2023. március 9. csütörtök

márc. 9
14:15
Az UEFA-hoz fordul a Ferencváros a német rendőrök akciója után (Mandiner)
A német rendőrök megállították a Ferencváros-drukkereket szállító vonatot és órákon át várakoztatták a szurkolókat.
márc. 9
14:15
Hamilton elmenekül a szenvedő Mercedestől? – főnöke reagált (Racing)
Toto Wolff nem hiszi, hogy Lewis Hamilton visszavonul a Mercedes rossz teljesítménye miatt, és szerinte még nem időszerű ilyesmiről beszélni.
márc. 9
14:17
Biden felesége kitüntetett egy férfit nőnapon (Magyar Hírlap)
Egy argentin biológiai férfi kapta Jill Bidentől a nőknek járó kitüntetést.
márc. 9
14:21
Varga Mihály mondott egy merész számot 2024-re (Menedzsment Fórum)
A pénzügyminiszter is az MKIK fórumán járt.
márc. 9
14:21
Óriási balhé tört ki egy középiskolában, szülők és gyerekek ütöttek-verték egymást (ATV)
Legalább kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban - közölték a helyi hatóságok.
márc. 9
14:21
5 dolog, amit soha ne csinálj papírtörlővel! Könnyen kárt is okozhatsz (Femcafe)
Jó dolog, ha van otthon papírtörlő, hiszen sokféleképpen felhasználható, és szinte bármit könnyen takaríthatunk vele – azonban nem árt tudni, hogy vannak olyan esetek, amikor kifejezetten árthatunk a használatával.
márc. 9
14:21
Jenna Ortega új oldalát mutatta meg, és ettől eldobod az agyad (Glamour)
Jenna Ortega számára a Netflix műsorán futó Wednesday című sorozat hozta meg a nagy áttörést, a színésznő pedig azóta megállíthatatlanul menetel a világsiker felé. Nemrég Golden Globe-díjra jelölték, most pedig egy új szerepben fog brillírozni: a Saturday Night Live műsorvezetője lesz.
márc. 9
14:21
Olaf Scholz: Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját (Tiszta Jövő)
A következő néhány évben Németország maga mögött hagyja a munkanélküliség problémáját - jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn.
márc. 9
14:21
Sírva nevezte katasztrofálisnak az afganisztáni kivonulást egy katona az amerikai kongresszus előtt (Telex)
Súlyos sérüléseket szenvedett és több bajtársát is elveszítette Tyler Vargas-Andrews a kabuli reptér elleni merényletben. A tengerészgyalogos megbocsáthatatlan hiányosságokról beszélt.
márc. 9
14:27
Megint kiderült: működésképtelen a PSG-modell – hogyan tovább? (Infostart)
A Paris Saint-Germain most sem jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legszűkebb elitjébe. Amióta összeállt a Messi, Mbappé, Neymar trió, még a negyeddöntőt sem érte el. Akár feltehető a legdurvább kérdés is: lehet, hogy működésképtelen a „párizsi modell”?
márc. 9
14:27
3,25 millió forint támogatási összegre pályázhatnak a női gazdálkodók (Agroinform)
Idén is csatlakozhatnak magyar nők ehhez az ösztöndíjprogramhoz.
márc. 9
14:27
Suhajda Szilárd: Az oxigénpalack használata degradálja a hegyek meghódításának értékét (Magyar Hírlap)
A hegymászó a Mount Everest megmászására készül oxigénpalack és teherhordók nélkül.
márc. 9
14:27
Skrabski Fruzsina: Azt hittük, hogy végre születik egy igazságos ítélet (Mandiner)
Az igazi terrorista közben a Parlamentben csavargatja a kolléganője kezét…
márc. 9
14:27
Több mint 1200 jelzőlámpás csomópontot üzemeltet a Magyar Közút (Autószektor)
A helyszínek nagyságától, bonyolultságától függően, önálló gyalogos-átkelőhelyeknél 4-8, csomópontoknál 10-20 db jelzőlámpa fej van, tehát országosan közel mintegy 12 ezer jelzőfej karbantartásáról kell gondoskodnia a szakembereknek. Ebbe nemcsak a technikai javítások, hanem például a tisztítási feladatok is beletartoznak, amit egyenként, kézi erőv
márc. 9
14:27
Egy év után újra halat telepítenek a Velencei-tóba (Magyar Mezőgazdaság)
Nyilvános esemény keretében mintegy 120 mázsa ponty telepítése valósulhat meg március 9-én a Velencei-tónál, ahol egy éve volt utoljára telepítés. A háromnyaras, zömében horgászható méretű pontyok tóba helyezése nyilvános, bárki megtekintheti.
márc. 9
14:27
Újdonságok a 2023-as ERC szezonban (Racing)
Pénteken a kvalifikációval már kezdetét veszi a 2023-as ERC szezon, mely során több újdonság is lesz. A bajnokság hivatalos oldala összegyűjtötte ezeket az újdonságokat.
