Gyopáros Alpár a Magyar falu program részeként elkészült fejlesztések ünnepélyes átadásán kiemelte: a falusi közösségek életének meghatározói, „motorjai” elsősorban a civil szerveződések.
„Oroszbarát” megjegyzései miatt lemondott Ron van Dartel különmegbízott, akit holland külügyminisztérium nem egészen három hete nevezett ki, hogy Ukrajnában támogassa az ország újjáépítését – írta a Dutchnews hírportál pénteken a külügyminisztérium bejelentésére hivatkozva.
Jelentősen, az elmúlt évtizedben a legnagyobb mértékben javult a 19-29 év közötti fiatalok elégedettsége az anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetükkel az idén az első negyedévben az előző negyedévi, rekordalacsony értékhez képest - közölte a K&H Bank.
Az április 22-i Föld napjához és az I bike Budapest bringás felvonuláshoz kapcsolódva színes szabadtéri programok várják a gyalogosan, kerékpárral vagy rollerrel közlekedőket a hétvégén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Napjaink egyik legnagyobb kihívása elengedni a megszokott, jól ismert mintákat, berögződéseket, és helyettük új utakat, nézőpontokat keresni. A 2023. április 26-án a budapesti Akváriumban megrendezésre kerülő SMART 2023 konferencián szó esik arról, milyen hatással lesz a metaverzum, a MI-technológiák és a decentralizált gazdaság az egyes szektorok
L. Simon László korábbi államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója a Mandineren írt cikkében az utóbbi hónapok nyugat-európai műtárgyrongálásai kapcsán úgy vélekedett, nagyobb védelmet kell biztosítani a hazai múzeumok és kulturális gyűjtemények számára, ugyanakkor nekiment a kormány a kastélyprivatizációs tervének is.
Az orosz Csendes-óceáni Flotta élére Viktor Liina tengernagyot, a Balti Flotta eddigi parancsnokát nevezték ki, akinek eddigi posztját Vlagyimir Vorobjov altengernagy, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese vette át.
A dalverseny második elődöntőjében ismét tíz produkció tér vissza és akusztikus változatban mutatkozik be. Az áthangszerelés még inkább megmutatja a versenydalok üzenetét. Az előadók pillanatokat megragadó vagy személyes történetet elmesélő szerzeményei érzelemmel töltik meg a stúdiót szombaton 19:35-től.
A máriahalmi telephelyen eddig két, egyenként 100 ezer férőhelyes ól működött, a mostani bővítéssel létrejött új telep 140 000 tojótyúk befogadására alkalmas.
A Twitter megszüntette a kormányzati finanszírozású orgánumok megjelölését a kanadai közmédia (CBC) és az amerikai NPR közszolgálati rádió profilján is, miután a két médium nemrégiben közölte, hogy felfüggesztik tevékenységüket a Twitteren a szerintük megtévesztő és hamis jelölés miatt.
Tavaly év elején robbant a hír, hogy az Intel be fog lépni a bitcoinbányász chipek gyártásának a világába. Az első szállítmányok 2022 harmadik negyedévében kerültek kiszállításra a szerződött partnerek számára. Közel egy évvel a megjelenés után a napokban jelentették be, hogy a félvezető chipeket gyártó technológiai vállalat, költségcsökkentési ter
A diabetes mellitus (cukorbetegség) diagnosztikája alapvetően vérvételen alapul. A diagnózishoz vezető vérvétel mindig vénás vérből történik, nem elegendő az ujjbegy megszúrása.
A tajvani chipgyártás leválását szorgalmazó amerikai célok enyhítését szeretné elérni a tajvani vezetés – mindezt a Bloomberg információi szerint szépen, csendben.
Moszkva ma jelezte, hogy figyelemmel kísérik a nyugati országok Oroszországba irányuló exportjának esetleges betiltásáról szóló jelentéseket - számolt be a Reuters.
Nemrég Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója arról beszélt, hogy a magyarok fizettek a késért, amivel videóban lefejeztek egy ukrán katonát az oroszok. Azonban az ukrán hivatalos kommunikáció már a háború kezdete óta kifejezetten kemény a magyar kormány agresszornak kedvező, Ukrajna EU-s szomszédai között magányos álláspontjával szemben.
Debreczeni-Klivinyi Kinga leigazolása után újabb erősítéseket jelentett be a női kézilabda-bajnokságban jelenleg 11. helyezett Budaörs. A csapatnál folytatja pályafutását a 18 esztendős Szabó Anna, aki aktív tagja a junior válogatottnak, valamint a 19 esztendős Uhrin Lili, aki 2021-ben az év legjobb női strandkézilabdázója volt. Mindkét játékos a N
A New York Egyetem kutatói nemrég behatóan tanulmányozták az őszülés folyamatát, s munkájuk során páratlanul értékes felfedezést is tettek. Rájöttek, hogyan lehet kiküszöbölni a jelenséget, mely előbb-utóbb minden ember életében bekövetkezik.
Űgy tűnik, a zöld lesz az új divatszín. Legalábbis egyre jellemzőbb, hogy a divatcégek is igyekeznek környezettudatosan gondolkodni, vagyis környezetkímélőbbé tenni gyártási folyamataikat. Utánanéztünk, milyenek az „ökoruhák”.
A csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950 ezer hektoliterrel többet, mint 2021-ben - közölte a cseh sörgyárak szövetsége Prágában.
A pénzügyi világnak mindig is megvoltak a bejáratott központjai, amelyek folyamatos és intenzív versenyt folytatnak egymással a pénzügyi szolgáltatókért. Amszterdam is ilyen hely, amely évszázadok óta nyújt otthont a nemzetközi pénzügyi élet prominens szereplői számára. A holland főváros azonban ráérzett az új idők szelére, és a nagy inkumbens bank
Március végén az iBanFirst kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank akkreditációját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl budapesti irodájukkal nyújtanak támogatást magyar üzleti ügyfeleik számára: több mint 30 devizanemben végeznek tranzakciókat, elsősor