2023. március 2. csütörtök

márc. 2
8:03
Kotrógéppel törtek szét egy történelmi emléket Gyulafehérváron (ATV)
Kotrógéppel törtek szét egy 1700 éves, római kori szarkofágot a gyulafehérvári temetőben, holott a területen régészeti feltárásra lett volna szükség – számolt be szerdán az Alba24 román hírportál.
márc. 2
8:03
Argentína több mint fele áram nélkül maradt (444.hu)
Már egy atomerőmű is leállt a tűzvész miatt.
márc. 2
8:03
Sokkoló +18-as videó: így verte eszméletlenre tanárnőjét a 17 éves diák (Ripost)
A gyerek, állítása szerint, bosszút akart állni.
márc. 2
8:03
Felemás napot zártak az ázsiai piacok (vg.hu)
.
márc. 2
8:03
Kulcsár Edina kiborult: „Egy olyan világba csöppentem, ami tele van gyűlölettel” (SzMo)
Hosszú posztban fakadt ki a modell, szerinte vannak, akiknek fáj más boldogsága. Ő azonban csak azt kívánja ezeknek az embereknek, hogy gyógyuljanak meg.
márc. 2
8:03
„Moldova nem függ többé az orosz energiahordozóktól” (Demokrata)
Képesek vagyunk túlélni, az Oroszországból érkező gáz és elektromosság nélkül, ez persze jóval magasabb árakat jelent – mondta a moldovai kormányfő.
márc. 2
8:03
Rendőrökkel csaptak össze a virrasztók a görög vonatbaleset után +videó (Magyar Nemzet)
A vasúti szakszervezet évek óta arra figyelmeztet, hogy a biztonsági rendszerek nem működtek megfelelően.
márc. 2
8:09
Berobbant a gázvita a német koalícióban: befűtöttek Robert Habecknek (Infostart)
Belpolitikai vihart kavart a zöld párti gazdasági miniszter azzal a tervezetével, amely már 2024-től bevezetné az új gáz- és olajfűtési rendszerek telepítésének tilalmát. Az ellenállás alig több mint huszonnégy óra alatt rendkívüli méreteket öltött.
márc. 2
8:09
Vadai sejtette, hogy csak március 20-án lesz a végszavazás a finn és a svéd NATO-csatlakozásról (ATV)
A DK-s politikus tette szóvá  a parlament tegnapi vitájában, hogy a tudomása szerint nem március 7-én, hanem csak 20-án lesz a zárószavazás a finn és a svéd NATO-csatlakozásról - az Országgyűlés jövő heti napirendi előterjesztésében is ez szerepel. Nyilván a Hende-Németh “tisztázó  delegáció” utazása miatt.
márc. 2
8:09
Orbán Viktor: Putyinnak Magyarország NATO-tagsága nem probléma, csak Ukrajnáé és Grúziáé (vg.hu)
A magyar kormányfő szerint meg kell találni annak a módját, hogyan lehet együtt élni egy olyan veszélyes hatalommal, mint Oroszország.
márc. 2
8:09
Tudósok állítják, hogy meg tudják fordítani az időt egy kvantumrendszerben (Bitport)
Szerintük igazi sci-fi, amit megvalósítottak, még ha a felfedezésnek nem is igazán képzelhetők el látványos gyakorlati alkalmazásai.
márc. 2
8:09
Vegyes forintmozgás csütörtök reggel (Magyar Hírlap)
Az euró árfolyama reggel hétkor 373,61 forintra erősödött a szerdai esti 373,34 forintról.
márc. 2
8:09
Orbán Viktor: Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni (Demokrata)
Patthelyzet van, ami könnyen világháborúvá fajulhat – fogalmazott a kormányfő.
márc. 2
8:09
Zelenszkij tanácsadója szerint Orbán vagy nem tudja, mi a háború, vagy ha mégis, akkor cinikus (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról. A Wagner-csoport vezetője szerint az ukránok keményen küzdenek Bahmutért.
márc. 2
8:09
Orbán: Putyint nem zavarja Magyarország NATO-tagsága (Telex)
A miniszterelnök egy svájci lapnak azt mondta, hogy Ukrajna és Grúzia lehetséges NATO-csatlakozása miatt voltak álmatlan éjszakái az orosz elnöknek a háború előtt.
márc. 2
8:15
Kína és Fehéroroszország „rendkívüli érdekeltségüket” fejezték ki az ukrajnai helyzet békés rendezésben (444.hu)
Kína és Fehéroroszország a béke pártján áll.
márc. 2
8:15
Felhős és csapadékos lehet a napunk, hétvégére visszatér a tavasz (vg.hu)
Csütörtökön 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
márc. 2
8:15
Tárgyalóasztalhoz ül az amerikai, az orosz és a kínai külügyminiszter (Magyar Nemzet)
A G20-ak találkozójának fontos témája lesz a háború, de az álláspontok nem fognak közelíteni egymáshoz.
