Még ebben az évtizedben össze fog omlani Európa mostani politikai rendszere, és az európai konzervatívoknak akkor egy vezetőre lesz szükségük – erről beszélt Orbán Viktor egy zártkörű eseményen a Karmelitában, amire külföldi újságírókat hívtak meg.
A kormány 2023. február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött; a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került - jelentette be a GFM.
Szerencsés esetben a skizofrénia oki terápiájához is elvezethet az a hiánypótló kutatás, amit az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet kutatóorvosa, dr. Adorján István által vezetett csapat végez a Harvard Egyetemmel, a Zágrábi Egyetemmel és a Koppenhágai Egyetemmel közreműködésben. A vizsgálat első eredményeiről a Science Advances című tudomá
Hitelesítő adatokat begyűjtő, mobilbanki alkalmazásoknak álcázott kártevők tucatjait árulja egy InTheBox nevű bűnözői csoport a darkwebes piactereken – írja a Cybernews.
Pénteken várhatóan tovább csökkennek a hazai üzemanyagárak, ugyanis a benzin és a gázolaj esetében is. A benzin bruttó 5 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj árát pedig 15 forinttal csökkentették a nagykereskedők.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot az Ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
Minimális gyengüléssel indította a csütörtöki kereskedést a forint az euróval szemben, de így is 390 alatt mozog az árfolyam. A dollár árfolyamában minimális korrekciót látunk azok után, hogy szerda este jelentősebb gyengülést szenvedett el Jerome Powell szavaira reagálva. A Fed-elnök még egy enyhe utalást is tett a kamatvágás lehetőségére, amire k
Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához leginkább időjóslások fűződnek, és ez a napja annak is, hogy a medve előmerészkedve barlangjából, vajon meglátja-e az árnyékát.
A hidegben különösen hajlamos mindenféle bőrfelület a kiszáradásra. Ha nem figyelünk oda kellőképpen, utólag már sokkal nehezebb visszazökkenteni az egészséges egyensúlyába, ezért fontos, hogy a bőrápolási rutin alkalmazkodjon az extrém körülményekhez.
Két és félszeresére nőtt az orosz állampolgárok külföldi bankoknál tartott betétállománya, tavaly novemberre már 5 ezer milliárd rubelt tartottak az oroszok a nem honos bankoknál az Orosz Központi Bank szerint - közölte a Reuters.
A Merck koronavírus elleni tablettája a vírus új mutációit idézi elő egyes betegeknél egy tanulmány szerint, az írás a kórokozó genetikai kódjának szándékos megváltoztatásával kapcsolatos kockázatokat emeli ki.
2022 egyik sikerműsora kétségkívül a Bachelor – A Nagy Ő volt. A reality minden fontos korcsoportban kiemelkedően teljesített, így nem volt kérdés, hogy idén is megnyitja kapuit a szerelem villája, ahol ezúttal Jákob Zoltán, milliárdos üzletember vállalkozik arra, hogy a képernyők előtt találja meg szíve hölgyét. A vállalkozó szellemű nők mától jel
Mondjunk le az érzéstelenítésről a klímaváltozás megfékezése miatt? A szakértők azt javasolják, hogy az orvosok csökkentsék az efféle eljárások alkalmazását
Szerda este a vártnál lazább hangot ütött meg a Fed, még az idei kamatemelés lehetősége is szóba került burkoltan. Az esemény hatására a dollár jelentős gyengülésbe kezdett az euróval szemben, és ez ma folytatódhat, amennyiben az EKB szigorúbb lesz a vártnál, és előretekintő iránymutatásában a vártnál magasabb kamatpályát ígérnek. Jelenleg úgy néz
Javult a járványügyi helyzet a madárinfluenzával érintett területeken, ezért február 1-jétől enyhítések léptek életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található állattartó telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban - közölte a Nemzeti Élelmiszer
A jelenlegi idény végén árverésre bocsátják az egyetlen létező olyan Forma-1-es autót, amellyel amerikai pilóta világbajnokságot nyert. Mario Andretti négyes alvázszámú Lotus 79-es autóját a Bonhams az idei Abu Dhabi Nagydíjon árverezi el. Az aukciósház becslései szerint 6,5-9,5 millió dollár közötti áron kelhet el. A 79-es elképesztően sikeres vol
Korábban már beszámoltuk róla, hogy a tojás ára meredeken emelkedik az Egyesült Államokban, most pedig egy újabb reggelihez való termék, a narancslé ára ért el új történelmi csúcsot.
Valósággal kilőtt a Facebook anyavállalata, a Meta részvényeinek árfolyama a szerdai zárás utáni amerikai kereskedésben azt követően, hogy a vállalat közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését. Bár a közösségi óriás bevétele esett, az elemzői várakozásokat felül tudta teljesíteni és a folyó negyedévre adott menedzsment-várakozások sem okoztak c
Az elmúlt hónapokban megszokott kamatemelésekkel ellentétben komoly kamatcsökkentésekkel futnak neki a februárnak a pénzintézetek – derült ki a BiztosDöntés.hu adataiból.
A Földön kívüli intelligens élet bizonyítékait kereső Danny C Price, a Curtin University kutatója és kollégái olyan mesterséges intelligencia-rendszert építettek, amely a jelfelismerési feladatokban felülmúlja a klasszikus algoritmusokat. A szakemberek a mesterséges intelligenciát arra képezték ki, hogy rádióteleszkópok adatai között olyan