2023. április 19. szerda

ápr. 19
15:24
345 millióra perli a Netflixet egy amerikai férfi, mert felhasználták az arcképét egy gyilkosról szóló dokumentumfilmben (SzMo)
Taylor Hazlewood szerint számos hátránya származhat abból, hogy engedélye nélkül szerepel a fotója A fejszés stoppos című dokuban.
ápr. 19
15:24
„Minél többször olvastam a forgatókönyvet, annál jobban utáltam a fickót” (WMN)
Vannak szerepek, amelyeket már a forgatáskor is utáltak a megformálóik – esetleg csak később jöttek rá, hogy hiba volt eljátszani az adott karaktert.
ápr. 19
15:24
Közel egy hétig tart egy biztonsági incidens kezelése (Bitport)
Egészen pontosan átlagosan 145 órára van szüksége a szervezeteknek, hogy reagáljanak egy hálózatukban felmerülő problémára.
ápr. 19
15:24
Ettől szó szerint feltöltődünk: ehető akkumulátorokat találtak fel (Hamu és Gyémánt)
Az emberi testben lévő miniatűr orvosi kütyük áramellátása nem mindig van megfelelő módon biztosítva. Most azonban megjelent egy új típusú újratölthető akkumulátor-prototípus, amely segíthet ezen a téren. Az eszköz ehető anyagokból készült, így a készítők szerint biztonságosan feloldódik a gyomorban, miután feltöltötte az orvosi segédeszközt.
ápr. 19
15:24
Kizárták a skót atlétát, mert nem futott, autózott (Magyar Hírlap)
Lebukott Joasia Zakrzewski, aki 1:40 perc alatt tett meg 2,5 mérföldet.
ápr. 19
15:24
Diétás édességek – 12 recept, ha fogyókúra közben már lekaparnád a falat (egy.hu)
Az ember lánya igyekszik lemondani a finomságokról, és csökkenteni a kalóriákat, csak hát ilyenkor képesek vagyunk még az átlagosnál is jobban vágyni a nassolnivalóra. Van kiút, ha már megvesznél valami desszertért!
ápr. 19
15:24
Vinagora: iránytű a bor világában (Magyar Mezőgazdaság)
Fontosnak tartja a hazai – és nemzetközi – borszakma egyetlen nemzetközi borversenyünket. A Vinagora az elmúlt 24 évben kitörölhetetlenül beírta magát az ágazat nagykönyvébe, s az ott született eredményeket nem csak a határon belül, de azon túlról is figyelemmel kísérik.
ápr. 19
15:24
Egészségügyi kérdés lett az iskolabuszokból (Villanyautósok)
Ötmilliárd dollárt ér az államnak, hogy besegítsen.
ápr. 19
15:24
Benyújtották Lázár János állami építési és beruházási törvénytervezetét, amivel a magyar cégeket hozná helyzetbe (Telex)
A törvénytervezethez 26 szervezet 900 javaslatot tett az elmúlt hónapokban. Van olyan rész, ami kikerült a korábbi munkaverzióhoz képest.
ápr. 19
15:24
Diákfotó 2023 – 2 milliós ösztöndíjat nyerhetsz a Kék Bolygó fotópályázatán (Szakmát Szerzek)
Általános természetfotó és „Ember és víz” kategóriákban hirdetett fotó pályázatot a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.  A Diákfotó 2023 felhívásra Kárpát-medence általános iskola felső tagozatos és középiskolás magyarajkú diákjainak természetfotóit várják. A Kék Bolygó kategórián kívüli fődíjának elnyerésével 2 millió Ft értékű ifjúsági természetf
ápr. 19
15:26
Légpuskával karon lőtte szomszédasszonyát egy férfi (Magyar Hírlap)
A sértett éppen az utcán gyomlált.
ápr. 19
15:30
Elutasították az elítélt orosz ellenzéki politikus fellebbezését, aki a bucsai háborús bűnökről posztolt (444.hu)
Ilja Jasin 8 és fél év börtönbüntetés kapott.
ápr. 19
15:30
Karácsony másokkal akarja elvégeztetni a feladatait (Magyar Hírlap)
Wintermantel Zsolt a főpolgármester bejelentésére reagált.
ápr. 19
15:30
Már Dél-Korea is segítené Ukrajnát: ezt Medvegyev sem hagyta szó nélkül (Mandiner)
„Kíváncsi vagyok, mit mondanak majd az ország lakosai, amikor meglátják a legújabb típusú orosz fegyvereket a legközelebbi szomszédjuknál” – fogalmazott.
ápr. 19
15:30
Hol élünk? Botrányos fotó terjed az interneten, egy magyar élelmiszerboltban készült (Nyugati Fény)
Hová süllyedünk még?
