Vétkes hanyagság vádjával bíróság elé állítják a mexikói bevándorlási hivatal vezetőjét, miután márciusban 40 ember lelte halálát egy menekülttábori tűzvészben, Ciudad Juárezben.
Szigorúbb megelőző intézkedéseket hoz a romániai környezetvédelmi minisztérium a barnamedvék magas száma miatt, az új miniszteri rendelettervezet jóval több nagyvad kilövésére adna engedélyt, és a védekezést is jobban elősegítenék - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Bukarestben Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Gyakorlatilag csak a headline magyar inflációs mutató mérséklődött márciusban, a maginfláció és az MNB által kiemelten figyelt alapmutatók további emelkedést mutattak – derül ki a jegybank friss elemzéséből. Ez pedig egyre inkább a negatív oldalát domborítja ki a friss adatnak, a magyar áremelkedés szerkezete alapján legfeljebb statisztikailag besz
A hétköznapi életben is sokszor találkozhatunk védjegyekkel, de nem mindenki van tisztában azzal, hogy mit is jelent a védjegy. Nem törvényszerű például, hogy egy termékhez köthető logó egyben védjegyként is jogi oltalmat élvez. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
"Szeretnék annyit tenni a magyarországi zsidóság, egyben hazánk békéjéért és nyugalmáért, hogy az elfeledtesse azokat a rossz mondatokat, amelyeket korábban meggondolatlanul mondtam" - írja a 2012-ben zsidólistázni akaró, most az amerikai nagykövetnél széderező jobbikos pártelnök.
Sült denevéreket és csaknem egy tonna hűtetlen halat foglalt le a német rendőrség a belga határ közelében egy kisteherautóból - tájékoztattak a hatóságok szerdán.
Manapság egyre népszerűbbek az NFT-k, vagyis a nem-helyettesíthető tokenek. Az NFT-k számos területen előfordulnak, legyen szó művészetről, sportról vagy éppen
A szlovén külügyminisztérium sajnálatát fejezte ki Bécs döntése miatt, és elfogadhatatlannak tartja az osztrák határellenőrzés meghosszabbítását a két ország közötti belső schengeni határon - közölte szerdán a szlovén közszolgálati televízió (RTV) a tárca közleményére hivatkozva.
A Monetáris Tanács döntése alapján 2014 januárjától a jegybank havi rendszerességgel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált fogyasztóiár-index statisztika megjelenésének napján 10 órakor teszi közzé inflációs alapmutatóit, amely kiegészül egy rövid, leíró jellegű szöveges értékeléssel.
A februári 191 forintról márciusban 173 forintra esett a háztartási vezetékes gáz egy köbméterének átlagára - derült ki a KSH ma reggel közzétett részletes inflációs adatbázisából, ami kalkulációink szerint a havi inflációs mutatót 0,2%-ponttal lejjebb húzta. Éves szinten azonban még mindig 63%-kal drágább a vezetékes gáz, így ez a teljes magyar in
Tom Clarkson, a hivatalos sajtótájékoztatók házigazdája úgy véli, Max Verstappen kegyetlenebb, mint Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc. A szakértő szerint a holland azért versenyez, hogy „tönkre tegye az ellenfeleit”. 2021-ben, egy vitatható szezonzáró után szerezte meg a 25 éves pilóta az első bajnoki címét. Tavaly év elején még úgy tűnt, hogy a
A francia-magyar kapcsolatok érdekében tett szolgálataiért, valamint kiemelkedő érdemei elismeréseként Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke a Nemzeti Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Hegyaljai Mátyás r. ezredest, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkárát.
Felemás inflációs adatok jelentek meg szerda reggel, hiszen ugyan tovább csökkent márciusban az áremelkedési ütem, de a vártnál kisebb mértékben. Ráadásul az MNB alapmutatói is azt erősítik meg, hogy a dezinfláció szerkezetében vannak rossz hírek.
Hatalmas bombaként robbant a hír, hogy Millie Bobby Brownt eljegyzte Jon Bon Jovi fia, Jake Bongiovi. A fiatal pár egyszerűen szárnyal a boldogságtól, de több rajongó is befeketíti ezt az örömteli időszakot azzal, ahogyan kinyilvánítja a nemtetszését. És hogy mi a bajuk? Az, hogy a Stranger Things színésznője mindössze 19 éves.
Ferrari LaFerrari - szénszálas orr Nyilván az exkluzív autók között kell elsősorban kutakodni, ha drága opciós extrákat keresünk, hiszen ezek a luxus autógyártók éppen arra szakosodtak, hogy az ügyfelek minden különleges kérését képesek legyenek teljesíteni, abban a reményben, hogy autójuk majd még többet fog érni az exkluzívitása miatt. Márpedig
Kékestető, Magyarország legmagasabb pontja, a Mátra hegység csúcsa, mely 1014 méter magasan emelkedik a tengerszint felett. Gyönyörű panorámájával és friss, magaslati levegőjével a túrázók kedvelt célpontja. A hegy csúcsa még
Az európai unió húszmilliárd forintos támogatásából részben megújul a főváros ivóvízhálózata - jelentette be Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese szerdán.
Először lesz látható magyar televíziós csatornán az az interjú, melyet Harry herceg adott az ITV brit kereskedelmi csatornának idén januárban. A dokumentumfilmet a Fem3 csatornán láthatják csütörtökön 20 órakor.
Az Erste Lakástakaréknál májustól ismét lehet lakástakarékpénztári szerződéseket kötni. Az ügyfelek akár 30 százalékos kamatprémiumot is kaphatnak befizetéseik után, vagyis megtakarításaik annyit hoznak, mint az állami támogatás megszűnése előtt. A lakástakarék 4 illetve 8 éves futamidővel érhető majd el.
Az étterem 1985-ben nyílt meg, de végül a hamburgerek helyett a folyamatos botrányokról lett híres, az egyik incidensnél még egy mosómedve is előkerült.
A tegnapi napon az országgyűlés elfogadta a panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő törvényt, amely új kötelezettségeket ró valamennyi 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégre. Az egyik nemzetközi ügyvédi iroda szakértői összefoglalták az új kötelezettséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivaló