2023. április 19. szerda

ápr. 19
8:12
Gyülekeznek az ukránok Donyeckben, az oroszok felkészültek a támadásra (vg.hu)
A gyülekezési pontról két irányba is elindulhat az ukrán offenzíva.
ápr. 19
8:12
Rúzsa Magdi Horányi Juli vádjairól: „Nem szerencsés hirtelen, indulatból lopással vádolni bárkit is a médiában” (SzMo)
Mindezek ellenére semmi harag nincs benne Juli iránt és biztos abban is, hogy ő is átgondolta már ezt az egészet.
ápr. 19
8:12
Emberi csontokból készült középkori falat fedeztek fel Belgiumban (Magyar Hírlap)
Főként felnőttek comb- és lábszárcsontjaiból áll.
ápr. 19
8:12
Ezt teszi a K&H; a fenntarthatóságért (MMonline)
A pénzintézeteknek jelentős szerepe van a fenntarthatóságra való átállásban, hiszen saját működésükön kívül a lakosság és a vállalatok számára nyújtott hitelekkel és befektetési lehetőségekkel is előre mozdíthatják az alacsony karbonkibocsátású gazdaságot. A K&H fenntarthatósági hónappal is felhívta a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, az i
ápr. 19
8:12
Uniós biztos: Azt akarjuk, hogy a tagállamok még több embert telepítsenek át (Demokrata)
Johannes Hahn szerint az EU-nak szolidaritást kell vállalni a migránsokkal.
ápr. 19
8:12
Elképesztő pofátlanság – „friss” Michael Schumacher-interjúval veri át olvasóit egy német lap (Racing)
Mindent elkövettek azért, hogy úgy tűnjön, az 54 esztendős legenda megtörte a csendet, és először nyilatkozott síbalesete óta.
ápr. 19
8:15
Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje (Blikk)
Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben.
ápr. 19
8:15
Lemondott miniszteri tisztségéről a német kancellár felesége (Infostart)
Britta Ernst brandenburgi tartományi oktatási miniszter volt 2017 óta, de már saját párttársai sem támogatták.
ápr. 19
8:15
Pénz vagy párkapcsolat: ennek a csillagjegynek fantasztikus sikert ígér ez a nap (Metropol)
A Rák jó hírt kap, a Bak ma mindenkivel összeveszhet.
ápr. 19
8:15
A Magyar Posta új csomaglogisztikai üzemet nyitott Zalaegerszegen (ProfitLine)
Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta az új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
ápr. 19
8:18
Továbbra is a Toyota a megbízhatósági versenyek királya (Autónavigátor)
A Toyota Gazoo Racing megőrizte győztes formáját a 2023-as Hosszútávú-világbajnokságon, a tavalyi bajnok egység (Sébastien Buemi, Brendon Hartley és Hirakawa
ápr. 19
8:18
Lesújtó: a Bécsben élő emberek negyede nem osztrák (Ripost)
A felelőtlen migrációs politika ide vezet.
ápr. 19
8:18
Egekben a zöldségek ára, a vöröshagymáért a tavalyi ár háromszorosát kérik a nagybanin (vg.hu)
A múlt évi gyenge termés mellett a tárolási költségek emelkedése hajtotta fel az árakat.
ápr. 19
8:18
Matekzseniből lett hollywoodi sztár – 10 érdekesség a 45 éves James Francóról (Life)
Tiniként parfümöket lopott, a félénksége miatt kezdte el a  színészmesterséget, máig hálás egy gyorsétteremnek, és épp a visszatérésre készül. Nehéz elhinni, de már a 45. születésnapját ünnepli a kisfiús sármmal bíró James Franco, akiről összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet.
ápr. 19
8:18
Össznépi hallgatózással mentené a korallokat a Google (Bitport)
Egy globális projekt keretében bárki belehallgathat a veszélyben lévő tengeri telepek életébe. Az emberek visszajelzései egy olyan algoritmus betanításához kellenek, amely idővel átvenné a monitorozást.
ápr. 19
8:18
Iskolai energetikai fejlesztés több mint 220 milliós támogatásból (Magyar Hírlap)
Lezárult a miskolci Művészeti Iskola energetikai korszerűsítési projektje - tájékoztatott a vármegyeszékhely önkormányzata.
ápr. 19
8:18
Változnak a csok és a babaváró támogatás szabályai (Magyar Nemzet)
A cél az adminisztráció megkönnyítése és az egyéni élethelyzetek figyelembevétele.
ápr. 19
8:18
Rendkívüli: követte Putyint, már Zelenszkij is a fronton van (Mandiner)
Érdekes lenne, ha találkoznának.
