Apró, ám bizakodásra okot adó módosítás jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben a Széchenyi Kártya Programhoz kapcsolódóan, fedezték fel a Bankmonitor szakértői. Egyetlen dátum változott, ám ez akár jó hír is lehet.
A nő perel, teljesen elkeseredett. Párjával már a gyereket tervezték, de egy karral nem tud sem táncolni, sem a szépségszalonban dolgozni, így nincs miből megélnie.
Nem ismerte el bűnösségét az a pécsi tanár, akit kormányzati plakátok megrongálásával vádolnak. A pedagógus ellen először egy plakát miatt szabtak ki büntetést, ő azonban ezt nem fogadta el, mondván: több plakáton is kifejezte a véleményét. Ezután került az ügy bíróságra. Mivel az előkészítő ülésen nem született döntés, rendes tárgyalást kell tarta
A dollárbaloldali politikusok minden energiájukkal azon dolgoznak, hogy a magyarok ne juthassanak hozzá az uniós forrásokhoz – jelentette ki Deutsch Tamás.
Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az általános termékbiztonságról szóló rendeletet, amely megerősíti az offline és online értékesített termékekre vonatkozó biztonsági szabályokat, a nem biztonságos termékek piacfelügyeletét és a nem biztonságos termékek értékesítésével kapcsolatos fogyasztói jogokat – közölte az uniós tanács.
Lázár János építési és közlekedési miniszter, és a vármegyebérlet kitalálói, Bói Lóránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár és Hegyi Zsolt a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélgetett a Facebookon az új bérletekről.
Az első negyedévben 1779 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez a szint 18,7 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1499 forintos értéket - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary
A NATO-nak a júliusban esedékes csúcstalálkozóján meg kell határoznia Ukrajna csatlakozásának előrelátható kilátásait, mert "Kijevnek szüksége van a szövetségre, a szövetségnek pedig Kijevre" - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóiratnak adott interjújában, amelyet a Jevropejszka Pravd
A szlovák házelnök szerint elfogadhatatlan, hogy egy olyan ország, amelyben háború dúl, csatlakozzon a NATO-hoz. „Nagyon felelőtlen dolog felesleges reményt adni Ukrajnának, de a folyamat elkezdődhet” – jelentette ki Boris Kollár Prágában az európai uniós nemzeti házelnökök kétnapos konferenciájának nyitónapján. Az EU-csatlakozással kapcsolatban el
Minden tavasszal turisták ezrei özönlenek a japán Kawasakiba, hogy megünnepeljék a férfiak legnemesebb szervét – a péniszt. Igen, a Kanamara macuri alatt a hímvessző kerül a reflektorfénybe, a rendezvényt pedig Pénisz Fesztiválnak, más néven Acélfallosz Fesztiválnak nevezik.
A Kuga Graphite Tech Edition modellen jelenik meg először a Ford látványos Grey Matter külső fényezése, és a vásárlók alapáron számíthatnak a legmodernebb vezetéssegítő rendszerekre, amelyekkel autójuk kényelmesen, kézhasználat nélkül áll be a szűk nagyvárosi parkolóhelyekre, vagy automatikusan tartja a sebességet az autópályán. Az új modellvariá
Sokan alkalmazzuk úgy a korrektort, hogy több rétegben kenegetjük a szemünk alá vagy a pattanásainkra, abban reménykedve, hogy egyfajta radírként tünteti el a bőrhibáinkat. Sajnos azonban a korrektor helytelen használata még több problémát okozhat, ami inkább kihangsúlyozza a problémás területeinket, mintsem elrejti azokat.Helyesen használva, a kor
Ahogyan arról beszámoltunk: hétfőn is megpróbált kordont bontani a Momentum és Hadházy Ákos. A dulakodásba torkolló akció miatt a rendőrök könnygázt is bevetettek.
Kolosi Péter, az Rtl tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a Digital-Media Hungary konferencián tartott előadásában jelentette be, hogy idén ősszel két nemzetközi sikerformátum érkezik az Rtl-re: a Lego Masters és a The Traitors. Előbbiben a világhírű színes kockákból kell minél kreatívabb alkotásokat építeniük a versenyzőknek, utóbbi műsor
1953. április 25-én a Nature szaklapban jelent meg először, hogy Francis Crick és James Watson felfedezte a DNS kettőshélix-szerkezetét, ami a 20. század egyik legnagyobb felfedezésének bizonyult, ami miatt ma ismerhetjük a teljes emberi génállományt.
2023 első két hónapjában extra méretűre, 33,8 milliárad forintra duzzadt a kórházak tartozása, most pedig kijöttek a márciusi adatok is. Ezek szerint 5,5 milliárddal növekedett az egészségügyi intézmények adóssága.
Noha az uniós agrártanács ülésén nem született döntés az ukrán gabona okozta, az Európai Unióban kialakult belső piaci válság elhárításáról, a közelgő megállapodás eredménye az lesz, hogy Magyarország továbbra is fenn fogja tudni tartani az Ukrajna felől érkező gabona behozatali tilalmát - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Luxembourgban magy
Lengyelország és Észtország túl közel van Oroszországhoz ahhoz, hogy semleges maradjon, ezért azon dolgoznak, hogy Ukrajna kapjon fokozott biztonsági garanciákat, és a NATO-bővítés folytatódjék tovább - jelentette ki kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azt követően, hogy tárgyalást folytatott észt kollégájával, Kaja Kallasszal Varsóban.
A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák agrárkamara a közeljövőben közös levélben fordulnak Brüsszelhez, hogy foganatosítson intézkedéseket a probléma megoldására.
A védjegy tulajdonosának alapvető joga, hogy a védjegyet kizárólagosan használja, illetve a használatot másoknak engedélyezze. Mit tehet a védjegy jogosultja, ha valaki jogsértő módon használja a védjegyét? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Az európai uniós államok parlamentjeinek vezetői támogatják az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajnát, és kifejezték készségüket, hogy továbbra is humanitárius és másfajta támogatást nyújtanak Kijevnek - jelentette ki Milos Vystrcil, a cseh Szenátus elnöke kedden Prágában az európai uniós országok parlamenti elnökei kétnapos konferenciáját lezáró saj
Informatikai és technikai átállások várhatóak az előttünk álló hosszú hétvégén annak a folyamatnak a részeként, hogy április 30-án lezárul az MKB Bank és a Takarékbank jogi egyesülése.
Még idén befejezi a General Motors az első, nagy volumenben előállított elektromos autójának, a Chevrolet Boltnak a gyártását, mivel egy új platformon, elsősorban SUV-kat gyártanak majd, írja a Reuters.