A 2021-es Katari Nagydíjon Lewis Hamilton szivárványszínűre festett sisakkal indult, hogy kiálljon az elnyomott emberek mellett. Azt mondta, az sem érdekelte, hogy emiatt börtönbe zárhatták volna. Katarban akkor rendeztek először F1-es futamot, melyet Hamilton nyert meg viszonylag simán. A bajnoki címért küzdő pilóta hétvégéje leginkább a sisakjáró
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) irányítása alatt működő Magyar Diplomáciai Akadémia meghirdette a jelentkezést ősszel induló Diplomataképző Programjára, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen valósul meg.
Nagy érdeklődés mellett zajlott az innovatív megoldásaival a piacot forradalmasítani kívánó CMO24 Hungary Zrt. partnertalálkozója. A cég partnerei és a sajtó elsőként láthatta és próbálhatta ki a teljes egészében magyar tulajdonú technológiai vállalkozásnak a NAV koncepciójára épülő új ePénztárgépeit, amelyek további támogatást adnak a gazdaság feh
A Fashion Revolution egy világméretű mozgalom, amely az etikus és átlátható divatiparért dolgozik kilencvenkét országban. Természetesen más feladatai vannak az indiai vagy éppen a francia csapatnak. Mi dr. Walek Gabival, a magyarországi csoport koordinátorával beszélgettünk a hazai feladatokról, kihívásokról és a Fashion Revolution céljairól.
Több új szabadidő kedvezmény is életbe lépett a Munka Törvénykönyvének januári módosításával, de nem mindegyik jelent szolgálati időt. Ráadásul későbbi nyugdíjunkra is hatással lehet, mit választunk.
A H-Moto Team MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a 21 éves magyar motoros két csapattársával és a Maco Racing Team Yamaha típusú gépével nagy küzdelemben teljesítette az egynapos versenyt, amely Kovács pályafutása során már a harmadik 24 órás futam volt. "Ismét bebizonyosodott, hogy ez a verseny sosem adja könnyen magát, de nem hagytuk
Egyre tudatosabbak az energiafogyasztást, rezsikiadásokat tekintve a lakástulajdonosok. Ezt jelzi többek között, hogy a szigetelt lakások iránti kereslet jelentősen nőtt. A kínálatban is egyre nagyobb szelet jut nekik.
A norvég szuverén pénzügyi alap üzemeltetője, a Norges Bank Investment Management a jövőben nem fogja jóváhagyni azokat a japán igazgatótanácsokat, amelyekben nincsenek női tagok - írta a Nikkei japán üzleti lap szerdán.
Hiába a nyugdíjemelések, már tavaly is csökkent a nyugdíjak vásárlóereje. Az átlagnyugdíjat a friss nyugdíjasok húzzák fel, miközben 2022-ben a nyugdíjasok több mint 50 százaléka a létminimum alatt élt – derül ki a GKI Gazdaságkutató elemzéséből.
Grace Johnson még csak 23 éves, de már most van annyira bájos és szép, mint világhírű, 33 éves testvére, nem meglepő tehát, hogy erre a modellvilágban is felfigyeltek.
Csaknem negyven százalékkal emelkedett a földgáz lakossági fogyasztói ára Németországban 2022 második felében az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
Karácsony Gergely többször riogatott csőddel az elmúlt években, de ez egyszer sem következett be – hívta fel a figyelmet Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Két volt orosz elítélt, akik azt állítják, hogy a Wagner zsoldoscsoport parancsnokaként szolgáltak, bevallották, hogy több száz civilt, köztük gyerekeket is meggyilkoltak Ukrajnában.
Az azt kezdeményező nő elmondta, miért döntött úgy, hogy megpróbálja elérni, Hamilton legyen a 2021-es abu-dzabi futam győztese, és így a világbajnok is.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint csütörtök délelőtt ismét Kormányinfót tart Gulyás Gergely kabinetminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A bejelentésekre most egy szokatlan időpontban, 9:30-kor kerül sor.
Közeleg a nyár, amikor mindenki a legtökéletesebb formáját akarja mutatni a strandon, éppen ezért hidd el, hogy te sem fogod megbánni, ha az italodat ezekkel a szuper dolgokkal dobod fel, melyek nem csupán egészségesek, de még lapos hasat is varázsolnak majd neked.
Az EU földgázfogyasztása 17,7 százalékkal csökkent a 2022 augusztusa és 2023 márciusa közötti időszakban az elmúlt öt év azonos időszakában mért átlagos gázfogyasztáshoz képest - derül ki az uniós statisztikai hivatala, az Eurostat adataiból.
Az EU-ban csak olyan terméket lehet majd forgalmazni, amelynek az előállítása nem jár klímaváltozást és a fajgazdagság csökkenését előidéző erdőirtással és erdőpusztulással.
Halászhajónak és tengeri kutatóexpedíciónak álcázott orosz hajók cirkálnak és keresik a tengeralatti célpontokat az Északi-tengeren, hogy vélhetően szabotázsakciókat hajtsanak majd végre a közeljövőben. Ez a vád, amelyre skandináv médiumok nyújtanak bizonyítékot.
Bár most éppen csökken az üzemanyag kereskedelmi ára, a szakértő szerint hosszútávon emelkedés várható, és a gázolaj benzinnel szembeni kedvezőbb ára is csak átmeneti lehet. Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője beszélt az InfoRádióban.
A Budapest Nagyregény honlapjának elindításával és a soroksári Petőfi Emlékkönyvtár átadásával nyitotta meg a Budapest 150 emlékév keretében megvalósuló Könyvfőváros rendezvénysorozatot Bősz Anett. A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, a programsorozathoz közel 70 kulturális intézmény és civil szervezet csatlakozott, így t
Az Európai Bizottság "teljes mértékben" tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, ugyanakkor az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
A Spar továbbra is kitartóan a vevők oldalán állva, takarékos, gyors és kényelmes bevásárlást ösztönző akciókkal, kezdeményezésekkel duplázta meg a 2021-es év 7,2 százalékos forgalomnövekedését. Mindeközben a beruházások, felújítások, s a mindennapi működés során még inkább előtérbe kerültek a fenntarthatósági törekvések, amelyek nem csak a fogyasz
Iii. Károly király szeretne mielőbb pontot tenni a családi konfliktusok végére, éppen ezért úgy határozott, megteszi az első lépést Harry herceg és Meghan Markle felé.