2023. március 12. vasárnap

márc. 12
17:24
Hogyan lehet még a halál is öko? (WMN)
Az alternatív temetkezési lehetőségek olcsóbbak, zöldebbek – és idehaza többnyire illegálisak. De azért van olyan megoldás, amely Magyarországon is működik.
márc. 12
17:27
A tömegbaleset előtt órákkal volt egy másik karambol szinte ugyanott, arra járók szerint látszott, hogy baj lesz (Telex)
Egy megkérdezett közlekedési szakértő szerint a porviharhoz hasonló helyzetben fennáll a sofőrök felelőssége is, de lehetett volna módszer a hatásosabb figyelmeztetésre. Az útkezelő szerint amennyiben az első baleset után kint marad a terelőjármű, azzal mesterségesen idézhettek volna elő további balesetveszélyt.
márc. 12
17:33
Rekordnyereséget ért el a legnagyobb szaúdi olajcég (444.hu)
161,1 milliárd dollár
márc. 12
17:36
6 tény az Oscar-díjátadóról, amit nehéz elhinni, hogy valójában megtörténtek (Hamu és Gyémánt)
Az Oscar-díj széles körben az egyik legrangosabb filmes díj, így az aranyozott szobrocskát elnyerni óriási megtiszteltetés egy alkotónak. Ám a csillogáson túl a ceremóniának furcsa története van, amelyet kizárólagosság, furcsa balhék és megkérdőjelezhető döntések jellemeznek.
márc. 12
17:36
Heti időjárás: a lehető legrosszabbkor csap le egy szörnyű hidegfront Magyarországra, és a viharos szél csak a kezdet (Promotions)
Ismét felborít mindent Magyarországon egy hidegfront, szóval a jövő heti időjárás sem lesz túl vidám.
márc. 12
17:39
Amerikai elemző: Orbán Viktor példáját kellene követnie az amerikai elnöknek (Mandiner)
„A magyar miniszterelnök fogalmazott úgy, hogy »Magyarország az első«. Joe Bidennek is így kellene viszonyulnia az Egyesült Államokhoz” – húzta alá Shea Bradley-Farrell.
márc. 12
17:39
Kirobbantotta a kommentháborút a békéről szóló posztjával Deutsch Tamás (Nyugati Fény)
Dühöngnek a kommentelők.
márc. 12
17:41
Fordulat: már az ukrán külügyminiszter sem hiszi, hogy egyhamar vadászgépekhez juthatnak (Mandiner)
Dmitro Kuleba szerint „ez logisztikai és technikai szempontból is nagyon nehéz feladat”.
márc. 12
17:45
Új üdítőitalok is készülnek Felsőlajoson az egymilliárdos beruházás után (Üzletem)
Egymilliárd forintból új üdítőital-gyártó gépsorral fejlesztette vállalkozását a Márka Üdítőgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Felsőlajoson.
márc. 12
17:48
Megírta a lemondó levelét Ferenc pápa: „Ha már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani” (SzMo)
Az erről szóló levelet már át is adta Bertone bíborosnak. Korábban a „megfelelő időben való félreállás erényéről” tartott prédikációt.
márc. 12
17:51
Szolgálati idő vásárlása: hogyan lehetséges? (Adózóna)
Mit tehet az, aki szeretne visszamenőlegesen nyugdíjalapot képező jövedelmet és szolgálati időt vásárolni, de jelenleg biztosítási jogviszonyban áll? Hogyan alakul a nyugdíjalapot képező jövedelem és szolgálati idő számítása abban az esetben, ha a biztosított többes munkaviszonyban áll, például 8 + 4 órás munkaviszonyban? – kérdezte olvasónk. Winkl
márc. 12
17:51
Forgács István: Talán még 5-8 évük van azoknak a cigányoknak, akik valóban dolgozni szeretnének (Mandiner)
A miniszterelnök csütörtökön nagyon egyértelmű volt.
