2023. április 20. csütörtök

ápr. 20
7:24
Gréczy Zsolt: Ezt már nem lehet bírni tovább, inkább kevesebb párt kellene (Mandiner)
Hallottuk ezt a hatvani piacon és azt is, hogy a városukat is tönkretette a Fidesz.
ápr. 20
7:24
Egy egész sor Toyota Crown modell érkezik (Autószektor)
Még tavaly döntött úgy a Toyota, hogy teljesen megreformálja a Crown modellcsaládot. Ami korábban egy kizárólag Japánban kapható, ódivatú luxus limuzin volt, abból nemrég globális Crossover lett, és a modellcsalád itt még koránt sem fog megállni. Hamarosan ugyanis érkezik a Crown Sedan, Estate és Sports Type SUV változata – ahogy a Toyota hívja őke
ápr. 20
7:24
Egy férfi azt állítja, hogy angyalok vitték a mennybe, míg kómában volt (Helló Magyar)
Meglepte, amit látott, ugyanis a két angyal nem Szent Péterhez vitte, hanem egy mennyei kocsmába. Mutatjuk a részleteket!
ápr. 20
7:24
4 milliós villanyautó jön a BYD kínálatába (Villanyautósok)
A városi kisautó mellett bemutattak egy tanulmányautót is.
ápr. 20
7:24
Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt (Telex)
A 4iG-nak az állami Eximbank segített a piaci finanszírozás összegyűjtésében. Úgy tudjuk, hogy ebbe egy-egy pakettel a JP Morgan, a CIB-et birtokló olasz Intesa-csoport, illetve egy török bank is beszállt, de a forrás döntő részét nagy kínai „policy bankok” dobták össze. Olyan intézmények, amelyek sokszor deklaráltan a kínai állam érdekeiért dolgoz
ápr. 20
7:27
Pontot tett az ukrán hadvezetés egy vitatott ügy végére (Infostart)
Az orosz katonák ellátmányának összegei után most kiderült, mennyit kapnak az ukránok.
ápr. 20
7:30
Lemondott a brazil elnök biztonsági vezetője, mert segédkezett a januári zavargásokban a behatolóknak (hirado.hu)
Az új elnök a rendőrség és a katonaság egyes tagjait is azzal vádolta meg, hogy együttműködtek a támadókkal.
ápr. 20
7:30
Sokan meghaltak egy jemeni jótékonysági rendezvényen (Magyar Hírlap)
Több mint háromszázan megsérültek, sokan válságos állapotban vannak.
ápr. 20
7:30
Legkevesebb 85 áldozata van egy jemeni jótékonysági rendezvényen kialakult tülekedésnek (Mandiner)
Agyontaposták egymást.
ápr. 20
7:30
Hivatalos: Jogi lépéseket tesz Michael Schumacher családja a botrányos interjú miatt (Racing)
A hétszeres világbajnokkal úgy készített interjút egy német bulvármagazin, mintha a 2013-ban síbalesetet pilóta adta volna azt.
ápr. 20
7:30
Gyümölcs-külkereskedelmünk 2022-ben (Magyar Mezőgazdaság)
A márciusban napvilágot látott, előzetes 2022-es agrár-külkereskedelmi statisztikai adatok a gyümölcsök esetében is változatos képet mutatnak.
ápr. 20
7:30
Több százan vártak pénzosztásra, de kitört a pánik: legalább 85-en meghaltak Jemenben (Telex)
Kb. 3100 forintnyi ingyen pénzre vártak az emberek egy iskolában Szanaában.
ápr. 20
7:32
Martin Ethelwolf: Hajléktalanok vérplazmájával kufárkodnak Ausztriában (Mandiner)
Aki ezen itt poénkodik, azt tiltom a g*cibe.
ápr. 20
7:33
Nagy István: Magyarország továbbra is fenn tudja tartani az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát (HírTV)
Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szerdán Brüsszelben az MTI-nek.
ápr. 20
7:36
Nagy István: Magyarország továbbra is fenn tudja tartani az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát (ATV)
Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva.
ápr. 20
7:36
Közel százan meghaltak egy jemeni jótékonysági rendezvényen kialakult tülekedésben (vg.hu)
Jemenben 2014 óta tart a polgárháború, a harcok miatt az országot a világ egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája sújtja.
ápr. 20
7:36
Paul Auster új regénye az amerikai megjelenéssel egy időben érkezik (Könyves Magazin)
Paul Auster új regénye az amerikai megjelenéssel egy időben érkezik
ápr. 20
7:36
Elmaradt a szoftverfrissítés, kényszerleszállást hajtott végre egy ausztrál helikopter (Magyar Hírlap)
A frissítést állítólag a flotta 47 helikoptere közül csupán néhányon végezték el.
