Egy stanfordi diákokból álló csapat egy olyan okosszemüveget fejlesztett, amely egy beszédfelismerővel és a ChatGPT-vel felszerelve "pontosan" meg tudja mondai, hogy mit „érdemes” mondani egy nehéz szociális helyzetben – írja a Cybernews.
Okosszemüveg egyesíti a kiterjesztett valóságot a GPT-4 nagy nyelvi modell képességeivel, az eredmény pedig érdekes, ha ebben a formában nem is vehető komolyan.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) üdvözli az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabonára és olajos magvakra, valamint más mezőgazdasági termékekre bevezetett átmeneti importtilalmat. Az ukrán gabona miatt kialakult piaci helyzetet vizsgáló kamarai munkacsoport további lépéseket is szorgalmaz: a gabonaszállítások szigorú felügyeletére, a vámo
Az Ethereum Shapella upgrade befejezését követő néhány napban az előrejelzéseknek megfelelően sokan kiutalták az évek óta stakelt Ethereumot. Azonban az
Egy magyar bank rögtön kettőt hátralép, ha azt hallja, hogy az orosz hátterű fejlesztési bank amerikai szankciót kapott. Egy nyugati, például német cég pedig attól is összerezzen, ha csak felmerül a gyanú, hogy tudtán kívül segített Oroszországnak vagy Iránnak.
Az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megszűnése miatt, 2024. január 1-től az USA-ból származó forrásadós jövedelmek – így például az osztalék vagy a kamat – után az USA a saját belső szabályai szerinti mértékű forrásadót vonhat le. Az idei év végéig keletkezett jövedelmek adójogi kezelé
Lényegesen több képzési alkalom, szélesebb kapcsolati háló, ezáltal gyorsabb növekedés várja az innovációs ügynökség programjába jelentkező startupokat. A jelenlegi, kihívásokkal teli gazdasági helyzetben még nagyobb szükség van a szakértők útmutatására.
A tisztán elektromos meghajtású BMW modellek új teljesítmény-rekordereként az új i7 M70 xDrive a márka elektromos mobilitás felé vezető útján is mérföldkőnek számít. A luxuslimuzin a harmadik nagyteljesítményű, zéró emissziójú újdonságként ünnepli világpremierjét Kínában, az április 18-27. közötti Sanghaji Nemzetközi Autószalonon. A modell piaci be
Megjelent a Portugál Rally nevezési listája, melyen két magyar páros, Herczig Norbert és Ferencz Ramón, valamint László Zoltán és Zsiros Gábor szerepel. A WRC idei ötödik versenyén mindössze nyolcan indulnak Rally1-es autóval.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága Dzsudzsák Balázs korábbi 109-szeres válogatott labdarúgót két, míg Ferenczi János jelenlegi kerettagot három mérkőzésre tiltotta el.
Lassan egy hete tartja lázban az országot a svájci farkas megölése, akit a jelenlegi információk szerint egy nyíregyházi illetőségű vadász lőtt le. De vajon milyen büntetésre számíthat a vadász, aki egy védett állatot lőtt ki, amivel a népharagot is a nyakába zúdította? Ennek a kérdésnek járt utána a 24.hu.
Repülőgépek segítségével fakasztanának vizet a felhőkből Romániában. Az elmúlt és sajnos a jövendő évek aszályai ilyen, hétköznapinak nem mondható megoldásokat tesznek szükségessé.
A szigetelt lakások átlagos négyzetméterára Budapesten 11 százalékkal haladja meg a szigetelés nélküliekét, a vármegyeszékhelyeken pedig 23 százalékos a különbség. A napelemek szintén komoly árnövelő tényezők jelentenek, az ilyen rendszerrel szerelt fővárosi házaknál 23 százalék az árkülönbség.
Az Amerikai Egyesült Államokban, Észak-Karolinában élő férfi gondtalanul pihent a háza kertjében, amikor váratlan betolakodó látogatta meg. A vérfagyasztó pillanatokról videófelvétel született.
Megjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet - írja a Ban
Dr. Lázár János és dr. Nagy István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjai 2023. február 15-én dr. Csányi Sándor kuratóriumi elnök részére megküldött levelükben jelezték a kuratóriumi tagságról való lemondásukat. 2023. április 17-én az Alapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága együttes ülésén megválasztotta a