ápr. 19
8:18
Részvényenként 100 forint osztalékot fizet a Waberer's 2022-es eredményrekordjából (Autószektor)
A Waberer's tavaly 14,1 százalékkal 675,9 millió euróra növelte árbevételét, miközben EBIT eredménye (kamatok és adózás előtti eredmény) még ennél is nagyobb mértékben, 22,5 százalékkal 33,3 millió eurós rekordszintre ugrott. A kiemelkedő teljesítményt egy kihívásokkal teli évben érte el a vállalat - írták. A részvényesek elfogadták a társaság bes
ápr. 19
8:18
Most az jön, hogy az olaszok is Amerikába mennek (Villanyautósok)
Tízezer nyilvános, egyenáramú töltőállomást építenek.
ápr. 19
8:18
Orbán Viktor nem sokat aludhatott az éjjel, brutális mennyiségű pénzről döntött (naphire.hu)
A Magyar Közlönyben kedd este jelent meg a rendelet. Orbán Viktor az éjjel brutális mennyiségű pénzről döntött.
ápr. 19
8:20
Egészségügyi állapota miatt lemondott Rátóti Zoltán az SZFE rektori posztjáról (vg.hu)
Rátóti a közelmúltban végrehajtott szívműtétjére és az egészségi állapotára hivatkozva hagyja ott az SZFE vezetését.
ápr. 19
8:20
Legkevesebb 21 ember meghalt egy kórháztűzben: a fekvőbetegosztályon csaptak fel a lángok Pekigben (Life)
Legkevesebb 21 ember meghalt egy pekingi kórháztűzben - jelentette a kínai média helyi idő szerint kedden este a katasztrófavédelmi szervek közléseire hivatkozva.
ápr. 19
8:24
Bahmuti gyerekek meggyilkolását vallotta be két Wagner-zsoldos egy orosz jogvédőnek (444.hu)
Élő foglyok és sebesültek felrobbantását és felgyújtását, gyerekek és felnőtt civilek megölését, saját társaik agyonverését ismerte be két, elítélt bűnözőből lett Wagner-zsoldos egy videós beszélgetéssorozatban.
ápr. 19
8:24
Napi horoszkóp: A Szűz kiugrik a bőréből, a Vízöntő összetűzésre számíthat - április 19. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
ápr. 19
8:24
A lakosság közel felének van vagy volt valaha aranyérbetegséggel összefüggő tapasztalata (Márkamonitor)
Bár a legtöbben nem beszélünk róla, mégis sokunkat érint: a közelmúltban egy országos kutatásból kiderült, hogy a hazai lakosság közel felének van vagy volt valaha aranyérbetegséggel összefüggő tapasztalata, ehhez képest a téma továbbra is tabunak számít. A betegséggel kapcsolatos problémák azonban folyamatosan megnehezíthetik az érintettek mindenn
ápr. 19
8:24
Salma Hayek levetkőzött, majd izzasztó hancúrozásba kezdett mindenki szeme láttára egy híres színésszel (Promotions)
Salma Hayek és Antonio Banderas a Desperado című filmben összehozta a világ egyik legtüzesebb hancúrozós jelenetét.
ápr. 19
8:24
Ezeken a balatoni helyeken garantált a hideglelés (Magyar Hírlap)
Éjszaka válasszunk inkább más kirándulóhelyet.
ápr. 19
8:24
Gyurcsány Ferenc: „Gyurcsány lánykori neve maga az ördög” (Demokrata)
Az ellenzék együttműködésre van ítélve, aki ebből kilép, az az ellenfelünk, mondta Gyurcsány Ferenc Egerben.
ápr. 19
8:24
Gyurcsány Ferenc: Az ellenzék együttműködésre van ítélve, aki ebből kilép, az az ellenfelünk (Nyugati Fény)
Magyarország a történelem folyamán általában nem tévútra tévedt, hanem tévútra vezették – mondta.
ápr. 19
8:24
Több mint 10 millió dollárnyi ethert loptak kriptoveteránoktól (BitcoinBázis)
Egy Tay néven ismert MetaMask fejlesztő szerint 2022. decembere óta több mint 5000 ethert loptak el különféle MetaMask tárcákból. Már
ápr. 19
8:24
Halászhajónak és kutatóhajónak álcázott kémhajók lopakodhatnak az Északi-tengeren (Telex)
Változtatott álláspontján Szöul, de csak speciális esetben szállnának be a fegyveres támogatásba. Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
ápr. 19
8:26
Az északi-tengeri szélerőművek szabotálására készülhetnek az oroszok (444.hu)
Egy dán-svéd-finn-norvég riport szerint halászhajónak álcázva járják a parti vizeket orosz csapatok, hogy felmérjék, hogyan lehetne a legnagyobb kárt okozni Európának.