ápr. 20
7:36
Dermesztő: lezuhant és szörnyethalt egy akrobata a mutatványa közben (Mandiner)
Semmilyen biztonsági háló nem védte.
ápr. 20
7:36
VIsszakapta állását a munkácsi magyar iskolaigazgató (Magyar Nemzet)
Elbocsátása ellen a teljes tanári kar tiltakozott, végül a bíróság szolgáltatott igazságot.
ápr. 20
7:36
Amikor Bochkor Gábor a lányáról beszél, elolvadunk (naphire.hu)
Bochkor Gábor büszkén jelentette be szerda reggel a rádióban, hogy ma van a lánya születésnapja. Nóra 16 éves lett, a műsorvezető pedig a stábbal együtt egy születésnapi dallal köszöntötte őt.
ápr. 20
7:39
Jézus keresztjének szilánkjait adta III. Károlynak Ferenc pápa (HírTV)
Krisztus keresztjének darabjait ajándékozta III. Károly királynak Ferenc pápa. A felbecsülhetetlen értékű ajándékban 2 szilánkot kap a brit uralkodó abból a keresztből amin több mint 2000 éve megfeszítették Jézus Krisztust.
ápr. 20
7:42
Közleményt adott ki a NASA: ekkor fenyegetheti legközelebb a Földet aszteroidabecsapódás (Life)
A következő 100 évben nem fenyegeti a Földet aszteroida becsapódása - közölte legújabb bolygóvédelmi stratégiájában az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
ápr. 20
7:42
Magyarország továbbra is fenn tudja tartani az ukrán importtilalmat (Demokrata)
Videó! Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy fenn tudjuk tartani az intézkedéseket – jelentette ki Nagy István.
ápr. 20
7:42
„Rég nem láttam ennyi Ladát és Zsigulit” – Putyin a herszoni látogatása után (Mandiner)
Hozzátette, ugyanakkor, amit látott, az mind letisztult, tiszta és rendezett volt.
ápr. 20
7:45
Hernádi Zsolt Mol vezérnek továbbra sem ajánlatos Horvátországba utaznia (Piac és Profit)
Kilenc hónappal azután, hogy a horvát alkotmánybíróság elutasította Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetét a Mol-INA-ügyben, a taláros testület most az ugyanabban a perben elítélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója panaszát is elvetette - közölte a HRT horvát közszolgálati televízió. A Mol Csoport azt közölte: Horvá
ápr. 20
7:45
GFM: a versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere (ProfitLine)
A versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán az MTI-vel.
ápr. 20
7:48
Csak hallgasd, és engedd át magad a zenének – Exkluzív interjú Floris van Luijtelaarral (Magyar Hírlap)
Az együttes megalakulásáról és eddigi útjáról beszélgettünk a The Vices frontemberével.
ápr. 20
7:48
Mi történik a Szentkirályinál? Változás Balogh Levente ásványvíz-birodalmában (Forbes)
A tervek szerint jövő ősztől Ausztria, Csehország és Románia helyett Szentkirályon palackozhatják a Pepsi üdítőket a magyar piac számára.
ápr. 20
7:48
Mindenkit érint: nagy leállás jön a hétvégén ennél a csomagküldőnél (naphire.hu)
Most vasárnap 17 óra és hétfő reggel 5 óra között teljesen szünetelni fog a szolgáltatás a Foxpost csomagküldő cégnél.
ápr. 20
7:51
Athén forrong: európai parlamenti képviselőt vádolnak nemi erőszakkal (Infostart)
Mindössze egy hónappal a választások előtt okoz nagy politikai vihart Alexis Georgoulis esete.
ápr. 20
7:51
Újabb német boltlánc érkezett Magyarországra, mészárlás jön a piacon (ATV)
Egy éve nyitotta meg budapesti üzletét a TEDi, azonban mnár az ország több pontján is rendelkeztek üzlettel korábban is. Az első üzletüket 2021 nyarán, Pápán nyitották meg Magyarországon. Jelenleg négy boltjuk van a fővárosban, egy pedig Pápán, Hatvanban, Debrecenben, Székesfehérváron, Miskolcon, Berettyóújfaluban, Szegeden, és Zalaegerszegen – írj
ápr. 20
7:51
MNB szakértők: csak a baj van a big tech cégekkel (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői egy konferencián a technológiai óriásvállalatok helyzetét vizsgálták. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Virág Barnabás szerint a koronavírus-járvány (?) és a szomszédos országban dúló katonai konfliktus (Értsd háború! A -szerk- megj.) közepette átalakul a teljes geopolitikai térkép, az a világ, amelyet évti
ápr. 20
7:54
Schumacher családja jogi lépéseket tervez a Forma-1-es pilótával készített, de valójában AI-generált interjú miatt (444.hu)
Az „interjú” a Die Aktuelle legutóbbi számában jelent meg, a címlapon egy fotóval a mosolygó Michael Schumacherről, mellette pedig azzal a szöveggel, hogy: „Michael Schumacher, az első interjú”.
