Az 52%-os gázárcsökkentés mintegy 14 ezer intézményi felhasználót érint, ebből 10 ezer gazdasági társaság, az 59%-os áramárcsökkentés pedig 17 ezer felhasználót, amelyek közül 11 ezer a gazdasági társaság – jelezte kedden az MVM Next az Indexnek az új kormányzati rezsicsökkentő lépés érintetti körét. Aznap a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés cím
Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője szerint fárasztó körülmények között tudták kivívni a Bayern München elleni továbbjutást a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből.
Százezernyi német tartalomgyártó kéri az európai uniós jogalkotóktól, hogy tegyenek határozott lépéseket, mielőtt visszafordíthatatlan károk keletkeznének.
A 2003-as imolai verseny előtt elhunyt az édesanyja, ennek ellenére testvérével, Ralffal rajthoz álltak és hatalmas csatát vívtak a győzelemért. Egyértelmű a körülmények ismeretében, hogy a 91 F1-es győzelme közül mentálisan ez volt a legnehezebb a hétszeres világbajnoknak. Ráadásul miután zsinórban három éven keresztül behúzta a vb-címet, ebből az
Ijesztő pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők a Zsákbamacska szerdai adásában. A Hófehérkének öltözött versenyző, Horváth-Korpás Klaudia ugyanis úgy döntött, megvicceli Rózsa Györgyöt, ezért – az általa alakított mesefigurához hasonlóan – „elájult”.
Ismert, a budapesti főpolgármester szerdán bejelentette, a szolidaritási adóból 25 milliárd forintot egyszerűen nem fizet be az államkasszába, mert törvénytelennek tartja annak kivetését. A KTK azt tudakolja, hová tűnt a Tarlós István alatt megtakarított pénz.
A kriptopénz kereskedés egyik különleges ága az úgynevezett mém coinokra való spekuláció, ami kicsit hasonlít a hagyományos tőzsdéken is űzött, filléres részvényekkel (penny stock) való üzleteléshez. A nehezen meghatározható, főleg valamilyen közösségi interakcióra visszavezethető értékkel rendelkező mém tokenek a legtöbb esetben csak egy viccnek i
Hailey Bieber körme minden alkalommal új inspirációval lát el minket, a szépségmogul ugyanis szereti megosztani legújabb ötleteit a rajongóival. Az idei Coachella Fesztiválra egy nem tipikusan Hailey-s körömfestést választott, amivel ismét sikerült meglepnie minket.
Az Ahol a tű átfér igaz történet, amely a koncentrációs tábortól a francia divatvilágig, egy ragyogó jövő felé ível, miközben bemutat egy regényes életpályát, egy végletes fordulatokkal, fájdalommal és csodákkal teli sorsot, amelyet csak a huszadik századi valóság hívhatott életre. Olvass bele a regénybe!
A Szallas.hu TikTok-csatornájának követői 2022 márciusában ismerték meg Pirost, az ügyfélszolgálatot egy személyben megtestesítő izgalmas karaktert. Néhány hónap szünet után Piros most nemcsak a TikTokra tért vissza színes videóival, ő lett ugyanis a Szallas.hu arca. Így már Piros mosolyog a Szallas.hu oldalán és ajánlja fel segítségét a szállásker
A zöldségek és gyümölcsök egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai közismertek, és az étrendünknek is jelentős részét kellene képezniük. A leveles zöldségek, mint például a saláták azonban veszélyesebbek lehetnek a nyers csirkehúsnál is, ha nem megfelelően tisztítjuk vagy kezeljük őket.
Az 52%-os gázárcsökkentés mintegy 14 ezer intézményi felhasználót érint, ebből 10 ezer gazdasági társaság, az 59%-os áramárcsökkentés pedig 17 ezer felhasználót, amelyek közül 11 ezer a gazdasági társaság – jelezte kedden az MVM Next az Indexnek az új kormányzati rezsicsökkentő lépés érintetti körét. Aznap a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés cím
Horvátország ismét figyelmen kívül hagyott három független nemzetközi bírósági ítéletet, amelyek szerint megalapozatlan a Hernádi Zsolt elleni eljárás – reagált a Mol-csoport.
Gazdasági adatok tekintetében nagyon izgalmas napnak nézünk ma elébe, többek között ismertetik az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, ami azért érdekes, mert az volt a jegybank első kamatemelése a bankpánik után - akkor az európai központi bank 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, előretekintő iránymutatást viszont nem adtak. Érdemes m
Hősünk három évvel ezelőtt költözött új ingatlanba, és már épp kezdte otthonosan érezni magát a házban, amikor váratlanul rejtett ajtót fedezett fel a pincéjében. Innentől fogva minden megváltozott.
A megújult termékekkel a Kinley az új globális italfogyasztási trendhez csatlakozik, amelyben egyre nagyobb szerepet kapnak a könnyed társasági események és az alkoholmentes italok fogyasztása az esti órákban. A megújult italcsaládban a növényi és gyümölcsös ízjegyek, a jellegzetes gyógynövények, virágok és fűszerek jegyei érvényesülnek, így a Ki
Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szerdán Brüsszelben az Mti-nek.
A 47-es számú főúton, Békéscsaba külterületén, 2022. augusztus 19-én 10 óra körül egy Mezőberény felé tartó kamion hátulról nekiütközött egy személygépkocsinak. Az autós balra akart kanyarodni, ezért a felezővonal mellé húzódott, lassított és megállt. Ezt későn vette észre a kamion sofőrje, és elmondása szerint már nem tudta elkerülni az ütközést.
2030-ra ezek lehetnek az Y generáció által végzett TOP zöld foglalkozások – vízlábnyom menedzser, okos utazásszervező vagy a mesterséges hús tudós. A fenntartható fejlődés hatása a munkaerőpiacra A világ szűkös erőforrásainak tudatos felhasználása új, ma még nem létező zöld foglalkozásokat ígér az Y generáció nemzedékének. Az Adecco Inovantage kiad
A sajátmárkás termékek mára a diszkontláncok stratégiai elemévé, egyben az alacsony árú és minőségi szolgáltatás szinonimája váltak. A mostani gazdasági környezetben a vásárlók számára a szokásosnál is jóval értékesebbé válik a termékek származási helye és a megbízhatóság, ami a magyar termékek iránti kereslet emelkedésén is meglátszik. A Portfolio