A Pénzügyőr győzelemmel zárta a férfi röplabda Extraliga középszakaszát, miután a felsőház utolsó mérkőzésén vasárnap három játszmában nyert a vendég Kazincbarcika ellen.
A Liverpool történelmi győzelmet aratott az örök rivális Manchester United ellen: Szalahék 7:0 arányban győztek a teljesen széteső vendégcsapat ellen. Rangadóra készültek a csapatok Liverpoolban, de mészárlás lett belőle. A hazaiakat valószínűleg nagyon elkeserítette a Real Madridtól hazai pályán elszenvedett csúfos Bl-vereség (2:5), és most a K
A BEAC nyert a Csata vendégeként vasárnap a női kosárlabda NB I budapesti rangadóján, míg az Euroligától már búcsúzott Szekszárd hazai pályán legyőzte az Európa Kupában szerepelt PEAC-ot.
Egy két évtizedet felölelő kutatás jutott erre az eredményre. Az eredmények szerint ha középkorúként aktív életet élünk, megfelelően táplálkozunk, ügyelünk az egészséges testsúly fenntartására, mellőzzük a dohányzást, valamint normális keretek között van a vérnyomásunk, a koleszterin- és vércukorszintünk, azzal csökkenthetjük az Alzheimer-
Kilencedik epizódjához ékezett az RTL-en futó Cápák között című üzleti showműsor: az este legfontosabb tanulságai a következők: 1. itasd le a Cápákat, és máris adakozóbb kedvükben lesznek, 2. egy zseniális feltaláló mellé sosem árt egy rafinált üzletember 3. Tomán Szabina egy kőkemény üzletasszony, aki azonnal lecsap, amint megérzi egy jó üzlet sza
Csapattársa kiesésénél is jobban aggasztja Carlos Sainzot, hogy a Ferrari nagyon messze van a Red Bulltól, és még az Aston Martin is eléjük került. A negyedik helye szerinte a fájó realitás.
Burkoltan megfenyegette az orosz vezetést a Wagner-csoport vezetője. Jevgenyij Prigozsin azt mondta: ha ők visszavonulnak, akkor az egész front összeomlik, és az ukránok meg sem állnak a Krímig.
eKínából származik a Németországban installált fotovoltaikus berendezések túlnyomó többsége, de már rohamosan növekszik a helyi gyártás is a nemzeti statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján. A Németországba importált fotovoltaikus berendezések túlnyomó része, 87 százaléka Kínából származott 2022-ben. A berendezések importértéke 3,1 milliá
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden - tudatta a Miniszterelnökség közleményben az Mti-vel vasárnap.
Az Egyesült Államok végtelen háború felé való további sodródásának megállítását ígérte Donald Trump újbóli elnökké választása esetére a Cpac amerikai konzervatív konferencia záróbeszédében szombaton Washingtonban.
Az elektromágneses teret sok elektromos készülék generálja, mely interferenciát okozhat a közelében lévő szívritmus-szabályozó pacemakerben, ami így a szívverést kellemetlenül megváltoztathatja.
Ha te is követed a trendeket, akkor azt is érdemes tudnod, hogy mely színek fognak tarolni az adott szezonban. Mutatjuk a 2023-as tavaszi/nyári szezon legvagányabb árnyalatát!
Az Egyesült Államok végtelen háború felé való további sodródásának megállítását ígérte Donald Trump újbóli elnökké választása esetére a Cpac amerikai konzervatív konferencia záróbeszédében szombaton Washingtonban.
Haja Bint al-Husszeint a dubaji uralkodó, Mohammed bin Rashid Al Maktoum feleségeként vált világszerte híressé, pedig Haja hercegnő már alapból egy előkelő királyi családba született.
A Telekom Veszprém 17 mérkőzést követően is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, amelynek vasárnapi rangadóján 28-27-re nyert az első hazai vereségét elszenvedő Tatabánya vendégeként.