ápr. 19
15:30
A fővárosi Fidesz szerint Gyurcsány utasítására készült Karácsony túlélőcsomagja (Telex)
Bővebben: Tarlós alatt jobb volt, a fővárosi vezetés pedig nem buzdíthat törvénysértésre. Varga Mihály szerint azért nem akarnak adót fizetni, mert kiürítették a főváros kasszáját.
ápr. 19
15:33
Az Országos Széchényi Könyvtárba látogatott Novák Katalin és a szlovén elnök (Demokrata)
Novák Katalin elmondta: példaértékű az, ahogy Magyarország a szlovén, Szlovénia pedig a magyar kisebbséget kezeli.
ápr. 19
15:36
Az EU-ban 8 százalék az infláció, nálunk majdnem 26 (444.hu)
Az alacsony zsírtartalmú friss tej kedvelőinek is feltűnhetett valami.
ápr. 19
15:36
Visszatérhet Oroszországba a Mercedes (autopro)
A vállalat biztosítja magának a lehetőséget orosz eszközei későbbi visszavételére.
ápr. 19
15:36
Építőipar: növekedéssel indult az év az EU-ban, Magyarország nem követi a trendet (Üzletem)
A januári 0,5 százalék után 2023. februárban 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az építőipari termelés volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
ápr. 19
15:39
Újabb ország ad piros jelzést az ukrán gabonának (Privátbankár)
Bulgária átmeneti tilalmat rendel el az Ukrajnából származó gabonafélék importjára, a tranzitot kivéve - közölte a BNR bolgár közszolgálati rádió Galab Donev ügyvivő miniszterelnököt idézve a honlapján szerdán.
ápr. 19
15:39
Bulgária is tilalmat rendel el az ukrán gabonaimportra (Infostart)
Korábban a V4-ekből Csehország kivételével mindegyik ország hasonlóan döntött.
ápr. 19
15:39
Lezajlott a Magyar Telekom közgyűlése, megszavazták az osztalékot (Portfolio)
Megtartotta éves rendes közgyűlését ma a Magyar Telekom – tette közzé a távközlési vállalat.
ápr. 19
15:39
Tovább terjed az ukrán gabona embargó: már itt is megtiltották a behozatalt (Pénzcentrum)
Bulgária átmeneti tilalmat rendel el az Ukrajnából származó gabonafélék importjára, a tranzitot kivéve - közölte a BNR bolgár közszolgálati rádió Galab Donev ügyvivő miniszterelnököt idézve a honlapján szerdán.
ápr. 19
15:42
Szijjártó Péter bejelentést tett a poszt-cotonou-i megállapodásról (ATV)
Az utóbbi hetek tárgyalásai során a kormány megkapta az elvárt garanciákat az Európai Unió és a 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni országot tömörítő csoport közötti megállapodással kapcsolatban, így Magyarország hozzájárul annak aláírásához - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Mauri
ápr. 19
15:42
Hal a tortán: Kelemen Anna kiakadt, amikor Csuti elmondta neki, hogy cukor is van bolognai szószban (SzMo)
Árulásnak érezte, hogy cukros ételt kapott, és a jó étvágyát is megölték.
ápr. 19
15:42
Hidvéghi: Az EU nem tudta kezelni a migrációs válságot (Magyar Hírlap)
Az unióba érkező migránsok nagy része nem menekült, hanem gazdasági bevándorló a fideszes politikus szerint.
ápr. 19
15:44
A BRICS-országok megelőzik a Nyugatot (Magyar Hírlap)
A Bloomberg szerint az érintett országok 2028-ra csaknem 35 százalékra növelik részesedésüket a világgazdaságban.
ápr. 19
15:45
Javulóban a magyar munkaerőpiac hangulata (ProfitLine)
Az elmúlt év pesszimista gazdasági előrejelzései, valamint a jelentős áremelkedés ellenére összességében stabilizálódni látszik a munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos megítélése. A félévvel, illetve negyedévvel ezelőtti időszakhoz képest érzékelhetően optimistábban ítélik meg az egzisztenciális helyzetüket: egyrészt bizakodóan
ápr. 19
15:45
Kemény lépésre szánta el magát a főváros (Portfolio)
Ahogy az már korábban kiszivárgott: a Fővárosi Önkormányzat úgy döntött, hogy nem fizeti be a költségvetésnek a rá kivetett szolidaritási adót. Így közel 58 milliárd forint maradhatna Budapestnél, az ügyben pedig pert indítanak az összeg csökkentése érdekében a közigazgatási bíróságon - jelentette be Karácsony Gergely.
ápr. 19
15:46
A moszkvai bíróság elutasította Ilja Jasin fellebbezését (Magyar Hírlap)
Marad a nyolc és fél évnyi börtönbüntetés az ellenzéki politikus számára.
ápr. 19
15:48
Reagált a Fidesz Karácsony bejelentésére: Gyurcsány!4 (444.hu)
Ferenc.
ápr. 19
15:48
Bognár elődöntős! (Magyar Hírlap)
Szabados és Szabó kikapott, Szekér kiesett.