márc. 12
17:51
Sosem ismertem, de mindig velem volt: a túl hamar eltávozott nagyszülők is kísérnek minket (egy.hu)
Ha most beszélhetnék vele, zavarban lennék. Meglepődnék a hangján, tördelném a kezemet. Csak tátognék, nem találnék szavakat. Ezernyi kérdésem lenne, és nem tudnám, melyikkel kezdjem. Mert sosem ismertem, mégis mindig ismerni véltem.
márc. 12
17:51
A hajnal nem találta meg többé Szegedet (Telex)
Kossuth Lajos Pompeji eltemetéséhez hasonlította Szeged árvízkatasztrófáját, ami egy márciusi hajnalon örökre megváltoztatta a város életét 1879-ben.
márc. 12
17:57
Negyven gázüzemű autóbusz áll forgalomba Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (Alternatív Energia)
Csaknem négymilliárd forintos beruházással negyven modern, gázüzemű autóbuszt állít forgalomba a Volánbusz Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
márc. 12
18:00
Soha többé ne dobd ki a citrom héját! El sem hinnéd, mennyi mindenre lehet használni, még pénzt is spórolhatsz vele (Femcafe)
Korábban már írtunk arról, hogy miért nem érdemes kidobni a görögdinnye héját. Most megmutatjuk, mennyi mindenre használhatod a citrom héját, ha tudatos vagy és nem a kukába dobod!
márc. 12
18:03
Több Wagner-zsoldos is életét vesztette Bahmutnál (ATV)
A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.
márc. 12
18:03
Jeruzsálemben találkozhat Ferenc pápa Kirill pátriárkával (Demokrata)
Kirill orosz pátriárka lemondta a kazahsztáni fórumon való részvételét.
márc. 12
18:06
Gyönyörű színésznő rabolta el Szalai Ádám szívét: a focista ritkán látott szerelme modelleket meghazudtoló szépség (Femcafe)
A bolgár származású modell és színésznő tavaly már egy gyermekkel is megajándékozta a magyar válogatott labdarúgót.
márc. 12
18:06
Kísérteties: furcsa zúgó, zenélő hangot hallani a sivatagban, tudósok adtak választ a rejtélyre (Promotions)
A sivatagi rejtélyek közül vitathatatlanul a leghíresebb és leghosszabb történelemre nyúlik vissza az éneklő dűnék legendája.
márc. 12
18:06
Negyven gázüzemű busz áll forgalomba Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (Autószektor)
A témában Szolnokon tartott sajtótájékoztatón Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a fejlesztés jelentősen emeli a város és a környező települések közösségi közlekedésének színvonalát, segítve ezzel a lakosság mobilitását is. Hangsúlyozta: a 3,75 milliárd forintért beszerzett új MAN Lion's City 12 típusú járművek
márc. 12
18:09
Így üdvözölte Orbán Viktor a Magyarországra látogató Nick Vujicic-et (Mandiner)
Az egyik legismertebb keresztény motivációs tréner 2019 után ismét hazánkban tartott előadást.
márc. 12
18:11
Egy medve bolyong hazánkban, a szakértők figyelmeztettek (Mandiner)
„Az állat mozgásának irányáról jelenleg nincs több információ, a Sajó mentén bárhol előfordulhat” – tájékoztattak a szakértők.
márc. 12
18:15
"Arrogáns, diktatórikus" – milliárdos önkormányzati ingatlanvagyonok kerülnek egyházi tulajdonba (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 12
18:15
Az ukrán határőrség Wagner-zsoldosok megöléséről számolt be (Demokrata)
Az ukrán vezérkar szerint az elmúlt egy napban több mint ezer orosz katona halt meg Ukrajnában.
márc. 12
18:15
Meghökkentő részleteket árult el a szombati horrorbalesetről egy autómentő (Nyugati Fény)
Azt hitte, nem lesz sok túlélő.
