2023. február 2. csütörtök

febr. 2
9:21
Az önkormányzati cégek mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól (444.hu)
Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük.
febr. 2
9:21
Dárdai Pál: nem a pénz motivál (Igényesférfi.hu)
Dárdai Pál 1997 és 2011 között klubrekordnak számító, összesen 286 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára a Hertha BSC színeiben, ahol visszavonulása után az utánpótlás csapatban, majd két ciklusban a felnőtt csapat vezetőedzőjeként dolgozott.
febr. 2
9:21
Átírta Orbán Viktor az adósságrendezés szabályait (SzMo)
A rendelet felülírja a családi csődvédelem szempontjából meghatározó törvényt, illetve a kormány több korábbi rendeletét is.
febr. 2
9:21
Új szakok a Szegedi Tudományegyetemen (Magyar Hírlap)
A 2023/24-es tanévben az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, a Mérnöki Karon, illetve a Természettudományi és Informatikai Karon is lesz új szak.
febr. 2
9:21
Szelídülő fenegyerek (Demokrata)
Iggy Pop: Every Loser – Magneoton/Warner, 2022
febr. 2
9:24
Szupertehenek klónozását jelentette be Kína (Infostart)
Szokatlanul nagy mennyiségű tejet ad az a három állat, amelyekből újakat "gyártottak", ha igaz minden úgy, ahogy bemondták.
febr. 2
9:24
Egykori orosz tiszt: Az oroszok kegyetlen módon bántak az ukrán hadifoglyokkal (Mandiner)
Szerinte Oroszország hamis narratívája arra szolgál, hogy az ukránokat dehumanizálja az orosz közvélemény és a hadsereg szemében.
febr. 2
9:24
Orbán Viktor aláírta: Változnak az adósságrendezés szabályai (Nyugati Fény)
Döntött a kormány.
febr. 2
9:24
Kevesebb műanyagba csomagolják a sonkákat is (Magyar Mezőgazdaság)
Újabb 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a Pick Szeged Zrt., január végétől a szeletelt Pick szalámik után már a Herz sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a polcokra - tájékoztatta a Bonafarm csoporthoz tartozó élelmiszeripari cég szerdán az MTI-t.
febr. 2
9:24
Milliárdokért kelhet el a világ legszebb Forma-1-es autója (Racing)
Az idei Forma-1-es szezonzárón bocsátják árverésre az 1978-ban mindkét világbajnoki címet megnyerő Lotus 79-est, amely amellett, hogy gyönyörűen néz ki, több szempontból történelmi jelentőséggel bír. Az évek során számtalan szavazáson végzett már az élen a sokak által minden idők legszebb Forma-1-es autójának tartott Lotus 79-es, amellyel Mario And
febr. 2
9:26
Tűzifaprogram: kár volt a hisztériáért, a hatalmas igény sem veszélyezteti az erdőket (Mandiner)
A fakitermeléssel kapcsolatos tavalyi szabályváltozások után sokan farkast kiáltottak, mondván, harangoztak a hazai erdőknek, a tűzifaprogram felülírta a természetvédelmet. Túl a tél felén az Országos Erdészeti Egyesület elnöke a Mandinernek ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: a jelentősen megemelkedett tűzifaigényt „erdeink állapotának legkisebb s
febr. 2
9:27
Dohánygyártmánynak minősül a dohányt nem tartalmazó hevítőrúd is, szálanként 35 forint a jövedéki adója (Adózóna)
2023. február elsejétől a dohányt nem tartalmazó – például gyümölcsös, gyógynövényes – hevítőrudak is bekerültek a dohánygyártmányok körébe, és 2023. július elsejétől csak dohányboltban lesznek beszerezhetők – közölte honlapján a NAV.
febr. 2
9:27
Orosz statisztika: a mezőgazdasági termelés 10 százalékkal növekedett (Agroinform)
A közölt adatok alapján a növénytermesztés és az állattenyésztés is bővült.
febr. 2
9:27
Tápai Szabina robbantott, íme a válás okai (Promotions)
Kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozott válásuk okairól a sportoló.
febr. 2
9:27
Felgyújtották az ukrán menekültek sátrait Bajorországban (Magyar Hírlap)
A kár több ezer euróra rúg.
febr. 2
9:27
Jó hír a vásárlóknak (Demokrata)
Néhány hónapon belül megállhat az élelmiszerek árának emelkedése.
febr. 2
9:27
Instant klasszikus (Demokrata)
Babylon – amerikai filmdráma, 2022
febr. 2
9:29
Agyonlőttek egy férfit a ravatalozónál (Magyar Hírlap)
Egy másik férfit a csuklóján ért lövés.
