A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetet választották 2023 családbarát kórházának - közölte a szakmai zsűrizést a Magyar Kórházszövetséggel közösen végző Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.
Nemrég lezuhant nyolc emelet magasból, s bár – csodával határos módon – életben maradt, a sors azóta nem bánik túl kegyesen Leszkoczki Istvánnal. A 26 éves fiatalember a sérülései miatt rengeteget szenved, az ebben a helyzetben neki járó teljes fizetése helyett havonta csupán néhány ezer forinttal szúrják ki a szemét. A megtört férfi most nem tudja
A meghozott intézkedéseknek és az enyhe télnek is köszönhető, hogy 53 százalékkal kevesebb gázt és 26 százalékkal kevesebb áramot fogyasztottak a kormányhivatalok októbertől márciusig, mint azt előző fűtési szezon azonos időszakában, tette közzé a Facebookon György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
A mi kis falunk első epizódját 2017. február 2-án sugározta az Rtl, és azóta töretlen a sikere. 2023-ban már a sorozat 7. évada fut a csatornán, 2017 óta pedig az elmúlt hat év legnézettebb heti sorozata. A vadonatúj epizódok jelenleg is magas nézettséggel futnak: a 2023. március 18-án indult szezon eddigi 5 részét átlagosan 748
A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetet választották 2023 családbarát kórházának - közölte a szakmai zsűrizést a Magyar Kórházszövetséggel közösen végző Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom pénteken az MTI-vel.
Takarékossági okokból még decemberben bezárták a paksi gyógyfürdőt, a város képviselő-testülete most azonban úgy döntött, hogy az intézmény a továbbiakban is zárva marad – írja az Infostart.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/16. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, egy külföldi játékos viszont több, mint bruttó 1 780 701,20 eurót nyert 5+1 találattal. A magyarok esetében a legmagasabb nyereményt - 69 995 005 forintot - 5+0 találattal érte el 1 hazai játékos.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Tegnap reggel a Twitter megkezdte a kék pipák eltávolítását, a folyamat a Forma-1-es szereplőket is érintette. Elon Musk korábban kijelentette, hogy csak az kaphatja meg a hivatalos és hiteles jelzést a platformon, aki fizet érte. Az amerikai milliárdos szerint a legtöbbször olyan fiókok lettek hitelesítve az elmúlt években, amiknek nem volt akkora
Meg tudja ismételni az ukrán hadsereg az őszi váratlan hadműveletét, amelyben a megszállt területek negyven százalékát vissza tudta foglalni? Utánajártunk!
A vállalat ugyanakkor az új operatív ügyvezető elnök, Koji Sato irányítása alatt az általa kijelölt úton halad tovább, és következetesen építi a zéró emissziós működést célzó multitechnológiás megközelítését, miközben célja, hogy a világ elsőszámú autógyártójából a világ vezető mobilitási szolgáltatójává váljon. Fotó: Toyota Az elmúlt negyed évszá
A hasznos pókok mezőgazdasági területeken tapasztalható jelentős visszaszorulására hívják fel a figyelmet az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói legújabb vizsgálatuk alapján.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) 2023. március 23. és április 30. között az eKréta rendszerén keresztül kérdőíves kutatást végez a szakképzési pályakövetés témakörében. A kutatásban a szervezők a szakképző iskolák kilencedik évfolyamos tanulóit, a 2022/23-as tanévben 16. életévüket betöltőket, valamint a végzősöket szólítják
Nem írta alá, hanem visszaküldte Novák Katalin köztársasági elnök a parlamentnek megfontolásra a magyar életmód védelméről szóló törvényt. Az államfő Kövér László házelnöknek írt levelében a véleménynyilvánítás szabadságára, mint alkotmányos alapjogra is felhívja a figyelmet.
A Szentatya elismeréssel tekint a magyar családpolitikára, arra, hogy hazánk kitart és a „selejt kultúrája” helyett továbbra is az élet pártján áll, mondja a Mandinernek Érszegi Márk Aurél. Az egyetlen magyar Vatikán-szakértőt a pápalátogatás hátteréről kérdeztük és arról is, vajon a konzervatív vagy a progresszív vonal örül majd jobban megnyilvánu
A szudáni hadsereg is beleegyezett a pénteken kezdődő háromnapos tűzszünetbe, hogy a szudáni nép megtarthassa a ramadán moszlim böjti hónap végét jelző íd al-fitr ünnepet.
A sertésszűz a mai ebéd elkészítéséhez remek alapanyagként szolgált. Sokan csak elvétve használják, mivel száraznak ítélik meg, viszont egy finom mártással elkészítve akár az ünnepi asztalt is ékesítheti.
A köztársasági elnök szerint nemrég elfogadott törvény egyik fejezete idegen test a jogszabályban, „nem erősíti, inkább gyengíti az alaptörvényi értékek védelmét” .
Bahmutban fedezék nélkül rohan előre a csatatéren az orosz hadsereg: még az ukrán katonákat is meglepte, hogy mennyire nem számít az emberi élet – írja az RTL.
Bár bizonyítottan az autós közlekedés egyik legfenntarthatóbb alternatívája, sokan még mindig idegenkednek a közösségi autóhasználattól Magyarországon. A GreenGo, a műfaj hazai elindítója a Föld napjára összegyűjtötte a leggyakrabban hallott ellenérveket és az őket cáfoló tényeket, köztük egy átfogó elemzést a saját autó és a közösségi autó tényleg
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.