márc. 12
18:15
Furcsa ellentmondás: a Mercedes úgy zuhant gödörbe, hogy teljesítette a céljait (Racingline)
Toto Wolff korábban azt tippelte, hogy a Red Bullhoz mért hátrányuk akár a háromszorosára is hízhatott, ennek ellenére kijelentette, hogy az autó fejlesztésénél kitűzött magas szintű célokat sikeresen teljesítették. Hamar elillant az optimista légkör a Mercedesnél azt követően, hogy 2022 vége felé egyre közelebb zárkóztak a Red Bullhoz és alkalmank
márc. 12
18:15
A magyar férfi kézilabda-válogatott legyőzte Svájcot, csoportelsőként jut tovább az Eb-selejtezőről (Telex)
36-27 lett a végeredmény.
márc. 12
18:18
Borús lesz a nemzeti ünnep napja: még nem szabad eltenni az esernyőt a jövő héten (Pénzcentrum)
Folytatódik a változékony idő a jövő héten: a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből.
márc. 12
18:18
Megrázó felvétel terjed a szombati tömegbalesetről (Autónavigátor)
A felvétel eredeti feltöltője ismeretlen, de az biztos, hogy egy kamion fedélzeti kamerája rögzítette az esetet. A BRFK vasárnap délelőtti
márc. 12
18:18
Itt az önmagától leolvadó szélvédő (Autószektor)
Mielőtt belevágnánk a témába, hangsúlyozzuk, hogy az atermikus és a termikus szélvédő az két külön fogalom. Az atermikus szélvédő jellemzően nyáron hasznos. Fémrészecskékkel laminált üvegből készül és hatása abból adódik, hogy ezek a részecskék az UV-sugárzás nagy részét visszaverik, akár 32%-kal. Ezáltal az üvegfelület még forró nyári napokon is k
márc. 12
18:21
Elárasztott települések, összeomlott utak, áradások és további havazás Kaliforniában (Alternatív Energia)
Egy folyó gátja is átszakad szombaton hajnalban a Kaliforniát sújtó áradásokban, a térségből 8500 embert kellett kitelepíteni, a hegyekben pedig újabb havazás növelte a hótakaró vastagságát.
márc. 12
18:21
Visszatértek a Földre a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai (ATV)
Megérkezett a Földre a SpaceX amerikai magánvállalat Crew Dragon űrkapszulája négy asztronautával a fedélzetén – jelentette be vasárnap az az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Twitteren.
márc. 12
18:21
Egyre nagyobb a botrány a finn kormányfő vadászgépekkel kapcsolatos kijelentése miatt (Mandiner)
Sanna Marin azonban továbbra sem hajlandó korrigálni a szavait, nem nyilatkozik az ügyben.
márc. 12
18:21
Sült bab kenyérlángossal (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 12
18:23
Karalábésaláta joghurtsajtkrémmel (egy.hu)
Segal Viktor receptje
márc. 12
18:24
Egyre súlyosabb a vízhiány Spanyolország északi részén (AQUA)
Vízkorlátozást vezetnek be a több mint 6 millió ember által lakott Észak-Spanyolországban. Azért kényszerültek erre a hatóságok, mert Katalónia területén több mint két éve tart az aszály. Az intézkedések 224 települést érintenek, köztük Barcelonát és Gironát. Az északspanyol régió nagy részét ellátó vízügyi rendszer jelenleg 27 százalékos kapacitás
márc. 12
18:24
Nem Will Smith pofonja volt az egyetlen botrányos pillanat az Oscar történetében (Glamour)
Már csak néhány órát kell várnunk és elkezdődik Hollywood legjelentősebb eseménye, a 95. Oscar-gála. A fényűző esten a filmszakma kiválóságait ismerik el, de a vörös szőnyeges bevonulás is hatalmas durranásnak ígérkezik. A díjátadót élőben fogják közvetíteni - reméljük botránymentesen fog telni ez a három óra.
