Csomagolás: hulladékgazdálkodás, törvényalkotás, kiterjesztett gyártói felelősség – megannyi fontos és aktuális kérdés szerepelt a Csaosz-konferencián.
A március ugyan már tavaszi hónap, ám legtöbbször még meglehetősen hűvös időjárás jellemzi, így esténként igazán jó érzés elmerülni egy kádnyi forró vízben. De hogyan tegyük valódi élménnyé a fürdőzést? Íme néhány tipp, meg persze pár különlegesség is hozzá!
Christopher Wray egy nappal azután beszélt erről, hogy az Egyesült Államok kínai nagykövete felszólította az ázsiai országot, hogy legyen őszintébb a Covid eredetével kapcsolatban.
Közzétette negyedik negyedéves és éves eredményeit a 4iG, amelynek számai tükrözik a cégnél zajló jelentős távközlési expanziót, a bevétel és az EBITDA ugrásszerűen megnőtt. Az adózott eredmény szintjén mind a negyedév, mind a teljes év veszteséges lett, ami elsősorban a jelentős értékcsökkenési leírás számlájára írható, ezek a hatások azonban a jö
Jeremy Rennert még az év szenvedett súlyos balesetet a hókotrójával. A színészt azonnal meg kellett műteni, viszont nagyon úgy tűnik, hogy mindent megtesz, hogy mielőbb talpraálljon.
Magyarország legnagyobb sütőüzemét adták át Hatvanban kedden; a Lipóti Tóth és Társai Zrt. 20 milliárd forintos új üzemének átadásán a pénzügyminiszter egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai célja a rendszerváltás idején meggyengített hazai élelmiszeripar újjáépítése.
Változott a Magyar Export-Import Bankot érintő szabályozás, egy új rendelet szerint az Exim a gazdálkodó szervezetek egy bővebb körének nyújthat ettől kezdve hitelt és egyéb szolgáltatásokat.
Veszteséges volt tavaly a 4iG csoport, de véleményük szerint nem ez most a lényeges mutatószám. Az EBITDA meghaladta a 70 milliárdot, a Vodafone-al együtt ez 182 milliárd forintra nőtt volna.
Arról már több alkalommal is szó esett, milyen fizikai okokra vezethető vissza a hízás, azonban kevesebbszer kerül szóba a lelki háttér. Amellett, hogy odafigyelünk a táplálkozásunkra és a rendszeres testmozgásra, semmiképpen nem szabad elhanyagolnunk a mentális egészségünket sem - hiszen, ha nem vagyunk rendben belül, az a külsőnkre is kihat. Íme
A pandémia és a gazdasági fejlődés az elmúlt 2-3 évben ugrásszerűen növelte az internetes vásárlások számát, mára a kiskereskedelmi forgalom mintegy 10 százalékát adja az online piac. A radiocafé Business Lounge című műsorának mai adásában Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója és partnere segít jobban megérteni az e-kereskedelmi trendeket, a fog
Csökkenhet a német GDP az első negyedévben a DIW németországi konjunktúrabarométerének februári értéke alapján, és így technikai recesszióba süllyedhet a német gazdaság.
A tajvani Apple-beszállító Foxlink nemrég közölte, hogy nagy erőkkel dolgoznak a termelés újraindításán, miután egy dél-indiai üzemben tűz ütött ki, ami ideiglenesen ellehetetlenítette az iPhone töltőkábelek gyártójának működését.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4082-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4071-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
A címvédő Golden State Warriors az első félidő végjátékában 23 pontos hátrányban is volt, végül mégis simán, 18 ponttal legyőzte a vendég Portland Trail Blazers csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Minden bizalma egy műtétben van annak a családnak, akiknek a lánya, Kornélia agykárosodást szenvedett két napos korában, ám ehhez sok pénzre van szükségük.
Tavaly a negyedik negyedévben a hazai beruházások volumene 5,5%-kal maradt el az előző negyedévitől. Bár lehetett rá számítani, hogy az energiaválság, az uniós támogatások akadozása és a magas kamatok féket jelentenek majd a vállalati kapacitásbővítésben, de a visszaesés még így is kellemetlenül nagy - amit részben az állami fogyókúra magyaráz.
A címvédés és az újabb Európa-bajnoki diadal mellett a tökéletes versenyhétvége teljesítése is motiválja Kiss Norbertet, a Révész Racing négyszeres Eb-győztes gyorsasági kamionversenyzőjét, aki szerint egyelőre nehéz megmondani, hogy mennyit tudtak megtartani a tavalyi előnyükből.
A héten újra közösen dolgozik a magyar női kézilabda-válogatott, majd felkészülési meccseket játszik Németországgal és Lengyelországgal. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a munka megkezdése előtt az InfoRádiónak arról beszélt, hogy fontos tanulni a tavaly novemberi Európa-bajnokságból, és tovább csiszolni a taktikát.
A 380-as szint február közepe óta meghatározó az euró-forint keresztben, az utóbbi napokban a forint sikeresen át tudta azt vinni felülről. Szerda reggel is bőven a 380-as szint alatt kezd, nagy elmozdulásokat egyelőre nem látunk. Ez könnyen változhat napközben, fontos makroadatok érkeznek ugyanis.
Röviden a csillagászati felosztás a Föld és a Nap viszonylagos helyzetén alapul, még a meteorológiai a Föld globális átlaghőmérsékletének évi alakulásától függ.