ápr. 19
15:48
Az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot (Demokrata)
Az EP nyolc évvel a bevándorlási krízis után is ugyanazokat a dolgokat hangoztatja – mondta Hidvéghi Balázs.
ápr. 19
15:48
„Ha most azonnal nem térdelsz le, agyonverlek” – így alázták meg egymást a miskolci diáklányok (Mandiner)
A rendőrség vizsgálja a felvételeket.
ápr. 19
15:48
A Hyundai bemutatta különleges horvát festését, mellyel Craig Breenre emlékeznek (Racing)
A Hyundai videó formájában mutatta be azt a festést, mellyel a Horvát Rallyn állnak rajthoz, és mellyel Craig Breenre emlékeznek.
ápr. 19
15:50
Origo: Sorosék diktálják a tempót a magyar baloldalnak (Mandiner)
Az apjától a birodalom irányítását fokozatosan átvevő Alex Soros rendszeresen gondoskodik arról, hogy megfelelő helyre jussanak a pénzek.
ápr. 19
15:51
Kivonul a Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországról (Infostart)
Nincs már keresnivalója itt.
ápr. 19
15:51
Horvátország 2025-re a kétszeresére növeli a krki LNG-terminál kapacitását (Alternatív Energia)
Az LNG Hrvatska vállalat a norvég Wartsila Gas Solutions-szal írt alá szerződést pénteken egy 22,9 millió euró értékű átalakító modul beszerzéséről, amely 2025-re lehetővé teszi a krki LNG-terminál (cseppfolyósítottföldgáz-terminál) kapacitásának megkétszerezését - számolt be róla a Poslovni Dnenvik című horvát napilap.
ápr. 19
15:54
Ilyen nincs: most éppen ezzel vádolják Putyin kritikusát (ATV)
Alekszej Navalnij ügyvédje, Vadim Kobzev kedden jelentette be, hogy a hatóságok újabb vádat fogalmaztak meg a bebörtönzött politikus ellen, válaszul egy incidensre, amelyben megpróbálták kiprovokálni az erőszakos fellépését egy fogolytársa ellen – írja a Meduza.
ápr. 19
15:54
Sikítva menekülnénk, ha feltűnne a tükörben (Autónavigátor)
Miközben az autóipar nagy része a jövőre koncentrál, akadnak, akik a jelen igényeit igyekeznek kielégíteni. Ilyen a Chaojing Motors nevű
ápr. 19
15:54
Vége: elköltözik Magyarországról az orosz „kémbank” (SzMo)
Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok szankciós listájára kerültek a bank vezetői, és a magyar kormány is intézkedéseket hozott az ügyben.
ápr. 19
15:54
Olajozott agytekervényes magyarok kvíze: 4 jó válasszal már a tudás császára vagy (Promotions)
Ha tudod, hogy jön össze a magyar kártya Kínával, akkor ezt a kvízt neked találták ki.
ápr. 19
15:54
Wallace: Ukrajnának nem lesz varázslatos pillanat, amikor Oroszország összeomlik (Magyar Hírlap)
A NATO-főtitkár is arra figyelmeztetett, hogy konfliktus akár évekig is eltarthat.
ápr. 19
15:54
Aki bent tartja a gabonát, dupla árat fog fizetni érte! (Mezőhír)
Ha a gabonaszállítmányt itthon csípik el, akkor megrendelője az áru értékével megegyező nagyságú bírságot fizet.
ápr. 19
15:54
Bámulatos! 82 új fajt fedezett fel a Magyar Természettudományi Múzeum (Helló Magyar)
A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) munkatársai 2022-ben 82, a tudomány számára ezidáig ismeretlen új fajt, egy alfajt és 18 új nemzetséget fedeztek fel.
ápr. 19
15:56
Hétmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a Hezbollah egyik vezetőjére (Magyar Hírlap)
Az 1983 áprilisában elkövetett terrortámadásban 63 ember vesztette életét.
ápr. 19
15:57
A jövőben csak klímabarátfűtésű lakások épülhetnek (Piac és Profit)
Legkevesebb 65 százalékban megújuló energiával működő fűtési rendszer beépítésére kötelezik Németországban a lakásépítőket és a fűtést korszerűsítő lakásfelújítókat 2024-től a szövetségi kormány elfogadott törvénytervezete szerint.
ápr. 19
15:58
A színházé és a táncé lesz a főszerep Miskolcon (Magyar Hírlap)
Svájcból, Izraelből és Romániából is érkeznek társulatok a jubileumra.
ápr. 19
16:00
Tényleg megszólalt a svájci farkast kilövő vadász? Kiderült az igazság a felháborító vallomásról (Pénzcentrum)
Kiderült, kitől kezdett el terjedni az a "vallomás", amit sokan a svájci farkast lelövő vadásznak tulajdonítottak.

Keresés