Alig tudunk valamit Károlyról, az utolsó magyar királyról és osztrák császárról. A történelem iránt érdeklődőknek halvány fogalmuk van a fiatal, bajuszos férfiról, aki szinte mindig katonai egyenruhájában járt, aki tehetetlenül szemlélte birodalma széthullását, aki szánalomra méltó módon próbálta kétszer is visszaszerezni magyar trónját. Pedig Káro
Legalább kétszáz szülő és gyerek verekedett össze egy alternatív középiskolában szerdán az Egyesült Államokban, Louisiana állam székhelyén, Baton Rouge-ban - közölték a helyi hatóságok.
Jó dolog, ha van otthon papírtörlő, hiszen sokféleképpen felhasználható, és szinte bármit könnyen takaríthatunk vele – azonban nem árt tudni, hogy vannak olyan esetek, amikor kifejezetten árthatunk a használatával.
Jenna Ortega számára a Netflix műsorán futó Wednesday című sorozat hozta meg a nagy áttörést, a színésznő pedig azóta megállíthatatlanul menetel a világsiker felé. Nemrég Golden Globe-díjra jelölték, most pedig egy új szerepben fog brillírozni: a Saturday Night Live műsorvezetője lesz.
„Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: »Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának.«” (2 Móz. 32,31)
Súlyos sérüléseket szenvedett és több bajtársát is elveszítette Tyler Vargas-Andrews a kabuli reptér elleni merényletben. A tengerészgyalogos megbocsáthatatlan hiányosságokról beszélt.
A Paris Saint-Germain most sem jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legszűkebb elitjébe. Amióta összeállt a Messi, Mbappé, Neymar trió, még a negyeddöntőt sem érte el. Akár feltehető a legdurvább kérdés is: lehet, hogy működésképtelen a „párizsi modell”?
A helyszínek nagyságától, bonyolultságától függően, önálló gyalogos-átkelőhelyeknél 4-8, csomópontoknál 10-20 db jelzőlámpa fej van, tehát országosan közel mintegy 12 ezer jelzőfej karbantartásáról kell gondoskodnia a szakembereknek. Ebbe nemcsak a technikai javítások, hanem például a tisztítási feladatok is beletartoznak, amit egyenként, kézi erőv
Nyilvános esemény keretében mintegy 120 mázsa ponty telepítése valósulhat meg március 9-én a Velencei-tónál, ahol egy éve volt utoljára telepítés. A háromnyaras, zömében horgászható méretű pontyok tóba helyezése nyilvános, bárki megtekintheti.
Pénteken a kvalifikációval már kezdetét veszi a 2023-as ERC szezon, mely során több újdonság is lesz. A bajnokság hivatalos oldala összegyűjtötte ezeket az újdonságokat.
Lettországban idén elkezdték lefoglalni a súlyosan ittas vezetők autóit, és mivel a hatóságokhoz került járművek százai miatt megteltek a raktárak, úgy döntöttek, hogy ezeket a járműveket elküldik az ukrán hadseregnek és kórházaknak.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a találkozó Ukrajna érdeke is lenne, hisz a NATO-párbeszédüket is azért blokkolja Magyarország jó ideje, mert lábbal tiporják az emberi jogokat és a szabad nyelvhasználat jogát.
Orbán éves gazdasági beszédében nem olyan finoman utalgatott arra, hogy nem az oroszok robbantották ki a háborút, de szóba került az is, rendezhető-e a vitája Matolcsy Györggyel és hogy hogyan fogadhat be Magyarország vendégmunkásokat, hogy ne essen a "nyugati csapdába"
A kormány ezermilliárd forintra emeli a Baross Gábor-program keretében biztosított vállalati hitelek forrását – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
Minden jel arra utal, hogy januárban tetőzhetett az infláció - a valamivel kedvezőbb februári adat viszont véletlenül sem jelenti azt, hogy olcsóbb lesz az életünk, pusztán az extrém mértékű drágulás tempója mérséklődött egy hajszálnyit. Az ATV Start című műsorában munkatársunk, Gáspár András lapigazgató Matolcsy György jegybankelnök kormányt ostor
A piacon elérhető legzöldebb megoldásokkal, éves szinten körülbelül 2 tonnával kevesebb műanyaghulladék termelésével lehetünk egészségesebbek a Nutriversum márkamegújulásnak köszönhetően.Rubint Réka nőnapi, több százaknak tartott edzésén ismerhette meg a közönség az egészséges életmód mellett a megújuló márka fenntarthatósági és a környezettudatoss