2023. március 5. vasárnap

márc. 5
17:33
Heti időjárás: Újra vegyük elő az esőkabátokat, ha nem is ítéletidő, de nem fogjuk szeretni azt, ami jön (Promotions)
Március elején sok arcát meg fogja mutatni az időjárás.
márc. 5
17:33
Földközi-tengeri országok szólították fel a Frontexet (Demokrata)
Azt kérték, a szervezet lépjen fel határozottabban az embercsempészet ellen.
márc. 5
17:33
Dráma a Ferrarinál – Leclerc nullázott Bahreinben (Racing)
Charles Leclerc autója felmondta a szolgálatot a Bahreini Nagydíjon, így a monacói pilóta nullázással kezdte a szezont.
márc. 5
17:39
Tóth Andi frufruja a legvagányabb dolog, amit ma látni fogsz (Joy)
Nagyon jól áll neki ez a frizura (is), de bevalljuk, először rá sem ismertünk.
márc. 5
17:39
Rishi Sunak keménykedni kezdett az illegális migránsokkal (Demokrata)
Azt ígérte, megállítja a kontinens felől csónakokon érkezők beáramlását.
márc. 5
17:39
Megszólalt a kormánynak ellentmondó békésszentandrási polgármester: A börtönt is vállalja (Nyugati Fény)
Nem hagyja magát.
márc. 5
17:45
A MÁV Szimfonikus Zenekar fellépésével mutatják be a Jurassic Parkot a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon (Magyar Hírlap)
A színház a koncert napjára és azt megelőzően Nagy Dinófesztivál elnevezéssel szervezett programsorozatot.
márc. 5
17:45
A béke életeket mentene (Demokrata)
Németek, dánok nem, magyarok viszont halnak meg ebben a háborúban – mondta Szijjártó Péter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.
márc. 5
17:45
Ezúttal egy egész háztetőt loptak el tolvajok Romániában (Mandiner)
Senkinek nem tűnt fel, hogy valami nincs rendben.
márc. 5
17:47
Valóban észvesztő ütemben fegyverkezik a világ (Mandiner)
Az elmúlt napokban, a korábbi, fegyverkezéssel foglalkozó cikkeinkben láthattuk, hogy a legtöbb ország az USA-tól kezdve Indián és Ausztrálián át Európáig gyors ütemű fegyverkezésbe kezdett. Íme, a globális fegyverkezésről készült cikksorozatunk összefoglalója.
márc. 5
17:51
Szijjártó Péter: emberi életeket mentene a béke (ATV)
Ezért szorgalmazza a magyar kormány a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnali megkezdését - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.
márc. 5
17:51
„Unalmas, amatőr kínzáspornó” – az utóbbi tíz év egyik legrosszabb filmje a Micimackó: Vér és méz (SzMo)
A Micimackó horror verziója nem más, mint egy egyszerű, ugyanakkor kreatív alapötletből megvalósított unalmas, amatőr kínzáspornó. Kritika.
márc. 5
17:51
Rengeteg magyar akart milliomos lenni (Magyar Hírlap)
Mutatjuk a számokat.
márc. 5
17:51
Tanuljunk a japán modellből! (Mandiner)
Az orosz–ukrán háború hosszú időre válságüzemmódba kapcsolta Európa olcsó orosz energiahordozókra építő gazdasági modelljét: új rendszer kell az ipar energiaszükségletének kielégítésére és az energiatakarékosság szigorítására. Japán követendő példa lehet a megújuláshoz.
márc. 5
17:51
Úszva menekült volna Oroszországból, munkatáborban kötött ki (Helló Magyar)
A férfi igencsak különleges módját választotta az ország elhagyásának - nem lett jó vége a dolognak
márc. 5
17:51
A ByBit is felfüggesztette a dollár alapú banki fizetéseket (BitcoinBázis)
A dubaji székhelyű kriptotőzsde, a ByBit nemrégiben felfüggesztette az amerikai dolláros befizetéseket banki átutalások segítségével. Állítólag ez azért történt, mert
márc. 5
17:57
A tavasz legfrissebb zöldsége és gyógynövénye: Az újhagyma (Magyar Hírlap)
Már az ókori görögök is szerették.
márc. 5
17:57
A béke életeket mentene (Demokrata)
Németek, dánok nem, magyarok viszont halnak meg ebben a háborúban – mondta Szijjártó Péter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.
márc. 5
17:57
A Ferrari óriásit betlizett, Verstappen nyert, Alonso dobogóra állt az F1-es szezonnyitón (Racing)
A Red Bull kettős győzelmét semmi sem fenyegette a Bahreini Nagydíjon, amely Alonso remekléséről és Leclerc nullázásáról marad emlékezetes.
márc. 5
17:59
Elnyelte az autót a megnyíló föld (Magyar Hírlap)
Szerencsére senki nem sérült meg.
