Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők csütörtökön.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a cég első, Dél-Koreán kívüli üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a gyárban évente mintegy 108 ezer tonna katódanyagot fognak előállítani az Európában szokásosnál is jóval szigorúbb környezetvédelmi előírások mellett. A 280 milliárd forint értékű beruházást az állam 30 milliárd f
A jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi a kormány, amely a hatékony végrehajtása érdekében az elvi döntéseket már meg is hozta.
Az ENSZ előrejelzése szerint áprilisban India válik a világ legnagyobb lakossággal rendelkező országává. De vajon áldás vagy csapás ez a világ legnagyobb demokráciájaként emlegetett, többnemzetiségű szövetségi államra?
Már nincs sok hátra a nyárig, melynek egyik legmenőbb darabjának érkezik a Jimmy Choo legújabb Beach Capsule modellje. A hihetetlenül romantikus és vidám Beach Capsule kollekciót a nosztalgikus nyári kiruccanások ihlették, és a retró design hatásait ünnepli. A természetes anyagokkal és textúrákkal való játéktól kezdve a nyárra jellemző díszítéseke
Thierry Neuville vezet a Horvát Rallyn a péntek délelőtti szakaszok után Elfyn Evans és Ott Tanak előtt, míg a verseny korábbi két győztese, Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera defekt miatt került komoly hátrányba.
Kisebb gyengülést láthatunk a magyar eszközöknél, igaz, az európai piacokon is visszafogott hangulatban telt a péntek délelőtt. A forint ismét 378 felett van az euróval szemben.
A vártnál nagyobb mértékben javult az euróövezet gazdasági teljesítménye áprilisban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
A gyermekek otthongondozási díja (gyod) viszonylag új társadalombiztosítási ellátási forma, 2019. január 1-jétől vehetik igénybe a vér szerinti vagy örökbefogadó szülők, akik súlyos fogyatékosságból eredően önellátásra képtelen vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekről , vagy tartós betegségből eredően önellátásra képtelen gyermekről gondoskodn
Rendkívül kedvező változást hozott a 2023-as első negyedév: a K&H ifjúsági index értéke +14 pontra emelkedett az előző év utolsó negyedévében mért rekord alacsony szintről, mely az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékű változás is egyben. Immár tíz éve minden negyedévben elkészül a pénzintézet kutatása, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pé
A fáma szerint újra egy párt alkot Tolvai Reni és Kállay-Saunders András. A két énekest még a Megasztár ötödik szériája hozta össze, szerelmük több mint tíz évig tartott, ám 2021-ben szakítottak egymással. Lehet, hogy a döntés mégsem örökre szólt?
Az álmok birodalma a mai napig ismeretlen terep a kutatók számára, miközben a legtöbben nap, mint nap belépnek az ajtaján. S bár akad, aki tudatosan nem képes visszaemlékezni az eseményekre, ettől függetlenül az álmok jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Vajon a tudatalatti munkálkodik alvás közben, feldolgozva mindazt, ami napközben történt? Vagy má
Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Nőtt a fiatalok elégedettsége 2023 első negyedévében a tavaly év végi mélypont után, kétharmaduk pedig derűlátó a jövőt illetően - olvasható a K&H ifjúsági indexéről szóló közleményben.
Kivonta a forgalomból a gyógyszerhatóság az egyedi gyógyszerigénylés útján Magyarországon felhasználásra kerülő Hepatodoron tablets 200 pcs elnevezésű készítmény bizonyos gyártási tételeit.
Tényleg lecserélik a Roszatomot? A kivitelező személyében aligha lehet változás, legfeljebb az orosz cég nem fővállalkozóként folytatja. Szijjártó Péter és Gulyás Gergely mintha egymásnak ellentmondóan nyilatkozgatnának.
A lakosság és a vállalkozások konjunktúraérzete kedvezőbbé vált áprilisban: a -100 és +100 közötti skálán értelmezett lakossági index -19,2 pontról -18,2 pontra, míg a vállalati mutató értéke -15,2-ről -13,2-re javult - közölte a Századvég Konjunktúrakutató legújabb felmérése alapján pénteken.