2023. március 2. csütörtök

márc. 2
6:51
Meccslabdát hárítottak, majd a negyeddöntőbe jutottak (Magyar Hírlap)
Bondár Anna, oldalán Elena-Gabriela Rusével döntő rövidítésben jutott tovább a páros negyeddöntőjébe a 259 ezer dollár (93,2 millió forint) összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornán.
márc. 2
6:51
Új szintre lépett a Schneider Electric és az Atea együttműködése (newtechnology.hu)
A Schneider Electric első, úgynevezett Elite IT Solutions Provider partnere lett az észak-európai országokban az Atea. Az együttműködés eredményeként még inkább környezetbarát és fenntartható IT-infrastruktúra és hozzá kapcsolódó szolgáltatások lesznek elérhetők az észak-európai és a balti térségben. A Schneider Electric a világ egyik vezető szünet
márc. 2
6:51
Bayer Zsolt: A MOK disznóságai időszerűvé tették a kormány mostani lépését (Mandiner)
Nem csodálom, hogy Csókay örül a legjobban.
márc. 2
6:51
Új supergroup alakult Szőke Nikoletta Jazzplosion néven (Magyar Nemzet)
A Junior Prima díjas Szőke Nikoletta kamaszként kora popslágereit hallgatta.
márc. 2
6:53
A Memento Mori – A váci legenda bemutatja, hogyan találtak meg kétszázhatvanöt múmiát (Magyar Nemzet)
A film azzal szembesíti a modern kor felszínes érzelmekre hajlamos emberét, hogy a valódi szeretet nem múlik el.
márc. 2
6:55
Nem a várt hatást hozzák a szankciók (Magyar Nemzet)
A tapasztalatok azt mutatják, hogy Brüsszel hiába bizakodik a büntetőintézkedések sikerében.
márc. 2
6:57
Már csak egy hónap és újraindul a fogaskerekű (Infostart)
A téli üzemszünet idején felújított pályán csendesebben és üzembiztosan járnak majd a vonatok a 60-as vonalon.
márc. 2
6:57
Boglárka vagy csalán nőtt a kertben? Figyelj rájuk, mert elárulják, ha baj van! (Agroinform)
Semmi sem történik a kertben véletlenül. Figyeld a növényeket, hogy lásd, milyen állapotban van a talaj.
márc. 2
6:57
Egész életében titkolózott: súlyos szenvedélybetegséggel küzdött a legendás filmalkotó, nagy fájdalmak gyötörték a halála előtt (Femcafe)
Walt Disney a világ leghíresebb rajzfilmkészítője volt, élete azonban számos titkot rejtett – sokan például csak a halála után tudták meg, hogy komoly függőségben szenvedett, ami nagy fájdalmakat okozott neki.
márc. 2
6:57
Visszatér a népszerű megtakarítási program! (Igényesférfi.hu)
Az OTP Bank szolgáltatásai között március elsejétől újra elérhető a népszerű, lakáscélú megtakarítási program, az OTP Lakástakarék megtakarítás.
márc. 2
6:57
Lecserélte az autóját Tóth Andi, nem is akármilyen márkába ült át (SzMo)
Az előző Mustángja sem volt piskóta, de az új autója is egy legendás márka kivételesen szép darabja.
márc. 2
6:57
Nagyot ugrott a német szénimport (Magyar Nemzet)
Naponta átlagosan harmincezer tonna szenet szállítanak a vasúti szerelvények.
márc. 2
6:57
Magyar siker született a pályán, ahol Senna, Schumacher és Hamilton is versenyzett (Racing)
Vida Benedek az összetettbeli második helyen végzett a CEE Rotax Max Challenge Bonus Cupban.
márc. 2
6:57
A kripto ami egyesíti a P2E és a M2E-t – még Tommy Fury is imádni fogja! (BitcoinBázis)
A nemrég indult, jelenleg előértékesítési szakaszában lévő Fight Out tökéletes átmenetet képezhet a play-to-earn és a move-to-earn rendszerek között. Ennek
márc. 2
7:03
Novák Katalin olyan gyorsan aláírta az orvosi kamara elintézésére hozott törvényt, ahogy csak tudta (Menedzsment Fórum)
Így három nap alatt végigment a módosítás - ennyit arról, hogy a kormány megígérte a Bizottságnak: társadalmi egyeztetést követően fogad el jogszabályokat.
márc. 2
7:03
Útinform csütörtök reggel: mutatjuk, mely utakat kerülje el, ha jót akar (Blikk)
Többfelé lezárás nehezíti a közlekedést az autósok számára.