márc. 5
18:01
Megint egy kulcsfontosságú vezető távozik az Apple-től (Magyar Hírlap)
Egyre nő azon felsővezetők száma, akik az Apple berkein kívül kívánják folytatni pályafutásukat.
márc. 5
18:03
Szijjártó Péter: Emberi életeket mentene a béke (HírTV)
Emberi életeket mentene az ukrajnai béke, a magyar kormány ezért szorgalmazza a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnali megkezdését - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.
márc. 5
18:03
Újonnan alakuló kft. főállású ügyvezetője milyen formában tevékenykedhet? (Adózóna)
Újonnan alakuló kft. ügyvezetőjének főállása van. Milyen formában láthatja el a kft. ügyvezetését? Hogyan számolhatja el a személyes közreműködését a kft.-ben? Munkabérkifizetéssel vagy osztalékkal ez hogyan alakulna? – kérdezte olvasónk. Kiss Péter, a TruTax Kft. adószakértője válaszolt.
márc. 5
18:03
Cáfolja az ukrán katonai szóvivő, hogy az oroszok elfoglalták Bahmutot (ATV)
Oroszország nem vette át az ellenőrzést a donyecki régióban lévő Bahmut felett, és ukrán csapatokat sem vonnak ki onnan tömegesen - jelentette ki Szerhij Cservatij, az ukrán keleti erők szóvivője a CNN amerikai hírtévének adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál idézett a hétvégén.
márc. 5
18:03
Nincs is kínosabb a kellemetlen szájszagnál: 5 hétköznapi módszer, amivel mindig üdítően friss lesz a lehelleted (Femcafe)
Sajnos a rossz lehelet nem is leginkább téged, hanem a körülötted élőket érinti igazán és bizony, sokat tud rontani az összképen. Így tehetsz ellene!
márc. 5
18:03
Az orrpiercingcsatát Hamilton, a nyitóversenyt Verstappen nyerte (Magyar Hírlap)
A Bahreini Nagydíjon a Ferrari autója leállt Leclerc alatt.
márc. 5
18:03
Nagy Attila Tibor: Akad olyan politikus Amerikában, aki vélhetően Orbán szívéből szól (Mandiner)
Ez még okozhat Biden elnöknek gondokat.
márc. 5
18:03
Verstappen megtette az első lépést harmadik vb-címe felé, nyomasztó fölénnyel nyerte a szezonnyitót (Telex)
Kettős győzelemmel kezdte az új szezont a Red Bull, egy műszaki hiba miatt a Ferrari még a dobogóról is lemaradt a Bahreini Nagydíjon. A nap hőse Fernando Alonso, aki harmadik lett az Aston Martinnal.
márc. 5
18:09
Szijjártó Péter: emberi életeket mentene a béke (ATV)
Ezért szorgalmazza a magyar kormány a tűzszünetet és a béketárgyalások azonnali megkezdését - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az N1 horvát hírtelevízió műsorában.
márc. 5
18:09
Verstappen vezetésével kettős Red Bull-siker a Forma-1-es idénynyitón (HírTV)
A 25 éves pilóta pályafutása 36. futamát nyerte meg az F1-ben, mögötte csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként.
márc. 5
18:09
A Honda belehúz: a japánok felgyorsítják az elektromos átállást (Autószektor)
A japán cég bejelentette, hogy új, speciális részleget hoz létre, hogy megszilárdítsa helyét az elektromos járművek fejlesztése terén. A részleg feladata az elektromos fejlesztések összehangolása a céget érintő valamennyi szegmensben, így az autók, a sportjárművek és a motorok világában is. A cég szerint a döntés jelentősen felgyorsíthatja a villam
márc. 5
18:15
Cáfolják az ukránok a Bahmut elfoglalásáról szóló híreket (HírTV)
Oroszország nem vette át az ellenőrzést a donyecki régióban lévő Bahmut felett, és ukrán csapatokat sem vonnak ki onnan tömegesen - jelentette ki Szerhij Cservatij, az ukrán keleti erők szóvivője a CNN amerikai hírtévének adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál idézett a hétvégén.
márc. 5
18:15
Kedden szünetel az okmány- és járműügyintézés (ProfitLine)
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden - tudatta a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel vasárnap.
márc. 5
18:15
Szijjártó Péter: Emberi életeket mentene a béke (Magyar Hírlap)
Elmondása szerint a gazdasági stabilitás is fontos aspektusa a stabilitásnak.
márc. 5
18:15
A brit miniszterelnök „elszánta magát”, hogy megállítsa az illegális migrációt (Mandiner)
Rishi Sunak szerint „nem helyénvaló, hogy bűnszervezetek akadálytalanul űzhessék ezt az erkölcstelen kereskedelmet”.
