Susse hercegnéje korábban állítólag több alkalommal is kifejezte nemtetszését a palota szigorú protokollja miatt, és gyűlölködve ócsárolta az egész intézményt.
Ukrán határőrök egy szárazföldi felderítő csoportja megölte az orosz Wagner magánhadsereg több tagját. A kijevi katonai vezetés által közzétett hírt Moszkva nem cáfolta, de nem is erősítette meg.
Az amerikai kormány nem készül költségvetési forrásból kisegíteni a csődbe ment Silicon Valley Bankot (SVB), de igyekszik biztosítani a betétesek pénzét - közölte az amerikai pénzügyminiszter.
A hétköznapjaiban K+F területen dolgozik, mellette viszont hivatalos Csillagok Háborúja művésznek számít. Simon Zoltán a napokban ráadásul bekerült abba a szűk körbe, amely a képeivel megjelenhet Londonban a Star Wars hivatalos rajongói eseményén.
Az olasz Corriere della Sera arról cikkezik, hogy David Sanchez távozása csak az első volt a sorban, a sikertelen évkezdet és a színfalak mögötti események további szakemberek felmondásához vezethetnek. Mindenki tudta, hogy Frédéric Vasseur kemény fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta a Ferrari versenycsapatának vezetését, és néhány hónap után
Legkevesebb három civil életét vesztette, további 15-en pedig - köztük gyerekek - megsebesültek, amikor vasárnap ukrán Himars-rakétacsapás érte a luhanszki régióban levő Perevalszk települést.
2003-ban ezen a napon ölték meg Szerbia első demokratikusan megválasztott miniszterelnökét, Zoran Đinđićet. A rendszerváltás kormányfőjeként sok ellenséget szerzett magának, főleg az alvilágból, ami a kilencvenes években szorosan összefonódott Slobodan Milošević rezsimjével. A miniszterelnök gyilkosa abban reménykedett, hogy Đinđić halála után Szer
El kell érnünk a repülőt, nem késhetünk a vizsgáról, időben kell érkeznünk az állásinterjúra. Az ilyen stresszes helyzetek nemcsak napközben foglalkoztathatnak minket, hanem éjszaka is – ezért fordul elő, hogy a fontos események előtt az ébresztőóránkat pár perccel megelőzve ébredünk fel reggel. De mi az a stresszválasz-koordinátor és a HPA tengely
A helyben elérhető megújuló energiaforrások felhasználása az út, hogy előreléphessünk Magyarország energiafüggetlensége felé - fogalmazta meg az Energiaügyi Minisztérium miniszteri biztosa pénteken Lentiben.
Nyugdíjasok, éttermek, beszakadt hitelezés: ezek voltak a legnépszerűbb témák a Pénzcentrumon az esztendő tizedik hetén. Csokorba gyűjtöttük a legjobbakat, olvasd újra mindet!
Az informatikai hiba továbbra is fennáll, az átléptetés lassú, de folyamatos a határátkelőhelyeken – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel. A közlemény szerint a rendőrök minden megtesznek annak érdekében, hogy „a március 8-án 8 óra 25 perckor jelentkező informatikai rendszerprobléma ellenére a határátkelőhelyeken a várakozási id
Jelenleg negyvenhét százalékos a magyar gáztárolók töltöttsége, tudtuk meg a kormánytól. Januárban harminc százalékkal kevesebb gáz fogyott Magyarországon, mint az előző évben. Németországnak egy év alatt sikerült függetlenítenie magát az orosz gáztól, az általunk megkérdezett szakértők viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy Magyarország esetébe
2019-ben a Forma-2 spái versenyén egy ütközésben életét vesztette Anthoine Hubert és életveszélyes sérülést szenvedett Juan Manuel Correa. Utóbbi most éles hangvételben kritizálta az FIA-t, amiért úgy érezte, magára hagyták. Az amerikai-ecuadori pilóta elképesztő akaraterőről tett tanulságot és visszatért az autóversenyzés világába, idén újra telje
A tömegbaleset helyszínéről a mentők a sérülteket győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is tájékoztatott, hogy a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és tíz gyermek, valamint huszonkilenc felnőtt sé
Kate Middleton nagy valószínűséggel egyszer királyné lesz, ám bármilyen ranggal is rendelkezzék, ő ugyanolyan nő, mint mi: három gyermekét maga látja el és nem esik nehezére egy csilli-villi ruhában sem csípőjére ültetni egyik-másik gyermekét.