márc. 2
7:03
Kiderült, mi okozta a tragikus vonatbalesetet Görögországban (Metropol)
Tragikus emberi tévedés okozta a görögországi vonatbalesetet.
márc. 2
7:03
Lemondott egy helyettes államtitkár (ATV)
Lemondott Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára, akinek március 3-ai hatállyal jár le a megbízatása – derült ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatból.
márc. 2
7:03
Két héttel elhalasztja a NATO-bővítési szavazást a Fidesz (444.hu)
A svéd-finn csatlakozásról szóló szavazást eredetileg a jövő héten tartották volna, de be kell várni a tárgyalódelegációt.
márc. 2
7:03
Dáriusz perzsa király nevével ellátott kődarabot találtak Izraelben (Magyar Hírlap)
A régészeti hatóság szakemberei először szkeptikusak voltak, és azt gondolták, hogy a szikladarab hamisítvány.
márc. 2
7:03
El Clásico: tartalékos Barcelona játszik Madridban (Magyar Nemzet)
Carlo Ancelotti előnyt szerezne a visszavágóra, Xavi szerint a Real a kupameccs esélyese.
márc. 2
7:09
Belenyúlhatunk a nem tökéletes minőségű videóinkba (Infostart)
Kijött egy funkció, amely az alacsony felbontású netes videótartalmak képi minőségének megy neki, de zajtalanít is.
márc. 2
7:09
Bank of England: a monetáris szigorító ciklus 4,50 százalékos alapkamat eléréséig tarthat (Magyar Hírlap)
Bank of England elnöke szerint szükség lehet még kamatemelésre.
márc. 2
7:15
Orbán Viktor: százával halnak meg magyarok a fronton (Infostart)
A Weltwoche című svájci hetilapnak a miniszterelnök arról is beszélt, hogy Vlagyimir Putyin egy éve mit mondott neki, mi zavarja. A kormányfő elképzelni sem szeretné, hogy mi történik akkor, ha Oroszország elveszíti a háborút.
márc. 2
7:15
Ez a 4 legrosszabb reggeli, amitől tuti hamar éhes leszel (Metropol)
Érdemes odafigyelni, hogy mit is eszünk reggelire.
márc. 2
7:15
Februárban csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye (ProfitLine)
Februárban csökkent az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet szerdán publikált felmérésének végleges adatai alapján.
márc. 2
7:15
"Rám zárták az ajtót és a falhoz szorítottak" - a 13 évesen megerőszakolt Lilla borzalmas életéről vallott az édesanyja (BorsOnline)
Mocsokban él az a békési kislány, akit apja eladott pedofil tanárának
márc. 2
7:15
Hatott a Tartalék: Harry herceget és feleségét kiköltözteti az udvar (Magyar Hírlap)
A windsori uralkodói rezidencia közvetlen közelében lévő nagy-britanniai otthonuk, a Frogmore Cottage elhagyására kérte az udvar Harry herceget és amerikai feleségét, Meghan hercegnőt.
márc. 2
7:15
A kormány közlekedéspolitikai káosza miatt egyre gyakrabban fognak késni a vonatok (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 2
7:15
Az 5 legjobb és az 5 legrosszabb koktél az italszakértők szerint (Hamu és Gyémánt)
Koktéloznál, de bizonytalan vagy benne, hogy maradj a klasszikusoknál, vagy kipróbálj egy új keveréket? Az italszakértők szerint van egy pár tuti befutó, és olyanok is, amelyek nagy valószínűséggel csalódást fognak okozni.
márc. 2
7:15
A földrengés után ez az esemény adhat reményt a törököknek (Magyar Nemzet)
A tizenhat fős magyar csapattól nem elvárás az érem az isztambuli Európa-bajnokságon.
márc. 2
7:15
Magyar siker született a pályán, ahol Senna, Schumacher és Hamilton is versenyzett (Racing)
Vida Benedek az összetettbeli második helyen végzett a CEE Rotax Max Challenge Bonus Cupban.
márc. 2
7:21
Galambos Lajos kórházba került (Metropol)
A zenészt mentő vitte kórházba.
márc. 2
7:21
Pál Feri atya is előadást tart a Portfolio szerdai konferenciáján, neked is ott a helyed! (Portfolio)
Az ismert katolikus pap és népszerű mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc atya is előadást tart a Portfolio március 8-ai Biztosítás 2023 konferenciáján. Nem készül videó, és online közvetítést sem adunk az előadásáról, ezért aki hallani szeretné sokak Pálferijének a gondolatait napjaink egyik aktuális témájáról, a biztonságról, annak feltétlenül ott
márc. 2
7:21
Tovább emelkedhetnek az amerikai hozamok (vg.hu)
Nem könnyít meg a befektetők dolgát, hogy a hónapról hónapra esedékes kamatdöntő ülések utáni sajtótájékoztatókon előfordul, hogy egymással ellentétes információk hangzanak el.