ápr. 20
7:54
Jó híreket közölt a NASA: a következő 100 évben biztonságban lesz a Föld (vg.hu)
Körülnézett a NASA, és nem látott semmi veszélyeset.
ápr. 20
7:54
Kezdik kiheverni a sokkot a nyugdíjpénztárak, megjöttek a hozamok (Biztosító Magazin)
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban. A tavalyi gigászi mínuszból az idei első negyedévben sikerült lefaragni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
ápr. 20
7:54
Nagy potenciál van a műtárgybefektetésben (Márkamonitor)
A Báv immár ötödik éve készíti el országos lefedettségű, reprezentatív kutatását, amelyben a műtárgybefektetési hajlandóság mellett megvizsgálja a műtárgypiac aktuális megítélését is. Az indexet 22 különböző dimenzióba és 7 alindexbe sorolt elemek egyesített értéke alapján állapítják meg. Az idei eredmény alátámasztja, hogy a műtárgypiac felívelő f
ápr. 20
7:54
Európa legjobb rooftop bárja (Igényesférfi.hu)
2021 után 2023-ban ismét a hangulatos portugál étterem, a Lumi lett Európa legjobb rooftop bárja. Portugál konyha, remek koktélok és természetesen páratlan kilátás is jár az asztalok mellé.
ápr. 20
7:54
Csökkenő árakat okoz a bőséges dél-amerikai kínálat (Agrofórum)
Több napi áremelkedés után az eladók kerültek fölénybe a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. A repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zár
ápr. 20
7:54
Különleges jelenségre hívták fel a figyelmet a tudósok - a Da Vinci-izzás Magyarországon is látható lesz (Promotions)
Magyarországról is láthatjuk majd a különleges égi jelenséget, melyet Da Vinciről neveztek el.
ápr. 20
7:54
Dark turizmus: hullavadászat, fürdés a radioaktív tóban, randi Escobar bérgyilkosával (WMN)
Nehéz mit mondani, amikor valaki alámerül egy atombomba nyomán keletkezett tó vizébe, majd megeszi a halat, amit ott fogott. Pedig egy keményvonalas dark turista simán megteszi.
ápr. 20
7:54
Kezdődhet a póthajrá az elveszettnek hitt lakásfelújítási támogatásért (KKV Magazin)
Megjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet - írja a Ban
ápr. 20
7:54
Washington újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának (Demokrata)
A támogatást az amerikai hadsereg készleteiből nyújtják.
ápr. 20
7:56
Gyengült a forint a csütörtök reggeli órákban (vg.hu)
.
ápr. 20
7:57
Ronaldóval is felvenné a versenyt a focizó robot (Blikk)
Bajban lehetnek a világ legjobb focistái? Elkészült a focizni tudó robot.
ápr. 20
7:57
Szűnni nem akaró fájdalom van a meggyilkolt villanyszerelő özvegyének szívében (Metropol)
A meggyilkolt villanyszerelő özvegye visszatért a horrortanyára.
ápr. 20
8:00
Ukrán főügyész: a háború során 80 ezer orosz háborús bűncselekmény történt (vg.hu)
Andrij Kosztin ukrán főügyész szerint az orosz erők szándékosan használják a nemi erőszakot, kínzást és emberrablást az ukrán polgári lakosság megfélemlítésére.
ápr. 20
8:00
Busz gázolt halálra egy férfit Budapest XI. kerületében (Life)
Halálos baleset történt szerda este a XI. kerületben.
ápr. 20
8:00
Lemondott a brazil elnök biztonsági vezetője (Magyar Hírlap)
Segédkezett a januári zavargásokban az az elnöki palotába behatolóknak.
ápr. 20
8:00
Ukrajna idegenforgalma még sincs akkora bajban, mint ahogy gondolnánk (Mandiner)
Bár a háború Ukrajna főbb turisztikai célpontjait súlyosan érintette és szinte lenullázta, akadnak olyan megyék, ahol „virágzik” a turizmus a beszolgáltatott idegenforgalmi adók alapján.

Keresés