2023. március 1. szerda

márc. 1
8:54
Gusztustalan dolgot művelt a Lost és A Hangya sztárja, és ezt most töredelmesen be is vallotta (Promotions)
Evangeline Lilly ezután más személynek tűnhet a szemünkben.
márc. 1
8:54
500 ezer éves emberi faj nyomaira bukkantak egy lengyel barlangban (Hamu és Gyémánt)
A lengyelországi barlangban talált őskori kőszerszámokat a közelmúltban a régióban valaha felfedezett legrégebbi szerszámokként azonosították.
márc. 1
8:54
Összeütközött két vonat Görögországban (Demokrata)
A görög média szerint ez volt Görögország eddigi legsúlyosabb vasúti balesete, amelynek a tűzoltóság közlése szerint már 32 halottja van.
márc. 1
8:54
Részletezte az Fbi a saját megállapításait a koronavírus eredetéről (Magyar Nemzet)
Két nap alatt a második amerikai kormányszervezet foglalt állást amellett, hogy egy laborból terjedt el a vírus.
márc. 1
8:54
Amerikai lap: Orbán megmutathatná az amerikai jobboldalnak, miképp használja fel hatalmát a baloldal elleni küzdelemben (Mandiner)
Ha Ron DeSantis valóban Orbán Viktorrá változik, a floridai adófizetők nyugodtan a magasba emelhetik a pálinkás poharakat, és koccinthatnak a kormányzó jó egészségére – írja Rod Dreher.
márc. 1
8:54
Tényleg elkezdtek csökkenni az élelmiszerárak? (Forbes)
Normalizálódik a gabonapiac és a tejpiac, a cukor ára mostanság nem fog csökkeni. Az okokat az energiaárnál és az ársapkáknál kell keresni.
márc. 1
9:00
Csökkent a költségvetés, a háztartások, a vállalkozások beruházási aktivitása (Piac és Profit)
A beruházások volumene 2022 IV. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 5,5 százalékkal mérséklődött.
márc. 1
9:00
Új szoftver a képhamisító mesterséges intelligenciák ellen (Infostart)
Hamarosan ingyen letölthető lesz az a számítógépes program, ami lehetetlenné teszi, hogy az MI szoftverek lemásolják egy művész stílusát.
márc. 1
9:00
Felülvizsgálta az Opus hitelminősítését a Scope Ratings (Portfolio)
Azt követően, hogy az Opus eredményei 2022 első kilenc hónapjában ellenállóképességet mutattak, a Scope Ratings elvégezte a vállalat felügyeleti felülvizsgálatát. A felülvizsgálatra azért volt szükség, hogy a Scope megállapítsa, hogy a lényeges változások és/vagy a makrogazdasági vagy pénzügyi piaci feltételek változásai hatással lehetnek-e a hitel
márc. 1
9:00
Gálfi Dalma az első fordulóban búcsúzott az Austini tenisztornán (m4sport.hu)
Gálfi Dalma az első fordulóban búcsúzott a 260 ezer dollár (94 millió forint) összdíjazású texasi keménypályás női tenisztornától.
márc. 1
9:00
Látványosan csökkenti a trappista sajtok árait az Aldi (vg.hu)
A vaj után a trappista sajt árát is csökkenti a kereskedelmi lánc.
márc. 1
9:00
Ördögi arc a királynői portréban, az első női traktoros alakja (Magyar Hírlap)
És az Oszama bin Laden-eurós.
márc. 1
9:00
Megkezdi a költségvetés módosításának tárgyalását az Országgyűlés (Demokrata)
Elkezdődik a 2023-as központi költségvetéséről szóló törvény módosítását kezdeményező javaslat vitája.
márc. 1
9:00
Kiderült: Polt Péter embere is érintett a Schadl–Völner-botrányban (Nyugati Fény)
Elintézték neki.
márc. 1
9:02
Több mint nyolcezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 73 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 1
9:03
Új helyről indítják a drónokat az oroszok, így könnyebben támadhatják Kijevet (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
márc. 1
9:06
Az idei költségvetés módosítását tárgyalja az Országgyűlés (Adózóna)
Megkezdi a 2023-as költségvetés módosításának tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely megvitatja a finn és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálását is.
márc. 1
9:06
Máris megérkeztek az első gólyák (Life)
Február 23-én tértek vissza telelőhelyeikről az első fehér gólyák a Kőrös-Maros Nemzeti Parkba. Korai érkezésük oka az enyhe időjárás lehet.
márc. 1
9:06
A négyszeres Európa-bajnok Kiss Norbertet a tökéletes versenyhétvége motiválja (Magyar Hírlap)
A Révész Racing szombathelyi születésű gyorsasági kamionversenyzője szerint egyelőre nehéz megmondani, hogy mennyit tudtak megtartani a tavalyi előnyükből.
