Még az idén az utakra kerülhetnek az első új eSprinterek.
febr. 9
4:48
Sztriptíz a taxi hátsó ülésén, megmutatta óriási melleit az olasz kebelcsoda (Metropol)
Eva felhúzta a felsőt, kibuggyantak alóla jókora mellei.
febr. 9
4:48
Döbbenetes videót osztott meg a NASA az emberiséggel a világűrből, a tudósok is totál lesokkoltak azon a jelenségen, ami a Nappal történik (Promotions)
Elképesztő dolgoknak lehetünk szemtanúi.
febr. 9
4:48
A Microsoft szerint a mesterséges intelligencia fogja védeni a gyerekeket (Mínuszos)
Az internet “gyorsabban fejlődik, mint mi”, ezért minél előbb meg kell tanulni és tanítani a visszaélések felismerését – mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a biztonságos internet napján. Edvi kifejtette, rengeteg informatikai és pszichés trükkel igyekeznek befolyásolni bennünket, felhasználókat és fogyasztókat. “A mi dolg
febr. 9
4:48
Ebbe fektetnek a vállalatok 2023-ban: a technológián és az ellátási láncon a fókusz (newtechnology.hu)
A gazdasági ellenszéllel szembesülve a vállalatok óvatosan állnak a beruházásokhoz. Ugyanakkor a vállalkozások 43%-a tervezi, hogy növeli az ellátási láncra irányuló beruházásokat, míg 39%-uk a technológiai beruházásokat kívánja növelni. 2022 novemberében és decemberében 15 országban több mint 2000, az 1 milliárd dolláros éves árbevételt meghaladó
febr. 9
4:57
Ismét ingyenes napelemes pályázat indul? Tavasszal már kezdhetik! (Tiszta Jövő)
A pályázók az utóbbi időkben több problémát is tapasztaltak a napelemes és fűtéskorszerűsítési programban, az Energiaügyi Minisztérium magyarázattal szolgált.
febr. 9
5:00
Apró betű - Az is kaphat nyugdíjemelést, aki még nem ment el nyugdíjba (Infostart)
Lehetőség van visszamenőleg is megszerezni az idei nyugdíjemelést, ha tavaly még nem ment nyugdíjba. Van azonban egy fontos kitétel.
febr. 9
5:00
Mi lehet a fekete bevonat az almafa törzsén? (Agrofórum)
Almafám törzsén a kéreg fekete színű, a fa tavaly nem mutatott semmi elváltozást, szépen termett. Mi lehet ez a fekete bevonat, hogyan tudom eltávolítani?
febr. 9
5:06
Einstein módszerével mérte meg a Nasa egy fehér törpe súlyát (Hamu és Gyémánt)
A csillagászoknak nemrégiben sikerült megmérniük egy elszigetelt fehér törpe, vagyis egy halott csillag elszáradt héját, egy olyan jelenség segítségével, amelyet Einstein relativitáselmélete évtizedekkel ezelőtt megjósolt.
febr. 9
5:09
Pofozóbajnokság és az alternatív YouTube szponzorálja a Nascar keményfiúját Daytonán (USAracing)
Minden bizonnyal sok tekintetet fog magára vonzani jövő héten a Live Fast Motorsports 78-as számú...
febr. 9
5:12
Pofozóbajnokság és az alternatív YouTube szponzorálja a Nascar keményfiúját Daytonán (Racing)
Minden bizonnyal sok tekintetet fog magára vonzani jövő héten a Live Fast Motorsports 78-as számú...
febr. 9
5:15
Brutál szexi: Vasvári Vivien mellei majd kiesnek a fürdőruhából (BorsOnline)
Brutál szexi az egykori luxusfeleség.
febr. 9
5:18
Kabát, sál és napszemüveg - mindhárom egyformán fontos csütörtökön (Infostart)
A rendkívül hideg hajnal után már mindenütt olvadhat napközben az országban, szinte zavartalan lesz a napsütés, marad is így minden.
febr. 9
5:18
Sylvester Stallone ezen a napon jelentette be, hogy nem lesz F1-es film (Racing)
Mint az ismert, Sylvester Stallone a ’90-es évek végén nagyon szeretett volna készíteni egy Forma-1-es mozifilmet. Ennek apropóján számos versenyre ki is látogatott, hogy inspirációt gyűjtsön. Azonban végül az F1 vezérigazgatója, Bernie Ecclestone lefújta a történetet, állítólag azért, mert Stallone és sleppje “kellemetlenkedett” a paddockban. Stal
febr. 9
5:21
Időjárás: Szombaton érkezik a kettős front, jön a változás (Agroinform)
Még mindig hideg lesz, de csapadékot kapunk.
febr. 9
5:24
Klokers: a vidám svájci (Kronometer)
2015-ben Kickstarten kezdte útját a Klokers. Annak ellenére, hogy a közösségi finanszírozással készülő órák híresek a feledésbe merülésről, a Klokers valamit jól csinált, olyannyira, hogy a 2022-es Watches & Wonders…
febr. 9
5:27
Megéri akkumulátort venni a napelemes rendszerhez? (Alternatív Energia)
Az akkumulátornál a megtérülés a lakosság esetében hosszú lehet, de a helyzet folyamatosan változik.
febr. 9
5:27
Az ukrán elnök meglepetés-látogatásra érkezett Londonba (ATV)
,,Az Egyesült Királyság azt szeretné, ha Ukrajna még idén határozott győzelmet aratna Oroszország fölött" – ezt a brit kormányfő mondta Londonban, ahová – meglepetésre – megérkezett az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, aki további katonai segítséget vár a nyugati országoktól, csütörtökön részt vehet az uniós tagállamok brüsszeli csúcstalálkozóján,
febr. 9
5:36
Újabb parkolási zónák Budapesten, menekülnek az autósok, de a kerületek is (Infostart)
A legkülönbözőbb módokon reagálnak arra a főváros kerületei, hogy ingyenes helyeikre tömegesen csapnak le az agglomerációból érkező autósok azért, mert a város közepén már nincs olyan lehetőség parkolni, mint korábban. Volna értelmük a P+R parkolóknak, de ilyenek most nem épülnek.

Keresés