2023. április 25. kedd

ápr. 25
17:09
Orbán Viktor szoros szövetségese a tűzzel játszik a Kaukázusban (Privátbankár)
Az amerikai külügyminisztérium éles hangon elítélte Azerbajdzsán vasárnapi lépését. Teherán feszülten figyeli Baku geopolitikai játszmáját és az iráni állami média az elmúlt időszakban nyíltan megkérdőjelezte Azerbajdzsán területi integritását. Káncz Csaba jegyzete.
ápr. 25
17:09
Százezres menekültáradatra számítanak Szudánból (Infostart)
A háromnapos tűzszünet ellenére szórványos lövöldözés hallatszik a szudáni főváros utcáin. Az utóbbi napokban több ezer helyi lakos kockáztatta meg a hosszú szárazföldi utat a szomszédos Egyiptomba és Csádba, miközben beindult a civilmentő brit akció is.
ápr. 25
17:12
Az EU-tagállamok parlamenti vezetői támogatják Ukrajnát (hirado.hu)
Az európai parlamenti vezetők támogatják az EU és a NATO együttműködésének szorosabbra fűzését, illetve egy nemzetközi bíróság felállítását az Ukrajnában elkövetett orosz bűncselekmények kivizsgálására – fejtette ki Markéta Pekarová Adamová.
ápr. 25
17:12
Vérfagyasztó szavakkal írta Áder János az emberiség tetteit: Így fogalmazott a volt köztársasági elnök (Femcafe)
Az emberi tevékenység utóbbi kétszáz éve alatt történt meg a környezet mesterséges átalakításának 99,9 százaléka, ami a biológiai sokféleség rovására ment - jelentette ki Áder János kedden Zalaegerszegen.
ápr. 25
17:12
Tucker Carlson Donald Trump alelnöke is lehet (Magyar Nemzet)
Felröppent annak a lehetősége is, hogy Donald Trump Tucker Carlsonnal indulna a 2024-es elnökségért.
ápr. 25
17:12
A szerelem rángatta el a frontvonalból a Mercedes zsenijét, de visszatér segíteni Hamiltonnak (Racing)
Az istálló bejelentette, hogy két év után megcseréli két kiváló mérnöke feladatkörét. James Allison újfent a mindennapi ügyekre koncentrál, és elárult egy érdekes részletet is, hogy korábban miért lépett hátrébb ezektől a feladatoktól. Minderre azután került sor, hogy Mike Elliott belátta, a képességeihez nem a legoptimálisabb a technikai igazgatói
ápr. 25
17:12
Devizakereskedés: milyen adatok befolyásoljak az eredményességet? (BitcoinBázis)
Gazdasági tényezők A gazdaság elemzése kulcsfontosságú szerepet játszik a devizákba való befektetéskor, mert a gazdasági tényezők hatással vannak a devizák
ápr. 25
17:12
Kell-e félni a külföldi munkavállalóktól? (Üzletem)
Interjú Gazsi Attilával, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnökhelyettesével.
ápr. 25
17:14
Bíróság elé állítanak egy tajvani aktivistát (hirado.hu)
Először állítanak bíróság elé egy tajvanit szeparatizmus vádjával a szárazföldi Kínában. A férfit 8 hónapja vették őrizetbe – írta keddi számában a South China Morning Post című hongkongi lap.
ápr. 25
17:14
Kordonbontás címen törtek-zúztak az erőszakos tüntetők (Magyar Nemzet)
A szervezők nem jelentették be erőszakos, trágár akciójukat.
ápr. 25
17:15
Áder János: az utóbbi kétszáz év emberi tevékenysége kizsigereli a Földet (Infostart)
A volt köztársasági elnök szerint e két évszázad alatt zajlott le a környezet mesterséges átalakításának 99,9 százaléka, ami a biológiai sokféleség rovására ment.