márc. 9
14:29
Máthé Zsuzsa politika Isten ellenében? (Mandiner)
Végzetes, fájdalmas tévutakra kanyarodhat egy közösség, ha vegytisztán emberi elképzeléseket »vallássá« formál.
márc. 9
14:31
A lettek Ukrajnának adják az ittas sofőröktől lefoglalt autókat (Mandiner)
Lettországban idén elkezdték lefoglalni a súlyosan ittas vezetők autóit, és mivel a hatóságokhoz került járművek százai miatt megteltek a raktárak, úgy döntöttek, hogy ezeket a járműveket elküldik az ukrán hadseregnek és kórházaknak.
márc. 9
14:33
Gulyás Gergely bejelentést tett Orbán Viktor kijevi látogatásáról (Blikk)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a találkozó Ukrajna érdeke is lenne, hisz a NATO-párbeszédüket is azért blokkolja Magyarország jó ideje, mert lábbal tiporják az emberi jogokat és a szabad nyelvhasználat jogát.
márc. 9
14:33
Orbán: A háborúval át akarják szerkeszteni Európa hatalmi szerkezetét (444.hu)
Orbán éves gazdasági beszédében nem olyan finoman utalgatott arra, hogy nem az oroszok robbantották ki a háborút, de szóba került az is, rendezhető-e a vitája Matolcsy Györggyel és hogy hogyan fogadhat be Magyarország vendégmunkásokat, hogy ne essen a "nyugati csapdába"
márc. 9
14:33
A desszerttel kufircoló Jim faterja legszívesebben már falhoz vágná az Amerikai pitét (Promotions)
Ahogyan Jennifer Coolidge Stifler mamája, úgy Eugene Levy Jim apja sokaknak a szemében.
márc. 9
14:33
Mariusz Blaszczak: Nemzetközi koalícióban összeállt az első Leopard-század (Magyar Hírlap)
Lengyelországban megkezdődött az Ukrajnába szállítandó Leopard tankok javításával és szervizelésével foglalkozó központ megalakítása.
márc. 9
14:33
Romaügyi szakértő: A szakmaszerzés egy lehetőség, amellyel élni kell (Mandiner)
Forgács István szerint „a szakképzés lehetőséget kínál arra, hogy bárki, bármilyen mélyről érkezve biztos egzisztenciát, jövőt teremtsen magának”.
márc. 9
14:33
Ezermilliárd forintra emeli a Baross-program vállalati hitelkeretét a kormány (Üzletem)
A kormány ezermilliárd forintra emeli a Baross Gábor-program keretében biztosított vállalati hitelek forrását – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
márc. 9
14:39
Már az MSZP is felült a kormány árstop-vonatára (Menedzsment Fórum)
Minden jel arra utal, hogy januárban tetőzhetett az infláció - a valamivel kedvezőbb februári adat viszont véletlenül sem jelenti azt, hogy olcsóbb lesz az életünk, pusztán az extrém mértékű drágulás tempója mérséklődött egy hajszálnyit. Az ATV Start című műsorában munkatársunk, Gáspár András lapigazgató Matolcsy György jegybankelnök kormányt ostor
márc. 9
14:39
Négy ország összeadta Ukrajna az első Leopard-századát (Infostart)
A lengyelek adnának MIG-29-es vadászgépeket is, igaz, "nem nagy számban".
márc. 9
14:39
"Ha ide leülök, az égi és a földi energiák egyesülnek" - Pataky Attila megmutatta az otthonát (ATV)
Az Edda énekesének otthona igazi energiaközpont, ahol jó energiákat is találni, ráadásul az egész egyfajta ereklye. Bizony.
márc. 9
14:39
Összefog a Trenkwalder és az MLE (autopro)
A két szervezet vezetője írta alá az erről szóló megállapodást.
márc. 9
14:39
Nem bírod ki könnyek nélkül! Videóban mondott nőnapi köszöntőt Zente, az Sma-s kisfiú (Femcafe)
Nem kétség, hogy idén Zente nyerte a nem létező legédesebb és legmeghatóbb nőnapi köszöntő versenyét.
márc. 9
14:39
Gulyás: Magyarellenes, faji alapú bosszú a magyar egyetemek EU-s támogatásának felfüggesztése (SzMo)
A miniszter aztán egy újságírói visszakérdezésre elmondta, miért fogalmazott így.
márc. 9
14:39
Két tonna műanyaghulladékot spórol meg évente a Nutriversum (MMonline)
A piacon elérhető legzöldebb megoldásokkal, éves szinten körülbelül 2 tonnával kevesebb műanyaghulladék termelésével lehetünk egészségesebbek a Nutriversum márkamegújulásnak köszönhetően.Rubint Réka nőnapi, több százaknak tartott edzésén ismerhette meg a közönség az egészséges életmód mellett a megújuló márka fenntarthatósági és a környezettudatoss
márc. 9
14:39
Vasárnap kezdődik a Katolikus Karitász nagyböjti élelmiszergyűjtése (Magyar Hírlap)
Az adománypontokon bármilyen tartós élelmiszer leadható.