febr. 2
9:30
Lezárta a vizsgálatot a GVH az ingatlan.com-mal szemben (Menedzsment Fórum)
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
febr. 2
9:31
Észak-Korea megint megfenyegette az USA-t (Magyar Hírlap)
Washingtonban pedig nyilván nagyon megijedtek.
febr. 2
9:33
Miért van szükség az oroszokat sújtó újabb szankcióra? (Portfolio)
Az Európai Unió még a múlt héten vette tervbe, hogy az orosz gázolaj árát hordónként 100 dollárban maximalizálja, az indoklás szerint ez a szint segíthetne elhárítani az üzemanyag-import tilalmának legrosszabb hatásait, amit a blokk pár napon belül, vasárnap fog Moszkvára kivetni. A tagállamok közötti nézeteltérések miatt tegnap elhalasztották az á
febr. 2
9:33
Elindultak lefelé a hitelkamatok (ATV)
Több nagybank is elkezdte csökkenteni a kölcsönök kamatait – derül ki a Bank360 elemzéséből.
febr. 2
9:33
„Rossz volt látni, ahogy az emberek a kukából ettek” – A budapesti büfés, aki senkit sem hagy éhezni (SzMo)
Pintér Péter, a budapesti Bakancsos utcai bolhapiac büféjének üzemeltetője a rászorulókon kívül a gyerekeknek is kedveskedik: minden gyereknek ad egy ajándék palacsintát.
febr. 2
9:33
Nem III. Károly váltja II. Erzsébetet az ausztrál bankjegyeken (Magyar Hírlap)
A brit uralkodó helyett az őslakosok kultúráját tükröző motívum lesz az új ötdollároson.
febr. 2
9:33
Így lehet erősebb a hazai startup-szektor (MMonline)
Bár Magyarország jó alapokkal rendelkezik egy erős, a gazdaságot dinamizáló startup-ökoszisztéma felépítéséhez, mégis le van maradva európai és régiós versenytársaitól ezen a téren. A McKinsey tanulmánya hét területet azonosított, amelyek erősebb startup-szektort, gyorsuló digitális átalakulást, növekvő foglalkoztatást és állami bevételeket eredmén
febr. 2
9:33
Deutsch Tamás: Komoly probléma van az EP vagyonnyilatkozati rendszerével (Demokrata)
A Fidesz EP-képviselője közölte, hogy Brüsszelben eddig nem reagáltak arra a kezdeményezésükre, hogy vezessék be az átláthatóbb magyar vagyonnyilatkozati szabályozást.
febr. 2
9:33
Az Aranybulla (Demokrata)
Somos Zsuzsanna: Az első alkotmányos dokumentumok: a Magna Charta és az Aranybulla, előzmények és lényeges elemek – Püski Kiadó, 2022
febr. 2
9:35
Ilyet még nem látott! (Magyar Hírlap)
Gyöngyházfényű felhőt láttak a skóciai égbolton.
febr. 2
9:36
Az amerikai jegybank már nem az ukrajnai háborúra hivatkozva emelte a dollár kamatát (Piac és Profit)
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 4,50 százalékról 4,75 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot kétnapos kamatdöntő ülésén.
febr. 2
9:36
Fontos "apróbetűs" bejelentést tett gázügyben az Energiaügyi Minisztérium (Infostart)
Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek.
febr. 2
9:36
Rettegnek az ukránok, Putyin félmillió katonát mozgósít a háború első évfordulójára: nagyszabású offenzívára készülhet (Blikk)
Ukrajna védelmi minisztere szerint Oroszország nagyszabású új offenzívára készül, ami már a háború kirobbanásának első évfordulóján, azaz február 24-én megkezdődhet.
febr. 2
9:36
Háború Ukrajnában - Folytatódik a kelet-ukrajnai Bahmut ostroma (HírTV)
Szakértőinkkel élőben elemeztük a legfrissebb ukrajnai háborús híreket.
febr. 2
9:36
Trombitás Kristóf: Az ukrán politikai elit elmehet a fenébe! (Mandiner)
A baloldal nem érti, hogy az épelméjű ember mindkét felet a pokolba kívánja.
febr. 2
9:36
Elindultak lefelé a hitelkamatok (Üzletem)
A januári csend után több nagybank is lépett, és elkezdte csökkenteni a kölcsönök kamatait. Volt olyan közülük, amelyik ezt a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél is megtette.
febr. 2
9:38
Hernádi Zsolt: Horgász a pácban (Mandiner)
Tetszik vagy nem, az orosz dízelolajra a globális egyensúlyban szükség van.