ápr. 25
17:15
Szűz! Az új szerelmed maradjon egyelőre a titkod! (Metropol)
A Szűz most csak élvezze az új kapcsolatát és tartsa meg magának ezt a jó érzést! Egymásra figyelés, ismerkedés - ez legyen a hét fő mondata.
ápr. 25
17:15
Első fokon felmentette a bíróság Bige László vállalkozót a vesztegetés vádja alól (Adózóna)
Bizonyítottság hiányában felmentette egy 2009-es vesztegetési ügy miatt emelt vád alól Bige Lászlót, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. tulajdonosát mai, nem jogerős ítéletében a Nyíregyházi Törvényszék.
ápr. 25
17:15
Kell egyeztetnünk a szomszéddal is, ha klímát telepítenénk? (ProfitLine)
Magyarországon településenként eltérőek a klímatelepítési előírások, de íratlan szabály, hogy a szomszéd nyugalmát nem zavarhatja meg a kültéri egység zaja. Antal Mihály, a Gree Magyarország műszaki szakértője arról beszélt, annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi félreértéseket, mindenképp érdemes tájékoztatni a mellettünk élőket a klímatelepít
ápr. 25
17:15
Ilyen lenne egy ideális, karbonsemleges, akadálymentes világ (Portfolio)
A platformalapú szolgálttatásmenedzsmenttel és tanácsadással sok cégen belüli folyamatot ki lehet váltani. A covid felgyorsította ezt az átalakulást, ami egy fenntarthatóbb irányba vitte el a cégek belső átalakulását. Zakrzewski Anita, a TOPdesk Magyarország Kft. sales managere a a Portfolio Sustainable Tech 2023 konferencián tartott előadásában ar
ápr. 25
17:15
Péntektől vasárnapig tart Ferenc pápa magyarországi programja (Demokrata)
A két és fél napon át tartó program részleteit a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs közölte.
ápr. 25
17:16
Szijjártó: Ismét magyar állampolgárok kerültek biztonságba Szudánból (hirado.hu)
Újabb jó hír a szudáni evakuációs akció kapcsán: újabb két magyar állampolgár került biztonságba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.
ápr. 25
17:18
„Aránytalan és indokolatlan, hogy a rendőrség könnygázt vetett be a Karmelitánál” (444.hu)
A TASZ szakértője szerint érthetetlen, hogy a rendőrök miért védték foggal-körömmel a jogszerűtlenül lerakott kordonokat a Karmelitánál. Aránytalannak tartja azt is, hogy figyelmeztetés nélkül vetettek be könnygázt.
ápr. 25
17:18
A németek többsége nem támogatja a négynapos munkahét bevezetését (hirado.hu)
A témával kapcsolatos nézetek erősen kötődnek a politikai hovatartozáshoz.
ápr. 25
17:18
Ezt gondolja a 95 éves Baranyi László a 86 éves Ferenc pápáról: ő egy csodálatos ember! (Ripost)
A 95 éves színművész ha teheti, a pápa miséjére is kimegy.
ápr. 25
17:18
Egy 15 éves diáklány holttestére bukkantak a rendőrök (Life)
Egy 15 éves iskolás lány holttestét találták meg a rendőrők a skóciai Uddingston egyik ingatlanában.
ápr. 25
17:18
Véget ért egy korszak: A Netflix leállítja az egyik emblematikus szolgáltatását (Mafab)
Az internet mindent megváltoztatott, új korszakba léptette az emberiséget. Ez érvényes a szórakoztatásra is. Ma már szinte mindent az interneten keresztül kezdünk intézni, még egy szimpla bevásárlást is le tudunk ott bonyolítani. De ezzel együtt a digitális jólét beköszönte sok korábban virágzó iparágat is tönkretett. Például a videotékákat is.
ápr. 25
17:18
A Netflix két és fél milliárd dollárt fektet be új dél-koreai filmekbe és tévéműsorokba (Magyar Nemzet)
A pénzt filmek és televíziós műsorok készítésére fordítják majd Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságában.