Hétről hétre egyre nagyobb figyelem övezi Tóth Andi énekesnő ruháját a Sztárban sztár adásában, mert az öltözékekben meglehetősen felszabadultan mutatja meg a testét. Sokan minősíthetetlen és még a közösségi médiában is tolerálhatatlan hangon fűznek megjegyzéseket az énekesnő megjelenéséhez. (Miért is kommunikálunk másképpen a közösségi média felül
Oroszország által támogatott csoportok zavargásokat szító összeesküvését akadályozták meg Chisinauban vasárnap a moldovai Nyugat-barát kormány elleni tüntetésen – közölte a moldovai rendőrség.
Csodálatos tájak és a járatlan városok övezik ezeket a sarkkörtől a Peloponnészoszig tartó vasúti útvonalakat. A legszebb európai vonatutakat gyűjtöttük össze, melyek közben lenyűgöző tájakon suhanhatunk át.
A McLaren menedzsereként számos kiválósággal dolgozott együtt Jo Ramírez, többek között Alain Prosttal és Ayrton Sennával. Újságírói kérdésre válaszolva megfogalmazta, hogy Alonso képes lehet-e a harmadik vb-címe megszerzésére a Forma-1-ben. „Ha az Aston Martin így folytatja még két-három évig és ő is bírja a strapát, képes rá. Nagyszerű életkorba
Ferenc pápa közölte, hogy előkészületek folynak egy Kirill orosz pátriárkával való jeruzsálemi találkozó megrendezésére – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség vasárnap Leonyid Szevasztyjanovra, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnökére hivatkozva, aki levelezésben áll a katolikus egyházfővel.
Rossz nyelvek, hadba lépés az USA ellen, atomháborút kirobbantó részeg Zelenszkij. Miközben a Fidesz vezetői bizonygatják, hogy elkötelezett tagjai vagyunk a NATO-nak, a kormánysajtóban ipari mennyiségben ömlik az orosz narratíva. Videó.
Itt nálunk az Autoszektoron a 2021-es évet is átnéztük, így most ehhez viszonyítunk a tavalyi év eredményeivel. Nagy változás nem történt, ha azt vesszük figyelembe, hogy melyik kategória, és melyik márka a legnépszerűbb. Ami az autóknál SUV, az a motoroknál az allrounder. Már rég nem a gyorsasági motorok világa érdekli az átlagos motorost, elhalt
Egész sok helyen bevett szokás vigaszdíjakat adni, azonban a világ legfontosabb filmes díjkiosztóján ezek is más kategóriát képeznek. Mit rejt az idei Oscar-ajándékcsomag? Mik voltak az elmúlt évek legkülönlegesebb ajándékai?
Molnár Gusztáv nem hagyhatja el az elvonót, ahol épp az alkoholproblémái miatt kezelik, így Skype-on keresztül kell elintézniük a válást – írja a szeretlekmagyarország.hu.
Lékai-Kiss Ramóna ruhája a lehető legökotudatosabban került kiválasztásra a Sztárban sztár negyedik adásához, egyszerűen megtetszett neki a kész ruha a divattervező, Demeter Richárd stúdiójában. Nézzük csak, milyen is ez a bizonyos „fiúruha”.
Öt újabb vállalkozó érkezett a Cápák elé az RTL vasárnap esti üzleti showműsorába, hogy pénzt kérjen a cége bizonyos részéért cserébe. Izgalmakból, drámából most sem volt hiány.
A kivándorlásnak számos, általában rövid távú hátránya lehet, amelyek stresszt, szorongást és akár depressziót is okozhatnak. Érdemes azonban tudni, hogy ezek természetes folyamatok, és mindegyikre létezik megoldás, ha foglalkozunk vele. A biztosításokkal foglalkozó William Russell mutatta be a külföldön élők leggyakrabban előforduló problémáit, és