Egymillió lőszert, valamint légvédelmi rendszereket kért Ukrajna az EU-tól. Brüsszel már korábban jelezte, hogy növeli a lőszergyártást Kijev számára, bár azt is értésre adta, hogy a pénzforrások végesek. Közben az oroszok továbbra is brutális ostrom alatt tartják Bahmutot. A NATO-főtitkár szerint a kelet-ukrajnai város napokon belül eleshet.
Gyurcsány 2006-os hazug választási ígéretei után mégiscsak jött a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj – igaz, akkor már jöhetett, az Mszp addigra megnyerte a választást.
A német csapat az elmúlt hetekben rugalmas, bátor, izgalmas, de helyeként kaotikus futballt mutatott be. Mire számíthat a Ferencváros az Európa liga-nyolcaddöntőben?
Noha a kínai katonai szakértők a potenciális konfrontáció szemszögéből vizsgálják az eseményeket, Kína még mindig békés megoldást sürget Tajvan ügyében.
Az elsődleges és áttétként kialakuló májdaganatban szenvedő betegeknek a régióban elsőként nyújt terápiás lehetőséget a Holmium-166 izotóppal, valamint a Magyarországon eddig nem elérhető Ittrium-90 izotópkészítménnyel végzett radiológiai beavatkozás a Semmelweis Egyetemen (SE). Mostanáig kilenc májdaganatos betegnél alkalmazták ezt az új eljárást.
A nők alacsonyabb pénzügyi jólétről számolnak be, mint a férfiak, és kevésbé magabiztosak pénzügyi műveltségüket illetően –derült ki az Intrum Európai Fogyasztó Fizetési Felméréséből (Ecpr), amelyet a nemzetközi nőnap előtt tettek közzé. A követeléskezelő cég jelentése rámutat arra, hogy az elmúlt évben jelentősen nőtt a nemek közötti különbség a p
A szarvasmarhatartást egyre több támadás éri az ammóniakibocsátás miatt. Sokan keresik a megoldást a problémára. Most egy forradalmian új tehén WC-vel próbálják csökkenteni a káros kibocsátásokat.
Orbán Viktor szerint Magyarországon a szankciók miatt van a magas infláció és az energiaválság. Ezzel szemben Matolcsy György jegybankelnök a Parlamentben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es üzleti jelentésének vitáján úgy fogalmazott, 2021-ben történt a negatív gazdaságpolitikai fordulat hazánkban. Egy évvel tehát korábban, hogy a szankciók egyált
Jelentősen leszakadtak a hazai, illetve regionális startupok az Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek befektetői oldalról részben az állami pénz túlsúlya és a megfelelő tudástranszfer biztosításának a hiánya az oka. Az induló vállalkozások pedig kellő tőke, tudás, tapasztalat, partnerségek és piacismeret nélkül nehezen
Az informatikai rendszer meghibásodása miatt lassú, de folyamatos a határátléptetés az országban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán, nem sokkal dél előtt. A reggeli órákban szünetelt a ki- és beléptetés az országban. Azt írták: a rendőrök mindent megtesznek azért, hogy a 8 óra 25 perckor jelentkező informatikai
A Seco Tools egy új menetfúrókat és menetformázókat tartalmazó termékcsalád bevezetésével bővítette menetvágási megoldásainak választékát. A tökéletes menetfúrók a munkához Az új, sokoldalú termékcsalád három teljesítményszintet foglal magában, amelyek lehetővé teszik a gyártók számára, hogy költséghatékonyan találják meg a megfelelő menetfúrót az
Míg 2022-ben a korábbihoz képest visszafogottabban nőtt a világ elektromos áram igénye, az előttünk álló három évben azonban jelentős mértékben, Japán éves áramfogyasztásának duplájával bővül majd a világ villamosenergia-igénye a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint. A növekvő kereslet miatt a vállalkozásoknak célszerű alternatív ene
Március 29-től folytatódik a Mellékhatás, a széria második évada az RTL+ streamingszolgáltatáson lesz elérhető. A többszörös díjnyertes – a Televíziós Újságírók Díja zsűrije által a Legjobb heti sorozat, Legjobb színésznő és Legjobb mellékszereplő kategóriában is első helyet szerző –, saját fejlesztésű sorozat kreatív producere Herman Péter, főrend
Lepd meg valamelyik szerettedet vagy éppen saját magadat egy grilloktatással egybekötött élményvacsorával! Ha ismersz olyat, aki érdeklődik a grillezés iránt, ezt az eseményt neki találták ki. Profi szakácsok útmutatásával lebben fel a fátyol a grillezésről a H2G iskola oktatásain!
A Ház Petőfi-emlékülése várhatóan elmarad a szocialisták provokatív követelései miatt. Öt évre ítélnek egy kommunista agitátort, akinek életcélja a társadalmi rend fegyveres megváltoztatása.