ápr. 25
17:18
Soproni Tamás hadat üzent a telefonfülkéknek (Mandiner)
A kerületvezetésnek elege lett a „sokszor piszoárként és kocsmapultként” funkcionáló telefonfülkékből.
ápr. 25
17:18
Gyenesdiáson találkoztak a Föld napján a villanyautósok (Villanyautósok)
Közel 150 fő élvezte a napsütést és a programokat a Nagymezőn.
ápr. 25
17:18
Szabad-e összekeverni a pizzát a kebabbal? (Telex)
Miért jelenik meg mostanában annyi fúziós étterem, miért keverednek különböző nemzetiségek ételei egymással, és ez mikor vezet furcsa eredményekre vagy éppen eredményez jó új fogásokat?
ápr. 25
17:18
Kötéltánc egy borotvaélen, amit az Utódlásban művelnek (Telex)
A végén egy hatalmas zuhanással. Attól még, hogy valaki főfejes lesz, nem biztos, hogy alkalmas is rá. Kibeszélő a sorozat ötödik részéről.
ápr. 25
17:18
Miért látjuk mostanában gyakrabban a sarki fényt? (Telex)
Tavaly óta négyszer is látszott Magyarországon a ritka fényjelenség, előtte legutóbb 2015-ben volt ilyesmi. A háttérben az áll, hogy rohamosan közeledünk a jelenlegi napciklus szoláris maximumához, amikor csúcson van a mágneses aktivitás.
ápr. 25
17:20
A szerb elnök csalódott, amiért Ukrajna tartózkodott Koszovó Európa Tanácsba történő felvételét illetően (hirado.hu)
A szerb elnök belgrádi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Szerbia mindig Ukrajna területi egységének megőrzése mellett állt ki, sosem tartózkodott a kérdést illetően, és amikor Szerbia területi integritásáról van szó, akkor az ukrán fél tartózkodik.
ápr. 25
17:20
Müller Péter: A tökéletes veszteségben is ott van a győzelem (Life)
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
ápr. 25
17:20
Újabb harminc BKK-automata lesz készpénzmentes (Magyar Nemzet)
A kulcsszó: érintésmentes.
ápr. 25
17:20
Veszélyes kórokozókat tartalmazó labor került a fegyveresek kezére Szudánban (Mandiner)
A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem tudják ezen kórokozókat biztonságosan elszigetelni.
ápr. 25
17:21
Készülhetnek idehaza is a vállalkozások: egyre több adóellenőrzés lesz (Piac és Profit)
Több mint harmadával nőhet a vállalati adóellenőrzések száma a következő két évben – derül ki az EY 2100 adó- és pénzügyi vezető bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A válaszadók a legkockázatosabb területnek a transzferárazást tartják.
ápr. 25
17:21
"De jó, Gabi!" - Kucsera bejelentését Dobó Ági sem hagyta szó nélkül (Metropol)
Visszatért Kucsera Gábor.
ápr. 25
17:24
Időjárás: Kifejezetten hideg lesz az éjszaka! (Agroinform)
Helyenként akár 0 fokig is hűlhet a levegő.
ápr. 25
17:24
A bíróság első fokon felmentette Bige Lászlót a vesztegetés vádja alól (444.hu)
Az ügyészség vádja szerint Bige, a műtrágyagyártó pénz ellenében műtrágyát adott át egy műtrágya-kereskedőnek, aki aztán haszonnal értékesítette tovább a terméket. A bíróság szerint ez nem bűncselekmény.
ápr. 25
17:24
Amerikai lap: Kína félelmetesebb fenyegetés, mint a Szovjetunió (hirado.hu)
A The Wall Street Journal szerzői szerint a világ országai az utóbbi időben veszélyesebbnek látják a világot, mint korában, ezért új fegyvereket vásárolnak, az USA azonban nem tart lépést a fenyegetésekkel.
