A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) üdvözli az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabonára és olajos magvakra, valamint más mezőgazdasági termékekre bevezetett átmeneti importtilalmat.
Születésünk pontos ideje sok mindent elárulhat rólunk az ezotéria és a spiritualitás hívői szerint, így például azt is, mire számíthatunk az életben, és hogyan alakul majd sorsunk.
Súlyos vízhiánnyal nézhet szembe Spanyolország idén, mivel a víztározók tartalma kapacitásuk 50,7 százalékáig csökkent a szokatlanul száraz időjárás miatt - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet).
A BL keddi napján beigazolódott a papírforma, a belső viharokkal is megtépázott londoni alakulat ellen a Real Madrid kényelmesen sétált a legjobb négy közé.
Az MNB egyik nyilatkozata lejtőre küldte a forintot, miközben éppen a dollár erősödött és a nyugat-európai kötvényhozamok is emelkedni kezdtek. Ráadásul a részvénypiacokon is pont ma romlott el a hangulat, így Budapesten is. A forintgyengülés még eltarthat egy darabig. Mi lesz a kínai-amerikai akkumulátorháború vége? Miért veszik Donald Trump digit
Kajdi Csaba könnyes szemekkel, letörten jelentkezett be a kutyusával az oldalán az Instagramján. A modellügynök újabb fejleményekről számolt be a májtumorral küzdő Sanyika állapotával kapcsolatban.
A bántalmazás következtében a sértett férfi súlyos, darabos orrcsonttörést és koponyazúzódást szenvedett el, a nő sérülései nyolc napon belül gyógyultak.
Sebestyén Balázst eddig főleg műsorvezetőként láthattuk, de most egy merőben új területen próbálhatja ki magát. Balázs az Átrium Színháztól kapott lehetőséget az egyik legsikeresebb darabban.
Kedd este hat órától 24 órás tűszünet kezdődött Szudánban. A polgárháború szélére sodródott országban hatalmas pusztítást végeztek az elmúlt napokban a hadsereg és a fél-katonai milícia összecsapásai.
Április derekán vette kezdetét Kaliforniában a híres Coachella fesztivál, mely évről-évre vonzza a legnagyobb amerikai szupersztárokat. Most egy igazi nepo baby, a néhai Michael Jackson szexi lánya is ellátogatott a rangos eseményre.
A köztársasági elnök a szlovén kollégájával tartott budapesti sajtótájékoztatón kijelentette, nem fogjuk a férjeinket és a gyermekeinket az ukrán frontra küldeni!
Akár már a jövő keddi ülésen hozzányúlhat az MNB a kamatfolyosó felső széléhez – derült ki a jegybank alelnökével készült interjúból. A piac ezt úgy értelmezte, hogy jegybanki lazítás jöhet, és a forintot vissza is ütötték a reggeli 371-es szintről egészen 377-ig az euróval szemben.
Közel 150 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány, s csak a Rezsivédelmi Alapból 117 milliárd forintot utalnak majd át – derült ki a Magyar Közlöny keddi számából.
A Car Competition Racing Team színeiben szereplő Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám párosa a második helyet szerezte meg a Nürburgring Langstrecken Serie legutóbbi futamán.
A következő Nagy Ő őszintén beszélt arról, hogy nem szereti, ha egy nő arra vár, hogy eltartsák, ezért hamarabb szóba jöhet nála olyasvalaki, aki keményen dolgozik.