márc. 12
18:24
Árpa Attila: „Az én koromban és kényelmemmel már egy komoly döntés felállni a jelenlegi benzinárak mellett, és Újpest végéig elmenni egy nőért azért, hogy… (SzMo)
Meglepő dolgokat árult el a magánéletéről és az ismerkedésről az egykori Nagy Ő.
márc. 12
18:24
Hat hét: ennyi ideje van az anyának eldönteni, odaadja-e vagy visszakéri a gyerekét (WMN)
Két anya, egy baba és negyvenkét kemény nap, amíg végleg eldől: melyikük neveli fel a kicsit. Erről az időszakról mesél egy film, amelyet Kurucz Adrienn ajánl a figyelmetekbe:
márc. 12
18:27
Kivégzés vár egy svéd-iráni kettős állampolgárra (HírTV)
Az iráni legfelsőbb bíróság helybenhagyta a terrorizmus vádjával elítélt Habib Farajollah Chaab svéd-iráni kettős állampolgár elleni halálbüntetést, és ez ellen fellebbezni már nem lehet.
márc. 12
18:27
Nagyon rossz hírt kapott Vlagyimir Putyin (ATV)
A Donyeck megyei Bahmut ipari övezetében ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja támadásba lendült, és megölte a Wagner orosz zsoldoscsoport hat tagját – közölte vasárnap a határőrszolgálat.
márc. 12
18:27
Meglepő fordulat: Váratlan vendég érkezik Novák Katalin szomszédságába (Nyugati Fény)
Erre vajon számított?
márc. 12
18:42
Győzelem és továbbjutás Svájc ellen (HírTV)
A magyar férfi kézilabda-válogatott csoportelsőként jut tovább az Európa-bajnoki selejtezőből, mivel házigazdaként 36-27-re legyőzte Svájcot a negyedik forduló vasárnapi játéknapján.
márc. 12
18:42
„Guszti választott, és nem engem” – a Skype-on keresztül válik el a feleségétől Molnár Gusztáv (SzMo)
Mivel az elvonóról nem jöhet ki a színész, ezért kell ezt a megoldást választaniuk.
márc. 12
18:45
500 ezer látogatót fogadott a 7 éves Almásy-kastély Látogatóközpont Gyulán (Üzletem)
A tavaly bemutatott kabalafiguráról és az épületről szól a gyulai Almásy-kastély hetedik születésnapja március 18-án – közölte a kastélyt üzemeltető Erkel Ferenc NKft.
márc. 12
18:51
Még egy dolog, amit Putyinék elpusztítottak (ATV)
Az orosz csapatok felrobbantottak egy legendás emlékművet Bahmutban, egy egykori MiG-17-es vadászrepülőt – írja az Infostart.
márc. 12
18:51
Irán azt állítja, hogy megegyeztek egy fogolycserében az Egyesült Államokkal, amit az USA azonnal tagadott (Telex)
Eközben az iráni legfelsőbb bíróság helybenhagyta egy svéd kettős állampolgár halálos ítéletét, mert a vád szerint részt vett egy terrortámadásban.
márc. 12
18:57
A XXI. század új szakmái – Influenszer legyek vagy intimitás koordinátor? (Privátbankár)
No, és mi akarsz lenni, ha megnősz? Még nem tudom… nyissak kutyaovit? Legyek esküvőszervező? Étkezéspszichológus? Bohócdoktor? Utazó blogger? Partikellék forgalmazó? Influenszer? Vagy inkább intimitás koordinátor? Egy ilyen beszélgetés aligha hangozhatott volna el akárcsak 30 évvel ezelőtt is.
márc. 12
18:57
Geotermikus fűtési rendszert alakítottak ki Lenti közintézményeiben (Alternatív Energia)
A helyben elérhető megújuló energiaforrások felhasználása az út, hogy előreléphessünk Magyarország energiafüggetlensége felé - fogalmazta meg az Energiaügyi Minisztérium miniszteri biztosa pénteken Lentiben.

Keresés