márc. 1
9:06
NMHH elnök: meg kell védeni a gyermekeket (Demokrata)
A közösségimédia-oldalak e pillanatban a hatóságok hatáskörein kívül vannak.
márc. 1
9:06
Volt amerikai nagykövet: Gyurcsány szerelmes Putyinba (Mandiner)
April H. Foley kiszivárgott iratok alapján többször jelezte az amerikai külügyminisztériumnak, hogy a volt magyar kormányfő a szükségesnél szorosabbra fűzte a viszonyt az orosz elnökkel.
márc. 1
9:12
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a legfrissebb adatok (hirado.hu)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 904, közülük 6 209 234-en a második, 3 904 944-en a harmadik, 424 357-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták.
márc. 1
9:12
Mutatjuk az új Fiat Dobló árait (Autónavigátor)
Kétféle karosszériahosszal és háromféle konfigurációban (furgon, crew cab, kombi) elérhető az új Dobló, ráadásul többféle hajtáslánc közül választhatnak az ügyfelek.
márc. 1
9:12
Lájkgyűjtő hírességek – ők a Facebook nagymenői (MMonline)
Egy év alatt több mint hét százalékkal csökkent a hazai facebookos tábor és az oldal a fiatalok körében is veszített népszerűségéből. Ennek ellenére a listánkon szereplők szépen gyűjtögették a követőket, ám már csak Kasza Tibor tudhat magáénak egymilliós rajongótábort. A facebookos követők száma alapján Kasza Tibor továbbra is őrzi első helyét. A n
márc. 1
9:12
Újpesti Fidesz: Egy napot sem élt a kerületi költségvetés (Demokrata)
Rekordot döntött Trippon Norbert (DK) költségvetésért felelős újpesti alpolgármester.
márc. 1
9:12
Norris tudta mire vállalkozik, de azért figyelmeztette a McLarent (Racing)
Lando Norris tudta mire vállalkozik, mikor szerződést hosszabbított a McLarennel, ugyanakkor egy figyelmeztető lövést is leadott. Tavaly a brit versenyző további évekkel megtoldotta kontraktusát, így egy darabig még élvezheti a wokingiak szeretetét. Ám az új szabályok mentén a csapat visszaesett. Ugyan sikerült 2022-ben a 23 éves pilótának végül a
márc. 1
9:18
Elárulta a kormány, ki szivárogtatta ki a KSH-adatot (Menedzsment Fórum)
Egy kormánybiztos titkárságáról került ki az embargós adat.
márc. 1
9:18
Ősi múmiát találtak egy perui futár hűtőtáskájában (HírTV)
Ősi múmiát talált a rendőrség egy ittas perui futár hűtőtáskájában egy punói régészeti lelőhelyen, az ország délkeleti részén - számolt be róla a BBC News.
márc. 1
9:18
Gondoltad volna? Ez Kis Grófo új szenvedélye (Metropol)
A Bulibáró egyre nagyobb lelkesedéssel húz bokszkesztyűt.
márc. 1
9:18
Friss munkaügyi iratminták az Mt. új előírásaival – ültesse át a gyakorlatba a jogszabályváltozásokat az Adózóna segítségével! (Adózóna)
A 2023. január 1-jétől hatályba lépett munka törvénykönyve (Mt.) módosítása átfogó jellegű és olyan mértékű, ami az Mt. 2012-es megjelenése óta még nem történt. Érinti az alapelveket, határidőket, a jognyilatkozatokat, a munkaidő, pihenőidő és a bérezés kérdését.
márc. 1
9:18
Így áll a Mercedes a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest Hamilton szerint (F1világ)
Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője még nem teljesen elégedett a W14-es versenygéppel a bahreini F1-es teszteket követően, azonban nagyon bízik csapatában, hogy a jelenlegi problémákat is meg tudják oldani.
márc. 1
9:18
Koronavírus - 957 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 6 beteg (WebBeteg)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 904, közülük 6 209 234-en a második, 3 904 944-en a harmadik, 424 357-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
márc. 1
9:18
Megszólalt az első mobiltelefon feltalálója: elkerülhetetlen, hogy beültetett chipekké váljanak a telefonok (Portfolio)
Marty Cooper, akinek az első telefon feltalálását tulajdonítják 1973-ból, a barcelonai Mobil Világkongresszuson arról beszélt, hogy a mobiltelefonok a jelenleg megszokott megoldások helyett a jövőben a bőrünkbe integrált eszközökké válnak – írja a CNBC.
márc. 1
9:18
Megszólalt Novák Katalin a svéd és a finn NATO-csatlakozásról (ATV)
Az én álláspontom egyértelmű: a jelenlegi helyzetben Svédország és Finnország NATO-csatlakozása indokolt. Bízom az Országgyűlés mielőbbi bölcs döntésében! - írja a köztársasági elnök.
