A következő hetekben megállapodhat Magyarország és az Európai Unió az EU által elvárt igazságügyi reformokról. Ezután rendezhetik az Erasmus programmal kapcsolatos problémákat – mondta az InfoRádióban a területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős miniszter, aki szerdán Brüsszelben tárgyalt.
Ma 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara minden évben megrendezett, Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amelyen ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szólal fel.
Éppen zajlik itthon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amin Orbán Viktor is felszólalt, a miniszterelnök többek között elmondta, hogy Magyarországon 500 ezer új munkaerőre lenne szükség, továbbá a konkrét kormányzati tervek között megemlítette , hogy Kelet-Magyarországon a kormány 2-3 nagyteljesítményű gázerőműv
Csütörtök reggelig 3028 dolgozó írta alá azt a petíciót, amelyben azt követelik, hogy az egyetem emelje meg fizetésüket 25 százalékkal - azaz inflációkövető bérrendezést kérnek - tudta meg az ATV Híradó.
A 2050-re megfogalmazott uniós és magyarországi környezetvédelmi célok jelentős erőfeszítéseket és befektetést kívánnak minden szereplőtől. Az erre fordítandó források megteremtésének egyik fontos eszköze a vállalati zöldkötvények kibocsátása, melynek uniós szabályozása jelentősen változik a közeljövőben. Az új irányelvek egyfelől támogatják a kötv
Lady Gaga éppen filmet forgat, ezért nem énekli el a vasárnapi Oscar-gálán a Top Gun: Maverick Oscar-jelölt betétdalát, de a legjobb filmdal-kategória többi előadója fellép majd - mondta el szerdán a 95. Oscar-díjátadó sajtótájékoztatóján Glenn Weiss, az élőben sugárzott műsor executive producere.
Jönnek a férgek, énekli a Tankcsapda és tényleg. Nem tudjuk, hogy jelent-e valamit a féregeső a különleges kínai naptárban vagy más hiedelemvilágban, de mostanában azért kell az esernyő, íme egy videó!
Az idén februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Feljelentés miatt módosítani kellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfeliratát, a magyar „színház” szó a román „teatrul” alá került – számolt be csütörtöki lapszámában az erdélyi Háromszék napilap.
A klímatechnológia Közép- és Kelet-Európában még mindig gyerekcipőben jár, mégis: a régióban egyre több erős innováció száll versenybe a fejlett világ újításaival. Cikkünkben a 10 legérdekesebb befektetést vesszük sorra, köztük egy nívós magyar projektet is.
Saját drónjával kért segítséget egy a havas úton, erdőben rekedt autós az Amerikai Egyesült Államokban. A Willamette-völgy egy 150 mérföld hosszú erdős terület Oregon államban, ahol az autós a nagy
Az MNB 14,1 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re a feltárt rendszerszintű nyilvántartási problémák, illetve az ügyfél-tájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint az alkusz átkötési gyakorlata kapcsán megállapított jogsértések miatt.
Beperelte a JP Morgan a privátbanki ágazatának korábbi vezetőjét, a Barclays korábbi vezérigazgatóját, Jes Staleyt, aki a vád szerint együttműködött Jeffrey Epsteinnel, valamint ő maga is bűncselekményeket követett el – írja a Reuters.
2022 decemberében jelentősen megugrott a többlethalálozás az azt megelőző hónapokhoz képest, amivel ez lett az év legmagasabb adata. Bár Magyarország bőven az átlag alatt van, de például Németországban nagyobb a többlethalálozás, mint a pandémia idején számolt be a g7.hu.
Egy évtizeddel ezelőtt találtak egymásra, s azóta is irigylésre méltó harmónia honol közöttük: de mi az oka, hogy a színésznő és választottja között a jelentős korkülönbség ellenére is mesébe illő szerelem dúl?
A Budapesti Értéktőzsdén keresztül teremtené meg a startup-finanszírozás lehetőségét a magántőke számára a STRT Holding - jelentette be a befektetési társaság szerdai rendezvényén Balogh Péter ügyvezető.
A Fővárosi Ítélőtábla terrorcselekmény elkövetésében mondta ki bűnösnek a vádlottak többségét. Az ítélethirdetés során rendőrök vonultak be a tárgyalóterembe, miután az eljáró bíró ki akarta üríttetni a termet, mert a hallgatóság elénekelte a Szózatot. Kisebb huzavona után azonban mindenki maradhatott.
Az MNB 14,1 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Klassis-Z Biztosítási Alkusz Kft.-re a feltárt rendszerszintű nyilvántartási problémák, illetve az ügyfél-tájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint az alkusz átkötési gyakorlata kapcsán megállapított jogsértések miatt.
Jelenleg az orosz–ukrán háború legfontosapp pontja Bahmut. Zelenszkij ukrán elnök szerint a végsőkig védik majd, ez a város ugyanis a kulcs az oroszok további előrenyomulásának megakadályozására. Ha Bahmut elesik, az oroszok tovább törhetnek előre nyugati irányba.
Egyre nagyobbra nő az OTP Csoport, amiben a felvásárlások is sokat segítenek, így a bevételek és a korrigált profit is rekordközeli szintekre emelkedik, csak hát számtalan egyszeri tétel és újra emelkedő céltartalékolás tartja nyomás alatt a bank eredményét, ezek a trendek látszanak a várakozások szerint a tavalyi negyedik negyedéves számokon is. P
Caroline Côté, nagy állóképességű sportoló és sarkkutató, elképesztő világrekordidővel, 34 nap 2 óra 53 perc alatt érte el a Déli-sarkot, így egyike lett annak a mindössze 10 nőből álló csapatnak, akik saját erejükből teljesítették ezt az embert próbáló kihívást.
A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése okán egyre többen teszik fel a kérdést, miszerint mely állások fognak megszűnni a jövőben. Most egy professzorokból álló csapat választ adott a kérdésre.
2022 végén új fejezet kezdődött az olasz luxusautó-márka versenytörténelmében, amikor a Maserati bejelentette a 2023-as ABB FIA Formula-E világbajnokságon, valamint a GT2 European Series versenysorozaton való részvételét. Fotó: Maserati A Maserati GT2 versenyautómodell a sebesség, az elegancia, a stílus és az innováció megtestesülése. A Maserati m