Emberre támadt egy medve kedd délelőtt az erdélyi Szovátán. A 36 éves férfira a népszerű üdülőhely területén lévő egyik juhakol közelében támadt a nagyvad, több sérülést okozva - közölte kedden a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség (ISU).
Az infláció nem kíméli a nyári napközis táborokat sem, a gyerekek étkezése, a bérleti díjak, az állatkerti, múzeumi vagy strandbelépők díjai is növekedtek, az alapanyagigényes vakációs lehetőségek költségeiről nem is beszélve - írja a 24.hu a Táborfigyelő adatai nyomán.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak.
Várhatóan nem lesz tartható az idei költségvetésben szereplő 2500 milliárd forintos terv a kamatkiadásokat illetően – figyelmeztetettünk nagyjából három héttel ezelőtt. Most ezt erősíti meg a friss EDP-jelentés, melyben már közel 3000 milliárd forintra emelték a tervet. Ez viszont egyben azt is jelenti, hogy szinte a teljes költségvetési hiány adós
Lonsdale márkájú pulóvere miatt pécézték ki Gábort egy szórakozóhelyen, megvárták, amíg kijön, majd négyen-öten ütötték-rúgták, még azután is, hogy földre került.
Először lesz látható magyar televíziós csatornán az az interjú, melyet Harry herceg adott az Itv brit kereskedelmi csatornának idén januárban. A dokumentumfilmet a Fem3 csatornán láthatják csütörtökön 20 órakor. Országos tévépremier lesz a Fem3 csatornán április 13-án csütörtökön este. A Harry – Az interjú című 72 perces dokumentumfilmben a susse
Havonta 500 milliárd forint körüli friss megtakarítás áramlik az idén a háztartásoktól állampapírokba, ezzel nagyon közel került az állomány ahhoz a 11 ezer milliárdos értékhez, amelyet 2019-ben kitűzött a kormány
Négy év kihagyás után ismét versenyen indul Marcus Grönholm, a kétszeres világbajnok egy 2008-as Subaru Impreza WRC-vel áll rajthoz a májusi versenyen, navigátora pedig Timo Rautiainen lesz.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
Budapest már három éve elindította azt a projektjét, amellyel elősegíthetné a napenergia városi integrációját és a napelemfejlesztések felgyorsulását. A tavaly november óta hatályban lévő szabályozás azonban limitálja a fővárosi fejlesztések lehetőségeit.
A hajszálnyi mérséklődést mutató inflációs tényadat lényegében megfelelt az általunk vártnak - írja elemzésében az Esrte Bank. Az éves maginflációs mutató 25,7 százalékon állt, ami viszont a vártnál magasabb lett, és emelkedett is a februári 25,2 százalékról, jól mutatva a továbbra is erős másodkörös inflációs hatásokat.
A marketing egy nagyon érzékeny terep, egyetlen reklámmal azonnal el lehet nyerni a fogyasztók szimpátiáját, míg egy másikkal brutális felháborodást lehet kelteni. Az Aldival most az utóbbi történt.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább
Magyarország egymillió adag koronavírus-oltóanyagot szállít Nicaraguának a világjárvánnyal szembeni védekezés erősítése érdekében, ami a valaha volt legnagyobb vakcinaadomány hazánk történetében.
Az ATM automaták készpénzbefizetés funkciója egyre népszerűbb, a bankfióki pénztárak helyett sokan fizetik be számlájukra készpénzüket ezzel a gyors és egyszerű módszerrel.
Az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal szerdán az Országgyűlés, amelynek napirendjén az a törvényjavaslat is szerepel, amely néhány vidéki kórház fenntartói jogát egyetemeknek adja át.
Több vezető hírportál tévesen számolt be arról, hogy az Airbnb felvásárolta a skót Letting Cloud ingatlanportált. Az Airbnb azonban minden értesülést cáfolt, és kijelentette, hogy nem vásárolta és nem is…
Franciaország gondoskodni fog arról, hogy az Anses egészségügyi és biztonsági ügynökség azon döntése, amely megtiltja a gabonákkal közvetlenül érintkező növényvédő szerek használatát, ne akadályozza az Európai Unión kívüli exportját – közöltek a párizsi parlamentben a kereskedelmi és mezőgazdasági miniszterek.
A 28 halálos áldozattal járó tragédia ügyében ezúttal nem a balesetben érintett, hanem a mögötte haladó szállodahajó ukrán kapitányát hallgatták volna meg, akit segítség elmulasztásával vádolnak.
Pakisztán legnagyobb városában, Karacsiban egy csak nők számára fenntartott buszjárat segíti a nők biztonságosabb közlekedését. A Deutsche Welle riportja.
A nem korlátlan internettel rendelkező díjcsomagokat igénybe vevő ügyfelek nagyságrendileg kétharmada nem fogyasztja le teljes mértékben a mobilnet keretét – derül ki a Vodafone Magyarország adataiból. Erre kínálnak megoldást a Vodafone Magyarország megújuló Go díjcsomagjai, melyek a piacon egyedülálló módon lehetővé teszik, hogy az ügyfelek a fel
Adatlopás gyanúja esetén az Otp internet- és mobilbank új funkciója egy kattintással letiltja a belépést, így, ha fennáll a veszély, hogy a belépési adatok adathalászok kezébe kerülhettek
Bizonyára sokakban felmerül ez a kérdés a KSH legfrissebb közlése láttán. Márciusban ugyanis az éves infláció még mindig 25 százalék felett volt és az élelmiszerárak is több mint 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintjüket. Ahhoz képest, hogy a januári tetőzés utáni két hónapban mindösszesen fél százalékponttal lett alacsonyabb az é
25,2 százalékra mérséklődött az infláció márciusban a februári 25,4 százalékot követően, amit elsősorban az üzemanyagárak és az alacsonyabb fogyasztás miatt a háztartási energiaárak további csökkenése okozott, ezzel szemben a vártnál jóval nagyobb mértékben drágultak a szeszeszitalok és a szolgáltatások árai.