márc. 2
8:15
Hatalmas mérföldkövet ért el Charles Leclerc (Racing)
Mindannyian tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a Ferrari Forma-1-es pilótái nagy népszerűségnek örvendenek. Ezt a tényt pedig az is bizonyítja, hogy Charles Leclerc tegnapelőtt átlépte a 10 millió követőt az Instagram oldalán . A Ferrari monacói pilótája egy külön posztban köszönte meg a követőinek angolul, olaszul, illetve franciául is azt, h
márc. 2
8:21
Kifulladt a nagy menetelésben a forint? (Privátbankár)
A svájci frankkal szemben erősödött, az euróval és a dollárral szemben viszont gyengült a szerdai menetelés után a forint csütörtök reggelre.
márc. 2
8:21
Még tovább csúszhat a svéd és finn Nato-csatlakozásról szóló parlamenti szavazás (Blikk)
A NATO-bővítéssel kapcsolatos szavazást vélhetőleg még két héttel elcsúsztatják.
márc. 2
8:21
Robbanószert és más gyanús dolgokat adott fel csomagjában a pennsylvaniai reptéren egy férfi (Infostart)
A gyanúsítottat az FBI letartóztatta.
márc. 2
8:21
A Rák ma jogosan büszke magára (Metropol)
Egy nagy feladattal birkózhat meg a mai napon.
márc. 2
8:21
Toborzóparancsnok: az önkéntes katonai szolgálat egyedülálló lehetőség a munkaerőpiacon (ProfitLine)
Egyedülálló lehetőséget kínálunk a munkaerőpiacon, az önkéntes szolgálatban ki lehet próbálni a katonaéletet - fogalmazott Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Paracsnokság parancsnoka szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
márc. 2
8:21
Bizonytalanság a tőzsdéken, iránykereséssel indulhat a nap (Portfolio)
Az elmúlt időszakban egy jelentősebb korrekció vette kezdetét a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból és Európából is a vártnál rosszabb inflációs adatok érkeztek. A héten a német, a francia és a spanyol inflációs adat is váratlan gyorsulást mutatott februárra, így a befektetők már inkább azt kezdték árazni, az infláció talán tartósabb lehet, mi
márc. 2
8:21
Oroszország fiatal palesztin zsoldosokat toboroz az ukrajnai háborúba (ATV)
Számos orosz szervezet toborzott fiatal palesztin fiúkat, akiknek havi 350 dollárt fizetnek az ukrajnai háborúban való részvétel ellenében – derül ki a Media Line cikkéből.
márc. 2
8:21
Oszter Sándor özvegyének őszinte vallomása: Sosem fogok mást szeretni (Ripost)
Nagyon nehéz időszak van Oszter Sándor özvegye mögött, azt gondolta, sosem tud majd megbirkózni a gyászával.
márc. 2
8:21
Közös álláspont kell a globális kérdésekben az indiai elnök szerint (vg.hu)
Narendra Modi a G20-ak indiai találkozóján határozottabb fellépést sürgetett.
márc. 2
8:21
Ezért tesz minket olyan boldoggá a tavaszi napsütés (Glamour)
Te is érezted már azt, hogy a melegebb napok és a természet ébredése valahogy mintha mindent szebbé és jobbá tenne? Amellett, hogy már csak a látvány is motiválóan hathat ránk, tudományos magyarázat is létezik, hogy tavasszal a legtöbben egyszerűen boldogabbnak érezzük magunkat. Bár az időjárás még kissé csalóka, de annyi biztos, hogy egyre tovább
márc. 2
8:21
Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című festményét mutatja be a Virág Judit Galéria az Art and Antique művészeti vásáron (Márkamonitor)
A galéria a művészeti vásáron leplezte le a Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című alkotását. A különleges mű hosszú és regényes utat járt be.   Az 1930-as években egyre-másra bukkantak fel az addig ismeretlen Csontváry festmények, köztük az a kép is, amely végül Szlovákiába került, majd hét évtizedre eltűnt a szakértők radarjáról. A Ten
márc. 2
8:21
Kísértetjárta: elhagyatottan áll Etyeken az egykor népszerű gimi (BorsOnline)
Megmutatjuk, hogy néz ki belülről a szellemgimi.
márc. 2
8:21
5,2 tonna volt az ukrán gabonaexport februárban (Agrofórum)
Az ukrán gabonaexport 5,2 millió tonnát ért el februárban, meghaladva a tavalyi 5,05 millió tonnás szintet - derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.
márc. 2
8:21
Mentővel vitték kórházba Galambos Lajost: egyelőre nem tudni, mekkora a baj (Life)
Galambos Lajos rosszul lett, szirénázó mentőautók érkeztek Boldogasszonypusztára.