márc. 9
14:39
Amerikai lap: Az amerikaiknak engedniük kell, hogy Magyarország magyar ország maradjon (Mandiner)
Gav Max véleménycikkében hangsúlyozta, hogy Samantha Powert nem fogadták kitörő örömmel a magyarok.
márc. 9
14:39
Gulyás: Magyarellenes, faji alapú bosszú az egyetemeknek járó EU-s források felfüggesztése (Telex)
Gulyás Gergely szerint abban az esetben utazik Kijevbe Orbán Viktor, ha a látogatás megoldja a két ország vitás kérdéseit. A miniszter tévedésnek nevezte, hogy Magyarország is képez ki ukrán katonákat.
márc. 9
14:41
Bach Mindenkinek Fesztivál (Magyar Hírlap)
A fesztivál nyitókoncertje március 17-én Szolnokon lesz a Városházán.
márc. 9
14:45
Jövőre szabályozza várhatóan az EU a kriptopiacokat (ProfitLine)
A kriptoeszközök piacairól szóló európai uniós rendelet várhatóan jövőre a harmadik negyedévben jelenik meg, célja védelmet nyújtani a befektetőknek, elősegíteni a pénzügyi stabilitás megőrzését - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szerdai online kerekasztal-beszélgetésén.
márc. 9
14:45
1,64 millió eurós kár: trükkösen loptak értékes borokat (Agroinform)
Négy, illetve négy és fél évi börtönre ítélték a tolvajokat.
márc. 9
14:45
Március 15-e Budapesten, ahogyan még sosem láttuk – a fővárosi programoknak a Városháza park ad otthont (Spabook)
Budapest már az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt is sokszínű város volt, a harcokban lakói példátlan összefogásról tettek tanúbizonyságot, ki-ki a saját lehetőségeihez mérten tett hozzá a forradalom ügyéhez.…
márc. 9
14:51
Többszörösére nőttek a vállalati energiaköltségek egy felmérés szerint (Alternatív Energia)
A magyarországi cégek 80 százalékának legalább a háromszorosára, kisebb részüknek ennél is nagyobb mértékben nőtt az energiaköltsége 2022-ben az EY felmérése szerint - közölte a tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.
márc. 9
14:51
A 80-as évek szexszimbóluma volt: így néz ki napjainkban Ornella Muti, aki ma már 68 esztendős (Femcafe)
Ornella Muti a múlt század egyik legnagyobb mozicsillaga volt, aki számtalan férfit bűvölt el szépségével és erotikus kisugárzásával. A színésznő már 68 éves, ám ez egyáltalán nem látszik rajta, hiszen ma is rendkívül csinos és fiatalos.
márc. 9
14:51
Nőket célzó ingyenes IT-képzés indul (Bitport)
A Hello IT! for Women keretében kétféle kurzusban 310 nő számára biztosít térítésmentes, online informatikai képzést idén a Green Fox Academy.
márc. 9
14:51
Új elnök a Magyar Fintech Szövetség élén (Mandiner)
A TrendFM-en hallható Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető vendége Ács Zoltán, a Mafisz elnöke volt.
márc. 9
14:51
Közel 500 Facebook- és majdnem 100 Instagram-posztot törölt a Meta dezinformáció miatt Magyarországon (Telex)
Beszámoltak a nagy techcégek, politikai hirdetésekben felfelé lógunk ki az EU átlagból.
márc. 9
14:51
Fradi-vonat, versenyfutás az idővel − VIDEÓ (Magyar Hírlap)
Szijjártó Péter közreműködésére is szükség volt a megállított Fradi szurkolói vonat újraindulásához.
márc. 9
14:57
Kevesebb autót adtak el, mégis jó éve volt a BMW-nek (Piac és Profit)
Magasabb bevétel mellett közel másfélszeresére növelte a nyereségét tavaly a müncheni BMW konszern.
márc. 9
14:57
Tüntető ölelkezés vagy abúzus? (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Őszintén remélem, hogy a jelenettől, s ami mögötte van, a magyarok még inkább elutasítják azt politikai baloldalt, amelyet Gyurcsány Ferenc hajt lassan teljességgel uralma alá.
márc. 9
14:57
Bizarr szabadalmi kérelmet adott be a Ford, kizárhatnak az autódból (BitcoinBázis)
A Ford legújabb szabadalmi bejelentése egy bizarr új módszert mutat be, amellyel az autókat a jövőben blokkolhatják, ha a tulajdonosok
márc. 9
14:59
Kétszáz szülő és gyerek vett részt egy hatalmas iskolai tömegverekedésben Louisianában (Magyar Hírlap)
A Baton Rouge-i seriff hivatala tíz diákot vett őrizetbe.
márc. 9
15:03
Nagy Márton jósolt: mi lehet Magyarországon 2030-ra? (Menedzsment Fórum)
A miniszter az MKIK rendezvényén beszélt a hazai fejlődési ütemről.
márc. 9
15:03
Kétszáz ember verekedett a rendőrökkel egy középiskolában (Infostart)
Legalább kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban - közölték a helyi hatóságok.

Keresés