ápr. 25
17:24
Itt az ítélet: felmentette a bíróság a vesztegetéssel vádolt magyar milliárdost (Pénzcentrum)
Felmentették Bige Lászlót a Nyíregyházi Törvényszéken. A milliárdost vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg.
ápr. 25
17:24
A világégés végóráiban is háborúpárti maradt: szélsőjobboldali nézetei miatt kellett elmenekülnie az országból a legszebb magyar színésznőnek (Femcafe)
A harmincas-negyvenes évek fordulójának egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb magyar színésznője volt, de csillaga csak pár évig ragyoghatott: a második világháború kettétörte Szeleczky Zita ígéretes művészi karrierjét.
ápr. 25
17:24
Salma Hayek kiposztolta élete legszexibb fotóit: a színésznő 56 évesen, bikiniben is maga a tökély (Femcafe)
Salma Hayek ismételten bebizonyította, hogy bár lassan a hatodik X felé közelít, még mindig ő a világ egyik legszebb nője – rajongói pedig egyszerűen nem győzik dicsérni fantasztikus adottságait.
ápr. 25
17:24
A lányok helye a laboratóriumban van – a Stem-területeken is szükség van a női munkavállalókra! (Glamour)
Vannak-e tárgyak, amelyek csak a fiúkat érdekelhetik? Van-e helye a nőknek a legdinamikusabban fejlődő iparban, az informatikai-technológiai szektorban? Ma, 2023-ban egyértelmű, hogy nők is jelen vannak felsővezetői tárgyalásokon? Idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület a Lányok Napját, mely azt szeretné megmutatni,
ápr. 25
17:24
Áder János: a Kárpát-medencében drasztikus hatásai lesznek a klímaváltozásnak (Tiszta Jövő)
A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, Budapesten szombaton.
ápr. 25
17:24
Csepelyi Adrienn: Nekem nem otthonom az ostorcsattogás (WMN)
Az én hazám egyszerű vonalakból rajzolódik ki: vonalakból, amelyeket törődő tanárkezek segítenek megrajzolni. Tanárkezek, amik addig fognak, míg elhiszed, hogy magadtól is megy. Tanárkezek, amiket senki nem akar megbéklyózni.
ápr. 25
17:24
„Merész fickó” – így reagált Biden újrázására Medvegyev (Mandiner)
Az orosz politikus „az amerikai hadsereg helyében azonnal csinálna egy hamis tárolódobozt hamis nukleáris kódokkal”.
ápr. 25
17:24
Kínai céghez került az egyik legnagyobb magyarországi napelempark (Telex)
Az Inárcs mellett fekvő napelempark-hálózatot a német Greencells Group adta el.
ápr. 25
17:26
Olajos vagy zsíros lett a kedvenc felsőd? Csak erre az egy dologra lesz szükséged, és a foltnak nyoma sem marad! (Femcafe)
Egy filléres csodaszerre és egy órára lesz szükséges, hogy búcsút ints a kiszedhetetlennek tűnő, makacs olaj- és zsírfoltoktól!
ápr. 25
17:26
Katonai elemzők szerint küszöbön áll az ukránok ellentámadása (Mandiner)
Már most gyakoriak az ukrán rajtaütések a Dnyeper keleti partján.
ápr. 25
17:27
Felmentették Bige Lászlót - így döntött a bíróság első fokon (Menedzsment Fórum)
Neki adott igazat a bíróság.
ápr. 25
17:27
A magyarok többsége úgy véli, bekövetkezhet az atomháború (Infostart)
A magyarok 54 százaléka valós veszélynek érzi, hogy az orosz-ukrán háborúból akár világháború is lehet. Többségben van azok is, akik szerint a háború folytatásban az egyik fél akár atomfegyvert is bevethet.
ápr. 25
17:27
A Keleti Pályaudvar utascentrumát 1,9 milliárd forintból korszerűsítették (hirado.hu)
Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára elmondta: az 1542 négyzetméteres utascentrum felújításának célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek mind az utazók, mind a dolgozók szempontjából.

Keresés