márc. 2
8:21
Ráktemető 4000 méter mélységben a tenger alatt (Magyar Hírlap)
Ennyi eleséggel egész egyszerűen nem bírhatott el még a mélységekben élő dögevő társaság sem.
márc. 2
8:21
Korrupciós botrány az Eötvös Gimnáziumban: újabb hangfelvétel került elő (Magyar Nemzet)
Ezúttal egy szülő vall arról, miként kért tőle félmilliós kenőpénzt Moss László igazgató.
márc. 2
8:21
A likvid staking megelőzte a DeFi kölcsönzést és hitelezést, így a második legnagyobb kriptoszektor lett (BitcoinBázis)
A likvid staking protokollokban elhelyezett kriptovaluták értéke mintegy 14 milliárd dollárra nőtt, és ezt csak a decentralizált tőzsdéken elhelyezett eszközök
márc. 2
8:23
Cristiano Ronaldo receptjét követte, kis híján belehalt (Magyar Nemzet)
A brazil futballista úgy akart kinézni, mint a legendás portugál játékos.
márc. 2
8:27
Másnaposan indul a csütörtök a forintnak - erős volt a szerdai menet (Menedzsment Fórum)
A szerdai lendületnek csütörtök reggel nyoma sincs.
márc. 2
8:27
Biden vétózhatja a nyugdíjalapokról szóló törvényt (Portfolio)
A demokrata többségű szenátus szerdán megszavazta a nyugdíjalapokra vonatkozó előírás eltörlését, amely a befektetéseknél előírta a környezeti és társadalmi szempontok figyelembe vételét, Joe Biden jelezte, megvétózza az intézkedést, amely kormányának döntését tenné semmissé.
márc. 2
8:27
Lezárták a repteret: robbanószerekkel teli csomagot akart feladni egy utas (BorsOnline)
Letartóztattak egy férfit Pennsylvaniában, aki robbanószerekkel megpakolt csomagot akart feladni a repülőtéren.
márc. 2
8:27
Meghan Markle féltve őrzött titkát egy svájci lap írta meg, újabb fordulat következik? (Promotions)
Ahogy közeledünk III. Károly koronázásához, úgy az is látszik, hogy az újságot Meghan Markle és Harry herceg kapcsán is erre a témára pörögnek rá.
márc. 2
8:27
Amerikai zsoldos: Az ukránok kínozzák és pajzsként használják a civileket (Magyar Hírlap)
John Mcintyre korábban az ukrán „nemzetközi légió” oldalán harcolt Ukrajnában, majd átállt az oroszokhoz.
márc. 2
8:27
Kubota, az 1000. eladott gép (Agrárágazat)
A mezőgazdaság minden területén bizonyít, de most a szántóföldön lesz szinte minden nap próbára téve a japán traktor.
márc. 2
8:27
Itt a padló: emelkedik a gázolaj ára (Mezőhír)
Megfordult a gázolaj ártrendje. Hogy el tudjuk képzelni az alakulását, kicsit vissza is pillantunk az időben.
márc. 2
8:27
Ha péntek, akkor üzemanyagár-változás (Transpack)
Februárban csökkenő tendencia volt a jellemző. Mit hoz a tavasz a szállítmányozó cégeknek üzemanyagár kapcsán?
márc. 2
8:27
Erős növekedési pályán a Lemken (GépMax)
A Lemken világszerte profitál az iparágban kialakult kiváló megítéléséből.
márc. 2
8:27
Kötter Tamás: Atomvillanás balról! (Mandiner)
Gelencsér megint az európai bürokraták morál- és az elszántságlovagjaként próbál tündökölni.
márc. 2
8:27
Hétfőn benyújtották, kedden megszavazták, szerdán kihirdették, csütörtökre szét is verték a MOK-ot (Forbes)
Gyorsan lépett a kormány a Magyar Orvosi Kamara kritikáira: alig pár nap alatt átfutott törvénymódosítással lehetetleníti el az egészségügyi dolgozók érdekképviseletét.
márc. 2
8:27
Mintegy 30 borász, 120 féle bor és pezsgősarok is várja a látogatókat a Cifra Borsétán Kecskeméten (Magyar Mezőgazdaság)
Mintegy 30 borász, 120 féle bor, pezsgősarok, gasztronómiai kiállítók és tematikus mesterkurzusok is várják az érdeklődőket a második Cifra Borsétán március végén Kecskeméten - közölték a szervezők az MTI-vel.
márc. 2
8:27
Nem nyafogtak, de egy különös probléma hátráltatta a Nascar pilótáit (Racing)
A kaliforniai versenyen a rossz időjárás egyik következménye és a pálya régi alapjai teremtettek nehéz körülményeket. Az egyik pilóta beszélt ennek hátteréről. Az Auto Club pályának ez volt a hattyúdala a jelenlegi formájában, ugyanis átalakítják és egy rövidebb ovállá alakítják, így a következő évben biztosan nem lesz része a NASCAR versenynaptárá

Keresés