márc. 1
9:18
Véget vetett a találgatásoknak L.L. Junior: Újra együtt lehet szerelmével (BorsOnline)
Sok rajongó aggódott amiatt, hogy L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata zátonyra futott, de az énekes fotója minden kérdést megválaszolt.
márc. 1
9:18
Kiderült, hány csésze kávé javítja az agyműködést (Magyar Hírlap)
A tudósok szerint megvan, hogy hány csésze kávét kell elkortyolni naponta ahhoz, hogy agyunk jobban működjön.
márc. 1
9:18
Mérsékelten zajlik a koronavírus-járvány Magyarországon (Demokrata)
A múlt héten 957 új fertőzöttet igazoltak. Grafikon a cikkben.
márc. 1
9:24
Újabb termék árát vágja meg nagyon az ALDI, újabb árverseny kezdődik? (Privátbankár)
Jó hír: legalább ötödével csökken a trappista sajt ára az áruházlánc üzleteiben. A vaj után a sajtnál is beindul az árháború?
márc. 1
9:24
Egy év alatt 35 százalékkal nőttek az ipar termelői árai (Piac és Profit)
2023. januárban az ipari termelői árak átlagosan 35,0 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.
márc. 1
9:24
Lázár János miniszteri biztosa is lett a MÁV új vezérigazgatója (Infostart)
A miniszteri biztosi kinevezés másfél évre szól.
márc. 1
9:24
Tényleg itt a tavasz? Visszatértek az első gólyák Magyarországra (Blikk)
Az idén a korábbiaknál egy kicsit hamarabb, már február végén megérkeztek az első gólyák Magyarországra. Az első három példányt Dévaványán észlelték – jelentette be a Körös-Maros Nemzeti Park.
márc. 1
9:24
Rákapcsolt a forint szerda reggel, szépen erősödik (Portfolio)
A 380-as szint február közepe óta meghatározó az euró-forint keresztben, az utóbbi napokban a forint sikeresen át tudta azt vinni felülről. Szerda reggel is bőven a 380-as szint alatt kezd és erősödik, egyre távolabb a fontos szint. Ez könnyen változhat napközben, fontos makroadatok érkeznek ugyanis.
márc. 1
9:24
Nincs halelviteli lehetőség, csak az inváziós halfajok tarthatók meg (Agroinform)
Pedig lehet itt fogni pontyot, amurt, csukát, süllőt, balint, keszeget sőt még compót is, de azokat bizony vissza is kell engedni.
márc. 1
9:24
Az Egyesült Államok lakosságának már 7,2 százaléka vallja magát homoszexuálisnak (hirado.hu)
A Statista.com által közzétett felmérés szerint a Z generáció mondható LMBT önazonosítási szempontból a legerősebb generációnak, míg az idősebb generációk körében nem történt lényeges változás az elmúlt évtizedben.
márc. 1
9:24
Fényes nappal lőtt fejbe egy járdán ülő embert egy férfi St. Louisban (444.hu)
Az esetről videó is készült, amelyen látni, ahogy a férfi viszonylag nyugodtan és lassan megtölti a fegyverét, majd a másik, a járdán ücsörgő férfira fogja azt és lő.
márc. 1
9:24
Munkamániájával emelné új magasságokba Alonso az Aston Martint (m4sport.hu)
Példát mutatna elszántságával és lelkesedésével Fernando Alonso az Aston Martinnak. A korábbi versenyzőt Michael Schumacherre emlékezteti a tapasztalt hozzáállása.
márc. 1
9:24
Felpörög a gazdaság Kínában (vg.hu)
.
márc. 1
9:24
Való Világ: Bekerült a fődíj a villába, a játékosok el is árulták mire költenék (Márkamonitor)
Meglepetés érte a lakókat, bekerült a nyugiszobába egy áttetsző széfben a ValóVilág11 36 milliós nyereménye. Meglepetés érte Melinát is, akinek születésnapi bulival és énekes köszöntéssel készültek a többiek, amin a lány el is sírta magát. Ma este látható majd élőben az utolsó Kihívás, mikor Rico ellenfelet választ a pénteki Párbajra. Minden esemén
márc. 1
9:24
Mennyit keresnek a Bundesliga magyar játékosai? (Igényesférfi.hu)
Gulácsi Péter az RB Leipzig ötödik legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán pedig egyformán 4,2 millió eurós fizetéssel büszkélkedhet.
márc. 1
9:24
Kettészakad az ország: van, ahol érkezik a tavasz a márciussal, máshol még kell a télikabát (SzMo)
Mutatjuk is, hogy hol mire lehet számítani!

Keresés