febr. 2
9:39
Jól indul a nap a tőzsdéken, a jegybankokon a világ szeme (Portfolio)
Jerome Powell beszédére emelkedésbe kapcsoltak a tegnapi kereskedésben az irányadó amerikai indexek és a lendület ma reggel kitart az ázsiai tőzsdéken, ami az európai tőzsdéken is folytatódik a nyitást követően. Ma makrofronton az EKB kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők, az Egyesült Államokból pedig fontos negyedéves gyorsjelentések érkeznek a
febr. 2
9:39
Kanada befogad tízezer ujgur menekültet (444.hu)
Az ország 2021 februárjában népirtásnak minősítette, ahogy Peking az ujgurokkal és más muszlim kisebbségekkel bánik.
febr. 2
9:39
Etanol-elektromos hibrideket gyártana a Stellantis (autopro)
A Stellantis azzal számol, hogy már év végére elkészülnek azok a technológiák, amik az etanolos hibrid járművek Brazíliában történő fejlesztéséhez szükségesek.
febr. 2
9:39
Éhségsztrájkba kezdett a börtönben az iráni filmrendező (Magyar Hírlap)
Dzsafar Panahi tavaly júliusban szállították a Teherán melletti Evin fegyházba.
febr. 2
9:41
Emelkedéssel nyitott a magyar tőzsde (Portfolio)
Az európai tőzsdéket követve emelkedéssel indul a nap a magyar részvénypiacon, a Mol és az OTP részvényei húzzák ma reggel a BUX indexet.
febr. 2
9:41
Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött ellenzéki iráni filmrendező, Dzsafar Panahi (444.hu)
A tavaly júliusban bebörtönzött filmrendező az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépésével indokolta, hogy éhségsztrájkba kezd, illetve hogy gyógyszereket sem fogad el.
febr. 2
9:41
Putyin: Meg kell akadályozni az orosz régiók lövetését (Magyar Hírlap)
Feladatként nevezte meg az energia-, fűtés- és vízellátó berendezések helyreállítását.
febr. 2
9:42
Döntött a kormány: nagy változások jönnek a lakásbiztosításoknál (Privátbankár)
A THM-plafonnál be kell számítani a lakásbiztosítás díját is - emellett minden év márciusában ingyen felmondhatjuk a lakásbiztosításunkat.
febr. 2
9:42
Eltűnik a brit uralkodó arca az ausztrál ötdollárosokról (Infostart)
Helyette az őslakosok kultúráját tükröző motívum lesz a bankjegyen.
febr. 2
9:42
Országos razzia a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyben: orvosokat és cégvezetőket fogtak el a rendőrök (Blikk)
Közel 250 rendőr több mint 60 helyszínen tartott kutatásokat abban a büntetőeljárásban, ami az NVSZ feljelentése alapján indult a KR NNI-nél. Az összehangolt akció keretében újabb 17 embert – köztük orvosokat és cégvezetőket – fogtak el. Így jelenleg már 26 gyanúsítottal szemben folyik a büntetőeljárás. Az egyre szerteágazóbb ügy felderítésére orsz
febr. 2
9:43
Novák Katalin az olasz miniszterelnökkel is egyeztetett (Portfolio)
Az illegális bevándorlás, a hagyományos családi értékek támogatása, az uniós források elosztása és a Nyugat-Balkán volt a témája Novák Katalin magyar köztársasági elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök találkozójának szerdán Rómában.
febr. 2
9:43
Félmillió orosz katona vár ugrásra készen (Magyar Hírlap)
Az ukrán védelmi miniszter szerint az orosz fegyveres erők két irányban kísérelhetnek meg offenzívát.
febr. 2
9:45
Megkezdődött a Szerbia és Bulgária közötti új földgázvezeték építése (ProfitLine)
A bolgár-szerb gázvezetéken keresztül az egész Nyugat-Balkán gázellátását biztosítani lehet majd - hangzott el a bolgár Kosztinbrodban, ahol ünnepélyes keretek között indította meg a vezeték építési munkálatait Aleksandar Vucic szerb és Rumen Radev bolgár elnök.
febr. 2
9:45
Ilyen tempót még nem látott az internet: még a TikTokot is lenyomta a ChatGPT (Portfolio)
Az OpenAI népszerű chatbotja, a ChatGPT a becslések szerint januárban, mindössze két hónappal az indulás után elérte a 100 millió havi aktív felhasználót, és ezzel minden idők leggyorsabban növekvő alkalmazása lett – írja a Reuters a Similarweb elemzőcég adataira hivatkozva.
febr. 2
9:45
Jócskán megdobja az inflációt az élelmiszer-árstop kivezetése (Portfolio)
A hatósági ár megszüntetésekor 3-5 százalékos egyszeri áremelkedés várható az élelmiszerárakban - nyilatkozta Héjja Csaba az Infostartnak. Az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzőjének kalkulációjából 0,8-1,4 százalékpontos emelkedés adódik a teljes inflációs mutatóra. Ez az adat összhangban lehet a jegybank korábbi számításával, amely szerint a

Keresés