ápr. 19
8:27
Húsbavágó döntést hoztak a svédek az oroszokkal szemben (Menedzsment Fórum)
Beszüntetik az Absolut vodka oroszországi exportját. A háború és az azzal kapcsolatos legfrissebb fejlemények - dióhéjban.
ápr. 19
8:27
Másnapos a forint - a tegnapi pörgés után nem csoda (ATV)
Gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest. A forint kedden az euróval szemben idei legerősebb jegyzését érte el.
ápr. 19
8:27
Újabb elbocsátások jönnek a Metánál (Portfolio)
A Facebook anyavállalata, a Meta Platform már a mai napon újabb elbocsátásokat jelenthet be, egyes információk szerint ezúttal mintegy 4 000 dolgozójától tervez majd megválni a vállalat – írja a Marketwatch.
ápr. 19
8:30
Nádasdy Ádám kötete a Pen Presents rövidlistáján (Könyves Magazin)
Nádasdy Ádám kötete a Pen Presents rövidlistáján
ápr. 19
8:30
Nyilvánosságra hozta tavalyi adóbevallását Joe és Jill Biden (Demokrata)
Nyilvánosságra hozta kedden 2022-es adóbevallását Joe Biden amerikai elnök és felesége.
ápr. 19
8:30
Hatékony posztemergens kukorica-gyomirtás változó körülményekre (Agrárágazat)
Kukorica: az időjárás-változás a gyomirtás új technológiáit követeli meg a mezőgazdaságban. Íme, a Bayer növényvédelmi javaslata!
ápr. 19
8:30
Idén tavasszal tényleg megússzuk az aszályt (Mezőhír)
Sőt, a május vége még egy kicsit hidegebb és esősebb is lesz a megszokottnál, ami jó hír a mezőgazdaságnak.
ápr. 19
8:30
Gödöllőn mérték össze a fiatal nehézgép-szerelők tudásukat (GépMax)
A szakmai elismerés és felkészítés munkaerő piaci előnyökhöz juttathatja a fiatal agrárgépészeket.
ápr. 19
8:30
Digitalizált üzemcsarnok, automatizált csomagszortírozó (Transpack)
Az új technika a csomagok hitelesített tömeg- és térfogatmérését, azonosítását és irányítását is elvégzi.
ápr. 19
8:30
Ilyen volt a 2022-es Horvát Rally (Racing)
Nehéz pályák, percről percre változó időjárás, az utolsó szakaszig tartó csata a győzelemért. Mindez jellemezte a tavalyi Horvát Rallyt.
ápr. 19
8:32
Mechanikus gyomirtás, sorközművelés (GépMax)
Gyomirtás, sorközművelés a Steketee-vel: egészséges talaj, ellenálló növények és felelős növénytermesztés az agráriumban.
ápr. 19
8:33
Ukrajnai háború: fontos bejelentést tettek a lengyelek (Privátbankár)
Ezek az elmúlt órák legfontosabb háborús és azzal kapcsolatos fejleményei.
ápr. 19
8:33
Orosz dróntámadás érte Odesszát (HírTV)
Orosz dróntámadás érte szerdára virradóra a dél-ukrajnai Odesszát, áldozatokról nem tudni - közölték a fekete-tengeri kikötőváros hatóságai.
ápr. 19
8:33
Gyors gyengüléssel kezdi a napot a forint (Portfolio)
Igazán fontos nemzetközi híreket sem várunk szerdán, de Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy reggel megjelent interjúban már arról beszélt, hogy a jegybank hamarosan hozzányúlhat a kamatokhoz. A hírre reagálhatott gyors gyengüléssel a forint, amely ezzel ki mozdult a keddi 370-371 közötti sávból, amely támasza volt az euróval szemben.
ápr. 19
8:36
A brazil elnök elítélte az ukrán szuverenitás megsértését (hirado.hu)
Lula álláspontját mely szerint mind Kijev, mind Moszkva felelős a háborúért, az Európai Unió is elutasította.
ápr. 19
8:36
Nagyot ugrottak a román újautó-eladások (autopro)
Az első negyedévben fogalomba helyezett autóknak már ötöde rendelkezett „zöld” hajtástechnológiával.
ápr. 19
8:36
Videón, ahogy anyaszült meztelenül sétál egy férfi Budapesten (Ripost)
A férfi a Kálvin téren hozta rá a frászt a járókelőkre.

Keresés