márc. 2
7:21
Napi horoszkóp: Pénz, szerelem, mind a tiéd - március 2. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 2
7:21
Hétfőn kezdik a trollkodást a hírességek, de Oroszlán Szonja és Szabó Győző is visszatér (Márkamonitor)
Március 6-án, hétfőn 19 órától Brigi és Brúnó, 19:30-tól pedig a Troll a konyhában 2. évadának versenyzői jelentkeznek új kalandokkal a Viasat3-on.   Ha ikonikus páros, akkor Brigi és Brúnó, akiket hétfőtől ismét kihívások elé állít a sors. A Viasat3-on minden hétköznap 19 órától jelentkező szituációs komédia ugyanis folytatódik, és új – három jele
márc. 2
7:21
Napi horoszkóp 2023. március 2.: a Nyilas a kezébe veszi az irányítást, a Rák váratlan jó hírt kap (Life)
A csütörtöki napon valamilyen módon megnyilvánul a szerencse: lehet, hogy kerülő úton, de tapasztalni fogjuk az égiek segítségét. Napi horoszkóp következik március 2-re.
márc. 2
7:21
Kihívást jelent a megújuló energiaforrások terjedése (KKV Magazin)
Az E.On nemzetközi projktjének eredményei megmutatták? a mobil energiatárolás előmozdítja az energiaipari átalakulást.
márc. 2
7:21
Stones, az örök (Demokrata)
Stones: Grrr Live! – Universal, 2023
márc. 2
7:21
Ukrán bejelentés: Ukrajna területének 30 százaléka el van aknásítva (Mandiner)
A felszabadított és megszállt területek is tele vannak aknákkal.
márc. 2
7:21
Egy újabb osztrák település tiltotta ki a magyarokat (Autószektor)
Február 28-tól az L210-es úton Szentmargitbánya/St. Margarethen közelében behajtási tilalmat vezettek be az 5,863 km-től (az L210/Triftgasse csomópont után) a 10,578 km-ig (közvetlenül a határig). Felmérések kimutatták, hogy a St. Margarethen határátkelőn áthaladó járművek 2/3-a Kismarton/Eisenstadt vagy az autópálya felé halad tovább. Kivétel hat
márc. 2
7:21
Szarral bekent fal, hemzsegő poloskák – panaszt tett Schadl György a fogvatartási körülmények miatt (Telex)
Ügyvédje szerint nyomást akartak gyakorolni a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnökére, amikor 2022 elején megalázó módon magáncellába helyezték át. Schadl hat órán át próbálta sikertelenül kitakarítani a szűk celláját, és tele volt poloskacsípésekkel, állította a védő. Mindeközben Völner Pál a mai napig szabadlábon védekezhet, koráb
márc. 2
7:27
Bakhmutot elveszthetik, de a háború legnagyobb tankcsatáját megnyerhették az ukránok (Menedzsment Fórum)
Az ukrán fél még kitart Bakhmutnál, de egyre többször beszélnek a város feladásáról. Vuledarnál viszont a háború eddigi legnagyobb tankcsatáját nyerhették meg az ukránok. Egy lakóházat ismét orosz rakéta talált el - összefoglaló.
márc. 2
7:27
Orbán Viktor közölte: elképzelni sem szeretné, mi történik, ha Oroszország elveszíti a háborút (Blikk)
Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben – mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, „Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól”.
márc. 2
7:27
Orbán Viktor: Magyarország vezetése elég erős ahhoz, hogy távol tartsa az országot a háborútól (ATV)
Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben - mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól".
márc. 2
7:27
Kilakoltatja a királyi család Harry herceget és Meghant (vg.hu)
A királyi család életével foglalkozó megfigyelők szerint most lett igazán különös jelentősége annak, hogy Harry részt vesz-e édesapja, III. Károly király koronázásán.
márc. 2
7:27
Felismeri? Borzalmas dolgot tett ez a férfi egy kaposvári bevásárlóközpontban (BorsOnline)
A helyi nyomozók a lakosság segítségét kérik.
márc. 2
7:27
Az FBI igazgatója elárulta, hogy ki szabadította a világra a Covid-járványt (Promotions)
Ez az információ az, amitől a legjobban félt mindenki a járvány 2019es kitörése óta
márc. 2
7:27
Jól teljesítettek a francia drogkeresők (Magyar Hírlap)
Franciaországban tavaly rekordmennyiségű kábítószert foglaltak le.

Keresés