márc. 5
18:21
Milyen helyzetben van a magyar gazdaság, és mik a kilátások? Új előrejelzés érkezett (Portfolio)
A magyar gazdaság jelentősen lassul az idei első félévben, de az év második felének felpattanása az év egészében pozitív növekedést hoz majd - vélik az ING Bank közgazdászai, akik a jövő vére már masszív növekedéssel számolnak. A forint erősödése a közeljövőben elakadhat, de az év egészében folytatódhat, és a kötvénypiacon is a hozamok normalizálód
márc. 5
18:21
Ujhelyi: Orbán Viktor nem akar megállapodni az Európai Unióval, mert az egyet jelentene a NER lebontásával (ATV)
Tovább késhetnek a Magyarországnak folyósítandó uniós pénzek, a parlamenten rohamtempóban és előzetes egyeztetés nélkül keresztülvert múltheti törvény miatt, amellyel a kormány megnyirbálta az orvosi kamara hatásköreit. Ősszel még úgy látszott, a kormány enged a jogállami normák helyreállítását elváró európai uniós nyomásnak, most azonban úgy néz k
márc. 5
18:21
Rajongói segítségére siet a Volkswagen, hazatér a GTI találkozó (Autónavigátor)
Ausztriában a Wörthi-tónál régi hagyomány, hogy a Volkswagen GTI sportdivízió rajongói évente összegyűlnek kedvenc autóik ünneplésére. Természetesen a Volkswagen is
márc. 5
18:21
A Szűz Telihold lehetőséget ad, hogy megváltoztasd a sorsod - már csak élned kell vele (Glamour)
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában azt járja körül, milyen változást hoz a Szűz Telihold, és milyen lehetőségeket tartogat mindez számodra.
márc. 5
18:21
Ország-világ szeme láttára diagnosztizálta Harry herceget dr. Máté Gábor (WMN)
„Őszinte beszélgetés veszteségről, gyászról, traumáról és gyógyulásról” – ezt ígérte a világhírű, magyar származású orvos a beszélgetés elején. Azt, hogy mennyire sikerült ezt teljesíteni, D. Tóth Kriszta írta meg, aki megvette a jegyet, és becsülettel végignézte a közel másfél órás élő szeánszot.
márc. 5
18:21
Földközi-tengeri országok: A Frontex határozottabban lépjen fel az embercsempészet ellen (Magyar Hírlap)
A legutóbbi súlyos tragédiában legkevesebb hetven illegális bevándorló halt meg.
márc. 5
18:21
Hatalmas veszteségek mindkét oldalon, Bahmut ostroma tovább tart (Növekedés)
Oroszország nem vette át az ellenőrzést a donyecki régióban lévő Bahmut felett, és ukrán csapatokat sem vonnak ki onnan tömegesen - jelentette ki Szerhij Cservatij, az ukrán keleti erők szóvivője a CNN amerikai hírtévének adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál idézett a hétvégén.
márc. 5
18:21
„Az oroszok nem foglalták el Bahmutot” – állítja az ukrán katonai szóvivő (Mandiner)
Szerhij Cservatij szerint az ukrán csapatok mindössze ellenőrzött, tervezett rotációt hajtanak végre a térségben.
márc. 5
18:21
Zöldfűszeres rántott csirkemáj sült zellerrel, marinált almával, tárkony emulzióval (egy.hu)
Haraszti Zsolt receptje
márc. 5
18:21
Gazdakonferenciák gyakorlati tanácsokkal (Magyar Mezőgazdaság)
Új támogatási ciklus, új kihívások - ez az idei apropója az Agrárközösség Gazdakonferencia-sorozatának. Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium, vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az alapanyag-termelés és a feldolgozás együttes támogatásának az a célja, megteremtődjék a hazai élelmiszergazd
márc. 5
18:23
Vadas marhanyelv és fehérpecsenye (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 5
18:27
Azov-állásokra mértek csapást az oroszok? Megtudtuk, mivel lőnek az ukránok? (Privátbankár)
Ma is hozott néhány váratlan fordulatot a háború.
márc. 5
18:27
Az összes köztisztviselőt kirakná az Európai Bizottság az alapítványi egyetemek kuratóriumaiból (444.hu)
Nem elég ha a miniszterek és államtitkárok távoznak, képviselőket és hivatalvezetőket sem akarnak látni a testületekben.
márc. 5
18:27
Tündérmesét írt Fernando Alonso a Bahreini Forma-1-es futamon (AC News)
Harmadik lett a spanyol pilóta, megverte a Ferrarikat és a Mercedeseket.
márc. 5
18:33
"A hatalom semmibe veszi a debrecenieket" - Nem adják fel, ismét az akkumulátorgyár megépítése ellen tüntettek (ATV)
Debrecenben tartott tüntetést a város mellé tervezett akkumulátorgyár megépítése ellen a Momentum. Az LMP-s Tetlák Örs pedig sajtótájékoztatóján akkumulátor-gyarmatosításnak nevezte a Magyarországon zajló fejlesztéseket. Szerinte az is kiderült, hogy az Európai Unióra nem lehet számítani az akkumulátorgyárak elleni küzdelemben - hangzott el az ATV

Keresés